Orvosi Hetilap, 1932. október (76. évfolyam, 39-43. szám)
1932-10-01 / 39. szám
1932. 39. sz. ORVOSI HETILAP 875 ményeiben is mindig kisebb beavatkozást jelent, mint ugyanannyi mennyiségű hatásában bizonytalan paraffin, vagy a thorakoplastika. Ezekben az esetekben pedig ezidőszerint más megoldás szóba sem jöhet. Ha bármilyen okból az alsó lebeny collapsusát is huzamosabb időn keresztül akarjuk biztosítani, úgy a műtét utáni 8—9. napon, az exsudatum lecsapolása után, 200—250 gr. olajat adhatunk (lásd 4. ábra). Ezidő szerint azt az álláspontot fogadjuk el, hogy az oleothoraxot csak akkor és ott alkalmazzuk, ahol annak alkalmazása elkerülhetetlennek látszik. Jelen közleményemben csak az 1929. év folyamán operált esetekről óhajtok beszámolni,, amelyek legalább 2 év óta állanak megfigyelésünk alatt. Ki kell emelnem, hogy az első esetekben az eljárás kipróbálására olyanokat választottunk, melyekben a klinikai eredményektől ab ovo el kellett tekintenünk. Az 1929. év folyamán operált 12 esetből a műtét sikertelen volt 3 esetben, amenynyiben a leválasztott tüdő újból kitapadt. Ezen esetekből 1 pyopneumothorax következtében a műtét után néhány héttel exitált, 1 esetben később thorakoplastika végeztetett. A kezelés folyamán 1 eset meningitis tünetei között, 1 eset a contralateralis oldal progressiója következtében és 4 esetben. Az összes esetek közül 1 esetben volt a kezelés befejezhető pth.-szál, a többi esetekben, a selectiv oleothorax alkalmazása volt szükséges. Az azóta, praecisebb indicatio mellett operált esetekben még jobb eredményre van kilátás. Az irodalomban nem találtam biztos adatokat arra vonatkozólag, hogy ezen beavatkozás hasonló célból végeztetett-e. Laugmann, Eden, Ulrici, Jessen kísérletei, egyes kötegek intrapleurális oldására vonatkoznak. Azon körülményből, hogy úgy Brauer, valamint Sauerbruch minden hasonló ptk.-bővítő sebészi beavatkozás ellen állást foglalnak, arra kell következtetnem, hogy ily irányú kísérletek már történtek. Tekintettel azonban arra, hogy mindkét szerző életveszélyes vérzések, nem gyógyuló serothoraxok és specifikus empyemák gyakori előfordulását említik, mint műtéti complicatiót, valószínűnek kell tartanom, hogy ezen beavatkozások intrapleurálisan történtek. Ily körülmények között, ezen szövődmények előfordulása természetesen érthető. Bár minden esetben a beavatkozást kisebb-nagyobb fokú exsudatio követte, a műtéti szövődmények közül nem az exsudatiót, nem a vérzést kell kiemelnem, hanem a műtét után fellépő borlandó olajmennyiség alig 400 gr., maximálisan 600 gr. dlexitált. A 12 esetből végérvényesen gyógyult 7. A pth.tehet ki, így az eljárás önmagával és esetleges következ- kezelés 1 évig volt folytatható 5, kevesebb ideig mint egy 3. Ábra. Elégtelen pth. bal oldalt. 3a. Ábra. Ugyanazon eset, pár héttel műtét után. Lent kevés lovagló exsudatum. 3. Ábra. Ugyanazon eset 7 hónap múlva. Selectiv oleothorax és phrenicotomia. 4. Ábra. Oleothorax közvetlen a műtét után alkalmazva.