Orvosi Hetilap, 1934. május (78. évfolyam, 18-21. szám)

1934-05-05 / 18. szám

390 ORVOSI HETILAP 1934. 18. sz­ lés nem befolyásol, kifejlődését nem gátolja meg. (Rad­­ványi*), v. Varga.5)). Duesberg és Koll azt az észleletüket közük, hogy hatásos májkivonatok oxyhaemoglobinból in vitro metihae­­moglobint képeznek. Tekintettel arra, hogy a Cohn, Minot, Alles és Salter fractionáló eljárásával előállított klinikai­­lag hatásos fractiók mind adtá­k a kémlést, a hatástalanok pedig nem, az eljárást „test“-ként ajánlják, bár a ható­anyag elkülönítése ennek segítségével sem sikerült. Eljá­rásukat nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy fehérje jelenléte gátolja a reactiót, így csak fehérjementes kivo­natok vizsgálatára alkalmas. Fahrwell arra a tapasztalatra jutott, hogy hatásos májkivonataik parenteralis alkalmazás mellett csökkentik nyulakon a bőrizgató szerekre jelentkező bőrreactiót. Eljárása, melyet az I. G. Farbenindustrie szabadalmazta­tott, abban áll, hogy 2 cm3 májkivonat befecskendezése után 1 órával mustárpapírt alkalmaz 30 percnyi időre a nyúl megborotvált hátbőrére. Ha hatásos a májkivonat, akkor elmarad a szokott, 24 óra alatt kifejlődő lobos renetio. A még éppen védő májkivonat mennyiséget, mint „antiphlogisticus nyúlegységet“ a készítmény hatásossá­gának ellenőrzésére és a hatásképesség mérésére ajánlja. A hasonlóan alkalmazható bőrizgató szerek közül a can­­tharidint és terpentint említi meg. Saját ilyirányú vizsgálataink teljesen más irányból indultak ki.7) A perniciosa-esetek hosszú során vizsgál­tuk, hogy mily változás észlelhető injectiós májkészítmé­nyekkel sikeresen kezelt betegeken. Más szerzőkkel egy­­értelműleg azt találtuk, hogy a rendesen lázas betegben a láz lyticus esésével egyidejűleg először reticulocyta­­prisis és a vér bilirubin tartalmának, valamint az uro­­bilinogen­uriának csökkenése észlelhető s ez szabály szerint megelőzi a vörösvértestszám és haemoglobin-érték 6—10 nap múlva meginduló gyors emelkedését. Ez arra utal, ho­gy az a. p. javulásában két tényezőnek kell szere­pelni: az egyik kétségtelenül csontvelő hatás, melyet a reticulocyta­ crisis jelez; a másik ezzel szemben a kórosan fokozott intravitalis haemolysis csökkenése. Úgy látszik tehát, hogy a máj támadáspontja is kettős lehet, mint ahogy a szerzők legnagyobb része megegyezik abban, hogy a perniciosa kórtani lényegében is két tényező, a csont­velő toxicus sérülése mellett a fokozott intravitalis haemo­lysis dominál. Mivel pedig a csontvelő-izgalmat jelző retiiculocyta crisis Gänsslen fenntebb idézett közlése sze­rint a májhatás vizsgálata szempontjából nem nyújtott biztos alapot, önként adódott a föltevésünk, hogy a másik tényezőt, a haemolysist használjuk föl e célra. Figyelmünk így a haemolyticus mérgek felé irányult. Intravitalis haemolysist kísérletileg több méreg al­kalmazásával tudunk kiváltani.­­Első helyen kell itt em­lítenünk a phenylhydrazint és toluilendiamint,a­melyek a reticuloendothel élet és kórtana, a kísérletes icterus vizs­gálatában használt classicus módszer anyagai. Mind a két méreg a reticuloendothelen át hat, máj és lépkiírtás ha­tásukat meggátolja, mindkét szer hatására intravitalis haemolysis folytán a vörösvértestek száma esik s közben a serum-bilirubin értéke emelkedik. Tájékoztató kísérle­teink szerint míg phenylhydrazin mérgezés (0.02 gr pro testsúly-kilogramm) hatása főleg a vörösvértestszám csök­kenésben nyilvánul és a serum-bilirubint alig emeli, addig toluilendiamin hatására (0.04 gr pro testsúly-kilogram.) inkább az icterus lesz kifejezettebb, az anaemia csak sok­kal kisebb fokban jelentkezik. E vizsgálataink folytatá­saként sikerült kimutatnunk azt, hogy hatásos májkivo­nattal (campolon és a Chinoin gyártmányú procytol) elő­zetesen kezelt állaton a phenylhydrazin