Orvosi Hetilap, 1918. július (62. évfolyam, 27-30. szám)

1918-07-07 / 27. szám

1918. 27. sz. ORVOSI HETILAP Annak tudatát, hogy az egyik vagy másik, vagy több testrész az elpusztulás veszélyétől csak hajszálnyira volt, ezt a természetes képzetet az illető katona idővel túlértékelt képzetté változtatja. Némelykor órákig vagy napokig a shock után nem reszket, hangulata szinte neutrális, csak azután kezdődik a jellegzetes reszketés és a nyomott hangulat. Ez onnét van, mert csak lassanként kezd az illető gondolkodni­­azon, hogy mi történhetett volna. Hogy reszket, az nem olyan csodálatos valami, hanem az a valóság, hogy éppen a veszélynek leginkább kitett testrésze vagy­­részei reszketnek, arra vall, hogy a beteget folyton foglalkoztató képzet minden érzését és gondolkodását arra a testtájra összpontosítja, a­mely kárt szenvedhetett volna. Hogy nem az idegrázkódás okozta a reszketést, hanem a túlértékelt képzet protectiója a veszélyben forgott test tájékra, ezt bizonyítja a már említett körülmény, hogy csak órák, napok, sőt hetek múlva, midőn megint harczban állott volt, jelentkezik a reszketés. Második bizonyítéka, hogy nem az idegrázkódás okozza a reszketést (és a traumás neurosisra jellegzetes többi tünetet, úgymint a gyengeséget, a pseudo­­paresiseket, a különben synergiás módon dolgozó izomcso­portnak incoordinatióját), az, hogy az említett tünetek az álomban hiányoznak, ellenben annál erősebbek, minél inkább foglalkozik a beteg a betegségével és akkor, ha tudja, hogy észlelik, ha orvos vizsgálja, szóval mindig akkor, a­mikor az elmúlt veszély képzete az illető egyén figyelmi mezejének középpontjába kerül. Továbbá nevezetes bizonyíték az, hogy gyengeelméjű katona csak ritkán betegszik meg traumás neurosisban. Gyakorlati bizonyíték pedig az, hogy minél inkább foglalkoztatunk ilyen embert, annál inkább gyérülnek és gyengülnek betegségének tünetei. Mert ilyenkor, nem lehetvén a figyelmi mező középpontjában két képzet, a munkálkodás kapcsán keletkező képzetek elűzik a betegségre vonatkozó képzeteket. A traumás neurosis lelki keletkezésének imént meg­kísérelt vázolása nem látszik messzeállónak attól a felfogás­tól, a­melynek Ferenczi Sándor rendkívül szellemes czikké­­ben adott kifejezést.­ Szerinte ugyanis a traumás neurosis képe úgynevezett „conversiós hysteria“, vagyis valamely affectusnak conversiója vagy átfordítása teszi beidegzésbe. Míg azonban Ferenczi szerint a „trauma pillanatában éppen fennálló be­idegzések“ annak jelei, „hogy a nem tudatos lelki életben a (trauma okozta) affectusnak még mindig le nem perdült részei működnek“, a magam felfogása szerint a traumás neurosis kórképe éppen az által keletkezik, hogy a beteg a traumát tudatosan előtérbe helyezi és a talált vagy veszélyez­tetett testtájjal vagy tájakkal kapcsolatba hozza. Ferenczi hypothesise nem magyarázza meg azt a lehetőséget, hogy valaki csak napokkal vagy hetekkel a szenvedett trauma után betegszik meg egy e traumával feltétlen okozati vi­szonyban álló idegbajban. Ha Ferenczi­nek igaza volna, azt lehetne kérdezni, hogy hol voltak az „affectusnak még le nem perdült részei“ a trauma és a betegség jelentkezése közötti napokon és hetekben? Ellenkezőleg azt hiszem, hogy a beteg az idegshock utáni napokon vagy hetekben eleinte kevésbbé, később mindinkább — folytonos gondol­kodás és töprengés által — betegségét mintegy kimélyítette és mind jobban figyelme központjába helyezte. Az itt adott magyarázat szerintem közelebb áll a valósághoz, mert lelki életünknek aktív és jobban ismert részét, a tudatot hívja segítségül, míg Ferenczi a nem tudatot, tehát negatív és még nagyon kevéssé ismert elemet használ fel. Még egy érv használható az itt adott hypothesis javára, t. i. az a mathematikai értelemben vett függvényszerű összefüggés a betegség tünetei között egyrészről és a túlértékelt képzet tudatos beállítása között másrészről, a­mennyiben a tünetek annál gyakoribbak és intenzivebbek, minél inkább tolulnak az öntudatba a trauma esetleges következményeinek képzetei. 