Orvosi Hetilap, 1939. június (83. évfolyam, 22-25. szám)

1939-06-03 / 22. szám

534 ORVOSI HETILAP 1939. 22. sz. Sok mennyiségileg és minőségileg befolyásolják és hogy epe nem csupán emésztés idején, hanem az étkezések közötti szünetekben, sőt éhezés alatt is ürül a bélbe. Nagyban és egészben mégis áll az, hogy a máj, ha nem is egyenletesen, de folytonosan választ el epét és hogy epe főleg étkezések után ürül a bélbe. Ennek a dys­­harmoniának kiegyenlítésére szolgál az epehólyag gyűjtő és besűrítő működése, melynek két haszna van: 1. a bél töményebb és hatásosabb epét kap akkor, amikor szükség van rá, 2. a májon belül levő epeutakban a nyomás az elválasztott epe térfogatának lényeges csök­kenése folytán állandó szinten marad. Felnőtt ember naponta 800—1200, átlag 1000 gramm epét választ el és hogyha ez a nagy menyiség az epeutakon belül marad­na, igen nagy nyomást gyakorolna a májsejtekre, me­lyek elválasztási nyomása igen alacsony, úgy, hogy az epeelválasztást aránylag csekély külső nyomás képes teljesen megszüntetni. Egy literes folyadéktöbblet a májbeli epeutakon belül feltétlenül megszüntetné a májsejtek működését, úgy hogy már egyetlen napi éhe­zés után feltétlenül sárgaságnak kellene beállnia. Az epehólyag egytizedére, sőt ha kell egyhuszadára sűríti be az epét. Ilyen módon az egész nap folyamán elvá­lasztott epemennyiség 40—50 ccm-nyire sűrűsödik be, melyet az epehólyag kényelmesen be tud fogadni és ilyen módon biztosítja a májsejtek működésének zavar­talanságát. Az intrahepaticus nyomás csökkentéséhez ilyen esetben mindenesetre az is hozzájárul, hogy midőn az epe nem folyik bele a bélbe, a bélbeli epefelszívódás és főleg az epesavak cholereticus hatásának kiesése foly­tán az epeelválasztás csökken, valamint az is, hogy a túlságosan megtelt choledochusból időről-időre valami kevés epe a bélbe csurog. Hogy az epehólyag jelzett fontos hivatásának eleget tehessen, annak 3 feltétele van: 1. hogy a máj epe há­borítatlanul ömölhessék az epehólyagba, 2. hogy az epe­hólyag nyálkahártyája képes legyen az epét megfelelő módon besűríteni, 3. hogy az epehólyag bizonyos idő­közökben kiürüljön és hogy ilyen módon készítsen he­lyet a frissen beléje ürülő epe számára. A felterődés, kiürülés és besűrűsödés az epehólyag alapvető működései; mindegyikre elengedhetetlenül szükség van, hogy az epehólyag munkáját kielégítően teljesíthesse. Ez a három alapvető működés egymással szoros viszonyban van. Bármelyikük van megzavarva, ez a másik kettőt is kedvezőtlenül befolyásolja, mégis mindegyiknek vannak különleges sajátságai, melyekkel külön-külön kell foglalkoznunk. Az epehólyag felterődése csak akkor következik be, ha az epevezetékben (hepaticocholedochus) az epe meg­felelő nyomás alatt áll. Ezt a nyomást az epevezetéket a bél felé elzáró izom, az Oddo-sphincter biztosítja, melynek a maga részéről viszont legfőbb hivatása az, hogy az epehólyag felterődését lehetővé tegye. Olyan állatoknak, melyeknek nincsen epehólyagjuk, nincs is szükségük Oddi­sphincterre és mint Mann kimutatta, nincs is nekik; az ilyenek epéje állandóan belecsurog a bélbe. Viszont az olyan állatoknak, melyeknek epe­hólyagjuk van, az epevezeték bélbeli szája állandóan zárt és csak időszakonként,­­ rendszerint csak meg­felelő, az emésztéssel kapcsolatos ingerekre nyílik meg, hogy az epe nagyobb tömegben fecskendjen ki belőlük. Lütkens szerint, akinek a nézetei meglehetősen