Orvosi Hetilap, 1929. május (73. évfolyam, 18-21. szám)

1929-05-04 / 18. szám

1929. 18. sz. ORVOSI HETILAP sek legyenek. Ezen praeparatum­ok alkalmazására többen leírták a dysmenorrhoeás panaszok, egyes ideges tünetek javulását, ezt magunk is észleltük. Ez a hatás talán nem tisztán suggestion alapul és feltehető, hogy a petefészek­hormon egészben vagy részben ezen készítményekben bent foglaltatik. Ha elfogadjuk, hogy a menopausában a pete­fészek hormonképzése teljesen (vagy az újabb vizsgálatok szerint legnagyobb részben) megszűnik, akkor ezen kiesés okozta tünetek ellensúlyozása csak a hormon egészét ma­gában foglaló készítmény adagolásával volna elérhető. Ha továbbá a klimakteriumos hypertensio oka a pete­fészekhormon hiánya és ha a fent említett praeparatumok teljes értékű ovariumhormonok, akkor kell, hogy a kli­maxom vérnyomásfokozódást a menformon, glanduovin, glandofolin-injectiókkal befolyásolni tudjuk. Ezekhez a kísérletekhez olyan klimaktériumban lévő magas vérnyomásos nőket választottunk, akiknek veséje és szíve épnek látszott és semmi egyéb betegségben nem szenvedtek, Wassermann-reactiójuk negatív volt. A bete­geket hosszabb időn át figyeltük, vérnyomásukat gyak­ran megmértük, bizonyos ingadozást, 10—40 Hg­mm-t mindegyikben megfigyelhettünk, külső körülmények, egy­szerű megnyugtatás, ismert sedativumok hatására. Ami­kor már a vérnyomásmérés és az injectio psychés hatása a megszokás folytán eléggé csekély volt, megkezdtük a fenti készítmények adását. Az egyes táblázatok részletes bemu­tatása nem mond többet, mint a belőlük levonható követ­keztetés, ezért csak az utóbbiakat közlöm. Adtunk menformont, gilandofolint, glanduovint kü­­­lön-külön, majd cseréltük a készítményeket, rendszerint másodnaponkint, néha harmadnaponkint a vénába, egy­­egy sorozatban 20—40—60 ampullányit. Kellemetlen mel­lékhatásokat soha egy készítménnyel sem tapasztaltunk. A megvizsgált 20 beteg közül csak kettő-három kapta bőr alá tartósan, vagy időnkint a gyógyszert a vénába adás nehézségei miatt; a hatás ugyanaz volt. A vérnyomás viselkedését szervkivontok hatására többen vizsgálták (Macdonald, Major, Ralph, Kylin, Möl­ler) és a kivonatok hatásának kétféle alakját különböz­tetik meg. Egyik az acut hatás, mély vénába fecskende­­zés után 1—2 órán belül lezajlik, a másik a tartós hatás, amely hosszabb időn keresztül való adagolás idején és ez után is, mutatkoznék a vérnyomás megváltozásában. Möl­ler nagy körültekintéssel és éles kritikával végezte kísér­leteit májkivonatnak intravénás adagolásával, melyek­nek eredményét igen óvatosan abban foglalja össze, hogy: 1. a megfelelő adagban vénába adott (fehérje-, pepton-, histamin- és diolinmentes) májkivonat hatására az esetek nagyobb részében vérnyomáscsökkenés észlelhető (mint­egy 20—30 (Hg mm) mely 1—2 órán belül elmúlik; 2. a hosszabb időn át való adagolás hatása: „1. bis höchstens 6 Wochen dauerndes Herabgehen des Blutdruckes, wel­ches wahrscheinlich, aber nicht mit entschiedener Sicher­heit teilweise dem Extracte zugeschrieben werden kann“. Mödernek fekvő beteganyagon végzett kísérleteit megis­mételtem ambuláns betegeinken. Az 1—2 óra hosszat pi­hentetett beteget csendes szobában, egyedül helyeztük el és először egynegyed, vagy félórai fekvés után, majd az intravénás injectio után 10 percenként 1—1­ órán keresz­tül mértük a vérnyomását. Kísérleti anyagul a Richter­­gyár szívességéből rendelkezésünkre bocsájtott friss ex­tractum heparist vettük (a gyár biztosított a készítmény fehérje-, pepton-, cholin- és h­i­sta­minmentességéről). Möl­ler­vá egyezően mi is tapasztaltuk, hogy az adag nagysá­gát kísérletezéssel kell megállapítani, kis adag nem hat, nagy adag kellemetlenséget okoz. Átlag 1 cm3 az, ami ha­tást vált ki, még­pedig Möller adatainak megfelelően a legnagyobb csökkenés a befecskendezés