Orvosi Hetilap, 1938. szeptember (82. évfolyam, 36-39. szám)
1938-09-03 / 36. szám
868 ORVOSI HETILAP mintegy belső secretiós termékek gyanánt, bizonyos anyagok választódnak ki, amelyek kedvezőek a szervezetre nézve. Neubernek az a felfogása, hogy a bőringerek következtében a sejtek bizonyos mértékben szétesnek és az így keletkezett szövetfehérjeszétesési anyagok parenterális hatásáról van szó. Müller mutatta ki, hogy bőringerek által antitestek képzése váltható ki és fokozható. Ilyen bőringerek különféle fénysugarakkal, enyhe röntgenbesugárzásokkal, tartós vérbőséghez vezető különféle behatásokkal (hő-, mechanikus behatások), chemiai ágensekkel, villanyossággal, bakteriális ingerekkel stb.-vel válthatók ki. Mindezek a külső behatások a bőr rétegeit és bennük az ereket, idegeket és a mirigyeket érik. Az esophylaxiás hatás kelekezésének helyét pontosan meghatározni nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy az esophylaxia a bőrben keletkezik és nem csupán helyileg, hanem általánosan is hat. A Kromayer—Jadassohnféle felfogás szerint a bőr papillaris testecskéi és a hám együttvéve az ú. n. „bőrparenchymát” képezik, olyasféle módon, mint ahogy a belső szerveknek is van parenchymájuk. Eme bőrparenchyma mélyebben fekvő, sejtekben gazdag kötőszöveti rétegének tulajdonítják egyesek (Theilhaber és Rieger) az immunisztorikus és általában a védekező bőrfunctiót, míg Strassberg maguknak a bőrpapilláknak és a hajszálérhálózatnak, valamint némely specifikus kötőszöveti sejtnek (embryonalis, hízó- és plasmasejteknek). Az esophylaxiás hatás kiváltódásakor valószínűleg különös jelentősége van az ereknek, az idegeknek és a kötőszövetben lévő reticuloendothelialis elemeknek. Lehet, hogy a bőrt érő ingerek a vegetatív idegrendszer útján fejtik ki hatásukat, de az is lehetséges, hogy ezen ingerek következtében a bőrben olyan anyagok képződnek vagy lesznek szabaddá, amelyek a reticuloendothelialis rendszer sejtjeire hatnak és azokat fokozott tevékenységre serkentik. Érdekesek erre vonatkozólag Vámosnak és Böhmnek tengerimalacokon végzett kísérletei, amikor is a kísérleti állatok testének bizonyos részében alákötéssel blokkírozták a reticulo-endothelialis apparátust és így vizsgálták a szervezet védekező működését, a vérsavó baktericid hatásával mérvén azt. Az észlelt kiesések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az esophylaxiás hatás keletkezésében a reticulo-endothelialis apparatus feltétlenül közreműködik és miután a bőr a maga histocytáival és hajszálereinek endothelsejtjeivel a reticulo-endothelialis apparátusnak bizonyos részét képezi, az esophylaxia keletkezésének helyéhez ilyenformán némileg közelebb juthattunk. Valószínű, hogy az összeköttetést nem annyira az autonóm idegrendszer, mint inkább a véráram eszközli. A mindennapinál valamivel erősebb mechanikai (massage, kefélés), fény-, villanyos, valamint chemiai és thermikus fürdőhatásokra a mélyebb hámsejtekben is olyan szövettanilag észlelhető elváltozások mutathatók ki (a nyirok megszaporodása, bizonyos eltérések a festődésben stb.), amelyekből a sejtek fokozott functiójára, mintegy fokozott belső secretiós működésre lehet következtetni. Ezek az anyagok csak akkor hagyhatják el könnyen a sejteket, ha a sejtek falának áteresztőképessége fokozódik. Növényeken és állatokon végzett kísérletek bizonyítják, hogy fény- és villanyos behatásokra a sejtfalaknak ez a fokozott áteresztőképessége tényleg elérhető. Az ereknek a fenti, kívülről jövő behatásokkal elérhető vérbősége azonban nem direct előidézett vérbőség, amit Perthes azzal bizonyított, hogy hámjától megfosztott