Orvosi Hetilap, 1934. október (78. évfolyam, 40-43. szám)

1934-10-06 / 40. szám

1934. 40. sz. ORVOSI HETILAP vagy több kúrával óhajtjuk is a legkoraibb seronegativ primaer luest gyógyítani, a szerzők jóformán kivétel nél­kül a combinált igen erélyes kezelésben állapodtak meg. Sajnos azonban be kell vallanunk,­­hogy a végleges gyó­gyulást a tökéletes lastentiától absolut bizonyossággal nem tudjuk megkülönböztetni, de bizonyos, hogy a gyakorlat­ban jogosultak vagyunk kellő kritikával e kedvező körül­mények között kezelésbe került betegeket gyógyultaknak minősíteni. Persze a további megfigyelés nemcsak helyén­való, de kötelező is. Itt hozom fel, hogy újabban Zieler a syphilis gyors és végleges gyógyíthatóságát részben közvetett, részben Hamel-lel együtt kísérleti úton kívánja bizonyítani. Köz­vetve oly módon, amint azt klinikájáról Birnbaum közölte, hogy 21 korán és alaposan kezelt nőt, akik utóbb 34 ízben teherbe estek, terhességük folyamán tervszerűen nem kezeltetett és a megszületett gyermekek valamennyien mégis teljesen egészségesek voltak, ami a gyermekeknek egész 6 évig terjedő megfigyelése által bizonyítottnak vehető. Ámde a szigorú kritika előtt ez a szerencsés körül­mény még nem lehet teljes bizonyíték az anyák végleges gyógyulására. Ezt a­ jó­redményt a gyógyulás kritériu­maként részemről elfogadni nem tudom, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy syphilises nő teljesen egészséges gyermeket is hozhat a világra. Igaz, hogy Zieler esetei mind váloga­tottak voltak és így nagyon is lehetséges, hogy a nők való­ban már egészségesek voltak, de azért a megszületett gyermek egészsége elvben sohasem bizonyíthatja egyben az anya syphilismentességét. Sajnos Zieler és Iltiméi egyébként igen érdekes experimentális kísérleti eredmé­nyei sem tekinthetők absolut bizonyítéknak. Ők 10 gyó­gyulnak tekintett syphilises egyén lágyéki nyirokcsomó­ját házinyulakba és egerekbe oltották, megfigyelésük szerint kivétel nélkül negatív eredménnyel. Az egészsé­gesen maradt állatok nyirokcsomói és belső szervei újabb állatsorozatra oltva,, ugyancsak negatív oltási eredménnyel jártak. Ez utóbbi állatok később a Truffi-törzzsel oltva, több mint 90%-ban positív sankerrel reagáltak, tehát, odáig nyilván egészségesek maradtak. Zieler és Hamel, akik előtt emberi anyaggal hasonló módon még csak Chesney és Kemp, továbbá Worms kísérletezett, e szép kísérleti eredményben erős támaszt látnak a lues gyógyu­lására nézve. Véleményük szerint absolut bizonyítékul e kísérletek nem szolgálhatnak és igazat kell adnunk Boas­­nak, hogy a bizonyíték csak arra vonatkozhat, hogy az átoltott emberi nyirokcsomóban spirochaeta csakugyan nem volt, jóllehet máshol nagyon is lehetséges még an­nak jelenléte. Mindezek után végleges sikernek könyvelhető el, hogy a legkoraibb esetek kevés, talán bizonyos endogén okok­ból kifolyó kivételtől eltekintve, néhány erős kúrával vég­legesen meggyógyulnak, úgyhogy itt a hosszas intermit­­táló kezelést általában elvetjük. De a jó eredmények a seropositiv primaer lues, sőt az első eruptiós szakban levő secundaer esetekben is elérhetők és ezek a seronegatív primaer esetek legkedvezőbb eredményt is megközelít­hetik. A bismuthtal combinált arsenobenzol-kezelések, ha kiadósak és rövid időközökben (6—8 heti szünetekkel) kö­vetik egymást, az E. Hoffmann-féle „Dreikuren-System“ alakjában ugyanis itt is igen gyakran végleges és gyors eredményre vezetnek. A sikert mindenkor a klinikai kedvező lefolyáson kívül a serológiai és liquorvizsgálati negatí­vumok döntik el. Itt említem föl Zunhelle-nek csaknem 1001%-os kedvező végleges liquorleleteit és a Régi Szent János kórházi osztályomon elért ugyancsak kitűnő (80%) liquor-eredményeket, melyeket a korai secundaer szakban kitartó, erélyes és többszörös combinált kezeléssel gyógyí­tott betegeken elértünk. Persze — sajnos — marad későbbi eset még mindig elég, ahol a kedvezőtlen