Orvosi Hetilap, 1939. május (83. évfolyam, 18-21. szám)

1939-05-06 / 18. szám

430 ORVOSI HETILAP 1939. 18. sz. a boncolás a szíven, a tortán, koszorúsereken semmit sem talált, ezért a szíverek működési bántalmát vélte a szerző. Gallavardin esete­ sem bizonyít, zsugorvesével társult hypertonia volt, bizonytalan ólomeredettel, a ko­­szorúserek itt is épek voltak. Schmidt 36 éves lakkozón átmeneti anginás panaszokat talált balkamra tágulattal és 150 Hg­ mm. vérnyomással. Badham és Taylor egy 42 éves, Kockel és Timm egy 34 éves ólommunkáson ta­láltak súlyos eltéréseket a koszorúsereken, utóbbi eset­ben a bal koszorúsérben thrombusz, ami az eret telje­sen elzárta. A billentyű ólomtól nem betegszik meg. Az iroda­lom adatai szerint a szívizomzat bántalma, a ritkán ész­lelhető u. n. petyhüdt szív, sem egyenesen az ólomnak, hanem a koszorúserek működési, illetve esetleg bonc­­tani ártalmának következménye. Ezenkívül az ólom­mérgezés alatt igen gyakori súlyos másodlagos vérsze­génység folytán hiányos lehet a szívizomzat táplálása. Súlyos vagy visszatérő ólommérgezésben ritkán észlel­hető nehéz légzés, szívgyengeségi tünetek, vizenyők is mindenek szerint a hiányos vérellátás, illetve az emiatt szükséges fokozott szívmunka következményei. Ólom­betegek aszhmája nem mindig szíveredetű, hanem a nem ritka migrain-szerű panaszokkal együtt görcsös alapon is létrejöhet. Vizsgálataink célja az volt, hogy ezeket az irodalom­ban talált adatokat, melyek nagyrészt régiek, általánosí­tók, hiányosak, elektrokardiographiával nagyrészt nem ellenőrzöttek, ólommal rendszeresen foglalkozók és kü­lönösen ólomfelszívódásban, illetve mérgezésben szen­vedők rendszeres átvizsgálásával kiegészítsük és azok gyakorlati jelentőségeit tisztázzuk. A mi szempontunkból, mivel ólommérgezés veszé­lyének leginkább kitett egyéneket akartunk vizsgálni, igen fontos kérdés volt, hogy milyen ólommal foglalkoz­nak az ipari munkások. Heller igen alapos és részletes vizsgálatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a több mint 150 iparágban használt ólomanyagok nem egyenlően mérgezőek. Ólompor, füst, gőz a veszélyes azaz a könnyű, szállongó anyag, mivel ez a tüdőn keresztül közvetlenül a véráramba­ jut és ott ólomphosphattá alakul. De azok az ólomvegyületek is fontosak, amelyek vízben, még inkább sósavban (gyomorsav) könnyen oldódnak, ezek­kel szemben azonban könnyebb a védekezés, így ke­­vésbbé mérgezők: fémólom (puha ólom), az ólom ötvö­zetei: ólomb­romat, ólomdisilicat, ólomsulfat, ólomsul­­fid, ólomacetat (ólomcukor), ólomnitrát; mérgezőbbek: massicot (Pb6), minium (Pb3 C2), ólomperoxyd, basikus ólomcarbonát (ólomfehér) és basikus ólomsulfat. Emiatt azok alatt a foglalkozások alatt jöhet leggyakrabban létre ólomfelszívódás vagy mérgezés, ahol mérgezőbb anyagokkal kerülnek érintkezésbe a munkások, tehát a vegyészeti iparban, accumulator gyárban, fémfeldolgozó iparban dolgozók, szegecselők, autogénhegesztők, ólom­festők, mázolok és festék lekaparok között. A sokszoro­sító iparban (nyomdász) igen ritka az ólomfelszívódás, illetve mérgezés. Heller szerint általa vizsgált 1330 nyom­dász között mindössze csak 30, azaz 2,1%-nak, a köz­ponti betegség megállapító állomáson ólomra kivizsgált 197 nyomdász közül 6-nak volt felszívódása, azaz 3%­­nak. Ennek oka 1. antimonnal ötvözött u. n. kemény fémólmot használnak (kevésbé mérgező), 2. a nyomda­ipar hygiéniája sokat javult, 3. az egyéni hygiénia na­gyobb (kézmosás étkezés, dohányzás előtt, stb.) mint a többi iparban. Itt jegyezzük meg, hogy általában ritka az OTI biztosítottak között a mai ipari higiénia mellett az