mérgezés nem következik be, a vörösvértestszám vagy egyáltalán nem, vagy csak alig esik és gyorsan regenerálódik. Már első közleményünkben fölvetettük annak a lehetőségét, hogy e módszer részint a máj hatóanyagának izolálására, ré­szint a forgalomba hozandó májkivonatok hatásosságá­nak ellenőrzésére lesz hivatott. Azt a májkivonat mennyi­séget, mely kísérleteinkben 0.01 gr pro testsúly-kilogram phenylhydrazin hatását tudta elhárítani, egységnek véve a pernid­ozás beteg átlagos napi szükségletét két egy­ségben állapították meg. Hasonló természetű vizsgálatokról per és májadago­lással Erdős8) és Susanna9) számoltak be, azt találva, hogy ily módon gátolható a mérgezés. Strisower10) kísér­letei ily irányban eredménytelenek maradtak. Részletes vizsgálat tárgyává pedig Jastrowitz és Neidhardt") tet­ték e kérdést, kik saját maguk által előállított májkivo­nat hatását vizsgálták különböző kísérleti anaemiákkal szemben fölvetve a gondolatot, hogy ezt az eljárást a készítmények hatásosságának ellenőrzésére is ki lehetne dolgozni. Eredményük az volt, hogy véreztetés utáni vér­­szegénység esetén a kivonat hatása jó volt, enyhe, kis egyszeri adagokkal létrehozott chronikus phenylhydrazin­­mérgezést compenzálni tudtak egyidejű májadagolással, feltéve, hogy a mérgezés nem fokozódott csontvelőt mér­gező hatásig. Még kifejezettebbnek találták e védő hatást toluilendiamin okozta anaemiával szemben, míg a csontvelőre toxicus saponin haemolyticus­­hatását meg­gátolni nem tudták. A phenylhydrazin-mérgezés használ­hatóságát ily célból igazolták még Fehér12) vizsgálatai is, valamint Handowsky13) azon közlése, hogy e vérsejt­­oldó méreg jól használható a legkülönbözőbb kísérleti anaemiákban hatásos réz-fehérje combinatio hatásának ellenőrzésére is. A második haemolyticus méreg, melyet vizsgálat tár­gyává tettünk, a toluilendiamin, Jastrowitz és Neidhardt, valamint Strisower szerint, — mint említettük, — anae­­mizáló hatását illetőleg befolyásolható májkezeléssel; a seruimibilirubin gyors emelkedését azonban, mely vizsgá­lataink szerint a mérgezés egész képén uralkodik, meg­gátolni nem tudja. Tekintettel arra, hogy Heilmeyern­ közlése szerint haemolyticus icterusban a májkezelés hatástalannak bizonyult, analógiát találva e két jelenség között, nem folytattuk vizsgálatainkat toluilendiaminnal, hanem a phenylhydrazin segítségével igyekeztünk kellően kidolgozni eljárásunkat. Ennek ismertetése óta két oly közlemény is jelent meg, mely kétségbe vonja akkori eredményeinket és ta­gadja ennek alapján a lehetőségét annak, hogy phenyl­­hydrazin-anaemiával szemben májkivonatoknak oly faj­lagos hatása lenne, hogy ennek segítségével e készítmé­nyek hatásosságát ellenőrizni lehessen. Friedländer és Steinitz'56 több kísérletsorozatban vizsgálták e kérdést. Kutyákon végzett kísérleteikben közölt eredményeik sze­rint 4 kezelt állat közül egynek nem esett a vörösvértest­­szám­a, a többi háromra is megállapítják, hogy az anaemi­­záló hatás lényegesen csökkent. Ők emiatt 24 óra múlva megismételték a mérgezést ugyanazon mennyiséggel, amivel azután igen kifejezett anaemiát váltottak ki. Vé­leményünk szerint a kísérlet ily beállításban nem érté­kesíthető a mi adatainkkal szemben, különösen ha tekin­tetbe vesszük a phenylhydrazin amúgy is nagy egyszeri adagját, mely controll állatainkat sokszor halálosan meg­mérgezte. Friedländer és Steinitz azon további kísérlet­­sorozatait, hogy nyulakon, patkányokon és egereken máj­­készítmények nem fejtenek ki védőhatást phenylhydrazin mérgezéssel szemben, saját kísérleteink is megerősíthetik. Azon célból, hogy lehetőleg kis kivonatmennyiségekkel történhessen a vizsgálat, mi is próbát tettünk ezen állat­fajokkal, azonban használható eredményt egyik esetben sem nyertünk, sőt arra a tapasztalatra jutottunk, hogy

Next