Orvosi Hetilap, 1933. május (77. évfolyam, 18-21. szám)
1933-05-06 / 18. szám
370 ORVOSI HETILAP 1933. 18 sz. parasympathicus beidegzése nincs kellőleg bizonyítva. Ezekre főleg pharmakologiai tények utalnak. Különbség van a két rendszer általános élettani feladatában is. Hess szerint a sympathicus az actualis energia kifejtését serkenti. A parasympathicus a helyreállításra, a potentiális energia felgyűjtésére szolgál. Cannon az utóbbit a zongora billentyűjéhez hasonlítja, mely egy-egy hangot szólaltat meg, a sympathicus ellenben a pedal, mely az egész zongora hangzását szabályozza. A sympathicus képesíti a szervezetet az életküzdelemre. Az az állat, melynek egész sympathicus rendszerét — az adrenalint termelő mellékvese velőállománnyal együtt — Cannon kiirtotta, gondos ápolás mellett évekig el tud élni, de nem képes a külvilág változó körülményeihez alkalmazkodni, a veszélyekkel szemben védekezni: gyorsan fárad, a hőszabályozása tökéletlen, könnyen lehűl, vagy túlhevül. Mert éppen a sympathicus rendszer az, mely izommunka, fulladás, vérzés, fájdalom, harag, támadás, menekülés idején mozgósítja a szervezet védekező erejét, egyrészt úgy, hogy az inger az óriási syncytiumhoz hasonló szerkezetében gyorsan eljut a szervezet minden részébe, másrészt mozgósítja az adrenalint, mely a vér útján szétterjedve, mindenütt izgatja a sympathicus idegvégeket. A parasympathicus egyik feladata a helyreállítás, az energia felhalmozás, ebben részt vesz az insulin, melyet sokan a parasympathicus hormonjának tekintenek, vagy talán a hasnyálmirigy másik hormonja a Santenoise-féle vagotonin. Fontosabb szerepe azonban az egyes szervek működésének szabályozása. A vegetatív idegrendszer ezzel a jóformán általánosan elfogadott dualistikus beosztással szemben Kiss Ferenc könyvében így formulázza álláspontját: 1. „Az úgynevezett parasympathicus rostokat sem mi, sem más kutatók nem tudtuk morphologiailag isolálni s a mi vizsgálataink eredménye szerint, nincs semmi morphologiai alapja ilyen rostok feltételezésének“ (10 lap). 2. „Az úgynevezett cranialis parasympathicus feltételezéséhez nincs semmi morphologiai alapunk. A cranialis parasympathicus semmi egyéb, mint egy része a cranialis sympathicus systemának“ (23. lap.) 3. „Úgy látszik, hogy a parasympathicus csak egy tünetet jelent, mely a sympathicus vegetativ phasisának tekinthető“. (149. lap.) Ad 1. Nem az idegrostok alaki különbsége adja és jelenti a működés különbözőségét. Igaz ugyan, hogy Kiss gondos tanulmányai bebizonyították azt, hogy lényeges különbség van a haráncsíkolt izomzathoz haladó mozgató rostok és az érzőrostok között, amennyiben az előbbiek vastag velőhüvellyel, az utóbbiak pedig vékonnyal vannak burkolva. kétségtelen azonban, hogy az érzőrostok sem mind ugyanazt az ingert vezetik. Amint ismeretes, a bőrben külön vannak tapintó, hideget, meleget és fájdalmat érző berendezések, a nyelven a különböző ízlelőbimbók, mégis mindezekből egyforma velőhüvelyű rostok viszik az ingereket a központba. S ez természetes, mert az érzés minősége az azt felvevő készüléktől s ducsejttől, nem pedig az ingert vezető rosttól függ. Ennek alig egyéb a feladata, mint a drótvezetéknek, melyen bármilyen villanyáram haladhat. De ha nincs különbség a különböző érzéseket vivő afferens rostok között s nincs különbség az egymással antagonista harántcsíkolt izmokhoz futó efferens rostok között sem, miért legyen ilyen az ugyancsak antagonista végkészülékben végződő sympathicus és parasympathicus rost között. Langley összevarrta a vagus centralis csonkját a nyaki sympathicus peripheriás részével, a kettő összeforrt: egy hónap múltán a vagus izgatása pupillatágulást, a