Orvosi Hetilap, 1937. szeptember (81. évfolyam, 36-39. szám)

1937-09-04 / 36. szám

1937.36 sz. ORVOSI HETILAP Thomson Walker neve jelzi a h­óly­agnyak-daganatok kezelésében a következő sikert. Walker 1916-ban a hólya­got szélesen feltárta és a szem ellenőrzésével igyekezett a vérzésr ■csillapítani. Az volt Walker megfigyelése, hogy a vérzés a hólyag nyálkahártya szél­ből jön s azért ennek kiörülöltésével igyekezett a vérzést csillapítani, amit az esetek ötven százalékában el is ért. Walker a hólyagot azonban még felfelé drainezte. Eljárását Freyer „vak el­járásával” szemben „nyílt prostatektomiának” nevezte el. Azokban az esetekben természetesen, ahol a vérzés csillapítása nem sikerült teljesen, a prostata ágyát Wal­ker is tamponálta. Az adenectomiát tökélyre azonban 1927-ben Harry Harris emelte, aki biztosan beállítható és elektromos lám­pával felszerelt lapátokkal nemcsak a hólyagot, hanem az eltávolított adenoma ágyát is feltárta és az elszakított húgycső nyálkahártya szélét a hólyag nyálkahártya szelei­ egyesítette. Harris a húgycsőbe 22-es Oh.­kathétert he­lyezett s efelett harántöltéseket alkalmazott. Ezeket az öltéseket Cl. Morson egy nyolcas alakú varrattal helyet­tesítette amely a nyálkahártya szélét jól befordítja s ez az öltés a vérzést is tökéletesen csillapítja. A kétablakos hólyagkatheter kicsuszását Harris a hólyagon és a has­falon át vezetett öltéssel akadályozza meg. Harris a hó­lyagot és a hasfalat teljesen egyesíti. A kathetert a mű­tét utáni 14-ik napon távolítja el. Harris eljárásának nagy előnye, hogy a vérzést a műtétkor azonnal csillapítja, hogy nem kell a prostata ágyát tamponálni s hogy nem kell a hólyagot sem drainezni, ami által a Freyer műtét után jelentkező kínzó vizelési görcsök, elmaradnak. A nyálkahártyaszélek egyesítése majdnem mindig tökéletes, s az ily módon elért per­prímán gyógyulás a későbbi szű­kület képződésnek elejét veszi. Nagy előnye az eljárás­nak az is, hogy a nyálkahártyától fosztott felületeket el­tünteti s ezért mert a hólyagot lefelé drainezi, a műtét utáni kötőszövet gyulladások és sepsisek keletkezésére kevesebb mód van. Harris eredményei kitűnőek. Nem te­kintve azt, hogy a betegek a műtétet sokkal kevesebb kel­lemetlenség árán ússzák meg, Harris 371 operált betegéből csak­ 2,7 százalékot vesztett el, ami az eddigi statisztikák eredményét messze felülmúlja. Ez a sok előny a Harris­­eljárás alkalmazását minden tekintetben indokolja. Az eddig említett szerzők az adenomát mindig a sze­méremcsont feletti metszéssel távolítják el. Zuckerh­artol 1889-ben volt az első, aki a hólyagnyak daganatokat a gá­ton át távolította el. E módszert azóta Nikell, Fuller, Albarran és Wildbolc követték. Wildbolc annak ellenére, hogy a gát tájon hatol de ugyancsak arra törekszik, hogy a húgycső és a hólyag nyálkahártyáját egyesítse. Ha meg­gondoljuk azt, hogy a tulajdonképeni hólyagnyak dagana­tok a prostatán belül vannak és így a gáztáji behatolás­kor e daganatokhoz az ép prostata szövetén keresztül kell behatolni, kétségtelen, hogy a szeméremcsont feletti behatolás a physiologiás. Bottini 1885-ben megkísérelte a hólyagnak daganatok megkisebbítését elektrokantherrel. Eljárása azonban sö­tétben tapogatódzó veszélyes beavatkozás volt. A tech­nika haladása ezen a téren is nagyarányú fejlődésre ve­zetett, mert a víz alatt égető diathermiás kacs alkalmazá­sával ma már a szem ellenőrzése alatt végezhetjük el a hólyagnyak daganatok egy részének kimetszését, a hó­lyagnyak daganatok resectioját. A húgycsövön­ át történő hólyagnyak csonkolás (transureb­rális resectio) módszerének kidolgozásában az amerikaiak járta­k elöl. Munkásságuk eredménye a Mac Carthy-féle eszköz, amelynek számos, a lényegen alig