Orvosi Hetilap, 1936. október (80. évfolyam, 40-44. szám)
1936-10-03 / 40. szám
1936. 40. sz. ORVOSI HETILAP vörös vértestek, hanem a fehérjék számára is átjárhatók lettek; sőt azt vártuk, hogy a capillarisok átjárhatóságának fokozódása előszöra fehérjék részéről jelentkezik és csak az átjárhatóság nagyobb fokaiban mutatkozik vérzékenység. A permabilis vizsgálatára Eppinger ajánlatára Landis módszerét alkalmaztuk, amely abból áll, hogy a váll magasságában fekvő felkart Riva-Rocci manzsettával 40 Hgmm nyomással szorítjuk le. 30 perc múlva mindkét karvonából 3—5 ccm vért veszünk, amelynek megolvadását 0.01 gr káliumoxalattal akadályozzuk meg. Meghatároztuk mindkét karból vett vérből a sejtvolumen nagyságát a hamatokrit-módszer segítségével és a plasma fehérjetartalmát Rappaport mikromethodusa szerint. Ezekből az értékekből kiszámítható a pangásos oldat folyadékvesztesége (F. 100 ccm vérre számítva) és a „capillaris filtratum” fehérje tartalma (Cf) százalékosan. Kísérleteink szerint Landis módszere a capillarisok átjárhatóságának vizsgálatára jól bevált és teljes mértékben megerősíthetjük Eppinger és munkatársainak eredményeit. Egészséges egyénekben a karnák félórai leszorítása után vagy egyáltalán nem vagy 3—5, legfeljebb 10% folyadékveszteség jön létre, de fehérje sohasem lép át a capillarisok falán. Ezzel szemben számos infektiósus betegben, icterus catarrhalis, Basedow, myxoedema, vesebetegeken stb. a folyadék veszteség sokkal nagyobb és a capillaris filtratum különböző százalékban fehérjét tartalmaz. Számunkra különösen érdekes volt, hogy a vascularis purpuréban szenvedő betegek permeabilitása szintén fokozott, míg a thrombopeniás purpurák esetében fehérje átlépést csak akkor találtunk, mikor a CR. alacsony volt. A „savós gyulladás" elnevezést a capillarisok fehérje-permeabilitására nem tarthatjuk alkalmasnak, minthogy számos esetben bizonyosan semmi alap nincs gyulladásos folyamat fölvételére. Az említett mennyiségi vizsgálati módszerek lehetővé tették részünkre azt, hogy a flavonoknak az emberi capillarisokra gyakorolt hatását pontosan tanulmányozzuk. E célból meghatározzuk a betegeken a CR-t és a capillarisok fehérjeátjárhatóságát. Ha ezek kórosan megváltoztak, akkor a betegeknek naponta 20—40 mg száraz anyagnak megfelelő flavon oldatot adtunk i. v. és néhány nap múlva, legtöbbször a 8—12. napon ellenőriztük, hogy a capillairisokra gyakorolt hatás kimutatható-e. Összesen 17 beteget kezeltünk ilyen módon, akik közül 3 vasculáris, 4 thrombopeniás purpura, 7 különböző infektiósos megbetegedés, 1 myxoedema, 2 pedig alacsony CR-el bíró cukorbajos volt. A legszebb eredményeket a vascularis purpura*) eseteiben értük el és a Citrin hatásai a legszebben ezen 3 beteg kortörténetével demonstrálható. J. K.J. 33 éves munkás. Évek óta szenved időnként jelentkező bőrvérzésekben, amelyek főleg a végtagokon jelentkeznek. Ha megsérül, feltűnően sokáig vérzik. Első felvétele a klinikára 1934 december 22-én. Második felvétel 1935 április 19-én. Mindkét alkalommal ascorbinsav injectiókkal hosszú ideig eredménytelenül kezeltük. C hypovitaminosis a telítési kísérlettel nem volt kimutatható. Thrombocytaszám: 190.000—210.000. Vérzési idő: 4—6 perc. Alvadási idő: 4—5.5 perc. Rumpel-Leede tünet positív CR: igen alacsony, 9.5—10 Hg. cm. Harmadik felvétele 1936 február 17. Állapota változatlan CR. még alacsonyabb 8.0 Hgcm. Először ismét ascorbinsavat adtunk intravénásan (naponta 300 mg-t) minden eredmény nélkül. Február 28-án a CR. 8.0 Hgcm. II. hó 29-től naponta intravénás Citrin-injektiókat adagolunk (1. sz. készítmény). III. 6. CR.: 13.5 Hgcm. Hl. 12. CR.: 15.0 Hgcm. Hl. 14-től naponta a 2. sz. készítményt adagoljuk. III. 18. CR.: 16.5 Hgcm. III. 21. CR.: 22.0 Hgcm. *) Minthogy a purpura esetek a mai beteganyagunkban igen ritkán fordulnak elő, ilyen betegek átengedése végett a különböző klinikákhoz és kórházakhoz fordultunk, amelyeknek szíves segítségéért ezen a helyen is a leghálásabb köszönetünket fejezzük ki. A Citrin-injectiók adagolását ekkor