Orvosi Hetilap, 1939. június (83. évfolyam, 22-25. szám)
1939-06-03 / 22. szám
534 ORVOSI HETILAP 1939. 22. sz. Sok mennyiségileg és minőségileg befolyásolják és hogy epe nem csupán emésztés idején, hanem az étkezések közötti szünetekben, sőt éhezés alatt is ürül a bélbe. Nagyban és egészben mégis áll az, hogy a máj, ha nem is egyenletesen, de folytonosan választ el epét és hogy epe főleg étkezések után ürül a bélbe. Ennek a dysharmoniának kiegyenlítésére szolgál az epehólyag gyűjtő és besűrítő működése, melynek két haszna van: 1. a bél töményebb és hatásosabb epét kap akkor, amikor szükség van rá, 2. a májon belül levő epeutakban a nyomás az elválasztott epe térfogatának lényeges csökkenése folytán állandó szinten marad. Felnőtt ember naponta 800—1200, átlag 1000 gramm epét választ el és hogyha ez a nagy menyiség az epeutakon belül maradna, igen nagy nyomást gyakorolna a májsejtekre, melyek elválasztási nyomása igen alacsony, úgy, hogy az epeelválasztást aránylag csekély külső nyomás képes teljesen megszüntetni. Egy literes folyadéktöbblet a májbeli epeutakon belül feltétlenül megszüntetné a májsejtek működését, úgy hogy már egyetlen napi éhezés után feltétlenül sárgaságnak kellene beállnia. Az epehólyag egytizedére, sőt ha kell egyhuszadára sűríti be az epét. Ilyen módon az egész nap folyamán elválasztott epemennyiség 40—50 ccm-nyire sűrűsödik be, melyet az epehólyag kényelmesen be tud fogadni és ilyen módon biztosítja a májsejtek működésének zavartalanságát. Az intrahepaticus nyomás csökkentéséhez ilyen esetben mindenesetre az is hozzájárul, hogy midőn az epe nem folyik bele a bélbe, a bélbeli epefelszívódás és főleg az epesavak cholereticus hatásának kiesése folytán az epeelválasztás csökken, valamint az is, hogy a túlságosan megtelt choledochusból időről-időre valami kevés epe a bélbe csurog. Hogy az epehólyag jelzett fontos hivatásának eleget tehessen, annak 3 feltétele van: 1. hogy a máj epe háborítatlanul ömölhessék az epehólyagba, 2. hogy az epehólyag nyálkahártyája képes legyen az epét megfelelő módon besűríteni, 3. hogy az epehólyag bizonyos időközökben kiürüljön és hogy ilyen módon készítsen helyet a frissen beléje ürülő epe számára. A felterődés, kiürülés és besűrűsödés az epehólyag alapvető működései; mindegyikre elengedhetetlenül szükség van, hogy az epehólyag munkáját kielégítően teljesíthesse. Ez a három alapvető működés egymással szoros viszonyban van. Bármelyikük van megzavarva, ez a másik kettőt is kedvezőtlenül befolyásolja, mégis mindegyiknek vannak különleges sajátságai, melyekkel külön-külön kell foglalkoznunk. Az epehólyag felterődése csak akkor következik be, ha az epevezetékben (hepaticocholedochus) az epe megfelelő nyomás alatt áll. Ezt a nyomást az epevezetéket a bél felé elzáró izom, az Oddo-sphincter biztosítja, melynek a maga részéről viszont legfőbb hivatása az, hogy az epehólyag felterődését lehetővé tegye. Olyan állatoknak, melyeknek nincsen epehólyagjuk, nincs is szükségük Oddisphincterre és mint Mann kimutatta, nincs is nekik; az ilyenek epéje állandóan belecsurog a bélbe. Viszont az olyan állatoknak, melyeknek epehólyagjuk van, az epevezeték bélbeli szája állandóan zárt és csak időszakonként, rendszerint csak megfelelő, az emésztéssel kapcsolatos ingerekre nyílik meg, hogy az epe nagyobb tömegben fecskendjen ki belőlük. Lütkens szerint, akinek a nézetei meglehetősen elterjedtek, az epehólyag felterődése is időszakos. Ő az epehólyagnyak és a cysticus közötti átmenet helyén fekvő záróizmot ír le, a collum-cysticus-sphinctert, mely szerinte állandóan zárva van és csak akkor nyílik meg, ha a