vizsgálati lele­tek miatt további kezelés szükséges, de a végtelen inter­­mittáló kezeléssel itt sem ajánlatos bajlódni, melynek nevesebb szószólója még legutóbb is Planner volt. A rész­letekre itt nem térhetek ki, csak bizonyos, hogy a máso­­dik-harmadik éven túl a szokásos kezelések különös haté­konysága igen kérdéses és ezért inkább azok az eljárások kerülnek szóba, melyek a szervezetet talán más irányban segítik: az u. n. nemspecifikus therápia legkülönbözőbb formái. Ezekre még röviden visszatérek. Egy rendkívül nagy fontosságú kérdés, mely mind­untalan felbukkan az, váljon mai kezelési eljárásunknak, nevezetesen egyfelől a korai kezelésnek, másfelől a tüne­teket gyorsan elfojtó arsenobenzolos-therapiának nem az-e a következménye, hogy vele a központi idegrendszert és a belső szerveket védő és a későbbi bajokat elhárító erők kifejlődését megakadályozva, az idegrendszer, illetve az érrendszer ú. n. metalueses megbetegedését előmozdít­juk. Nézzük közelebbről ezt a kérdést, hiszen itt egy igen súlyos vád éri orvosi cselekvésünket. Valóban több-e ma a metalueses megbetegedés mint azelőtt és ha igen, va­lóban a korai kezelés okozza-e ezt a változást. Hogy hang­zanak a szerzők nézetei ? Gärtner, Nonne, Willmans s mások a kezelésnek ezt­ a szervezetre ható kedvezőtlen befolyását állítják. A szerzők egy része szerint a mai korai kezelés a spirochaeták virulentiájának gyengülését és vele az or­ganismus védő mechanismusának csökkenését okozza. Willmans megy legmesszebb, amikor felveszi, hogy a sal­­varsan a spirodhaeták tulajdonságait megváltoztatja és azok ezt a változott jelleget továbbra is megtartják. Sze­rinte ez a körülmény alkalmassá teszi a szervezetet, hogy abban a tabes,, vagy paralysis kifejlődjék, de csak facul­tative; mindehhez Willmans még alkati és főként civili­­sztor­ikus tényezők szerepét is felveszi. Az újabb irodalom­ban azt találjuk, hogy a szerzők egy jó része, elsősorban persze syphilidologusok tagadják, hogy a korai antilueses therapia a „metalites“ létrejöttét elősegítené, mert szerintük ezt a köztudatba belevetett felvételt semmi sem támogatja. Ily értelemben nyilatkozik, Truffi, Hoffmann, Hecht és ugyanúgy nyilatkozik Arzt is. E szerzők szerint éppen ellenkezően az erélyes korai kezelés a legjobb prophylakti­­kum a metalueses bántalmak ellen. A­zt vizsgálat alá vette hogy a mai therapia a szervezet természetes védőerőit za­varja-e­­és így hozzájárulna-e az aortitisek és neurolueses esetek számának emeléséhez? Ő 19­8 évre visszamenőleg 540 abortive kezelt beteg között katanamnesises kutatást végezve, 175 esetet tudott e célra elérni. Ezek közül 14 esetben neurolitest talált. Ez az 540 esetre vonatkoztatva 2.5% volna. Ha ezt a 2.5%-t az el nem ért esetekre nézve is felvesszük, még mindig alacsonyabb % kerül ki mint a régi kezelési eljárás idejéből származó Mattauschek és Pilcz-féle katanamnesises statistikában. Az eligazodás kissé nehéz és az eredmények bizonyára még jobbak volná­nak, ha Arzt valamennyi esete valóban abortive lett volna kezelve, de ő minden primaerluest abortive kezeltnek vett tekintet nélkül,, hogy seropositiv vagy seronegativ volt-e az eset, továbbá, hogy erélyesen vagy gyengén kezelték-e azt. De a vádak elhallgattatását különösen előmozdította a Jessner és Rossiansky által vezetett német-orosz syphilis­­expeditiónak eredménye, amennyiben kiderült, hogy Burja­­to-Mongóliában vizsgált, nagyrészt teljesen kezeletlen lue­ses egyéneken az aortitisek és az ú. n. metalueses központi idegrendszeri betegségek legalább is oly arányban fordul­nak elő, mint az európai kultúrálamokban. A vizsgálatok, melyeket kitűnő szakemberek minden modern vizsgálati eljárás felhasználásával végeztek, kiderítették, hogy pl. 422 liteses egyén között az aortitis éppen oly gyakran mutatható ki, mint Németországban (Patzig). Erre vonat­kozóan felhozom, hogy a különböző németországi statist 1­­ 915

Next