Orvosi Hetilap, 1934. október (78. évfolyam, 40-43. szám)

1934-10-06 / 40. szám

914 ORVOSI HETILAP 1934. 40. 82. szebb diadalát. Tudjuk, hogy a spirochaeta és a gyógyszer közti harcot voltaképen a szervezet, e legfontosabb har­madik tényező dönti el. Ahol ez utóbbinak védőereje nem lép kellő módon sorompóba, ott a gyógyszer egymaga kudarcot vallhat, hiszen ma már teljesen világos előttünk, hogy akármilyen chemotherapiás antisyphiliticumot alkal­mazunk is, annak gyógyító hatását elsősorban a védő­anyagok fokozott termelése szabja meg és hogy a gyó­gyító hatás mindenkor a szervezet actív­­közreműködésével mehet csak végbe. Ez a feltétel még a legkoraibb kezelés­kor is fennáll, de bizonyos, hogy ebben a stádiumban aránylag legkisebb fokban. S ha általában inkább csak szavak játékának látszik is Wassermann-nak az a meg­határozása, hogy a seronegatív primaer esetekben még csak syphilises infectióról, de nem syphilises betegségről van szó,, kétségtelen, hogy abban sok igazság rejlik, amit az erélyes korai kezelés általános kiváló gyógyhatása bi­zonyít. A második főkategóriába, a különböző időszakokba eső lyes formáiban kétségtelenül már jóval bonyolul­tabbak a viszonyok. A therápiás gyógyeredmény esélyei ugyanis mégis e két főkategória szerint szoktak eldőlni. Említettük, hogy az első kategória az, melyben viszonylagosan legkisebb a szervezetnek speciális actív közreműködése; itt a kiváló gyógyítóhatás éppen azért áll be, mert a spirochaeták a szövetekben még nem fészkelték be magukat mélyreha­tóan, tehát a szervezet védő működései sem léptek nagyobb actióba. Ezzel szemben a többi előrehaladottabb esetben éppen felette fontos, hogy a szervezet védekező erőit minél jobban fokozzuk. Ezt a fokozást elsősorban szak­szerű kezelésünk van hivatva felidézni. Csak természetes, hogy az esélyek a végleges és gyors gyógyulásra a má­sodik kategóriába® azon esetekben a legjobbak, melyek időbelileg legközelebb állanak a seronegativ stádiumhoz, tehát az ú. n. seropositiv primaeriites és a legkoraibb secundaer esetekben. A védőerők kellő felélesztését — bizonyos alkati, endogen szervezeti tényezőkön kívül, ame­lyekre még röviden reá­térek — számos körülmény, álla­pot, esetleg a pillanatnyi dispositio gátolja vagy gyengíti (pl. súlyos heveny betegségek). Hogy pl. a magasabb élet­korban a szervezet védő erői csökkenőben vannak, azt bizonyítják Pette, Meggendorfer s mások adatai, melyek szerint a lueses fertőzés és a paralysis közti intervallum a magasabb korúakon egyre csökken. De tudnunk kell, hogy a védő erőket ugyancsak gátolhatja a túlságos, ille­tőleg túlzott kezelés is. A gyógyeredményt ezért sokszor nem tudjuk javítani egyedül a nagy gyógyszeradagokkal és bizony nem nagy klinikai érzéket árul el az az orvos, aki az adagok és kúrák folytonos emelésével akarja a sikert elérni. Erre Berde prof. is reá mutatott egyik érté­kes előadásában. Erre nézve bőséges saját tapasztalásunk és irodalmi adat áll rendelkezésemre. Tudjuk, hogy a salvarsantherapia elejétől kezdve éveken át a syphilido­­logusok jelentékeny része a közvetlen chemiai utón történő spirillocid hatásra lévén beidegezve, egyre magasabb dosisok hajszolásában keresték a cél elérését. A fordulat már jó ideje beállt és most megint a szervezet gyógyító hatása felé irányul a figyelem. De itt nem időzöm és Meg­elégszem egyetlen újabb, Photinostól eredő adatnak fel­említésével, melyből kiderül, hogy dacára annak, vagy talán éppen azért, hogy a gyenge cong­­lueses nő egy-egy erőltetett kúrában dosisonként 0—15—0.90, összmennyi­­ségként pedig 7.0—45.0 gr neosalvarsant kapott, az egész kezelésben pedig 230 injectio alakjában 191 gr-t kapott e szerből, az egyetlen tünet, a pos. Wa. r., továbbra i­s positiv maradt! Ez talán azokat is gondolkodóba ejti, akik a betegek rovására kifejezett furor therapeuticussal vannak megverve és mindenáron