Orvosi Hetilap, 1922. február (66. évfolyam, 6-9. szám)
1922-02-05 / 6. szám
5.4 ORVOSI HETILAP hatásának többféle oka lehet. Tendeloo és L. Spengler az okot a tüdő nyugalombahelyezésében látja. Gaillard észlelt egy esetet, melyben az izzadmány által nem komprimált tüdőn kölesgümőkór fejlődött, melytől az izzadmány oldalán levő tüdőfél mentes maradt. További kedvező momentum lehet az exsudatum-fejlődés folytán retrahált tüdő venositása, vérének nagyobb szénsavbősége, aminek előnyére főleg tuberculosis eseteiben Bier utalt reá. Való az, hogy Osier, Loomis, Weismayr, Bäumler és mások a pleuritis exsudativában a tüdőgümőkórnak relative kedvező complicatióját hajlandók látni, mely nem egyszer meglassítja, sőt egyébként is kedvezően befolyásolja a bántalom lefolyását olykor még előrehaladott súlyos tüdővésznél is (Bandelier-Roepke, Kuthy). Mindenesetre nem közömbös a betegre, mint arra Königer is ráutalt, ha a tuberculosus exsudatumot rövidesen lecsapoljuk. Egyrészt antitesteket vonunk el így a szervezettől, másrészt a tüdő hirtelen tágulása adhaesiós szalagok eltépedésével járhat. Hiten egy kiadós punctio után miliaris tuberculosis kifejlődését észlelte.“ „Konzelmann 3 26 olyan esetet írt le, melyben az izzadmány-fejlődésnek oly kedvező hatását tapasztalta a gümőkórra, hogy a köpetből való bacillus-eltűnés százaléka (40%) a többi betegekét (25%) jelentékenyen felülmúlta s 16 esetben munkabíróvá lett az egyén, miből 14 esetben a munkaképesség teljesnek volt mondható." Jóllehet a monographia szerzői Konzelmann adataira megjegyzik, hogy azok a kérdést túl optimista színben állítják elénk, tagadhatatlan, hogy vannak esetek, melyekben az exsudativ pleuritis közbejövetele kedvezően befolyásolja a tüdőbeli gümős folyamatot,s minthogy az izzadmány-fejlődés hasonlóképpen változtatja meg az intrathoracalis nyomásviszonyokat, mint a többé-kevésbbé nagy művi pneumothorax, a jelzett esetek csak megerősíthetik a mesterséges légmellkezelés híveit abban a meggyőződésükben, hogy helyes úton járnak, midőn a súlyos beteg tüdő oldalán befuttatott gázzal az ott uralkodó jelentékeny negativ nyomást s az illető tüdőfél aktivitását leszállítják s a tüdő retractiójára alkalmat nyújtanak. A mi idevágó esetünk rövid vonásokban a következő: L. L., 16 éves leány, felvételeit osztályunkra 1920 január 6.-án. 1918 októbere óta köhög, újabban lázas, éjjel izzad. Soványodott. Súlya felvételkor 40 kgr. Hőmérséke 38°. Köpete. A gyönge testalkatú, lesoványodott nőbeteg jobb tüdején kiterjedt chronikus bronchopneumonia jelenségei, baloldalt csak a hitus-tájon némi tompultság. A szokásos belorvosi kezelés mellett javulás nincs. 1920 április 5.-én erős haemoptor, mely után az állapot még rosszabbodik. A hőmérséki maximumok június és július havában 38 és 39° közt és azon felül vannak, a gyöngeség fokozódik, a testsúly augusztus közepéig 33 kgr.-ra (17 kgr.) sülyed alá. Minthogy a bal tüdőn még mindig nem volt sem physikailag, sem Röntgen-vizsgálattal progressiv kimutatható, főorvosunk felajánlotta a betegnek, hogy művi légmellet létesít. A beteg azonban az ajánlatot a „műtét“-től való félelmében nem fogadta el. Kevéssel utóbb, 1920 szeptemberében exsudativ pleuritis tünetei jelentkeznek a súlyosan beteg jobb oldalon. Az izzadmány csakhamar a scapula szögletéig emelkedett. Az exsudatum kifejlődését követőleg az egyén állapotában jelentős változás, mind feltűnőbb javulás indul meg. Láza fokozatosan enged. 1920 deczemberében már a febriás napjai is vannak, ebben az egész hónapban az időközben fentjáróvá lett betegnek hőmérséki maximuma 37’4'’. A jobb tüdőn előbb tömegesen jelen volt csengő jellegű subcrepitatiók jelentékenyen megkeresbedtek. Az utolsó testsúly, amelyet a leányka távozása előtt (1921 jan. 1) mértünk, 49’5 kgr. volt (a nálunk észlelt minimumhoz képest)- 16‘5 kgr.). Az exsudativ pleuritis gázkezelését, melylyel a phthisises tüdő collapsusát kellően fenntarthattuk volna, a betegnek jelzett aversiója miatt természetesen szintén nem alkalmazhattuk. * dr * E kis dolgozat megírása után kapott főorvosunk egy érdekes levélbeli közlést Mezey Kornél dr. pápai főorvostól. Egy 18 éves nőbetegünkön a pneumothorax-kezelés nem bírta a lázakat megszüntetni, mire édesanyja hazavitte Pápára. Onnan érkezett május 10.