Orvosi Hetilap, 1922. február (66. évfolyam, 6-9. szám)

1922-02-05 / 6. szám

5.4 ORVOSI HETILAP hatásának többféle oka lehet. Tendeloo és L. Spengler az okot a tüdő nyugalombahelyezésében látja. Gaillard észlelt egy esetet, melyben az izzadmány által nem komprimált tüdőn kölesgümőkór fejlődött, melytől az izzadmány oldalán levő tüdőfél mentes maradt. További kedvező momentum lehet az exsudatum-fejlődés folytán retrahált tüdő venositása, vérének nagyobb szénsavbősége, a­minek előnyére főleg tuberculosis eseteiben Bier utalt reá. Való az, hogy Osier, Loomis, Weismayr, Bäumler és mások a pleuritis exsudativában a tüdőgümőkór­­nak­ relative kedvező complicatióját hajlandók látni, mely nem egyszer meglassítja, sőt egyébként is kedvezően befolyásolja a bántalom lefolyását olykor még előrehaladott súlyos tüdő­vésznél is (Bandelier-Roepke, Kuthy). Mindenesetre nem közömbös a betegre, mint arra Königer is ráutalt, ha a tuber­culosus exsudatumot rövidesen lecsapoljuk. Egyrészt anti­testeket vonunk el így a szervezettől, másrészt a tüdő hirtelen tágulása adhaesiós szalagok eltépedésével járhat. Hiten egy kiadós punctio után miliaris tuberculosis kifejlődését észlelte.“ „Konzelmann 3 26 olyan esetet írt le, melyben az izzad­­mány-fejlődésnek oly kedvező hatását tapasztalta a gümő­­kórra, hogy a köpetből való bacillus-eltűnés százaléka (40%) a többi betegekét (25%) jelentékenyen felülmúlta s 16 eset­ben munkabíróvá lett az egyén, miből 14 esetben a munka­­képesség teljesnek volt mondható." Jóllehet a monographia szerzői Konzelmann adataira megjegyzik, hogy azok a kérdést túl optimista színben állítják elénk, tagadhatatlan, hogy vannak esetek, melyekben az exsudativ pleuritis közbejövetele kedvezően befolyásolja a tüdőbeli gümős folyamatot,­s minthogy az izzadmány-fejlődés hasonlóképpen változtatja meg az intrathoracalis nyomás­­viszonyokat, mint a többé-kevésbbé nagy művi pneumothorax, a jelzett esetek csak megerősíthetik a mesterséges légmell­kezelés híveit abban a meggyőződésükben, hogy helyes úton járnak, midőn a súlyos beteg tüdő oldalán befuttatott gázzal az ott uralkodó jelentékeny negativ nyomást s az illető tüdő­fél aktivitását leszállítják s a tüdő retractiójára alkalmat nyújtanak. A mi idevágó esetünk rövid vonásokban a következő: L. L., 16 éves leány, felvételeit osztályunkra 1920 január 6.-án. 1918 októbere óta köhög, újabban lázas, éjjel izzad. Soványodott. Súlya felvételkor 40 kgr. Hőmérséke 38°. Köpet­e. A gyönge testalkatú, le­soványodott nőbeteg jobb tüdején kiterjedt chronikus bronchopneumonia jelenségei, baloldalt csak a hitus-tájon némi tompultság. A szokásos belorvosi kezelés mellett javulás nincs. 1920 április 5.-én erős haemoptor, mely után az állapot még rosszabbodik. A hőmérséki maximumok június és július havában 38 és 39° közt és azon felül vannak, a gyöngeség fokozódik, a testsúly augusztus közepéig 33 kgr.-ra (17 kgr.) sülyed alá. Minthogy a bal tüdőn még mindig nem volt sem physikailag, sem Röntgen-vizsgálattal progressiv kimutatható, főorvosunk felajánlotta a betegnek, hogy művi légmellet létesít. A beteg azonban az ajánlatot a „műtét“-től való félelmében nem fogadta el. Kevéssel utóbb, 1920 szeptemberében exsudativ pleuritis tünetei jelentkeznek a súlyosan beteg jobb oldalon. Az izzadmány csakhamar a scapula szögletéig emelkedett. Az exsudatum kifejlődését követőleg az egyén állapotában jelen­tős változás, mind feltűnőbb javulás indul meg. Láza fokozatosan enged. 1920 deczemberében már a febriás napjai is vannak, ebben az egész hónapban az időközben fentjáróvá lett betegnek hőmérséki maximuma 37’4'’. A jobb tüdőn előbb tömegesen jelen volt csengő jellegű sub­­crepitatiók jelentékenyen megkeresbedtek. Az utolsó testsúly, a­melyet a leányka távozása előtt (1921 jan. 1) mértünk, 49’5 kgr. volt (a nálunk észlelt minimumhoz képest­­)- 16‘5 kgr.). Az exsudativ pleuritis gázkezelését, melylyel a phthisises tüdő collapsusát kellően fenntarthattuk volna, a betegnek jelzett aversiója miatt természetesen szintén nem alkalmazhattuk. * dr * E kis dolgozat megírása után kapott főorvosunk egy érdekes levélbeli közlést Mezey Kornél dr. pápai főorvos­tól. Egy 18 éves nőbetegünkön a pneumothorax-kezelés nem bírta a lázakat megszüntetni, mire édesanyja hazavitte Pápára. Onnan érkezett május 10.