Orvosi Hetilap, 1931. május (75. évfolyam, 18-22. szám)

1931-05-02 / 18. szám

438 . ORVOSI HETILAP 1931. 18. sz. a közfelfogás, de hiányoztak hozzá a civilzált világban akkor már magasan hullámzó kulturális meg anyagi elő­feltételek is, amelyek vonzást gyakoroltak az üdülést, gyógyulást és szórakozást kereső idegenekre. Hazánkban az első államférfiú, aki a kor intőszavát megértette Trefort Ágost kultuszminiszter volt, aki Mar­­kusovszky Lajos, Korányi Frigyes, Bókay János és Ba­logh Kálmán szellemkörében élve, a fennhatósága alá tar­tozott alapítványi birtokokon fekvő fürdőkben, reformo­kat igyekezett kezdeményezni és a hatáskörén kívül álló, de államtulajdonban levő fürdő és forrásbirtokok fennha­tóságaira is serkentően hatott. Hogy milyen kicsiny részletekre is kiterjedett Trefort figyelme a 70-es, 80-as években, mutassa egyetlen kis példa, t. i. az, hogy miképpen csinált énbelőlem balneoló­­gust. Úgy történt, hogy tanári kineveztetésem alkalmával, 1881. júliusában, legelső feladatommá tette, az alapítványi tulajdont képező Buziás fürdőt meglátogatni, memoran­dumba foglalt jelentést kívánva meg, hogy mit kellene tenni Buziáson, mint női fürdőnek modernizálása és fej­lesztése érdekében. Úgy látszik, hogy benyújtott memo­randumom designált utóbb a Királyi Orvosegyesület Für­dőbizottságának elnöki tisztségére, amikor Korányi, az Országos Közegészségi Tanács elnökévé történt kinevez­­tetése alkalmával, e tisztségétől visszalépett. A Balneológiai Egyesület negyven év előtti megala­pításának napjait idézve vissza emlékezetemben, mélabús hangulat vesz erőt rajtam, mert visszarezeg lelkemben az a szép idő, az a szellem, mikor a nemzet fellendülés, a haladás minden terén virult, amikor nemcsak az ipar, nemcsak a kereskedelem lendült fel, hanem a tudományos világ is lelkesült, mert minden téren siker követte a tet­teket; amikor hazánk közéletében a tekintély és érdem elismerése még igazságos volt; amikor az emberek még szerették egymást; amikor a politikai életben a 67-iki ki­egyezés után még itt voltak azok a nagyok, kik világ­­szemléletük és európai műveltségük hatásával azt az ábrándképet keltették, hogy hazánk, sietve, a művelt nem­zetek szintjére emelkedett fel, amikor a Nagyok vezetvén a nemzetet a demagógia és a félműveltség még nem ron­totta le a tekintélytiszteletet és a szellemi és anyagi javak birtoklása derült kedélyű világot teremtett körületünk; amikor az enciklopedikus műveltség még széles köröknek volt tulajdona, amikor még az alig letelt Biedermeier-kor egyszerűsége visszasugárzott az emberek lelkületébe, ami­kor az elégedettség és családi élet bensősége meleggé va­rázsolta az otthont Akkorában a magyar orvosoknak a hygienés ügyek iránt való érdeklődése kiterjedt a balneológiai kérdé­sekre is; az­ Orvosegyesület vezetősége a nagy fellendülés idején megértette, hogy a balneológiának tudományos kul­tusza csak egyik fele az ügyeknek, a másik t. i. a gazda­sági rész, vezető nélkül a levegőben lóg és hogy a fürdő­tulajdonosok, a források birtokosai, a forrástermékek üz­leti része és az állam, mind, csak a maga szempontjából nézi az ügyet; a község a maga érdekeit tekinti, a finánc az adózás forrását látja benne, a nagyközönség pusztán a nyári mulatozás helyének tartja, a főszolgabíró kiskirály­­ságának nyári residentiáját bírja a fürdőben. A Császár­fürdőben és Balatonfüreden az Anna-bál idején a fél or­szág nyári találkozóját ünnepelte amikor a vidéki intelli­­gentia fiatalsága özönével gyűlt oda; a cigányzene, a dá­­ridó és a nagy kártyacsaták ideje volt ez, ősidők óta. Ámde ismerjük el, hogy volt eme dolgoknak mélyre­ható üdvös oldala is, t. i. az, hogy a nemzet vezető férfiai — régi hagyományokhoz híven, e helyeken találkoztak nyaranta és itt beszélték meg az ország ügyes-bajos dol­gait. Szép volt ez önmagában, amikor