-i kelettel a hír, hogy egy a betegben fejlődött „exsudativ pleuritis intercurrentiája után frappáns változás állott be, a bántalom egyelőre inactív stádiumba került“. 3 Brauer’s Beitr. z. Kiin. der Tuberk., 1938, X. 4. 1922. 6. sz. Közlemény a budapesti Új Szent János-közkórház tüdőbeteg-osztályáról. (Vezető főorvos: Okolicsányi-Kuthy Dezső dr.,egy.m.-tanár.) Adat a spontán légmell klinikai diagnostikájához.* Irta: Willner Miksa dr., segédorvos. A tüdőgümőkór complicatiója gyanánt jelentkező pneumothorax naturalis nem ritka kórkép. A cavernás stádiumban a felületesen fekvő cavernák rupturája okozza a legtöbb esetben. Ha csekély kiterjedésű, nem jár a spontán pneumothorax kifejezett subjectiv és physicalis tüneteivel, úgy hogy ilyenkor könnyen elkerüli figyelmünket s csak a Röntgen-vizsgálat deríti fel. Mint kis világos mezőt alkotó léghólyag tűnhetik elő például a caverna szomszédságában. Az ilyen partialis spontán légmell, mely a kóros terület körül mintegy levegőplombot alkot, kedvező esetben a partialis művi légmellet utánozva még hasznot is hozhat. Az adhaesiók, melyek miatt ilyen esetekben a légmell körülírt maradt, hasonló szereppel bírnak, mint bélperforatio esetén az odanövő cseplesz, mely nem egy ízben volt életmentő. Osztályunkon nemrégen is feküdt egy körülírt naturális pneumothorax-szal bíró beteg, kin csak a Röntgen-vizsgálat tudta felderíteni a kórképet s a beteg a complicatiót minden nagyobb közérzetváltozás nélkül tűrte el, sőt állapota azóta javult. Ha lassan és kimélően fejlődik, még nagyobb kiterjedésű légmell is kevés subjectív tünettel járhat (L. Hamman 1916) és jóindulatúan folyhat le. Sokszor, mint ismeretes, a spontán pneumothorax már keletkezésekor igen feltűnő tünetekkel jár és súlyos, sőt deletaer hatású complicatióként köszönt be. Egy ily nemrég észlelt totalis pneumothorax naturalis-esetünkben a légmell kórboncztani alakjának biztos kimutatására in vivo használtuk fel a művi légmell létesítésére szolgáló Forlanini-Laugman-készüléket. Az eset a következő: P. M., 21 éves nőbeteg, márczius 1.-én került felvételre mindkétoldali infiltratummal, mely baloldalt volt nagyobb kiterjedésű. Jobboldalt nagyhólyagú szörtyzörejek, a bal oldalon caverna-tünetek amphorás légzéssel. Másfél nappal a felvétel után hirtelen dyspnoe és fokonként fejlődő cyanosis. Pulsus filiformis. Kopogtatáskor a szívtompulat helyén dobozhang. A szív dextroponált, ictus cordis csak a sternum jobb oldalán palpálható. Hátul a bal felső lebenynek megfelelően is dobozhang nyerhető. A légzés a bal oldalon gyengült, a pectoraliremitus csökkent. Klinikai diagnosis: Baloldali spontán légmell. Minthogy újabban a pneumothorax naturalis kezelése gázinsufflatióval inauguráltatott (Morelli [Pavia] 1911, Carpi, Kuthy 1914, Pisani 1916) a czélból, hogy ha szelepel a pneumothorax, a ventil a visceralis pleura sebéhez odanyomassék, odagyógyulhasson s a tüdőfistula elzáródván, a nyílt pneumothorax zárttá váljon és utóbb megszüntethető legyen: bár szóbanforgó esetünkben a másik tüdő állapota jelentős eredményt eleve nem ígért, haladéktalanul kifőzettük a Laugman-kanült és a bal IV. bordaközben a linea axillaris anterior és mammillaris közt beszúrtunk, hogy a légmellnek klinikai-lag Strümpell szerint sem mindig megállapítható természetét tanulmányozzuk s ha lehet, a beteg helyzetén javítsunk. A manometer ± 0, azaz egyformán nagy, de általában mérsékelt intensitású negatív és positív kilengést mutatott. Már ez jelezte, hogy nyílt pneumothorax-szal van dolgunk. Csak még fokozta ezen megállapítás biztosságát, amikor ezután a Forlanini-Laugman-készülékkel 600 cm3 levegőt szívtunk ki a mellkasból, ami a legnagyobb könnyedséggel ment anélkül, hogy a pleuraűrben a legcsekélyebb negatív nyomás is fejlődött volna. Erre, hogy meggyőződjünk arról, hogy ventilként szolgálható lebeny a visceralis pleurán egyáltalán nincs és megkísértsük teljesen nyílt pneumothorax fennforgása esetén a tüdőfistula compressiv elzárását, 1800 cm3 nitrogént fújtunk be gyors tempóban a bal mellkasfélbe. Erre a hirtelen, nagy nyomással bevitt jelentékeny gázmennyiségre nem mutatkozott a legkisebb positív nyomás sem, így egészen nyilvánvalóvá lett, hogy az eset compressióval sem zárható, merőben nyílt pneumothorax naturalis. * Előadatott a Közkórházi Orvostársulat 1921 márczius 30.-i ülésén.