1 Ferenczi S. dr.: Über zwei Typen der Kriegsneurose. Internat. Zeitschrift für Psychoanalyse, 1916/17, 3. füzet. 367 Közlemény a cs. és kir. 609. számú tábori kórházból. (Parancs­nok : Apáti E. dr. cs. és kir. főorvos). A paratyphus-A epidemiológiájához­ írták: Gieszczykiewicz M. dr. és Neumann S. dr. klinikai gyakornokok. Ámbár Gwyn már 1898-ban megtalálta a paratyphus-A bacillust és Schottmüller 1899-ben a paratyphus-A-t mint önálló betegséget írta le, mégis a következő esztendőkben alig emlékeztek meg erről a megbetegedésről, még­pedig azért, mert a háború előtt a paratyphus­ A állítólag nálunk a legritkább betegségek egyike volt. Lehmann szerint, a­ki a paratyphus A világirodalmát 1916-ig állította össze, a mon­archiában az első esetet 1903-ban közölte Zupnik és Posener. A második esetet 1909-ben Bondi figyelte meg Bécsben, a­kinek egy gastro­enteritises beteg székéből paratyphus-A- bacillust sikerült kitenyészteni. 1910-ben Purjesz Kolozsvárott észlelt egy paratyphus-A megbetegedést. Ezenkívül Schweinsberg szerint Brünnben még négy eset fordult elő. E szerint a há­ború előtt monarchiánkban az összmegbetegedések száma hét volt. A háború első esztendejének irodalma nem emlékezik meg a paratylipus-A-ról. Csak a második esztendő vége felé, illetőleg a harmadik esztendőben kísérték a legnagyobb figyelemmel e betegség bakteriológiáját, epidemiológiáját és klinikáját. Kezdetben sokan nem választották szigorúan külön a paratyphus A és B kórképét. Az egyes epidémiák leírá­sánál rámutattak ugyan arra, hogy A- vagy B-bacillus okozta a megbetegedést, de a bakteriológiai differentiának nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. A két kórformát össze­zavarták, a paratyphus-A- és­­B-t a paratyphusos megbete­gedések gyűjtőfogalma alatt tárgyalták, mert azon a nézeten voltak, hogy az A és B egyforma tünetekkel jár. E gyűjtőfogalom keretén belül különbséget tettek gastro­enteritis, enteritis, influenza paratyphosa, typhoid, paratyphus stb. között. Midőn azonban nagy mértékben szaporodott a megfigyelések száma, belátták ennek téves voltát és nyomatékosan rámutat­tak arra — így elsősorban Lehmann —, hogy a paratyphus-A-t biológiai sajátságai, valamint epidemiológiai viszonyai miatt a legszigorúbban külön kell választani a paratyphus B-től. Ezután már valamennyi megfigyelő a paratyphus-A-t mint önálló, élesen körülhatárolt betegséget írta le. Minthogy a paratyphus-A a háború előtt nálunk úgy­szólván ismeretlen volt, ellenségeinknél azonban, különösen színes népeiknél, a gyakori megbetegedések sorába tartozott, valószínűnek látszott az a feltevés, hogy ezt a betegséget ellenségeink hurczolták be hozzánk. Ezt a nézetet főképpen Lehmann vallja, ki bizonyítani igyekszik, hogy nyugatról contact-fertőzés, délnyugatról és keletről pedig délről való felfelé hatolás útján jutott el hozzánk. Azonban ugyancsak ő „kellőképpen be tudta bizonyítani azt a tényt, hogy mindenütt a trópusokban és meleg éghajlatú országokban, a­hol a paratyphus-A előfordulását kellő figyelemre méltatták, ennek a megbetegedésnek a typhusos betegségek között meglepően nagy elterjedését állapíthatták meg­­. Azokban az országokban, a­melyekben a vizsgálatok első éveiben paratyphus-A-t egy­általán nem, vagy csak igen ritkán találtak, ezeknek száma azonnal jelentékeny mértékben emelkedett, mihelyt a vizsgá­latok ennek a kutatására is irányultak, így például igen tanul­ságosan mutatja ezt a japán haditengerészet statisztikája. Ha a legújabb irodalmat tekintjük és saját az utóbbi időben szerzett tapasztalatainkkal egybevetjük, azt látjuk, hogy Lehmann fenti szavait teljes mértékben vonatkoztathatjuk a mi viszonyainkra is, sőt egyes statisztikákban arra a feltűnő jelenségre akadunk, hogy a typhosus megbetegedések között a paratyphus-A és -B még akkor is messze túlszárnyalja a Ty. abd. Pty.-A Pty.-B Pty.-A % 1907 372— 18 —% 1908 307 143 212 22% 1909 118 105 60 37% 1910 212 101 104 24% 1911 106 45 362 9%

Next