Orvosi Hetilap, 1938. szeptember (82. évfolyam, 36-39. szám)

1938-09-03 / 36. szám

868 ORVOSI HETILAP mintegy belső secretiós termékek gyanánt, bizonyos anyagok választódnak ki, amelyek kedvezőek a szer­vezetre nézve. Neubernek az a felfogása, hogy a bőr­ingerek következtében a sejtek bizonyos mértékben szétesnek és az így keletkezett szövetfehérjeszétesési anyagok parenterális hatásáról van szó. Müller mu­tatta ki, hogy bőringerek által antitestek képzése vált­ható ki és fokozható. Ilyen bőringerek különféle fény­sugarakkal, enyhe röntgenbesugárzásokkal, tartós vér­bőséghez vezető különféle behatásokkal (hő-, mecha­nikus behatások), chemiai ágensekkel, villanyossággal, bakteriális ingerekkel stb.-vel válthatók ki. Mindezek a külső behatások a bőr rétegeit és bennük az ereket, idegeket és a mirigyeket érik. Az esophylaxiás hatás kelekezésének helyét ponto­san meghatározni nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy az esophylaxia a bőrben keletkezik és nem csupán helyi­leg, hanem általánosan is hat. A Kromayer—Jadassohn­­féle felfogás szerint a bőr papillaris testecskéi és a hám együttvéve az ú. n. „bőrparenchymát” képezik, olyas­féle módon, mint ahogy a belső szerveknek is van pa­­renchymájuk. Eme bőrparenchyma mélyebben fekvő, sejtekben gazdag kötőszöveti rétegének tulajdonítják egyesek (Theilhaber és Rieger) az immunisztorikus és általában a védekező bőrfunctiót, míg Strassberg ma­guknak a bőrpapilláknak és a hajszálérhálózatnak, va­lamint némely specifikus kötőszöveti sejtnek (embryo­­nalis, hízó- és plasmasejteknek). Az esophylaxiás hatás kiváltódásakor valószínűleg különös jelentősége van az ereknek, az idegeknek és a kötőszövetben lévő reticulo­­endothelialis elemeknek. Lehet, hogy a bőrt érő inge­rek a vegetatív idegrendszer útján fejtik ki hatásukat, de az is lehetséges, hogy ezen ingerek következtében a bőrben olyan anyagok képződnek vagy lesznek szabad­dá, amelyek a reticuloendothelialis rendszer sejtjeire hatnak és azokat fokozott tevékenységre serkentik. Ér­dekesek erre vonatkozólag Vámosnak és Böhmnek ten­gerimalacokon végzett kísérletei, amikor is a kísérleti állatok testének bizonyos részében alákötéssel blokkí­­rozták a reticulo-endothelialis apparátust és így vizs­gálták a szervezet védekező működését, a vérsavó bak­­tericid hatásával mérvén azt. Az észlelt kiesések alap­ján arra a következtetésre jutottak, hogy az esophyla­xiás hatás keletkezésében a reticulo-endothelialis appa­ratus feltétlenül közreműködik és miután a bőr a maga histocytáival és hajszálereinek endothelsejtjeivel a re­ticulo-endothelialis apparátusnak bizonyos részét ké­pezi, az esophylaxia keletkezésének helyéhez ilyenfor­mán némileg közelebb juthattunk. Valószínű, hogy az összeköttetést nem annyira az autonóm idegrendszer, mint inkább a véráram eszközli. A mindennapinál valamivel erősebb mechanikai (massage, kefélés), fény-, villanyos, valamint chemiai és thermikus fürdőhatásokra a mélyebb hámsejtekben is olyan szövettanilag észlelhető elváltozások mutatha­tók ki (a nyirok megszaporodása, bizonyos eltérések a festődésben stb.), amelyekből a sejtek fokozott functió­­jára, mintegy fokozott belső secretiós működésre lehet következtetni. Ezek az anyagok csak akkor hagyhatják el könnyen a sejteket, ha a sejtek falának áteresztő­­képessége fokozódik. Növényeken és állatokon végzett kísérletek bizonyítják, hogy fény- és villanyos behatá­sokra a sejtfalaknak ez a fokozott áteresztőképessége tényleg elérhető. Az ereknek a fenti, kívülről jövő be­hatásokkal elérhető vérbősége azonban nem direct elő­idézett vérbőség, amit Perthes azzal bizonyított, hogy hámjától megfosztott bőrön