Orvosi Hetilap, 1917. június (61. évfolyam, 22-25. szám)

1917-06-03 / 22. szám

298 ORVOSI HETILAP 1917. 22. sz. Ismeretes, hogy a teljes ureter-elzáródást leggyakrabban kövek, véletlen ligatúra, ritkábban tumorok vagy hegek létesítette compressio okozzák. Ha már most kivált a két előbbi esetben (kövek, liga­­túra) pontosan ismerjük az elzáródás idejét és helyét, akkor ha pozitív adataink vannak arra nézve (állatkísérletek alapján), hogy mennyi idő múlva milyen mértékben pusztult el a vese, a műtét módját kétségtelenül megállapíthatjuk. Egybevetjük egyfelől az elzáródás és műtét közt eltelt időt, másfelől a kísérleti eredményeket és ez fog adott esetben dönteni, hogy várjon érdemes-e még ureter-varratot, anastomosist, illetve implantatiót végezni, vagy pedig a vese már annyira elpusz­tult, hogy a nephrectomiát kell választanunk. Nem kell bővebben kifejtenem, mennyire fontos az, hogy egyfelől ne vegyünk ki vesét, a­mely még némileg működőképes (és nem fertőzött), másfelől, hogy ne végez­zünk az ureteren, illetve az ureteren és hólyagon plastikai műtétet, ha úgyszólván teljesen működésképtelen vesével van dolgunk. Ez annál fontosabb, mert hiszen éppen az ureter­­elzáródás miatt ureterkatheterismus segélyével nem állapít­hatjuk meg a beteg vese működésképességét. Jelen dolgozatunk keretében még azt is óhajtjuk ku­tatni, hogy miképpen viselkedik a ligatúra, mellyel az urétert lekötöttük, s hogy vájjon van-e befolyása a vese pusztulására annak, hogy az ureter elzáródása milyen magasan történt. Kísérleteinket 19 kutyán a következő módon hajtottuk végre: Miután az állatot elaltattuk, a hasfalat a középvonal­ban, máskor a rectus szélén megnyitottuk és az egyik urétert felkeresve, ezt az egyes esetekben különböző helyen lekötöttük. A lekötést minden esetben erős selyem-ligatúrával végeztük, anélkül, hogy az urétert átvágtuk volna, de min­den esetben úgy, hogy a lument teljesen elzártuk. Az uréter lekötését 9 esetben közvetlenül a veseme­­dencze alatt, 5 esetben az uréternek körülbelül a közepén és 5 esetben közvetlenül a hólyag felett végeztük. Lekötés után a hasfalat többrétegű varrattal zártuk. A kutyákat ezután rövidebb-hosszabb idő múlva le­­ölettük és akkor rendszeres kórbonczolással és a veséknek szö­vettani vizsgálatával tanulmányoztuk a vesékben és uréte­reken, illetve ezek környezetében levő elváltozásokat. A 19 kísérleti állaton a műtét és a leöletés közötti idő 2—83 nap között váltakozott. Kísérleti állataink közül egyet sem veszítettünk el az uréter elzáródása következtében, ellenben három kutyát peri­­tonitisben, a­hol a hashártyaláb oka a hasfalak széjjelválása volt (a kutyák tépték fel egymás hassebét), s egyet hang­­talanítás (hangszalag-átvágás) után elvérzésben. Kísérleteink ezek: 1. 35 cm. magas kan. Műtét 1916 márczius 18.-án. Elhullott 1916 márczius 20.-án. Jobb ureter lekötése a vesem­edencze alatt. Bonczoláslelet: A jobb vese valamivel nagyobb, medenczéje kissé tágult, méretei: 50 X 30 X 23 mm. A bal vese méretei: 48 X 28 X 20 mm. A lekötés teljes, a hasfalak széjjelválva. Peritonitis. Mikroskopi kép: Mindkét vese feltűnően bővérű, az erek duzza­dásig teltek vérrel. A lekötött uréterrel biró vese sem a velő, sem a kéregállományban nem mutat elváltozást. II. 25 cm. magas nőstény. Műtét 1916 márczius hó 18.-án. El­hullott 1916 márczius 20.