Orvosi Hetilap, 1917. június (61. évfolyam, 22-25. szám)
1917-06-03 / 22. szám
298 ORVOSI HETILAP 1917. 22. sz. Ismeretes, hogy a teljes ureter-elzáródást leggyakrabban kövek, véletlen ligatúra, ritkábban tumorok vagy hegek létesítette compressio okozzák. Ha már most kivált a két előbbi esetben (kövek, ligatúra) pontosan ismerjük az elzáródás idejét és helyét, akkor ha pozitív adataink vannak arra nézve (állatkísérletek alapján), hogy mennyi idő múlva milyen mértékben pusztult el a vese, a műtét módját kétségtelenül megállapíthatjuk. Egybevetjük egyfelől az elzáródás és műtét közt eltelt időt, másfelől a kísérleti eredményeket és ez fog adott esetben dönteni, hogy várjon érdemes-e még ureter-varratot, anastomosist, illetve implantatiót végezni, vagy pedig a vese már annyira elpusztult, hogy a nephrectomiát kell választanunk. Nem kell bővebben kifejtenem, mennyire fontos az, hogy egyfelől ne vegyünk ki vesét, amely még némileg működőképes (és nem fertőzött), másfelől, hogy ne végezzünk az ureteren, illetve az ureteren és hólyagon plastikai műtétet, ha úgyszólván teljesen működésképtelen vesével van dolgunk. Ez annál fontosabb, mert hiszen éppen az ureterelzáródás miatt ureterkatheterismus segélyével nem állapíthatjuk meg a beteg vese működésképességét. Jelen dolgozatunk keretében még azt is óhajtjuk kutatni, hogy miképpen viselkedik a ligatúra, mellyel az urétert lekötöttük, s hogy vájjon van-e befolyása a vese pusztulására annak, hogy az ureter elzáródása milyen magasan történt. Kísérleteinket 19 kutyán a következő módon hajtottuk végre: Miután az állatot elaltattuk, a hasfalat a középvonalban, máskor a rectus szélén megnyitottuk és az egyik urétert felkeresve, ezt az egyes esetekben különböző helyen lekötöttük. A lekötést minden esetben erős selyem-ligatúrával végeztük, anélkül, hogy az urétert átvágtuk volna, de minden esetben úgy, hogy a lument teljesen elzártuk. Az uréter lekötését 9 esetben közvetlenül a vesemedencze alatt, 5 esetben az uréternek körülbelül a közepén és 5 esetben közvetlenül a hólyag felett végeztük. Lekötés után a hasfalat többrétegű varrattal zártuk. A kutyákat ezután rövidebb-hosszabb idő múlva leölettük és akkor rendszeres kórbonczolással és a veséknek szövettani vizsgálatával tanulmányoztuk a vesékben és urétereken, illetve ezek környezetében levő elváltozásokat. A 19 kísérleti állaton a műtét és a leöletés közötti idő 2—83 nap között váltakozott. Kísérleti állataink közül egyet sem veszítettünk el az uréter elzáródása következtében, ellenben három kutyát peritonitisben, ahol a hashártyaláb oka a hasfalak széjjelválása volt (a kutyák tépték fel egymás hassebét), s egyet hangtalanítás (hangszalag-átvágás) után elvérzésben. Kísérleteink ezek: 1. 35 cm. magas kan. Műtét 1916 márczius 18.-án. Elhullott 1916 márczius 20.-án. Jobb ureter lekötése a vesemedencze alatt. Bonczoláslelet: A jobb vese valamivel nagyobb, medenczéje kissé tágult, méretei: 50 X 30 X 23 mm. A bal vese méretei: 48 X 28 X 20 mm. A lekötés teljes, a hasfalak széjjelválva. Peritonitis. Mikroskopi kép: Mindkét vese feltűnően bővérű, az erek duzzadásig teltek vérrel. A lekötött uréterrel biró vese sem a velő, sem a kéregállományban nem mutat elváltozást. II. 25 cm. magas nőstény. Műtét 1916 márczius hó 18.-án. Elhullott 1916 márczius 20.