fényhatásokkal, pl. nem tudott értágulást elérni; másrészt a fénnyel előidézett vérbőség egészen másként viselkedik, mint pl. a vér el­­folyásának akadályozottsága által előidézett vérbőség, t. i. hosszabb ideig tart és túlterjed azon a területen, amelyet a fénybehatás ért. Kell tehát, hogy a bőrnek a külső ágenseken kívül magának is szerepe legyen az előidézett szöveti elváltozásokban, mégpedig úgy, aho­gyan azt esophylaxiás működése értelmében elkép­zeljük. Hogy a bőrben tényleg termelődnek a szervezetre serkentőleg és védőleg ható­anyagok és azok a váráram­ba jutnak, az az észlelt jó hatásokból joggal felvehető, de valamiképen mégis bizonyítandó is. Ennek a kérdés­nek a tisztázásához nekem is sikerült felhasználható adatokat szolgáltatnom akkor, amikor 1926-ban kimutat­tam, hogy a bőr fénysugárzására emelkedik a vér thyro­­sintükre. Ezeknek a vizsgálatoknak mintegy érdekes folytatásaként foghatók fel Weichhardt tanítványainak kísérletei, akik a bőr sejtjeiből hydrolysis útján egy fe­hérjeszerű anyagot nyertek, a detoxint, amely többféle aminosavból, így elsősorban thyrosinból és cystinből áll. Ez a detoxin kettősen jó hatású: 1. méregtelenítő és 2. a sejtekben lefolyó oxydatiós és reductiós folyamatokra activálólag hat és ilyenformán az esophyxiás hatás ke­letkezésében nagy szerepe van. Amikor a bőrt érő különféle helyi ingerek kapcsán a hajszálerek kitágulnak (bőrlob), a sejtekből vérplas­­ma lép ki (Quaddel) és távolabbi értágulás (lobos ud­var) is jelentkezik, akkor mindezeknek az elváltozások­nak megmagyarázására fel kell tételeznünk egy provo­kative keletkezett, vagy megszaporodott és szabaddá tett anyagot. Ez a hystamin-szerű anyag, amelyet Lewis „H-Substanz”-nak, Bloch „dermin'’-nek, E. Hoffmann pedig ,,dermallergin”-nek nevezett el, a nyirokérkerin­­géssel, illetőleg a Langerhans-féle sejteken és a kis erek endotheljein keresztül kerül a véráramba. A bőrből ki­induló esophylaxiás hatás azonban nemcsak a vér- és nyirokpálya útján vezetődik tovább, hanem valamilyen szerepe bizonyára az idegrendszernek is van, amire abból lehet következtetni, hogy a bőrt érő ingerek után a leukocyták száma hirtelen lezuhan. E. F. Müller sze­rint ez azt bizonyítaná, hogy a bőridegek érellátottsága és a splanchnikus táj idegeinek érellátottsága között bi­zonyos vonatkozás áll fenn és így feltehető, hogy ilyen úton a bőr felől a máj és a reticulo-endothelialis appa­ratus egyéb részei is fokozottabb működésre serkent­­hetők. Egy további jóhatást, egy photochemiai reactiót, a vaskatalysist is esophylaxiás megnyilvánulásnak tekin­­hetjük. Baudisch és Welo szerint a vas a szervezetben két, chemiailag ugyan azonos, de biológiailag és physi­­kailag különböző formában van jelen; az egyiket a vas activ, a másikat inactiv formájának tekintik és szerin­tük a bőrt érő fénybehatásokkal az inactiv activvá tehető. A vasnak a sejtek oxydatiós folyamataiban nagy sz­erpe van (Warburg), a sejtek légzése tulajdon­képen mindig a vas közben jöttével történik, így tehát a bőr fénybehatásokra a szervezetbe jutott vasat akti­­válni képes, ami által a­­befelé ható védekezés céljait szolgálja; ezt a fotochemiai reactiót joggal tekinthetjük az esophrylaxia egy részének. Tudjuk, hogy a bőrt érő fénybehatásokra, illetőleg tartós hőhatásokra legtöbb bőr pigmentálódással vála­szol. Ezt a pigmentképződést nem tekinthetjük egysze­rűen a bőr fény- és hőellenes védekezésének, amely a jól működő basalis sejtrétegben játszódik le, hanem a fentebb hallottak alapján úgy kell felfognunk, mint az esophylaxiás bőrműködés egy kiegészítő részét. A nap­fény hő- és chemiai sugarai által kiváltott esophylaxia­ 1938. 36. sz.

Next