Orvosi Hetilap, 1923. június (67. évfolyam, 21-24. szám)

1923-06-03 / 21. szám

1923. 21. sz. ORVOSI HETILAP építésében állott; nagy szerencse volt, hogy a véletlen egy Helmholtz- ot, Du Bois Reymond-ot és Brücke-t vezetett körébe, kik a nagy úttörő munkájának alapján felépítették az újkori physiologiát és átalakították a gondolkozást, mely a nem mérhető és nem definiálható „életerő“ tanát, mint az életműködések magyarázóját, megdöntötte. Ez időben született meg Robert Mayer nagy gondolata az erő fenn­maradásáról, mely, úgy mint Newton felfedezése a gravi­­tatióról, korszakosan és minden természeti jelenséget magyarázó tételként termékenyítette meg a természettudo­mányi gondolkozást. Bischoff és Beer az embryologiában nyitott új utakat a tudománynak, Henle egy új tudományt, a hystologiát vezette be az ismeretek körébe, Charles Bell és Magendie személyében az experimentális pathologia találta megalapítóját és ezek általános befolyáson túl mint közvetetlen irányítói: Rokitanszky, Skoda és Hebra állottak Semmelweis szemei előtt; intimus barátja, lakó­társa és gondolatainak részese azoknak „ébredésétől“ kezdve pedig Markusovszky Lajos volt. Erre a korra tekintve vissza, ma, amikor az orvosi tudományos műhelyekben világszerte nyüzsög és bámu­latos eredményeit termeli az aetiologiés irányú búvárlat — csak ma tudjuk igazán méltányolni a ma letűnt kor fiai munkájának epochális jelentőségét, melyben Semmel­weis gondolkozása fejlődött, búvárlati iránya szárnyakat kapott és végül oly nagyszerű eredményekhez vezetett. De mindez letört, valószínűleg elsenyvedett volna, ha Bécsből való elüldöztetése idején nem fogadja őt hazájá­ban barátainak szeretete, igazéba vetett törhetetlen hite és Markusowszky­ban az azokért való síkraszállás kész­sége; ez a ragaszkodás táplálta Semmelweis szívét és erkölcsi erejét küzdelmében. Korányi Frigyes 1902. évi október 14-ikén, itt az Orvosegyesület színe előtt, Markusovszky felett tartott emlékbeszédében szívéből fakadó melegséggel tárgyalta azt az időt és annak az időnek szellemét, mely Semmel­­weis-t hazatértekor fogadta. A „Balassa Társaság“ nevén ismerjük az együttgondolkozóknak azt a kicsiny körét, mely utóbb, Balassa halála után, Markusovszky körül csoportosulva maradt fenn évtizedeken át és ma, immár 70 esztendő múltán, még máig is élő valóság közöttünk, kik a magunkkal hozott traditiókat ápolni s ha lehet, az utánunk jövőkbe átültetni igyekszünk. A magyar orvostudomány és tudományművelés a világirodalomba tulajdonképen Semmelweis síkraszállásával lépett be, ki mint felfedező, mint író, mint agitátor követelt helyet igazságának a tudományok mezején a nagyvilág­ban, a legvégső eszközöktől, a személyes felelősségre­­vonástól sem rettenve vissza „Nyílt leveleiben“ azokkal szemben, akik a tekintély és hatalom birtokában, véle­ménye szerint, pusztán hiúság és személyes sértődöttség­ből nem voltak hajlandók igazságának elfogadására és ezzel kárt okoztak az emberek életében. Ma, 58 évvel halála után fokozott mértékben érezzük az ő nagy elmé­jéből fakadott dicsőségünk nagyságát, ma, amikor elült az irigység, elnémult a szenvedély és az egész tudomá­nyos világ osztatlanul hódol a nagy magyar orvos szel­lemének. Semmelweis szelleme csaknem félszázaddal halála után érte el az egyetemes elismertetést a legszi­gorúbb testületben,­­ az orvosi világban, hol kutató bírálattal néznek és a tényeknek szigorú sorakoztatásával állapítják meg az igazságot. Végre átérezte az orvosi világ, hogy a nagy szellemnek igazságtalan megbántása történt, hogy Semmelweis jóhiszeműségében, az emberiség szolgálatában halt mártírhalált, hogy az erkölcsi világ elégtétellel tartozik szellemének. Ez elégtétel napja 1906. szeptember hó 30-én érkezett el az Ő számára, amikor szobrát az Erzsébet-téren, az egész művelt világ küldöt­teinek jelenlétében lelepleztük. Napjainkban, amikor az erkölcsi