-án. Jobb uréter lekötése a vesemedenczénél. Bonczoláslelet: A két vese nagyjából egyforma. A jobb vese méretei: 47 X 29 x 20 mm., a balé 46 X 32 X 23 mm. A jobb vesemedence kissé tágabb. Lekötés közvetlenül a vesemedence alsó részén. A lekötés teljes. A hasfalak széjjelválva. Peritonitis. Mikroskopi kép : A pyramisok csúcsánál fekvő csatornák hámja levált, lumene üres. Valamivel távolabb levő csövekben pikrinsavval meglehetős élénken festődő, kissé darabos cylindereket kapunk igen sokszor, melyek mellett a hám elég jól megtartott. Némelyik ilyen cilinderben meglehetős nagy tömegű, haematoxylinnal erősen festődő, rövid pálcza alakú képleteket és szemcséket kapunk (mész). A cylindereket megtaláljuk a velőpyramisokban is, leginkább azonban csak a legalsó részükben. A kanyarulatos csatornák általában nem tágabbak a rendesnél, sőt a legtöbb helyen összeestek, vékonyabbak, hámjuk sorvadt, árterük majdnem teljesen eltűnt. A glomerulusok is kisebbek a túloldaliaknál, tokjuk valamivel tágabb rést mutat, csak kevés vér van bennük. A kacsok összeestek, ezért sejtdúsabbnak látszik az egész glomerulus. III. 25 cm. magas kan. Műtét 1916 márczius hó 18.-án, elhullott 1916 márczius hó 23.-án. A jobb ureter lekötése a vesemedencze közelében. Bonczoláslelet: Az époldali vese méretei: 52 X 35 X 25 mm., a bal vesééi 53 X 35 X 30 mm. A jobb vesemedencze kissé tágult, úgy, hogy szabad üreget mutat. A veseállomány az époldalihoz képest 2 mm.-rel vékonyodott. E vékonyodás egyforma a középen és a pólusok táján. A lekötés teljes A hasfalak széjjelválva. Peritonitis: Mikroskopi kép: A kéregállomány feltűnően sorvadt. Lumennel biró csatorna alig van, a legtöbb teljesen összeesett, hámjuk is részben elpusztult s a helyét kötőszövet foglalja el. A glomerulusok kicsinyek, összetöpörödöttek s ezért sejtdúsak. A gyűjtőcsövek a velősugarakban középtágak, hámjuk majdnem mindenütt elpusztult, a bélállomány csatornái középtágak. IV. 40 cm. magas nőstény. Műtét 1916 márczius hó 22.-én. Leöletett 1916 márczius hó 29.-én. A jobb ureter lekötése a középen. Bonczoláslelet: A lekötött uréterrel biró vese valamivel nagyobb a vesemedencze tágulata folytán. Állománya 2,5 cm. széles, az ép veséé ugyanannyi. A lekötés teljes. Mikroskopi kép: A lekötött ureterű vesében a glomerulusok jól megtartottak, de feltűnően bővérűek, a veseállományban a vérbőségen kívül gömbsejtes beszűrődés is látható. A velőállomány szintén bővérű és mérsékelt kötőszövetszaporodást mutat. Az ép vesében feltűnő vérbőség látszik, amely a velőállományban helyenként vérzésekre vezetett. Kötőszövet-szaporulat nem látható. V. 70 cm. magas kan. Műtét 1916 február hó 15.-én. A jobb ureter lekötése a hólyag felett. Leöletett 1916 márczius hó 3.-án. Bonczoláslelet: Az ép oldali vese 8 cm. hosszú, 45 cm. széles, 32 cm. vastag. A másik oldali vese 9 cm. hosszú, 47 cm. széles, 3,2 cm. vastag A vese tehát csak mérsékelten van megnagyobbodva. A vesemedence kitágulása szintén nem túlságosan nagyfokú. A domború és közepén a kéreg 5 mm. A pyramisok elég jól láthatók, a legvastagabb helyen a metszéslapon 10 mm. vastagok. A felső és az alsó pólusnál a kéreg szintén 5 mm., de a velőállomány az előbbi helyen 20, az utóbbin 14 mm. vastag. A pyramisok oldalt vannak nyomva, felszínük mélyen redőzött. A vesemedencze mérsékelten tágult. Az ureter egész hosszában tágabb a túloldalinál. A lekötés helyén az ureter teljesen elzáródott. Mikroskopi kép: A bélállomány csatornái kissé tágultak, hámjuk nagyon sok helyütt levált. A kéregállomány csatornáinak hámja sorvadt. A csatornák középtágak. A glomerulusok zsugorodtak. VI. 75 cm. magasban. Műtét 1916 márczius 21.