az emberek átörök­lött lelkiviláguk igényei szerint mulattak és gondtalanul éltek; oly szép volt ez a patriarkális élet, hogy nem hagy­ták magukat abban zavartatni, hiszen a természet áldása megadott mindent ami a kedélyes életnek tartozéka: bort, búzát és a luculusi életnek minden kellékét. E boldog élet közepette ügyet sem vetettek arra, hogy mi megy végbe Pozsonyon túl a nagyvilágban; hogy a balneologiai érdekek kultusza ez alatt a nemzetek va­gyongyarapodásnak forrásává fejlődött ki: Wiessbaden, Homburg, Kissingen, Schwalbach, Karlsbad, Marienbad, Gastein, Baden, stb., stb. világhírűvé vált helyek, ebben az időben nyerték meg népszerűségüket és a tudomány segítségét is hygiénés jelentőségük kiépítésében, amikor az eddig pusztán empiriai természetű gyógytényezők tudo­mányos megalapozást nyertek: hydrotherapia, elektrothe­­rapia, klimatotherapia, balneotherapia, stb. therapia — ezekben az évtizedekben nyert tudományos alapot, me­lyeknek áldásait a magyar orvosi ifjúság kiválóan az osztrák egyetemeken ismerte meg. Ezek után csak ter­mészetes, hogy a következő évtizedek orvosgenerációja hazánkban az idegen országok kultuszát ültette át tár­sadalmunk azon vékony rétegébe, amelyik vagyonossága és világismerete révén — annak befogadására és követé­sére már érett volt. Ebben a társadalmi légkörben merült fel a budapesti kir. Orvosegyesület kebelében a gondolat, hogy minálunk is össze kell gyűjteni azokat a tényezőket, melyek a for­rások és fürdőkben rejlő nagy nemzeti értékek szolgála­tára hivatottaknak látszanak, elsősorban a tudomány embereit és ezekkel kapcsolatban a közvetlenül érdekelt fürdő és forrástulajdonosokat, meg az államot is. Az első eszmecsere e tárgyban , mint olyan sok más az orvostanárok Markusovszky társaságában, a ma is fennálló szombat esti társaság fehér asztalánál indult meg és csakhamar a Damjanich­ utcai Török-nyaralókert glo­­rietjében találta meg folytatását. E helyeken kristályoso­dott ki a gondolat, hogy egységes vezetés alatt, két osz­tály működjék a közös testületben, t. i. a mostan is fenn­álló orvosi és gazdasági osztály, az Orvosegyesület patro­­nátusa alatt, a Magyar Szentkorona­ országainak Balneo­logiai Egyesülete címen, mely az orvostudomány és gaz­dasági érdekeket külön-külön tárgyalva, a tudományt con­­gressusaiban, a közös érdekű ügyeket pedig évi közgyű­léseiben, közös erővel vezesse a cél felé. Nem kis dologról volt szó, olyan szerkezetet kellett találnunk, mely heterogén elemeket: a kir. Orvosegyesü­letnek tagjait, a fővárosi és vidéki orvosokat, természet­­tudósokat, jogászokat, fürdőtulajdonosokat, kereskedőket és más érdeklődőket az állam támogatásával egyesíthes­sen közös célra kebelében. Az előmunkálatok után, első congressusunkat 1890. október 23-án tartottuk meg, öt pontban foglalva össze azokat a tényezőket, amelyek közegészségügyi, orvosi, balneopolitikai, nemzetgazdasági és az érdekeltségi szem­pontokból fontosaknak látszottak. Mindezen szempontok­nak összefoglaló előadására Than Károly, Fodor József, Chyzer Cornél és Bolemann István vállalkoztak. Ez a négy érdemes férfiú volt az, aki előadásával az egyesületnek úgy be-, mint kifelé már megindulásakor tekintélyt adott. Tisztelettel kell megemlékeznem már e helyen Papp Samu collegánkról is, ki a kezdet első napjaitól évtizede­ken át, mint a gazdasági szakosztálynak előbb titkára, utóbb elnöke, szorgos munkával szerzett érdemeket egye­sületünk fejlődésében. Végigtekintve az első 15 év történetén, melyet Lőw Sámuel főtitkár évkönyveinkben nagy szorgalommal örökített meg, lelki megelégedést éreztem, mert megtalál­tam benne eredetileg kitűzött programmunk fejlődésének lépésről-lépésre való haladását. Tevékenységünkben az első csoport férfiai között találjuk: Cyzer Cómest, Than Károlyt, Fodor Józsefet, Bókay Árpádot, Bolemann­­st.

Next