Orvosi Hetilap, 1917. szeptember (61. évfolyam, 35-39. szám)
1917-09-02 / 35. szám
1917. 35 sz. ORVOSI HETILAP 18—24 hónapig a fronton harczolókon fordulván ez elő a leggyakrabban, semmi sem közelfekvőbb, mint e körülménynek a harcztéri fáradalmakra, a szervezet ellentálló képessége csökkenésére való visszavezetése. Ezenkívül azonban más okok is szerepelnek gyakran, különösen idegrendszeri zavarok : vagotonia, sympathicotonia és belső secretiós zavarok. A másik végletnek —a rosszindulatú esetek első alkalommal való reagálásának — oka a szervezet utolsó védanyag-tartalékainak a tűzbedobása. A szervezet ezzel ideig-óráig tartó immunitást —ahogy Müller hívja, statikai immunitást — éres, de súlyos rossz prognosisú esetekben ez az immunitás nem növelhető. A tuberculin-titer vagy helyesebben az „immunitás-titer“ nem nagyobbodik, az antitestek nem szaporíthatók s így pozitív dynamikai immunitás nem áll be, ellenkezőleg, az antitestek elfogynak, a statikai immunitás is eltűnik s negatív dynamikai immunitás lép a helyébe, a szervezet a bacteriummal való harczban tönkremegy. Mindezekről a rendszeresen keresztülvitt, különböző concentratiókban alkalmazott cutan-oitások tiszta képet adnak. Prognostikai jelentőségük ezért nagy. Az MTA az alttuberculinnél e tekintetben nagyobb jelentőséggel bír, mert tisztán, az immunitásra káros anyagok nélkül, tartalmazza a tuberculosis-bacillus immunitást előidéző alkotórészeit. Ezért fordul elő gyakran, hogy oly esetek, amelyek altuberculinra nem reagálnak, MTR-re reagálnak és e reactio fokozható is, nemcsak oly értelemben, hogy a szervezet mind kisebb és kisebb concentratiójú oldatra is antitest-termeléssel reagál, hanem úgy is, hogy a reactio is mind erősebb lesz. Az a körülmény, hogy a tuberculin s a partial-antigének rendszeres cutan alkalmazásával alkalmas esetekben az antitestek fokozott termelését érhetjük el, vezetett már régebben ez eljárás therápiás értékesítésére. Az oltási technika alapjában véve ugyanaz, mint amit a prognostikai czélból keresztülvitt oltásoknál elmondottam. J/2°/6 os oldattal kezdjük itt is az oltásokat és hetenkint kétszer ismételve meg, haladunk fokozatosan tovább. Addig emelkedhetünk a concentratióval, míg vagy általános — lázzal járó — reactiót nem kapunk, vagy míg a reactio nem nagyon erős. Ez utóbbi esetben az infiltratio nagyfokú, az ezt környező udvar igen piros lehet s ilyenkor czélszerű az oltást ugyanazon concentratiójú oldattal megismételni s csak ha az ismételt oltás nem okoz erős reactiót, folytatni a kezelést töményebb oldattal. Az ellenkezően reagáló esetekben, amikor a töményebb oldatokra is csak gyenge reactiókat kaphatunk, megismételhetjük a reactiókat olyan helyeken, ahol már megelőzőleg oltottunk. Ilyenkor gyakran előfordul — különösen ha partias antigénekkel oltunk —, hogy erős reactiókat kapunk. Ezen hypergiás reactiók gyakran igen erősek, de MTR-t alkalmazva, sohasem járnak sem hólyagképződéssel, sem általános reactiókkal. Én ilyeneket egyáltalán nem láttam. Néha ilyenkor lymphangitises kötegeket tudtam tapintani. E hypergiás (Dübi) reactiók oka abban leli magyarázatát, hogy ilyen megismételt oltásokkal védőanyagok locális megszaporodása érhető el. Az imént vázolt eljárás therápiás értéke nehezen ítélhető meg és ezért statisztikai adatokkal nem is hozakodom elő. Különösen sanatoriumokban, ahol e kis mennyiségben bevitt specifikus védőanyagok termelését kiváltó inger mellett a nem specifikus (hygienés, diaetás és fénykezelésből álló) ingerek is hatnak. Annyit azonban kétségtelenül meg tudok állapítani, hogy azokban a jobbindulatú esetekben, amelyekben eleinte anergia van jelen és amelyekben csekély ugyan, de kifejezett localis tuberculosus elváltozások mellett súlyosabb toxikus tünetek dominálják a kórképet, feltűnő javulás, sőt a tünetek teljes megszűnése érhető el. Ilyen toxikus tünetek főleg a már említett idegrendszerbeli zavarok s a belső secretio rendellenességei, melyeknek központjában valószínűleg a pajzsmirigy áll (Basedowoid). Különösen gyakran láttam, hogy vagotoniás gyomor- és bélpanaszok szűntek meg ilyen kezelés mellett. Eredményeim itt is a partial-antigéneknek látszanak kedvezni. Lezárni vizsgálataimat azonban még nem akarom, annál kevésbé, mert eddigi vizsgálataim a partialantigének összességét tartalmazó MFR-re vonatkoznak és a magam részéről azt hiszem, hogy a megfelelő esetekben különkülön alkalmazott fehérje-, neutrális zsír- és zsírsav-antigénekkel e jó eredmények fokozhatók és sok ma még nem tisztázott kérdés megfejthető lesz. A háborús sérülések kapcsán fejlődő phlegmonok és azok kezelése.