Orvosi Hetilap, 1918. február (62. évfolyam, 5-8. szám)
1918-02-17 / 7. szám
1918. 7. sz. ORVOSI HETILAP benre kiterjedő figyelmét és gondosságát, hogy nemcsak orvosi dolgokban, de az életnek minden nagyobb jelentőségű kérdésében hozzá fordultak tanácsért betegei épp úgy, mint a társadalom. És valóban: nem láttam még embert, akiben anynyira egyensúlyban lett volna tudás és kétely, cselekvési vágy és nyugalomszeretet, buzdítás és mérséklés — szóval olyan nagysága az emberi bölcsességnek! Ezt tudva, választották meg számos kultúrintézmény elnökéül, ezért küldötte ki 1893-ban a ministerium a cholera elleni védekezés minister biztosául Kolozsvár városába. Érdekes rajzai kornak és embereknek élményei, amelyeket cholerabiztosi minőségében átélt Kolozsvárt. Polgármesterrel kellett intézkedéseket megértetnie, aki a városi főorvos erélyes fellépése ellenére a város szemétjét a vízvezetéki kutak körül rakatta le, amit aztán a tavaszi vízár a vízvezetéki kutakba bemosott. Collegákkal kellett együttműködnie, akik közül a legkimagaslóbb a cholera ellen úgy akart védekezni, hogy öntözőszekerekkel az utczákat naponta carbol-oldattal megöntözted. Főkapitánynyal kellett parancsokat végrehajtatnia, akinél a ministériumnak többször kellett megsürgetnie anynyit is, hogy egy mészárszéket kimeszeltessen. Purjesz járványkórházat állíttatott fel és akkori intézkedéseinek köszöni városunk a szemétkihordás rendszeresítését, a vízvezetékét és csatornázását. Miniszeri biztosi minőségben végzett szolgálatai elismeréséül Őfelsége a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. De a beteggyógyítás, a közszereplés kedvéért a tudományt sem hanyagolta el. Sokan talán elfeledkeztek róla, hogy a kóros folyadékfelhalmozódások cytodiagnosisa Purjesz nevéhez fűződik. Éppúgy az alkaloida-mérgezések gyógykezelése pharmaco-dynamikus ellenszerek alkalmazásával. A nyolcvanas évek korszakalkotó felfedezései az orvosi tudományokban a Purjesz tudományos munkálkodásában is új korszakot indítanak meg. Hogy mennyiben vette ki ezen korszakalkotó küzdelmekből a részét Purjesz, azt Kolozsvárt mondott búcsúbeszédének szavai világítják meg: „Jól tudom én, hogy a tudományos búvárkodás és az orvosképzés kettős hivatásától, mely az egyetemi tanárra háramlik, az előbbit, a búvárkodást csak nagyon fogyatékosan teljesítettem. A reám bízott intézet szűkös és mostoha viszonyait, művelődésem irányát, óvatos, talán félénk, nagyon is körültekintő gondolkodásomat, inkább a kritikára hajló temperamentumomat hozhatnám felmentő körülményül.“ Tudományos önbírálat szól ezekből a szavakból, mert mindeme küzdelmekben bőségesen kiveszi a részét Purjesz, ha nem is mint építő, de mint segítőtárs a helyes út megtalálásában. Félreértették sokan Purjesznek átható kritikáját, sőt félreismerték gondolkozását is. Semmiesetre sem volt ő haladni nem tudó, haladni nem is akaró, sohasem szólott kritikájából ki mások munkájának a lekicsinyelése és nyoma sem volt benne a konok fej meggyőzhetlenségéből. Minden új dolgot elfogadott, mihelyt meggyőződött róla, hogy igaz. Nem ismertem embert, a ki a tudomány haladásának őszintébben kereste volna útait s az út megtalálásának jobban örvendett volna, mint ő. Nem ismertem tudóst, a ki jobban irigyelt volna mindenkit, a ki kétkedés nélkül, testestől, lelkestől tudott dolgozni. Olyat éppen nem ismertem, aki őszintébb tisztelettel adózott volna az elért eredményeknek — ha azok igazi eredmények voltak! A Purjesz kritikájának egészen más volt az alapja. Az, hogy átható tekintete a legkisebb életjelenségnek megtalálta a nagy összességhez való vonatkozását, azonnal észrevette a perspectívát, amelyet a legkisebb dolog is nyújthat. „A természetben nincsen kicsiny és nincsen nagy — szokta mondani —, mert lehet a ma kicsiny sokkal nagyobb horderővel bíró holnap, mint ma volt a nagy.