-én. A jobb ureter lekötése a hólyag felett. Leöletett 1916 április 11.-én. Bonczoláslelet: Az époldali vese 87 mm. hosszú, mintegy 30 mm. vastag és 37 mm. széles; uretere olyan tág, hogy rendes vastagságú anatómiai szondát csak nehezen lehet rajta áttolni. A jobboldali vese méretei: 10 X 6 X 5’4 mm. Felmetszve nagyon sok barnás, kissé zavaros folyadék ömlik ki belőle. A középső részét nagy öblös üreg foglalja el, melyet kifelé erősen elvékonyodott veseállomány határol. Az elvékonyodás legnagyobb foka a vese elülső és hátulsó felszínén, a vese pólusa közelében, ahol a veseállomány elvékonyodva megy át az erősen kitágult vesemedencze szövetébe. Innen kezdve mindkét oldalon a vese domborúbb éle felé vastagodik a megmaradt állomány, de legvastagabb helyén, a veseél közelében sincs több 5—6 mm.-nél. A vese domború élén haladva, a megmaradt állomány a két pólus felé szintén vastagodik, a legvastagabb helyén a pólusokon alul és fölül körülbelül egyformán 14 mm.-nyi. A pusztulás főleg a bélállományt illeti, míg az átlag 3—4 mm. vastag kéregállomány körülbelül egyforma vastag a domborúbb él egész hosszában, addig a bélállomány a legvékonyabb helyen csak alig 15 mm.-nyi, sőt van egy kis hely, ahol a bélállomány egyáltalában nem látszik. A pólusok tájékán a bélállomány ezen síkban átlag 10 mm. A vesemedencze erősen kitágult s az ugyancsak erősen kitágult vesekelyhekkel tágan függ össze; az egyes kelyheket egymástól a veseállomány felől többé-kevésbé 8—10 mm. magas, sarlóalakúlag bedomborodó, fehéres hártyák választják el, amelyekben csak nagyon kevés rózsaszínű veseállományt látunk a hártyák alapja közelében. Két-két ilyen szomszédos fehér hártya közt a vesepyramisok ugyancsak sarló alakú, de széles alapú s hamar elvékonyodó léczek alakjában domborodnak be. Az ureter, különösen mintegy 3 cm.-nyi darabja, jóval tágabb a túloldalinál, ezután egy 55 cm.-nyi szűkebb rész után ismét egy folyadékkal kitöltött, fixált készítményen mintegy 48 mm. kerületű, egyenetlenül tágult részlet következik, körülbelül a hólyagig. Az ureter a hólyag felett teljesen el van zárva. Mikroskopi kép. A kóros vese pólusánál kimetszett részletben a sorvadás főleg a bélállomány legbelsőbb zónáit illeti, hol a csatornák erősen össze vannak nyomva és a vese felszínével többnyire párhuzamos lefutásuak. Lument úgyszólván nem lehet bennük látni. A hám majdnem teljesen elpusztult. Ettől befelé egyes gyűjtőcsatornák mérsékelten kitágultak. A velőpyramisok területén a csatornák kissé kanyarulatos lefutásúak, lumenük meglehetős tág, hámjuk kissé lapos. A kéregben a csatornák egy részének hámja erősen sorvadt, de maguk a csatornák tulajdonképpen nem szélesebbek a rendesnél. A lumen ezekben a sorvadás miatt meglehetősen tág. A kanyarulatos csatornák másik részében lumen nem, vagy csak alig látható. A glomerulusok középnagyok, tokjuk nem tágabb a rendesnél. A vese domború oldalából kimetszett részletben a velőállomány pusztulása igen nagyfokú, úgy, hogy csak keskeny csík maradt meg belőle. A pyramisoknak erősen bordaszerűen bedomborodó részleteiben