* Irta: Tóthfalussy Imre dr., cs. és kir. főorvos, a budapesti II. számú sebészeti klinika tanársegéde, jelenleg a Pécsi Vörös Kereszt tábori kórházának parancsnoka. A phlegmonok kezelése a sebészetnek mindig fontos és nehéz fejezete volt, amit azon számos eljárás bizonyít, melyek ezen tárgygyal foglalkoznak. A hadisebészet mindenesetre nagyban hozzájárul a kérdés tisztázásához, hiszen békében bizonyára senkinek sem volt annyi alkalma phlegmonokat megfigyelni és kezelni, mint a jelenlegi háborúban. Engedjék meg, hogy röviden beszámoljak tapasztalataimról, melyeket e háborúban igen nagy sebesült anyagon gyűjtöttem ; tájékoztatásul megemlítem, hogy kórházunkban (mely mozgó tábori kórház jellegével bír) mostanig 13,529 sebesült fordult meg. Ami a háborús sérülések kapcsán fellépő phlegmonok keletkezését illeti, bizonyára maga a sebesülés módja, azaz helyesebben a sebesülést okozó löveg fajtája játszsza mint aetiológiai tényező a főszerepet; csak a lősérülésekről akarok szólani. Minden lövési sérülést fertőzöttnek kell tekintenünk, és mégsem fejlődik mindegyikből phlegmone; ez a szövetek roncsoltatásától és a behatolt csírák virulentiájától függ. Minél nagyobb a roncsolás, annál kisebb a szövetek ellenállóképessége, annál könnyebb a fertőzés. Azért látunk oly aránytalanul kevés gengedést a gyalogsági fegyver okozta sérüléseknél, mert ezek az aczélköpenyes lövedékek — föltéve, hogy hegyükkel előre hatolnak át a szöveteken — ezeket legkevésbé sértik, és ugyanezért okoznak sokkal gyakrabban phlegmonét a tüzérségi lövedékek. Nagy szerepet játszik még az a körülmény is, vájjon a sérülés áthatoló volt-e, vagy pedig a lövedék bennmaradt a testben; utóbbi esetben sokkal könnyebben fejlődik phlegmone. Ha a lövedék más idegen testet (például ruhafoszlányt stb.) is magával ránt, természetesen nagy mértékben meg van könnyítve a phlegmone keletkezése. Még egy körülményre akarom figyelmüket felhívni, amit bizonyára mindenki tapasztalt, hogy t. i. csontsérülés nagyban praedisponál phlegmonokra. A sérülés aránytalanul könnyebben inficiálódik, ha csont is sérült, hiszen a csont (különösen a csontvelő) fertőzéssel szemben rendkívül érzékeny. Ezen esetekben természetesen a prognosis is sokkal komolyabb. Kötelességünk legyen tehát minden eszközzel a phlegmonok keletkezését megakadályozni, ami a sebellátás szabályainak szigorú szem előtt tartásával a legtöbb esetben valóban sikerülni is fog. Nagyon messzire vezetne, ha részletekbe akarnék bocsátkozni, csak reá akarok mutatni, hogy számos esetben a czélszerűtlen kezelés elősegítette a phlegmone keletkezését, sőt gyakran határozottan okozója is volt. Sajnos, még mindig igen sokszor agyonkezelik a friss sérülést, pedig a dolog oly egyszerű: száraz borotválás, jodtindura, steril kötés, és ez mindenhol, minden körülmények között elérhető. Hónapokat töltöttem a segélyhelyen a háború első nagy mozgó harczaiban, azután az állóharczokban, továbbá a dandár-, hadosztály-egészségügyi intézetben, tábori kórházban, és nyugodtan állíthatom, hogy ez az egyszerű sebkezelés mindig keresztülvihető. De határozott műhibának tartom a friss sérülésre kenőcsöket, hintőporokat alkalmazni, ezeket a sérüléseket mosni, irrigálni vagy pláne füröszteni; például az egyik tábori kórházban az összes nagyobb friss kézsérüléseket közönséges meleg vízben fürösz t A VII. hadsereg 1916 deczember 2.-i első tudományos orvosi ülésén tartott előadás. 473