hepaticocholedochusból a cysticusba tolakvó epe ennek az epehólyagnyakhoz legközelebb eső kamráját is teljesen kitöltötte és abban a nyomást bizonyos magas fokra emelte. Ilyenkor szerinte ellazul a collumcysticus-sphincter és az epe a cysticusból rövid sugárban beleömlik az epehólyagba. Ezáltal megint süllyed a nyomás a cysticusban, megszűnik az az inger, mely a collum-cysticus-sphinctert reflex útján ellazította, ezért a collum-cysticus-sphincter újra elzáródik és zárva marad mindaddig, míg a cysticus újra megtelik; ezen idő alatt az epehólyag besűrítette az előző alkalommal beléje ömlött epét és ezáltal helyet csinál a frissnek. Ennek a szép hypothesisnek alapvető hibája, hogy collum-cysticus-sphincter nincs. Halpert beható vizsgálatai megcáfolták létezését. Nuboer szerint igen ritka az, hogy a collum és cysticus határán olyan képződményt találjunk, melyet joggal tekinthetnénk sphincternek, sőt Lütkens maga is beismeri, hogy vannak esetek, melyekben collum-cysticus-sphincter egyáltalában nem mutatható ki. De ellene szólnak a Lütkens-féle időszakos felterődés elméletének azon manométeres vizsgálatok is, amelyeket az epehólyagon és az epevezetéken belül uralkodó nyomás megállapítása céljából állatokon igen sokszor és emberen is több ízben végeztek. Ha Lütkensnek igaza volna, akkor azt kellene feltételezni, hogy a nyomás az epehólyagban és a hepaticocholedochusban szabályszerűen ingadozik: az epehólyagban lassan csökken és hirtelen nő, a hepaticocholedochusban lassan nő és hirtelen csökken. De ilyesmit sohasem észleltek. Különben sem valószínű, hogy az eperendszer hirtelen nyomásingadozásokra volna berendezve, hiszen ez nem állna a májbeli epeelválasztás érdekében és a cysticus boncolástani szerkezete is ellene szól annak, hogy azon át a hepaticocholedochus tartalma, melyre nyomást csak az epevezeték rugalmas rostjai gyakorolnak, hirtelen az epehólyagba ürülhetne. Mindezek alapján azt hiszem, hogy a Lütkens-féle időszakos feltelődés nézetével szemben helyesebb, ha azt vesszük fel, hogy az epehólyag feltelődése állandó, hogy a cysticusból állandóan csurog be apró részletekben epe a hólyagba és hogy ez csak azokban a pillanatokban szűnik meg, amidőn az epehólyag falának összehúzódása folytán kiürül, illetve ilyenkor ellenkező irányú áramlásnak ad helyet. Azt is gondolom, hogy az az általánosan elterjedt nézet, hogy az epehólyag a feltetődéssel szemben teljesen passive viselkedik, nem áll meg. Sok szerző, elsősorban Doyon figyelte meg, hogy az epehólyagnak vannak állandó rhythmusos összehúzódásai. Ezek percenként Bainbridge és Dale, valamint Halpert és Lewis szerint 1—3-szor, Okada szerint 2—5-ször, Chiray és Pavel szerint 2—3-szor, Nuboer szerint 7-szer következnek be. Rawdin és Morisson Ringer-oldatban elhelyezett túlélő epehólyagon percenként 3—6 összehúzódást látott. Az összehúzódások száma az állatfaj és hőmérsék szerint változik. Az összehúzódások egész kicsinyek és csak egész kicsiny folyadékmennyiség megmozgatására alkalmasak. Hogy mi a céljuk, arra nézve a legtöbb szerző nem nyilatkozik. Nuboer szerint az epének az epehólyag váladékával történő keveredését és az epének az epehólyagfallal való hathatósabb érintkezését szolgálnák, ami a besűrűsödést mozdítaná elő. Nézetem szerint ezeknek a mozgásoknak leginkább szívóhatást tulajdoníthatunk. Ennek megfelel az a tapasztalat, hogy a cysticus vesicopetalis irányban sokkal inkább átjárható, mint choledochopetalis irányban és ezért ezek az apró összehúzódások nem alkalmasak arra, hogy az epehólyagból folyadékot kinyomjanak, de igenis az öszszehúzódásokat követő pici tágulások alkalmasak arra.