-i kelettel a hír, hogy egy a beteg­ben fejlődött „exsudativ pleuritis intercurrentiája után frappáns változás állott be, a bántalom egyelőre inactív stá­diumba került“. 3 Brauer’s Beitr. z. Kiin. der Tuberk., 1938, X. 4. 1922. 6. sz. Közlemény a budapesti Új Szent János-közkórház tüdőbeteg-osztá­lyáról. (Vezető főorvos: Okolicsányi-Kuthy Dezső dr.,egy.m.-tanár.) Adat a spontán légmell klinikai diagnostikájához.* Irta: Willner Miksa dr., segédorvos. A tüdőgümőkór complicatiója gyanánt jelentkező pneumo­thorax naturalis nem ritka kórkép. A cavernás stádiumban a felületesen fekvő cavernák rupturája okozza a legtöbb esetben. Ha csekély kiterjedésű, nem jár a spontán pneumothorax kifejezett subjectiv és physicalis tüneteivel, úgy hogy ilyenkor könnyen elkerüli figyelmünket s csak a Röntgen-vizsgálat deríti fel. Mint kis világos mezőt alkotó léghólyag tűnhetik elő például a caverna szomszédságában. Az ilyen partialis spontán légmell, mely a kóros terület körül mintegy levegő­­plombot alkot, kedvező esetben a partialis művi légmellet utánozva még hasznot is hozhat. Az adhaesiók, melyek miatt ilyen esetekben a légmell körülírt maradt, hasonló szereppel bírnak, mint bélperforatio esetén az odanövő cseplesz, mely nem egy ízben volt életmentő. Osztályunkon nemrégen is feküdt egy körülírt naturális pneumothorax-szal bíró beteg, kin csak a Röntgen-vizsgálat tudta felderíteni a kórképet s a beteg a complicatiót minden nagyobb közérzetváltozás nélkül tűrte el, sőt állapota azóta javult. Ha lassan és kimélően fejlődik, még nagyobb kiterjedésű légmell is kevés sub­jectív tünettel járhat (L. Hamman 1916) és jóindulatúan foly­hat le. Sokszor, mint ismeretes, a spontán pneumothorax már keletkezésekor igen feltűnő tünetekkel jár és súlyos, sőt deletaer hatású complicatióként köszönt be. Egy ily nemrég észlelt totalis pneumothorax naturalis-esetünkben a légmell kórboncz­­tani alakjának biztos kimutatására in vivo használtuk fel a művi légmell létesítésére szolgáló Forlanini-Laugman-készüléket. Az eset a következő: P. M., 21 éves nőbeteg, márczius 1.-én került felvételre mindkét­oldali infiltratummal, mely baloldalt volt nagyobb kiterjedésű. Jobboldalt nagyhólyagú szörtyzörejek, a bal oldalon caverna-tünetek amphorás légzéssel. Másfél nappal a felvétel után hirtelen dyspnoe és fokonként fejlődő cyanosis. Pulsus filiformis. Kopogtatáskor a szívtompulat helyén dobozhang. A szív dextroponált, ictus cordis csak a sternum jobb oldalán palpálható. Hátul a bal felső lebenynek megfelelően is dobozhang nyerhető. A légzés a bal oldalon gyengült, a pectoraliremitus csökkent. Klinikai diagnosis: Baloldali spontán légmell. Minthogy újabban a pneumothorax naturalis kezelése gázinsufflatióval inauguráltatott (Morelli [Pavia] 1911, Carpi, Kuthy 1914, Pisani 1916) a czélból, hogy ha szelepel a pneumothorax, a ventil a visceralis pleura sebéhez odanyo­massék, odagyógyulhasson s a tüdőfistula elzáródván, a nyílt pneumothorax zárttá váljon és utóbb megszüntethető legyen: bár szóbanforgó esetünkben a másik tüdő állapota jelentős eredményt eleve nem ígért, haladéktalanul kifőzettük a Laug­­man-kanült és a bal IV. bordaközben a linea axillaris anterior és mammillaris közt beszúrtunk, hogy a légmellnek klinikai-­lag Strümpell szerint sem mindig megállapítható természetét tanulmányozzuk s ha lehet, a beteg helyzetén javítsunk. A manometer ± 0, azaz egyformán nagy, de általában mérsékelt intensitású negatív és positív kilengést mutatott. Már ez jelezte, hogy nyílt pneumothorax-szal van dolgunk. Csak még fokozta ezen megállapítás biztosságát, a­mikor ezután a Forlanini-Laugman-készülékkel 600 cm3 levegőt szívtunk ki a mellkasból, a­mi a legnagyobb könnyedséggel ment a­nél­kül, hogy a pleuraűrben a legcsekélyebb negatív nyomás is fejlődött volna. Erre, hogy meggyőződjünk arról, hogy ventil­­ként szolgálható lebeny a visceralis pleurán egyáltalán nincs és megkísértsük teljesen nyílt pneumothorax fennforgása ese­tén a tüdőfistula compressiv elzárását, 1800 cm3­­ nitrogént fújtunk be gyors tempóban a bal mellkasfélbe. Erre a hirtelen, nagy nyomással bevitt jelentékeny gázmennyiségre nem mutat­kozott a legkisebb positív nyomás sem, így egészen nyilván­valóvá lett, hogy az eset compressióval sem zárható, merőben nyílt pneumothorax naturalis. * Előadatott a Közkórházi Orvostársulat 1921 márczius 30.-i ülésén.

Next