változtató módosítása van. Ez az eszköz tulajdonkép egy húgycső tükör, amely kétféle optikával van ellátva. Az egyik optika a megszokott hólyagtükörhöz hasonló és a hólyag átnézésére szolgál, a másik pedig húgycső tükör, amelynek segélyével a hólyagnyak kimetszések a szem el­lenőrzésével történnek. E célra egy 6 mm. széles és 4 mm. mély burok szolgál, amely az eszköz végén elhelyezett csavarmenet segélyével 30 mm. hosszban elmozdítható. Ha a diatermiás áramot a kellő erősségűre állítjuk, ak­kor a kaccsal egészen könnyen, szinte ellenállás nélkül vághatjuk a szöveteket és a kacs minden egyes áthúzásá­val a kacs nagyságának és hosszának megfelelő szövet­darabot sikerül a hólyagnyakról eltávolítani. A műtét közben fejlődő meleg csökkentésére és az esetleges vér­zés leöblítésére állandó vízöblítést alkalmazunk. A trans­urethrális hólyagnyak csonkolást hólyagnyak daganatok, sphinctersklerosis, sphincterhypertrophia és tabeses hó­lyagnyak merevség esetén alkalmazhatjuk. Annak a kérdés­nek elbírálására, hogy a hólyagnyak daganatok esetében gyökeres adanectamiát vagy transurethrális resectiót vé­gezzünk-e, a vélemények igen megoszlanak. Vannak, akik minden hólyagnyak daganatot csonkolással akarnak gyógykezelni (Farkas), vannak viszont olyanok, akik a hólyagnyak daganatok kezelésében a resectiót teljesen f­elvetik s ha gyökeres műtét nem végezhető, a beteget konservatív katheter kezelésre utalják. (Illyés iskola). Hogy a két álláspont közül melyik a helyes, nézzük át a transurethrális resectióval elért eredményeimet. Előre kell azonban bocsátanom, hogy a sphinctersklerosis esetei­ben, ahol az eszköz bevezethető volt, mindig transurethra­­lisan operáltam, a hólyagnyagdaganatok esetében pedig csak akkor végeztem a transurethrális resectiót, ha a beteg általános állapota, a mellkasi szervek és a vesék rossz ''állapota miatt a gyökeres műtét elvégezhető nem volt. . 41 esetem közül 31 betegnek teljes retentiója volt. E betegek előzetes hosszú katheterezés után sem tudtak vizelni, 10 esetben pedig a visszamaradó vizeletmennyiség 60—300 cmm közt változott. Csak 12 betegem vizelete volt a a műtét előtt genytelen, 17 vizeletében a geny mennyisége 1—3 keresztes volt, 12 esetben pedig a bete­geknek súlyos cafatos hólyaggyulladásuk volt. A sima gyógyulás érdekében a műtétet természetesen csak akkor szabad elvégezni, ha előzetes rendszeres kezeléssel a gyul­ladást megszüntetjük, vagy legalább is jelentékenyen csökkentjük. E tekintetben kitűnő szolgálatot tett az O. H. 1936 41. számában ismertetett bórsavas hyper­­mangán keverékem (3%-os borsav oldatban kálium hyper­­manganát 1:5.000—1:4.000 erősségben), amely a régeb­ben használt gyenge hatású, a baktériumokat csak órák múlva elölő fertőtlenítő szerekkel ellentétben az összes baktériumokat az ép szövetek izgatása nélkül másod­percek alatt elöli. Bizonyára e szer alkalmazásának kö­­szönhetem azt, hogy míg a külföldi szerzők statistikájá­­ban a resectio után a sepsis igen gyakori, a resectio után serosist nem láttam és lázas ingadozást is alig észleltem. 36 hólyagnyak daganatos betegem közül csak közép­ső lebenye egy betegnek volt, két betegnek mindkét oldal­lebenye és 28-nak mindkét oldallebenye és középső lebe­nye meg volt nagyobbodva. Az amerikai szerzők leg­nagyobb része a csonkolásra kerülő eseteket igen meg­válogatja. A nagy oldalsó lebenyű, a subvesicalis elhelye­zésű, valamint a vérzésre hajlamos hólyagnyak dagana­tokat nem tartják resectióra alkalmasnak s ezeket ha lehet, gyökeresen operálják, vagy katheterezéssel kezelik. Eredményeik ennek megfelelően igen jók. Halálozásuk egyes európai szerzők 10%-ot is meghaladó halálozási arányszámával szemben 1% körül mozog. Én nem tar­ 907

Next