“ Ezért habozott néha sokáig, míg a döntő szót kimondotta, hiszen tudta, hogy az ő szavára százak mozdulnak meg s fel tudta fogni kimondott szavának nagy horderejét! Az 1898. év nagy átalakulást hozott létre Purjesz tanári működésében: felépült az új klinikai telepen belgyógyászati klinikája, majd fertőző betegosztálya és nemsokára a tüdőbeteg-osztály is. Most kényelmes tanteremben, czélszerű kórtermekben folyik tovább a tanítás és a tanulás. A jól berendezett, tágas dolgozdán is hovatovább serényebb munka indul meg, mely nemsokára egy belgyógyászati laboratórium kereteit majdnem túllépi. Mindig a megelégedésnek vidám mosolya ült ki Purjesz arczára, a mikor elvégezve a tanítást és visitet, a dolgozdába bejött s ott az élénk munkálkodást látta. Nem egyszer maga is hozzálátott a dolgozáshoz és bizonyos resignatióval vette, a mikor figyelmeztettem, hogy maradjon ő meg csak a hajó kormányosának, aki a hajó futását egy szavával erre vagy arra irányítja; de ne üljön le az evezőpadra, mert akkor az irányt nem fogja olyan tisztán látni, pedig erre van a legnagyobb szüksége a hajónak. Erre abbahagyta megkezdett munkáját, de tanítványai munkálkodását nagy érdeklődéssel kisérte és munkáikban buzdító tanácssal egyfelől, bölcs mérsékléssel másfelől elősegítette. Körültekintő, mindig nagy magaslatról néző figyelmével épp úgy tanított arra, hogy a természet nagy igazságait meglássa tanítványa, mint ahogyan megtanította arra is, hogy az állam vagyonával gazdaságosan bánjon, mert azért a kis eszközért, amelyet dolgozásánál szükségesnek mond, valakinek talán az utolsó párnáját kell odaadnia. Klinikájának laboratóriuma feltétlenül nagyobbszabású és jelentőségű eredményeket produkált volna, ha Purjesz feltétlenül meg nem követelte volna azt, hogy minden klinikai alkalmazottja elsősorban betegosztályt lásson el s főként a betegágy mellett maradjon meg. 1901-ben udvari tanácsosi czímet kap. És korának ez az egyik legkiválóbb tanára és tudósa örökké elégedetlen volt tanári működésével és tudományának művelésével! Ez a nagyhírű, mindenki által nagyrabecsült és szeretett orvos mindig elégedetlen volt orvosi működésével! Minden nagyobb klinikai vizit, de különösen minden vizsga rossz napokat szerzett neki és valósággal gyötrődött, hogy nem jól tanít. Ezért minden félévben változtatott előadási, tanítási módján és a klinikai oktatás mikéntjén — és még nagyobb lelkiismeretességgel és kitartással tanított. Pedig tanítványai és a szünidei orvosi cursuson az ország minden részéből ide gyűlő, sokszor már deresfejű collegák, akiknek máig sok nagyhírű tanárt volt alkalmuk hallgatni, egyhangúlag elismerték Purjeszről, hogy tanítási módszere őt a legkiválóbb klinikusokkal emeli egyenlő rangra. Elégedetlen volt nagyon a belgyógyászat haladásával, különösen a gyógyítás terén. Míg mindig a legnagyobb elismeréssel látta a sebészet bámulatos haladását ez évtizedekben, valóban irigyelte ennek vívmányait. Fájt neki, hogy lassanként mind több és több a betegség, amelyben a kór ismét megcsinálja a belgyógyász és a beteget meggyógyítja a sebész. Leste, várta, hogy mikor jön el a belbetegségek terén is a várva-várt Messiás. Nem volt megelégedve klinikái elhelyezésével, megépítésével. Önmagának tett örökös szemrehányást, hogy kellő időben nem mondott és tett ellene, hogy azok más helyt és másként építtessenek fel. Folyton önvádlásai voltak, hogy elzárja más, érdemesebb elöl az utat. Félt, hogy túléli magát, hogy nem fogja kellő időben észrevenni azt, hogy már nem fáklyavivője, csak szemlélője a belgyógyászat haladásának és nem idejében hagyja oda tanszékét. Mély megilletődéssel fogadta tanítványainak vaskos emlékkönyvbe foglalt munkáit tanárságának negyedszázados évfordulója alkalmából, amelyet a Magyar Orvosi Könykiadótársulat adott ki. De már ekkor „kérve kellett kérjük, hogy maradjon élesen látó szemével és nemesen érző lelkével továbbá is tapasztalatokban gazdag vezetőnk“. Mégis lemondott állásáról és nyugalomba vonult 1911 nyarán. Hiába igyekeztek tanártársai és betegei elhatározásáról lebeszélni, hiába jutott tudomására, hogy fia átlépett az orvosi pályára. Pedig nagyon szerette volna a fiát ő tanítani. 93