fej erek megszűkülését, tehát sympathicus tüneteket okozott. Hasonlóképen sikerült a nervus lingualist összeforrasztani a nyaki sympathicussal. Az ilyen állat etetésekor a fül erei megszűkültek, mert a lingualis parasympathicus rostjai a rágás kiváltotta reflectorikus ingert nem a nyálmirigyekhez vezették, hanem a nyaki sympathicuson át a fülerekhez. Ugyanígy lehet a postganglionaris rostokat felcserélve összeforrasztani, de nem nő össze egymással egy prae- és egy postganglionaris rost. Mindezekből a kísérletekből következik, hogy a functio nem az idegrosttól, hanem a végkészüléktől függ. A másik fontos tényező a központ, amelyből az inger ered. Ha tehát a parasympathicus külön állását bizonyítani akarjuk, akkor azt kell kimutatnunk, hogy a vegetativ szervekben kétféle, egymással antagonista működésű idegvégkészülék van s ezek beidegzésüket a központi idegrendszer különböző helyéről kapják. A vegetatív idegek végkészülékére vonatkozó morphologiai ismereteink még mindig nagyon hiányosak s ilyen módon a parasympathicust a sympathicustól megkülönböztetni nem tudjuk. Már Köllikernek feltűnt, s legújabban Stöhr jun is kimutatta, hogy legfeljebb minden századik simaizomsejtben található idegvégződés. Ez a gyér beidegzés azért lehet elégséges, mert az idegvégződés nem egyenesen adja át az ingert a simaizomnak, hanem az idegingerre előbb egy specifikus anyag keletkezik s ez váltja ki az összes izmokon a hatást. Loewi alapvető felfedezése kiállotta a próbát egy évtized szorgos kutatásának kereszttüzében s ma már bizonyos hogy a parasympathicus ideg-izgalomkor a végkészülékben egy choliester keletkezik, a sympathicus izgatásakor pedig az adrenalinhoz hasonló hatású, de közelebbről még nem ismert anyag. Ez a vagus, illetve sympathicus anyag okozza a szemben a pupillaszűkülést, illetve tágulását, ez gátolja illetve serkenti a szívműködést, bélműködést s mirigy elválasztást. Ennek az idegingerre keletkező két antagonista hatású anyagnak a felfedezése, véleményem szerint, egyik bizonyítéka a vegetatív idegrendszer dualistikus berendezésének. Ezt a bizonyítékot kiegészíti és megerősíti a pharmakológia is: négy pharmakon csoportot különböztethetünk meg, amelyeknek specifikus hatásuk van a vegetatív idegvégekre: az acetylcholin-muscarin csoport a parasympathicus végkészülékeket izgatja, az atropin ugyanezeket bénítja; az adrenalin a sympthicus végkészülékekre hat izgatólag, az ergotamin pedig bénítólag. Szépen lehet ezek hatását pl. isolált bélkacsán bemutatni. Ez acetylcholinra görcsösen összehúzódik, az atropin oldja ezt a görcsöt s helyreállítja a normális rhythmusú lengőmozgásokat. Ha most adrenalint adunk a bélkacshoz, akkor annak tónusa csökken s a lengőmozgások egy időre meg is szűnnek. Ezt a hatást csak ergotaminnal lehet meggátolni, atropinnal nem; viszont az előbbinek nincs semmi hatása az acetylcholin görcsre. Végül a BCk-vel újabb görcsöt idézhetünk elő, melyet csak papaverinnel lehet oldani. Ezt a hatféle hatást legegyszerűbben úgy magyarázhatjuk meg, hogy három hatáshelyet tételezünk fel, úgymint: parasympathicus és sympathicus végkészüléket s magát a simaizmot. Minden más magyarázat igen erőltetett lenne. Igaz ugyan, hogy ezeknek a pharmakonoknak a hatása sem tökéletesen electiv. Nem kizárólag csak az egyik végkészülékhez vonzódnak. Az adrenalin pl. a parasympathicus végkészülékekre is hat, ha a sympathicus végkészülékeket ergotaminnal bénítottuk, vagy a vagusvégződést túlingerlékennyé tettük, csekély mennyiségű, önmagában hatástalan acetylcholinnal. Viszont az utóbbi Ca-mal kezelt szíven contracturát okoz, mert ilyenkor nem a vagust, hanem a sympathicust izgatja. Ezt ergotaminnal