ólommérgezés súlyos formája. A fazekas háziiparban, és az abból kikerülő mázas edényeket használók közt Puriesz és munkatársainak vizsgálata szerint még elég gyakori, bár úgy látszik az újabb intézkedések ott is csök­kentik az esetek számát. Ólomfelszívódáson azt értjük, hogy az ólom inactív állapotban kering a szervezetben. Ennek az a jele, hogy igazi betegségi tünetek nélkül ólomszegély látható a foghúson és basophilen pontozott vörösvérsejteket (b. .p) találunk, de számuk kevés (1 millió vörösvérsejtre 250- nél (1:250) kevesebb esik). Ólomérgezésen pedig azt értjük, hogy ha e felszívódási tünetek mellett igazi be­tegségi tünetek (kolika, végtagzsibbadás, izomhútások, fáradtság, izületi panaszok, nyugtalanság, étvágytalan­ság, székrekedés, testsúlycsökkenés stb.), másodlagos vérszegénység, porphyrinuria és sok basophilen ponto­zott vörösvérsejt (1:250 felett) találhatók. Mivel a leg­több esetben e két állapotnak pontos elkülönítése nehéz és úgy is a szervezetben keringő ólommenyiségnek van jelentősége (amit viszont pontosan megállapítani szintén nem tudunk), közös csoportban tárgyaljuk az ide tar­tozó eseteinket. A következőkben ennek megfelelően 1. felszívódási, illetve mérgezési tüneteket mutató, röviden ólomra positív, 2. ilyen tüneteket nem mutató, röviden ólomra negatív csoportot különböztetünk meg. Vizsgálatainkat eleinte csak úgy végeztük, hogy ólommal rendszeresen foglalkozókról elektrokardiogra­­phiai felvételt készítettünk és nem voltunk tekintettel arra, hogy ezek ólomra posítivek, vagy negatívek. Ezek különböző szívpanaszaik miatt rendelésünkre küldött ólommunkások voltak. E megfigyeléseknek csak az volt a céljuk, hogy tájékozódjunk általában az ólommal fog­lalkozók szívéről, és megállapítsuk, hogy az ólommal foglalkozók vér­keringési rendszere gyakrabban beteg­szik-e meg, mint a nem ólommal foglalkozóké. 400 mun­kás került így vizsgálatunk alá, ezek közül a legtöbb — 324 — nyomdász volt, a többi 76 egyéb álommal fog­lalkozó munkás (leginkább mázoló). Az ekg. felvételek technikájáról és a leletek értékeléséről alább emlékszünk meg, itt csak röviden az eredményeket közöljük. A 324 nyomdász közül, akik 5—55 évig foglalkoz­tak szakmájukkal — legtöbbször egyfolytában — 90 esetben volt positiv, azaz kóros az ekg. lelet, tehát 27.77 * 2.489%-ban (ezek közül 21 volt 40 év alatt). Ko­moly szívizom bántalomra utaló jel 8.9%-ban fordult elő és ezek életkora, egy 26 éves diabetes insipidusos ki­tételével, 41—73 év között mozgott. A többi 76, egyéb ólommal foglalkozó munkás közül 20-nak volt positív az ekg. lelete, azaz 26.31 ± 5.051 %-nak (ezek közül 6 volt 40 év alatt). Komoly szívizom ártalomban pedig 7.8% szenvedett és ezek életkora 41—70 év között moz­gott. Ez adatokat összehasonlítva 5000 egyéb nem ólom­mal foglalkozó, hasonló életkorú szívpanaszos ipari mun­kás adataival, azt látjuk, hogy utóbbiak közül 1197-nek, azaz 23.94 ± 0.603%-nak volt pozitív az ekg. lelete és komoly koszorús érzavara 7.5%-nak. Ezek között az arányszámok között az alapszámok különböző nagysága miatt, a valószínűségi hiba beleszámításával nagy kü­lönbség nincsen (3.56 ± 2.3%, —=-1.5414; Prob. 1­0.123).* Tehát azt látjuk, hogy az asommal foglalkozók szíve valamivel gyakrabban betegszik meg, mint az ólommal nem foglalkozóké. E gyakorlati szempontból igen fontos kérdés eldön­tése után azt kerestük, vannak-e az ólommal foglalkozó munkások között egyáltalán olyanok, akiken nagy való­színűséggel következtetni lehet arra, hogy az ólom okozza vérkeringési rendszerünk bántalmát, azaz az *) 1. v. Solth Károly: Orvosképzés 1938. 602. oldal.

Next