erélyesen óhajtanak ke­zelni, még akkor is, ha az a gyógyítás helyett csak ártalom­ra vezet és én mindig csodáltam azoknak az orvosoknak a hallatlan biztonságát és különös éles látását, akik a bármely szakban levő syphilises betegünknek az első vizsgálat alkalmával már előre meg tudják szabni a 6—8 s még több szigorú kúrát. E helyütt röviden reá kell térnem arra az irányzat­ra, mely most már mindenáron a kezelés ellen küzd. Éppen azok a szerzők, akik a korai erélyes és gyors egy­másutáni kezelés hívei és a gyors végleges gyógyulásban legjobban bíznak, kívánják, hogy később határozott in­­dicatio híjján, a kezelés határtalanul ne folytatódjék, így Kral, a késői kezelést — szerinte már a második éven túl — csak symptomaticusnak, nem pedig véglegesen gyógyítónak tartja. Gamper mint neurológus azt tapasz­talta, hogy a paralysises betegek sokkal jobb eredménnyel kezelhetők maláriával, ha előzetesen semmi kezelésben nem részesültek, mint akkor, ha azokat intermittálóan ke­zelték. Wagner szerint az arsenobenzol-készítmények ki­tűnőek a fertőző állapot leküzdésére, de prognostikai biz­tonságot a végleges gyógyulás, illetőleg a késői tünetek kizárása szempontjából nem nyújthatnak. Néhány szóban kitérek azokra az irodalmi­ hangokra, melyek egyrészt az arsenresistentiával foglalkoznak, más­részt sok tekintetben a Bi.-nak és a Hg.-nak jó hatását emelik ki. Gáté és Michel szerint az arsenresistentia nö­vekvőben van és ők annak tulajdonítják a syphilises fertő­zések szaporodását. Az abortív kúráktól eltekintve ők előnyt adnak a Bt.-nak és Hg.-nak. Általában azt látjuk, hogy bizonyos irányzat kerekedik felül, mely a kénesőt az egy évtizedes elhanyagoltságból ismét kiemelni óhajtja. Clement Simon kiemeli, hogy az arsenobenzollal, főleg a német készítménnyel nincsen megelégedve és szerinte gya­korló orvos kezébe a Bi.-készítmények valók. Régi kezelet­len esetekben, elsősorban az erek és idegek syphilise esetén kiemeli, hogy ha arsenra rá kerül is a sor, azt minden­kor Bi.-nak kell megelőznie. Sajátságos, hogy a legújabb irodalomban is még mindig bizonyos tétovázást látunk az arsenobenzol-készítmények határozott indicatiójában és csodálkoznunk kell, hogy pl. Gáté és Michel azokat csak az abortív kezelésben találja igazán szükségesnek. Látni fog­juk, hogy az arsenobenzol-készítményeknek absolut indi­­catiója sokkal nagyobb kiterjedést kell hogy felöleljen. A syphilis­ therápiájának végcélja, hogy a beteg nem­csak teljesen meggyógyuljon, hanem, hogy ezt az ered­ményt a lehető legrövidebb idő alatt elérje. A syphilis lényegéből kifolyóan e lehetőség eléréséhez hosszú évek tapasztalása szükséges, óriási haladásnak kell minősíte­nünk, hogy most több mint két évtizedes tapasztalás alap­ján azon a ponton vagyunk, hogy el kell ismernünk a leg­koraibb syphilis-eseteknek egyetlen kúrával történő vég­leges gyógyíthatóságát és pedig az esetek legtöbbjében. Persze a gyógyulás ily esetben is csak utólag, átlag két év múlva, tehát retrospectív alapon állapítható meg. Az egyetlen kúra ele­gendőségét az utóbbi időkben főként Zieler és Mutschler vizsgálatai bizonyítanák. Persze a szerzők többsége e legtöbbet ígérő esetekben is legalább két combinált kúrát követel (pl. Finger, Jadassohn). Ezzel szemben Buschke 3, Löhe pedig még mindig 4—5 kúrára akarja kiterjeszteni a kezelést. Én legalább 3 kúrát aján­lok ily esetekben, de elismerem, hogy kevesebbel is lehet célt érni. A mindenkori feltétel azonban a kezelés előtti, alatti és utáni állandó teljesen negatív serológiai lelet, továbbá a negatív liquor. Kiemelem azonban, hogy Busch­ke, valamint Bruhns még ezekben az esetekben is a végle­ges gyógyulás kérdésében csak 4—5 év múlva nyilatkoz­nak. Mindenesetre tény, hogy a kezelés igen nagy meg­rövidítésének végleges jó eredményébe helyezett Optimis­mus az irodalomban mindinkább előtör. Akár egy, akár két

Next