Orvosi Hetilap, 1938. május (82. évfolyam, 19-22. szám)
1938-05-07 / 19. szám
1938. 39. sz. ORVOSI HETILAP E vizsgálatok elvétését az tette lehetővé, hogy a Német Pharmakologus Társaság megbízásából Gottlebex2) olyan módszert dolgozott, amely lehetővé teszi perniciósa-ellnes készítményeknek állatkísérletes értékmeghatározását. Az eljárás lényege az, hogy ha naponként, vagy kétnaponként kis mennyiségű saiponint és kolloidatis ezüstöt fecskendezünk be állatoknak, akkor 1—2 hét alatt anaemia fejlődik ki, amely az injectiók elhagyása után 2—3 hónapon át állandó marad. A saponin és a kollargol utánozza a vészes vérszegénység két fő tünetét a haemolysist és a csontvelő blokkozását és ez utóbbinak tudható be, hogy az anaemia önmagától hónapokon át sem javul. Ha már most ilyen állatoknak perniciósaellenes készítményt adunk be, akkor éppen úgy, mint a beteg emberen bekövetkezik a reticulocytakrisis és a beadott mennyiségnek megfelelő vér,sejtszaporodás. Mivel a dosis nagysága nemcsak a vérsejtek számára nézve, hanem a hatás időtartamára is döntő, az értékeket coordinatarendszerbe visszük és a görbe által bezárt területet mm2- ben megállapítjuk s ezzel fejezzük ki a készítmény hatásosságát. (1. 2. ábra.) Tekintettel arra, hogy több mint 2000 vérvizsgálat eredményeit foglaljuk össze a következőkben, úgy jártunk el, hogy minden kísérletből a 3—3 ccm májkivonat beadása után nyert görbeterületet számítottuk ki és ezeket az értékeket oszlopok alakjában ábrázoljuk. A 3., 4. és 5. ábrán látható oszlopok mindegyike azonban legalább 5 különböző nyálon nyert eredmények középértékét mutatja. Hogy említett tervünknek megfelelően megvizsgáljuk vájjon a perniciósaellenes májprincipium keletkezéséhez a pajzsmirigy működése szükséges-e, 10 kutyának kiirtottuk a pajzsmirigyét (2-2 parathyrsoidea tmegkímélésével) és 10 ép kutyával azonos feltételek mellett 3 hónapig életiben tartottuk őket. Azután a 20 kutyát elvéreztettük és persze különválasztva a normáls és a pajzsmiriigyártott állatok máját, azokat húsdarálóban fellaprítva 96%-os alkoholba tettük. Ezt a két anyagot azután a Richtergyár szíves volt számunkra feldolgozni, a szokásos módon előálítva belőlük a Cohn-féle G.-fractiót, természetesen egyforma concentratióra állítva be a két készítményt. E méjkészítményeikkel a már említett módszerrel végzett értékmeghatározási kísérletek eredménye, bár elgondolásunkkal ellentétben állott, igen érdekes volt, mint az a 3. ábrán látható. Az 1. oszlop mutatja a normális, a 2. sz. a pajzsmirigyírtott kutyák májából előállított készítmény hatásosságát. Mindkét készítmény hatása teljesen egyformának bizonyult, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy a májprincípium keletkezéséhez a pajzsmirigy működése teljesen felesleges. E negatív eredmények után nem csüggedve el, azt a lehetőséget vizsgáltuk meg, vajjon a pajzsmirigy működése nem ahhoz szükséges-e, hogy a máj hatóanyagát aktiválva lehetővé tegye, hogy hatását a vérképzésre kifejtse ? Hogy erre a kérdésre választ nyerjünk a következőkben nem normális, hanem pajzsmirigyírtott állatokat anaemizáltunk Gottlebe 32) szerint és ilyeneken vizsgáltuk meg májkészítményeink hatását. Ezek akísérletek rendkívül érdekes eredményt szolgáltattak. Ugyanaz a készítmény, amely normális állatokra igen hatásos volt (1. 3. ábra, 1. oszlop) pajzsmirigyírtott nyulakon hatástalannak bizonyult (1. 4. ábra, 1. oszlop.) Ezeket a vizsgálatokat, amelyek feltárták azt, hogy milyen irányban kell a pajzsmirigynek a vészes vérszegénységben való szerepét keresnünk, azzal az érdekes eredménnyel jártak, hogy a máj perniciósaellenes anyaga pajzsmirigyirtott állatokon hatástalan, hogy tehát hatásához a pajzsmirigy működésére szükség van. A következő kérdés, mely e megismerésből fakadt, az volt, vájjon a pajzsmirigy aktiváló szerepe a szerv egész működéséhez kötött-e, avagy helyettesíthető-e valamelyik hatóanyagával. E kérdés megvizsgálására a Gottlebe szerint anaemizált és pajzsmirigyétől megfosztott nyúl igen alkalmas volt, mert mint láttuk, ilyen állatokon a májkészítmények hatástalanok. Azt kellett tehát vizsgálnunk, hogy a pajzsmirigy különböző hatóanyagainak bevitelével lehet-e pajzsmirigyfosztott állaton* a májkészítményeket aktiválni ? A megvizsgált pajzsmirigykivonatok úgy készültek, hogy köbcentiméterenként 1 g friss pazsmirigynek feleltek meg, úgy hogy egymásai mennyilegesen összehasonlíthatók voltak.*) Mindenekelőtt azt vizsgáltuk, vájjon alkaliseus hydrolysis útján készült fehérjementes pajzsmirigykészítmény, amely anyagcserekísérletben hatásosnak bizonyult és valószínűleg a pajzsmirigy összes hatásos anyagait tartalmazza, a hiányzó pajzsmirigyet tudja-e helyettesíteni? 2. ábra. *) E kísérleteink élvezésében nagy segítségünkre volt a Richher-gyár és endokrin laboratóriumának vezetője, Fischer Ödön dr. úr, akinek e helyen is köszönetet mondunk. 433