Orvosi Hetilap, 1939. május (83. évfolyam, 18-21. szám)
1939-05-06 / 18. szám
430 ORVOSI HETILAP 1939. 18. sz. a boncolás a szíven, a tortán, koszorúsereken semmit sem talált, ezért a szíverek működési bántalmát vélte a szerző. Gallavardin esete sem bizonyít, zsugorvesével társult hypertonia volt, bizonytalan ólomeredettel, a koszorúserek itt is épek voltak. Schmidt 36 éves lakkozón átmeneti anginás panaszokat talált balkamra tágulattal és 150 Hg mm. vérnyomással. Badham és Taylor egy 42 éves, Kockel és Timm egy 34 éves ólommunkáson találtak súlyos eltéréseket a koszorúsereken, utóbbi esetben a bal koszorúsérben thrombusz, ami az eret teljesen elzárta. A billentyű ólomtól nem betegszik meg. Az irodalom adatai szerint a szívizomzat bántalma, a ritkán észlelhető u. n. petyhüdt szív, sem egyenesen az ólomnak, hanem a koszorúserek működési, illetve esetleg bonctani ártalmának következménye. Ezenkívül az ólommérgezés alatt igen gyakori súlyos másodlagos vérszegénység folytán hiányos lehet a szívizomzat táplálása. Súlyos vagy visszatérő ólommérgezésben ritkán észlelhető nehéz légzés, szívgyengeségi tünetek, vizenyők is mindenek szerint a hiányos vérellátás, illetve az emiatt szükséges fokozott szívmunka következményei. Ólombetegek aszhmája nem mindig szíveredetű, hanem a nem ritka migrain-szerű panaszokkal együtt görcsös alapon is létrejöhet. Vizsgálataink célja az volt, hogy ezeket az irodalomban talált adatokat, melyek nagyrészt régiek, általánosítók, hiányosak, elektrokardiographiával nagyrészt nem ellenőrzöttek, ólommal rendszeresen foglalkozók és különösen ólomfelszívódásban, illetve mérgezésben szenvedők rendszeres átvizsgálásával kiegészítsük és azok gyakorlati jelentőségeit tisztázzuk. A mi szempontunkból, mivel ólommérgezés veszélyének leginkább kitett egyéneket akartunk vizsgálni, igen fontos kérdés volt, hogy milyen ólommal foglalkoznak az ipari munkások. Heller igen alapos és részletes vizsgálatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a több mint 150 iparágban használt ólomanyagok nem egyenlően mérgezőek. Ólompor, füst, gőz a veszélyes azaz a könnyű, szállongó anyag, mivel ez a tüdőn keresztül közvetlenül a véráramba jut és ott ólomphosphattá alakul. De azok az ólomvegyületek is fontosak, amelyek vízben, még inkább sósavban (gyomorsav) könnyen oldódnak, ezekkel szemben azonban könnyebb a védekezés, így kevésbbé mérgezők: fémólom (puha ólom), az ólom ötvözetei: ólombromat, ólomdisilicat, ólomsulfat, ólomsulfid, ólomacetat (ólomcukor), ólomnitrát; mérgezőbbek: massicot (Pb6), minium (Pb3 C2), ólomperoxyd, basikus ólomcarbonát (ólomfehér) és basikus ólomsulfat. Emiatt azok alatt a foglalkozások alatt jöhet leggyakrabban létre ólomfelszívódás vagy mérgezés, ahol mérgezőbb anyagokkal kerülnek érintkezésbe a munkások, tehát a vegyészeti iparban, accumulator gyárban, fémfeldolgozó iparban dolgozók, szegecselők, autogénhegesztők, ólomfestők, mázolok és festék lekaparok között. A sokszorosító iparban (nyomdász) igen ritka az ólomfelszívódás, illetve mérgezés. Heller szerint általa vizsgált 1330 nyomdász között mindössze csak 30, azaz 2,1%-nak, a központi betegség megállapító állomáson ólomra kivizsgált 197 nyomdász közül 6-nak volt felszívódása, azaz 3%nak. Ennek oka 1. antimonnal ötvözött u. n. kemény fémólmot használnak (kevésbé mérgező), 2. a nyomdaipar hygiéniája sokat javult, 3. az egyéni hygiénia nagyobb (kézmosás étkezés, dohányzás előtt, stb.) mint a többi iparban. Itt jegyezzük meg, hogy általában ritka az OTI biztosítottak között a mai ipari higiénia mellett az