bőrön fényhatásokkal, pl. nem tudott értágulást elérni; másrészt a fénnyel előidézett vérbőség egészen másként viselkedik, mint pl. a vér elfolyásának akadályozottsága által előidézett vérbőség, t. i. hosszabb ideig tart és túlterjed azon a területen, amelyet a fénybehatás ért. Kell tehát, hogy a bőrnek a külső ágenseken kívül magának is szerepe legyen az előidézett szöveti elváltozásokban, mégpedig úgy, ahogyan azt esophylaxiás működése értelmében elképzeljük. Hogy a bőrben tényleg termelődnek a szervezetre serkentőleg és védőleg hatóanyagok és azok a váráramba jutnak, az az észlelt jó hatásokból joggal felvehető, de valamiképen mégis bizonyítandó is. Ennek a kérdésnek a tisztázásához nekem is sikerült felhasználható adatokat szolgáltatnom akkor, amikor 1926-ban kimutattam, hogy a bőr fénysugárzására emelkedik a vér thyrosintükre. Ezeknek a vizsgálatoknak mintegy érdekes folytatásaként foghatók fel Weichhardt tanítványainak kísérletei, akik a bőr sejtjeiből hydrolysis útján egy fehérjeszerű anyagot nyertek, a detoxint, amely többféle aminosavból, így elsősorban thyrosinból és cystinből áll. Ez a detoxin kettősen jó hatású: 1. méregtelenítő és 2. a sejtekben lefolyó oxydatiós és reductiós folyamatokra activálólag hat és ilyenformán az esophyxiás hatás keletkezésében nagy szerepe van. Amikor a bőrt érő különféle helyi ingerek kapcsán a hajszálerek kitágulnak (bőrlob), a sejtekből vérplasma lép ki (Quaddel) és távolabbi értágulás (lobos udvar) is jelentkezik, akkor mindezeknek az elváltozásoknak megmagyarázására fel kell tételeznünk egy provokative keletkezett, vagy megszaporodott és szabaddá tett anyagot. Ez a hystamin-szerű anyag, amelyet Lewis „H-Substanz”-nak, Bloch „dermin'’-nek, E. Hoffmann pedig ,,dermallergin”-nek nevezett el, a nyirokérkeringéssel, illetőleg a Langerhans-féle sejteken és a kis erek endotheljein keresztül kerül a véráramba. A bőrből kiinduló esophylaxiás hatás azonban nemcsak a vér- és nyirokpálya útján vezetődik tovább, hanem valamilyen szerepe bizonyára az idegrendszernek is van, amire abból lehet következtetni, hogy a bőrt érő ingerek után a leukocyták száma hirtelen lezuhan. E. F. Müller szerint ez azt bizonyítaná, hogy a bőridegek érellátottsága és a splanchnikus táj idegeinek érellátottsága között bizonyos vonatkozás áll fenn és így feltehető, hogy ilyen úton a bőr felől a máj és a reticulo-endothelialis apparatus egyéb részei is fokozottabb működésre serkenthetők. Egy további jóhatást, egy photochemiai reactiót, a vaskatalysist is esophylaxiás megnyilvánulásnak tekinhetjük. Baudisch és Welo szerint a vas a szervezetben két, chemiailag ugyan azonos, de biológiailag és physikailag különböző formában van jelen; az egyiket a vas activ, a másikat inactiv formájának tekintik és szerintük a bőrt érő fénybehatásokkal az inactiv activvá tehető. A vasnak a sejtek oxydatiós folyamataiban nagy szerpe van (Warburg), a sejtek légzése tulajdonképen mindig a vas közben jöttével történik, így tehát a bőr fénybehatásokra a szervezetbe jutott vasat aktiválni képes, ami által abefelé ható védekezés céljait szolgálja; ezt a fotochemiai reactiót joggal tekinthetjük az esophrylaxia egy részének. Tudjuk, hogy a bőrt érő fénybehatásokra, illetőleg tartós hőhatásokra legtöbb bőr pigmentálódással válaszol. Ezt a pigmentképződést nem tekinthetjük egyszerűen a bőr fény- és hőellenes védekezésének, amely a jól működő basalis sejtrétegben játszódik le, hanem a fentebb hallottak alapján úgy kell felfognunk, mint az esophylaxiás bőrműködés egy kiegészítő részét. A napfény hő- és chemiai sugarai által kiváltott esophylaxia 1938. 36. sz.