befejeztük. A vérzések néhány nap óta nem jelentkeztek. Hr. 26. és 31-én ismét bőrvérzések. CR.: 10.0. Hgcm. IV. 3-tól ismét Citrininjectiókat adagolunk. (2. sz. készítmény.) IV. 14. CR.: 15.5 Hgcm. IV. 18. CR.: 18.0 Hgcm. IV. 25. CR.: 23.0 Hgcm. Vérzések nincsenek, a kezelést kihagyjuk. V. 11-én ismét bőrvérzések. CR.: 9.0 Hgcm. Permeabilitási vizsgálat: Capillaris filtratum (F) :3.1 ccm. A capillaris filtratum fehérje tartalma (Cf) 7.3%. V. 12-től ismét naponta Citrin-injectio (3. sz. készítmény). V. 25. vérzések eltűnnek. CR.: 19.0 Hgcm., F.: 1.5 ccm., Cf.: 0. Citrin-injectiókat kihagyjuk. VI. 6. CR.: 23.0 Hgcm. VI. 17. CR.: 18.0 Hgcm. VII. 1. CR.: 8.0 Hgcm. F. 5.8 ccm., Cf.: 1.3%. Friss vérzések. Új injectió-sorozatot kezdünk meg naponta 30 mg kristályos Citrinnel. V VH. 8. CR.: 13.0 Hgcm. VII. 13. CR.: 19.5 Hgcm. F.: 2.1 ccm., Cf.: 0. Friss vérzések. VII. 20-án CR.: 20.5 Hgcm. — Vérzések nincsenek, a kezelést befejezzük. Epikrisis: Vascularis purpurának typusos esete, erősen csökkent CR-el és fokozott permeabilitással. Ascorbinsav hatástalan. Citrin injectiók hatására (utolsó sorozatban kristályos készítmény), a vérzések 12—16 nap alatt eltűnnek, a CR. normálissá válik és a capillarisok fehérje permeabilitása eltűnik. A kezelés kihagyása után a tünetek bizonyos idő múlva ismét jelentkeznek. 2. J.-né, 32 éves. Évek óta bőrvérzésekben szenved. Felvétel 1936. IV. 15. Thrombocytaszám: 280.000. Vérzési idő: 4 perc. Alvadási idő: 20 perc. CR: 9 Hgcm. TV. 17—24-ig citrin injectiókat kap (2. sz. készítmény.). IV. 24. CR.: 15.0 Hgcm. V. 12. CR.: 9 Hgcm. F.: 5.5 ccm. Cf.: 1.5%. Új injectiosorozatot kezdünk meg a 3. sz. készítménnyel. V. 25. CR.: 18 Hgcm. F.: 0. Cf.: 0. Vérzései nincsenek. Epikrisis; Vascularis purpura. Citrin injectio hatására a CR. és a permeabilitási viszonyok normálissá lesznek és a klinikai tünetek is eltűnnek. 3. sz. D. 26. éves leány. Évek óta vascularis purpuréban szenved. Két-három hetenként nehezen csillapítható orrvérzések. Felvétel 1946 V. 16-án. Thrombocytaszám: 180.000. Vérzési idő: 2,5 perc. Alvadási idő: 5.5 perc CR.: 9.5 Hgcm. Permeahintási kísérlet: F.: 11.8 a°m. Cf.: 3.3%. V. 19-től naponta citrin injectiók (3. sz. készítmény.) V. 26. CR.: 15.0 Hgcm. F.: 3.5 ccm. Cf.: 3.2%. VI. 2. CR.: 19.5 Hgcm. F.: 11.1 ccm. Cf.: 1.1% VI. 8. KR.: 24.0, Hgcm. F.: 2.3 ccm. Cf.: 0. Vérzései nincsenek, kezelését befejezzük. VI. 26-án KB.: 20 Hgcm. A beteg egy foghúzást minden baj nélkül viselt el, míg azelőtt ilyen esetekben igen erősen vérzett. Epikrisis: Vascularis purpura, 17. citrin injectio után tünetmentes. Amint már említettük a thrombopeniás purpura eseteiben nem minden esetben mutatható ki csökkent CR, és fokozott permeabilitás. 7 eset közt ezeket a tüneteket csak négy esetben találtuk meg. Ezen betegeken bevezetett citrin-kezelés (4—7 számú eset) mind a thrombocyták, minda klinikai tünetek szempontjából hatástalannak bizonyult, csupán két esetben tudtuk a fokozott permeabilitást visszafejleszteni és a CR-t kissé emelni. A haemorhagiás diathesiseken kívül még 10 olyan esetet kezeltünk citrin-injectiókkal, amelyekben vagy csökkent CR, vagy a capillarisok fokozott átjárhatósága volt kimutatható. Eredményeinket röviden a következőkben foglaljuk össze: 8. Exsudativ pleuritis. Kezelés előtt a CR.: 19. F.: 12.2 Cf.: 3.1%. 10 kristályos citrin injectio után CR.: 25.0, F.: 5.1 Cf.: 0. A betegség lefolyására szembetűnő hatás nem mutatható ki. —9. Peritonitis tuberculosa. CR.: 8.0, F.: 16., Cf.: 7%. 19 injectio után (3. sz. készítmény) CR.: 14.0, F.: 13.9 Cf: 6.7%. A peritonitisre semmi hatás. — 10. Metapneumoniás empiema. CR.: 22.0, F.: 18.6, Cf.: 3.11%. 24 kristályos citrin-injectio után CR.: 19.0, F.: 7.9, Cf.: 4.2%. Klinikailag semmi hatás. — 11. Staphylococcus sepsis. CR.: 10.0, a permeabilitást nem vizsgáltuk, 15 injectio után (1. sz. készítmény.) CR.: 19.5. Gyógyultan hagyja el a klinikát. — 12. Endokarditis lenta. CR.: 17.0, F.: 14.5, Cf.: 5.5%. 22. citrininjecttio után (2. és 3. sz. készítmény) CR.: 26.0, F.: 1.5 Cf.: 937