Orvosi Hetilap, 1929. április (73. évfolyam, 14-17. szám)
1929-04-06 / 14. szám
322 ORVOSI HETILAP 1929. 14. sz. vastagság is alig 1 cm. A lepény tehát szélesen, laposan, gyűrűalakban terült el. Szövettanilag lényegesebb eltérés nincs, a chorinbolyhok épek. A burkoknak belfelületén elhalt vagy visszafejlődött bolyhokat nem találtunk. Az elmondottak után felmerül a kérdés, miként keletkezett e szokatlan, ritka alakú lepény? A régebbi vizsgálók atavistikus elmélete még az újabb időkben is talált követőre. Schiffmann közleményének már a címében is (placenta bidiscoidalis annularis) világosan kifejezi, hogy esetében a gyűrűalakú lepény két különálló lepény érintkezéséből, egyesüléséből származott. Ezzel egyidejűleg visszavezeti, majd összehasonlítja e ritka lepényforma képződését az alacsonyabbrendű majmok kettős lepényével. Hogy e felvétel nem állja meg a helyét, az már azzal a ténnyel is bizonyítható, hogy az alacsonyabbrendű majmok bidiscoidalis lepényével szemben az emberi lepény holoctorialis. Az emberi lepény fejlődésének különböző szakaiban sohasem találkozunk olyan alakkal, hol a lepény — rendes viszonyok között — kettős telepet alkotna. Előfordul ugyan emberi lepények között is placenta bidiscoidalis (Lahm), de ennek keletkezését korántsem vezették vissza avatistikusan az alacsonyabbrendű majmok lepényére. A ragadozó állatok placenta zonahajával szemben viszont abban különbözik az emberi gyűrűs lepény, hogy míg az előbbinek úgy artériái, mint vénái egymással közlekednek, szóval teljes, bezárt gyűrűt képeznek, addig az emberi lepénynél ez nem áll fenn, az érhálózat elkülönült maradt. Továbbá: míg az emberi lepénynél elég gyakran találkozunk placenta reflexával, addig ez a ragadozóknál hiányzik; utóbbiak az „areflexatae“-k csoportjába tartoznak. Hasonlóképen nehezen fogadható el magyarázatul az a nézet, hogy a gyűrűlepények placenta diffusából keletkeznek. E felfogás szerint a méh két pólusa felé a chorionbolyhok visszafejlődnek, elhalnak s így a középső részeken megmaradt lepényszövet gyűrű alakban marad vissza a placenta diffusából. Már maga az a tény, hogy a placenta diffusa is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, valószínűtlenné teszi e feltevés helyességét. Előfordulhat gyűrűalakú lepénynyomás méhben is. Klaften ír le ilyen esetet: 36 éves III. P.-nak gyermekfejnyi myomása miatt műtétet ajánlottak, a beteg azonban nem egyezett bele a műtétbe. Egy év múlva 2700 g os magzatot szült. A lepény csak a szülés után 3 órával expressióra távozott. A mélyen tapadó, gyűrűalakú lepénynek egy részét visszafejlődött, csökevényes bolyhok, másik részletét vastag cotyledok képezték. Mivel az aszszony szülése után lázas lett, nyomás méhét hüvelyi f. ábra. A méhűr középső harmadában tapadó, gyűrűalakban elhelyezkedő lepény és burkainak vázlatos képe. A lepény feletti sapkaszerű ép burokrészt, valamint a lepénygyűrű érintkezési helyét — mely sértetlen volt — ollóval hasítottuk fel, hogy a belfelületet láthatóvá tegyük s lefényképezhessük. (Lásd a 2. ábrát.) úton eltávolították. Meggyógyult. Ez esetben a pete megtapadásának közelében lévő nyomgóc felett boholyszövet nem volt található. Minthogy a méhnek a daganat feletti részén a nyálkahártya sorvadt volt, emiatt a lepény jórészén a bolyhok nem fejlődtek ki rendesen s így az alsó szakaszon tapadó lepényszövet gyűrű alakot vett fel. Fraenkel ezzel kapcsolatban már régebben rámutatott arra, hogy nyomás méhnél a mechanikus nyomás folytán a nyálkahártya atrophiás lesz, mirigyei a nyálkahártya felületével párhuzamosan futnak. Magunk részéről azt hisszük, hogy e lepények keletkezésére sokkal egyszerűbb s általánosabb magyarázatot nyújt a méh nyálkahártyájának állapota. Az irodalomban összegyűjtött, valamint saját esetünk is azt bizonyítja, hogy a lepény e rendellenes tapadása, illetve alakja összefüggésben van az előző, régebben lefolyt méhnyálkahártyabetegségekkel (Lahm, Fraenkel). Amint a kórelőzményből olvashatjuk, esetünkben az asszony előző szülése után hosszú ideig feküdt, lázas beteg volt a gyermekágyban. Mivel kétségtelen, hogy a pangott, bűzös folyás a megmaradt kevés nyálkahártyát nem hagyta érintetlenül, valószínű, hogy ennek regenerálódása sem volt teljesen zavartalan. Nem nehéz ugyanis feltételezni, hogy a szülés után visszamaradt csekély nyálkahártya a pangás folytán oly nagy mértékben pusztul el, hogy újólagos kifejlődése már nem oly tökéletes, mint ép, élettani viszonyok mellett lett volna. Ez irányban átvizsgálva az irodalomban talált 13 esetet, azt látjuk, hogy ezek közül valóban az esetek egy részénél (Klaften, Fraenkel stb ) lázasan folyt le az előző gyermekágy. De szerepet játszhat más lezajlott méhnyálkahártya-betegség is. Gondoljunk csak a sok jódinjectióra, méhkaparás következményeire (Klaften 4 esetéből 3-nál!), vagy a lefolyt gonorrhoeás endometritisekre. A terhesség megszüntetését célzó többszöri jódinjectio előbb-utóbb oly mértékben teszi tönkre a nyálkahártyát, hogy egy újabb terhesség esetén a nyálkahártya decidualis átalakulása már tökéletlen lesz. E vékonyabb deciduán fejlődő lepény nem találván meg kellő ágyát, talaját, vagy a méh izomzatába tör (placenta accreta), vagy oldalirányban terjed, hogy nagyobb felületével a magzatnak szükséges 2. ábra. A fekete vonal mentén felhasított lepény és burkai. a—m a lepény feletti, sapkaszerű burokrész, b—bi a lepény alatti burokrész, c—d az átvágott gyűrűalakú lepény, d—di succenturiált cotyledok, b és bi között repedt meg a burok.