elvadulás, a háború és a kommunizmus az emberi természet legaljasabb sa­lakját hozta felszínre, amikor a becstelenség és jellem­­telenség kérkedik, sőt nem egyszer érdemnek és ügyes­ségnek tartatik, most, amikor a félműveltek a harácsolt vagyonban dőzsölnek, míg a tudomány művelőinek az élet fenntartása és a hivatásszerű tudományművelés elemi szükségeire sem telik, amikor kultúránknak visszafejlő­dése fenyeget, e szomorú és siralmas időben jól esik lelkünknek a visszatekintés azokra a napokra is, amikor orvosi rendünk, a nagyvilág összes orvosainak illetékes bírálata szerint, fénykorát élte a nemzetközi orvosi kon­gresszus alkalmával 1909-ben, mikor az Erzsébet-téren minden kultúrnemzetnek egy-egy leghivatottabb képvise­lője hajtotta meg zászlóját Semmelweis szobra előtt, az előtt a szobor előtt, amelyet a világ összes orvosai állí­tottak az Ő emlékezetére.* Ha egy világraszóló, az emberiség sorsát elhatározó nagy felfedezésnek embere, küzdelmek útján bár, de ered­ménnyel vívta meg az élet harcát és az erkölcsi elégté­telnek nagy érzésével halt meg az élet fáradalmai után, úgy az igazságos kiegyenlítődés megnyugtató érzésével kísér­jük sírjához, hiszen az élet nem maradt neki adós, hisz sírba szállva a megértő utókor háláját viszi magéval; ellenben az, ki milliók életmentésének nemes tudatában a világ gáncsát, üldözését kell elszenvedje, kit a lelkitusa állandóan meg­rabol éjjele s nappal a nyugalmától, ki hála helyett kor­­társainak gúnyos lebecsülését kell elszenvedje, ki fájdal­mas küzdelmében elméjének elborulását érzi elkövetkezni, ki végre még testi kínokat is szenvedve esik át halálküz­delmén , az mártírként hal meg; azzal szemben a világ, az emberiség, az utókor soha le nem róható adós marad és ez adósság nőttön nő, azon mértékben, amint az ő nagy cselekedete által a megmentett emberéletek száma a milliók és milliókban növekszik. Semmelweis-nak ez a mártíromság jutott ki életében, és szenvedései nagyságáért csak a szellemének adózó örök elismerés jutott osztályrészül, mely kísérni fogja min­­dig, addig, míg tudomány lesz, mely az emberiség leg­nagyobb jóltevőinek emlékét számontartja.­­ Ha Önök tisztelt Kortársaim és az utókor ifjú orvos­nemzedéke e falak között korunk egykori nagyjainak képsorozatában Semmelweis-re feltekintenek, gondolják meg, hogy e nagyok mindenike a legszerényebb polgári család köréből emelkedett oda fel, hol őket mint köve­tendő példáinkat tiszteljük és hogy az út az ők magas­ságába mindenkinek nyitva áll. Mi, öreg orvosok, előhaladott korunk előnyének tekintjük, hogy elköltözött jeleseink viselt dolgait, melyeket jórészt ővelük éltünk át, veszendőbe, feledésbe menni ne engedjük és ez emlékkincseket a megértő utódoknak átadjuk, hogy reámutassunk az ő példájukban arra, hogy utánuk haladva, szilárd etnikával, józan ésszel, elfogulatlan megfigyeléssel, tárgyilagos következetességgel és emberszeretettel mindnyájunknak sikerülhet olyan szilárd ismereteket és erkölcsi alapot megszerezni, mely­nek birtokában a szenvedő emberiségnek jótevőjévé válhatunk. Ez a megismerés legyen minekünk orvosoknak nehéz hivatásunkban lélekemelő osztályrészünk, Semmel­weis emlékezetében, a nemzedékeken át, most és a jövőben, mindenha ! EREDETI KÖZLEMÉNYEK A bárányhimlős bőrelváltozások alaki kóreredetére vonatkozó vizsgálódásokról. írta : Balogh Ernő dr., a székesfőv. Szt. László és Szt. Gellért közkórházak boncoló főorvosa s a Pázmány Péter tud. egyet. 1. sz. Kórbonctani Intézetének 1. tanársegédje. (Előzetes közlemény.) Bókay János professor három decenniumra vissza­menő 14 megfigyelése alapján bebizonyította volt, hogy a varicellás bőrelváltozások bizonyos esetekben éppúgy egyes segmentalis bőrzónákra lokalizálódhatnak, min­t a herpes zoster hólyagcsái. (1919.) Az övsömör hólyagcsáinak ezt a szabványos el­­helyeződését felderített okok mérik ki, méltán érdekelhet 245

Next