ólommérgezés súlyos formája. A fazekas háziiparban, és az abból kikerülő mázas edényeket használók közt Puriesz és munkatársainak vizsgálata szerint még elég gyakori, bár úgy látszik az újabb intézkedések ott is csökkentik az esetek számát. Ólomfelszívódáson azt értjük, hogy az ólom inactív állapotban kering a szervezetben. Ennek az a jele, hogy igazi betegségi tünetek nélkül ólomszegély látható a foghúson és basophilen pontozott vörösvérsejteket (b. .p) találunk, de számuk kevés (1 millió vörösvérsejtre 250- nél (1:250) kevesebb esik). Ólomérgezésen pedig azt értjük, hogy ha e felszívódási tünetek mellett igazi betegségi tünetek (kolika, végtagzsibbadás, izomhútások, fáradtság, izületi panaszok, nyugtalanság, étvágytalanság, székrekedés, testsúlycsökkenés stb.), másodlagos vérszegénység, porphyrinuria és sok basophilen pontozott vörösvérsejt (1:250 felett) találhatók. Mivel a legtöbb esetben e két állapotnak pontos elkülönítése nehéz és úgy is a szervezetben keringő ólommenyiségnek van jelentősége (amit viszont pontosan megállapítani szintén nem tudunk), közös csoportban tárgyaljuk az ide tartozó eseteinket. A következőkben ennek megfelelően 1. felszívódási, illetve mérgezési tüneteket mutató, röviden ólomra positív, 2. ilyen tüneteket nem mutató, röviden ólomra negatív csoportot különböztetünk meg. Vizsgálatainkat eleinte csak úgy végeztük, hogy ólommal rendszeresen foglalkozókról elektrokardiographiai felvételt készítettünk és nem voltunk tekintettel arra, hogy ezek ólomra posítivek, vagy negatívek. Ezek különböző szívpanaszaik miatt rendelésünkre küldött ólommunkások voltak. E megfigyeléseknek csak az volt a céljuk, hogy tájékozódjunk általában az ólommal foglalkozók szívéről, és megállapítsuk, hogy az ólommal foglalkozók vérkeringési rendszere gyakrabban betegszik-e meg, mint a nem ólommal foglalkozóké. 400 munkás került így vizsgálatunk alá, ezek közül a legtöbb — 324 — nyomdász volt, a többi 76 egyéb álommal foglalkozó munkás (leginkább mázoló). Az ekg. felvételek technikájáról és a leletek értékeléséről alább emlékszünk meg, itt csak röviden az eredményeket közöljük. A 324 nyomdász közül, akik 5—55 évig foglalkoztak szakmájukkal — legtöbbször egyfolytában — 90 esetben volt positiv, azaz kóros az ekg. lelet, tehát 27.77 * 2.489%-ban (ezek közül 21 volt 40 év alatt). Komoly szívizom bántalomra utaló jel 8.9%-ban fordult elő és ezek életkora, egy 26 éves diabetes insipidusos kitételével, 41—73 év között mozgott. A többi 76, egyéb ólommal foglalkozó munkás közül 20-nak volt positív az ekg. lelete, azaz 26.31 ± 5.051 %-nak (ezek közül 6 volt 40 év alatt). Komoly szívizom ártalomban pedig 7.8% szenvedett és ezek életkora 41—70 év között mozgott. Ez adatokat összehasonlítva 5000 egyéb nem ólommal foglalkozó, hasonló életkorú szívpanaszos ipari munkás adataival, azt látjuk, hogy utóbbiak közül 1197-nek, azaz 23.94 ± 0.603%-nak volt pozitív az ekg. lelete és komoly koszorús érzavara 7.5%-nak. Ezek között az arányszámok között az alapszámok különböző nagysága miatt, a valószínűségi hiba beleszámításával nagy különbség nincsen (3.56 ± 2.3%, —=-1.5414; Prob. 10.123).* Tehát azt látjuk, hogy az asommal foglalkozók szíve valamivel gyakrabban betegszik meg, mint az ólommal nem foglalkozóké. E gyakorlati szempontból igen fontos kérdés eldöntése után azt kerestük, vannak-e az ólommal foglalkozó munkások között egyáltalán olyanok, akiken nagy valószínűséggel következtetni lehet arra, hogy az ólom okozza vérkeringési rendszerünk bántalmát, azaz az *) 1. v. Solth Károly: Orvosképzés 1938. 602. oldal.