-án. Jobb uréter lekötése a vesemedenczénél. Bonczoláslelet: A két vese nagyjából egyforma. A jobb vese méretei: 47 X 29 x 20 mm., a balé 46 X 32 X 23 mm. A jobb vese­­medenc­e kissé tágabb. Lekötés közvetlenül a vesemedenc­e alsó részén. A lekötés teljes. A hasfalak széjjelválva. Peritonitis. Mikroskopi kép : A pyramisok csúcsánál fekvő csatornák hámja levált, lumene üres. Valamivel távolabb levő csövekben pikrinsavval meglehetős élénken festődő, kissé darabos cylindereket kapunk igen sokszor, melyek mellett a hám elég jól megtartott. Némelyik ilyen cilinderben meglehetős nagy tömegű, haematoxylinnal erősen festődő, rövid pálcza­ alakú képleteket és szemcséket kapunk (mész). A cylin­dereket megtaláljuk a velőpyramisokban is, leginkább azonban csak a legalsó részükben. A kanyarulatos csatornák általában nem tágabbak a rendesnél, sőt a legtöbb helyen összeestek, vékonyabbak, hámjuk sor­vadt, árterük majdnem teljesen eltűnt. A glomerulusok is kisebbek a túloldaliaknál, tokjuk valamivel tágabb rést mutat, csak kevés vér van bennük. A kacsok összeestek, ezért sejtdúsabbnak látszik az egész glomerulus. III. 25 cm. magas kan. Műtét 1916 márczius hó 18.-án, elhullott 1916 márczius hó 23.-án. A jobb ureter lekötése a vesemedencze közelében. Bonczoláslelet: Az époldali vese méretei: 52 X 35 X 25 mm., a bal vesééi 53 X 35 X 30 mm. A jobb vesemedencze kissé tágult, úgy, hogy szabad üreget mutat. A veseállomány az époldalihoz képest 2 mm.-rel vékonyodott. E vékonyodás egyforma a középen és a pólusok táján. A lekötés teljes A hasfalak széjjelválva. Peritonitis: Mikroskopi kép: A kéregállomány feltűnően sorvadt. Lumennel biró csatorna alig van, a legtöbb teljesen összeesett, hámjuk is rész­ben elpusztult s a helyét kötőszövet foglalja el. A glomerulusok kicsi­nyek, összetöpörödöttek s ezért sejtdúsak. A gyűjtőcsövek a velősugarak­ban középtágak, hámjuk majdnem mindenütt elpusztult, a bélállomány csatornái középtágak. IV. 40 cm. magas nőstény. Műtét 1916 márczius hó 22.-én. Le­­öletett 1916 márczius hó 29.-én. A jobb ureter lekötése a középen. Bonczoláslelet: A lekötött uréterrel biró vese valamivel nagyobb a vesemedencze tágulata folytán. Állománya 2,5 cm. széles, az ép veséé ugyanannyi. A lekötés teljes. Mikroskopi kép: A lekötött ureterű vesében a glomerulusok jól megtartottak, de feltűnően bővérűek, a veseállományban a vérbőségen kívül gömbsejtes beszűrődés is látható. A velőállomány szintén bővérű és mérsékelt kötőszövetszaporodást mutat. Az ép vesében feltűnő vér­bőség látszik, a­mely a velőállományban helyenként vérzésekre vezetett. Kötőszövet-szaporulat nem látható. V. 70 cm. magas kan. Műtét 1916 február hó 15.-én. A jobb ureter lekötése a hólyag felett. Leöletett 1916 márczius hó 3.-án. Bonczoláslelet: Az ép oldali vese 8 cm. hosszú, 4­5 cm. széles, 3­2 cm. vastag. A másik oldali vese 9 cm. hosszú, 4­7 cm. széles, 3,2 cm. vastag A vese tehát csak mérsékelten van megnagyobbodva. A vesemedenc­e kitágulása szintén nem túlságosan nagyfokú. A dom­ború és közepén a kéreg 5 mm. A pyramisok elég jól láthatók, a leg­vastagabb helyen a metszéslapon 10 mm. vastagok. A felső és az alsó pólusnál a kéreg szintén 5 mm., de a velőállomány az előbbi helyen 20, az utóbbin 14 mm. vastag. A pyramisok oldalt vannak nyomva, felszínük mélyen redőzött. A vesemedencze mérsékelten tágult. Az ureter egész hosszában tágabb a túloldalinál. A lekötés helyén az ureter teljesen elzáródott. Mikroskopi kép: A bélállomány csatornái kissé tágultak, hámjuk nagyon sok helyütt levált. A kéregállomány csatornáinak hámja sor­vadt. A csatornák középtágak. A glomerulusok zsugorodtak. VI. 75 cm. magas­ban. Műtét 1916 márczius 21.