utáni 30—50 perc között, 10—30 Hg­mm-t tesz ki, kb. egy óra múlva a hatás elmúlik. Megjegyzendő, hogy mindig olyan betegen kísér­leteztünk, aki már jól megszokta a fecskendőst. Ugyanezen eljárással végeztük kísérleteinket a fent jelzett ovarium­­­praeparatumokkal. A momentán hatás ezekkel a készít­ményekkel ugyanolyan, mint a májextractum hatása. Nem tulajdoníthatok azonban hormonhatást ezen vérnyo­máscsökkenésnek a következőik alapján: a kísérletet meg­ismételtük teljesen azonos körülmények között arsotonin subcutan adásával, azután nőkben extractum testiculi forte (Richter) és essentialis hypertoniás férfiakban glan­duovin forte (Richter), majd extractum testiculi forte vé­nába adásával és ezekben az ellenőrző vizsgálatokban is 10—20 mm-es esést észlelhettünk egy órán belül. Azt kell tehát mindezekből következtetnem, hogy az ilyen mó­don elért, úgynevezett acut vérnyomáscsökkenés nem spe­cifikus hormonhatás eredménye, hanem részben talán Möl­ler értelmezésében a szervikivonat általános hatása, leg­­főképen pedig a nyugodt környezetben hosszú időn át való mozdulatlan fekvés következménye.­­Egyórai fektetés után a legtöbb beteg kezdett türelmetlenkedni, ami a vérnyo­más emelkedésében is megnyilvánult. Tapasztaltuk, hogy már a vizsgáló asztalra való fektetés emeli a nyomást 10—20 Hg­mm-el, %éát óra múlva ez az emelkedés el­múlik; az injectióra esetleg keveset emelkedik a nyomás, azután újra csökken. Ami már most a hosszabb időn át való adagolás ha­tását illeti, hasonló eredményre jutottunk. Ha klimaxos hypertoniás beteget hosszabb időn át figyelünk és a vér­nyomásértékeket gondosan feljegyezzük, azt tapasztaljuk, hogy külső körülményeik, intercurrens apróbb betegsé­gek, jól sikerült suggestiv, vagy sedativ gyógykezelés, néha ismeretlen okok hatására a vérnyomás igen nagy in­gadozásokat mutat. 50—100 Hg­mm-es eséseket és újra­­emelkedéseket is láttunk egyeseken, hónapokon belül, amikor is az alacsony, vagy magas nyomásos időszaka teljesen kiszámíthatatlan tartamú. Tapasztaltuk, hogy a betegekkel való rendszeres foglalkozás, az ambuláns-ellen­­őrzés, túlzott aggodalmaik alaptalanságának ismételt hangoztatása, egyszerű sedatív gyógyszerelés mellett sok esetben jelentékeny vérnyomáscsökkenéshez vezetett, az am­­bulantiáról hosszabb ideig való elmaradás után sokszor a régi magas értékekkel jelentkeztek újólag. Ezen tapasz­talatok figyelembe­vételével azt mondhatjuk, hogy a fent említett ovarium-praeparatumok hosszabb időn keresztül való adagolásával­­1—2 hónapon át másodnaponként intra­vénásan) nem értünk el többet, mint bármely más sedativ vagy roboráló kezeléssel (sedatin, neurolin, arsen). Ha a kezelés megindításakor néha az első alkalommal mért magas értékek az első napokban estek is, de tartós csök­kenés egyetlen esetben sem volt észlelhető, sőt igen sok­szor a kezelés alatt emelkedéseket is tapasztaltunk. A sub­­jectív panaszok néha enyhültek, egy-két esetben egy-egy elkésett menstruatio megjelenése összefügghetett az in­­jectióval, de bizonyító adatot még ez irányban sem hoz­hatok fel. Összefoglalás: Az ováriumműködés megszűnése nem primaer oka a klimaktériumos vérnyomásemelkedésnek, hanem csak elősegítő, esetleg kiváltó momentum, amely az alkatilag arra disponált egyéneken hozzájárul a vege­tatív idegrendszer labilitásának fokozásához és a colloi­­dalis vizsonyok megváltozásához, amik azután az eleinte intermittáló, majd a consecutiv érelváltozások miatt ma­radandó hypertoniát okozzák. A menformon, glandofolin és glanduovin, a klimak­teriumban észlelhető fokozott vérnyomást tartósan nem csökkenti. Irodalom: F. Munk: Gefasserkrankungen, Brugsch: Ergehn, d. ges. Med. XI. 1928. (Tökéletes irodalomjegyzék 1928-ig.) — K. Fahrenkamp: Über Hypertension Brugsch Ergehn. d. ges. Med. 1924. 5. k. — Möller Eggert: Behand- 419

Next