-én. A jobb ureter lekötése a hólyag felett. Leöletett 1916 április 11.-én. Bonczoláslelet: Az époldali vese 87 mm. hosszú, mintegy 30 mm. vastag és 37 mm. széles; uretere olyan tág, hogy rendes vas­tagságú anatómiai szondát csak nehezen lehet rajta áttolni. A jobb­oldali vese méretei: 10 X 6 X 5’4 mm. Felmetszve nagyon sok barnás, kissé zavaros folyadék ömlik ki belőle. A középső részét nagy öblös üreg foglalja el, melyet kifelé erősen elvékonyodott veseállomány határol. Az elvékonyodás legnagyobb foka a vese elülső és hátulsó felszínén, a vese pólusa közelében, a­hol a veseállomány elvékonyodva megy át az erősen kitágult vesemedencze szövetébe. Innen kezdve mindkét oldalon a vese domborúbb éle felé vastagodik a megmaradt állomány, de legvastagabb helyén, a vese­él közelében sincs több 5—6 mm.-nél. A vese domború élén haladva, a megmaradt állomány a két pólus felé szintén vastagodik, a legvastagabb helyén a pólusokon alul és fölül körülbelül egyformán 14 mm.-nyi. A pusztulás főleg a bél­állományt illeti, míg az átlag 3—4 mm. vastag kéregállomány körül­belül egyforma vastag a domborúbb él egész hosszában, addig a bél­állomány a legvékonyabb helyen csak alig 15 mm.-nyi, sőt van egy kis hely, a­hol a bélállomány egyáltalában nem látszik. A pólusok tájékán a bélállomány ezen síkban átlag 10 mm. A vesemedencze erő­sen kitágult s az ugyancsak erősen kitágult vesekelyhekkel tágan függ össze; az egyes kelyheket egymástól a veseállomány felől többé-kevésbé 8—10 mm. magas, sarlóalakúlag bedomborodó, fehéres hártyák vá­lasztják el, a­melyekben csak nagyon kevés rózsaszínű veseállományt látunk a hártyák alapja közelében. Két-két ilyen szomszédos fehér hártya közt a vesepyramisok ugyancsak sarló alakú, de széles alapú s hamar elvékonyodó léczek alakjában domborodnak be. Az ureter, különösen mintegy 3 cm.-nyi darabja, jóval tágabb a túloldalinál, ezután egy 5­5 cm.-nyi szűkebb rész után ismét egy folyadékkal kitöl­tött, fixált készítményen mintegy 48 mm. kerületű, egyenetlenül tágult részlet következik, körülbelül a hólyagig. Az ureter a hólyag felett tel­jesen el van zárva. Mikroskopi kép. A kóros vese pólusánál kimetszett részletben a sorvadás főleg a bélállomány legbelsőbb zónáit illeti, hol a csatornák erősen össze vannak nyomva és a vese felszínével többnyire párhuza­mos lefutásuak. Lument úgyszólván nem lehet bennük látni. A hám majdnem teljesen elpusztult. Ettől befelé egyes gyűjtőcsatornák mérsé­kelten kitágultak. A velőpyramisok területén a csatornák kissé kanyaru­latos lefutásúak, lumenük meglehetős tág, hámjuk kissé lapos. A kéreg­ben a csatornák egy részének hámja erősen sorvadt, de maguk a csatornák tulajdonképpen nem szélesebbek a rendesnél. A lumen ezekben a sorvadás miatt meglehetősen tág. A kanyarulatos csatornák másik részében lumen nem, vagy csak alig látható. A glomerulusok középnagyok, tokjuk nem tágabb a rendesnél. A vese domború oldalából kimetszett részletben a velőállomány pusztulása igen nagyfokú, úgy, hogy csak keskeny csík maradt meg belőle. A pyramisoknak erősen bordaszerűen bedomborodó részleteiben

Next