el­terjedtek, az epehólyag felterődése is időszakos. Ő az epehólyagnyak és a cysticus közötti átmenet helyén fekvő záróizmot ír le, a collum-cysticus-sphinctert, mely szerinte állandóan zárva van és csak akkor nyílik meg, ha a hepaticocholedochusból a cysticusba tolakvó epe ennek az epehólyagnyakhoz legközelebb eső kamráját is teljesen kitöltötte és abban a nyomást bizonyos ma­gas fokra emelte. Ilyenkor szerinte ellazul a collum­­cysticus-sphincter és az epe a cysticusból rövid sugár­ban beleömlik az epehólyagba. Ezáltal megint süllyed a nyomás a cysticusban, megszűnik az az inger, mely a collum-cysticus-sphinctert reflex útján ellazította, ezért a collum-cysticus-sphincter újra elzáródik és zárva marad mindaddig, míg a cysticus újra megtelik; ezen idő alatt az epehólyag besűrítette az előző alkalommal beléje ömlött epét és ezáltal helyet csinál a frissnek. Ennek a szép hypothesisnek alapvető hibája, hogy collum-cysticus-sphincter nincs. Halpert beható vizsgá­latai megcáfolták létezését. Nuboer szerint igen ritka az, hogy a collum és cysticus határán olyan képződ­ményt találjunk, melyet joggal tekinthetnénk sphinc­­ternek, sőt Lütkens maga is beismeri, hogy vannak ese­tek, melyekben collum-cysticus-sphincter egyáltalában nem mutatható ki. De ellene szólnak a Lütkens-féle idő­szakos felterődés elméletének azon manométeres vizs­gálatok is, amelyeket az epehólyagon és az epevezeté­ken belül uralkodó nyomás megállapítása céljából álla­tokon igen sokszor és emberen is több ízben végeztek. Ha Lütkensnek igaza volna, akkor azt kellene feltéte­lezni, hogy a nyomás az epehólyagban és a hepatico­­choledochusban szabályszerűen ingadozik: az epehólyag­ban lassan csökken és hirtelen nő, a hepaticocholedo­­chusban lassan nő és hirtelen csökken. De ilyesmit so­hasem észleltek. Különben sem valószínű, hogy az epe­rendszer hirtelen nyomásingadozásokra volna beren­dezve, hiszen ez nem állna a máj­beli epeelválasztás ér­dekében és a cysticus boncolástani szerkezete is ellene szól annak, hogy azon át a hepaticocholedochus tartalma, melyre nyomást csak az epevezeték rugalmas rostjai gyakorolnak, hirtelen az epehólyagba ürülhetne. Mind­ezek alapján azt hiszem, hogy a Lütkens-féle időszakos feltelődés nézetével szemben helyesebb, ha azt vesszük fel, hogy az epehólyag feltelődése állandó, hogy a cys­ticusból állandóan csurog be apró részletekben epe a hólyagba és hogy ez csak azokban a pillanatokban szű­nik meg, amidőn az epehólyag falának összehúzódása folytán kiürül, illetve ilyenkor ellenkező irányú áram­lásnak ad helyet. Azt is gondolom, hogy az az általánosan elterjedt nézet, hogy az epehólyag a feltetődéssel szemben telje­sen passive viselkedik, nem áll meg. Sok szerző, első­sorban Doyon figyelte meg, hogy az epehólyagnak van­nak állandó rhythmusos összehúzódásai. Ezek percen­ként Bainbridge és Dale, valamint Halpert és Lewis szerint 1—3-szor, Okada szerint 2—5-ször, Chiray és Pavel szerint 2—3-szor, Nuboer szerint 7-szer követ­keznek be. Rawdin és Morisson Ringer-oldatban elhelye­zett túlélő epehólyagon percenként 3—6 összehúzódást látott. Az összehúzódások száma az állatfaj és hőmér­­sék szerint változik. Az összehúzódások egész kicsinyek és csak egész kicsiny folyadékmennyiség megmozgatá­sára alkalmasak. Hogy mi a céljuk, arra nézve a leg­több szerző nem nyilatkozik. Nuboer szerint az epének az epehólyag váladékával történő keveredését és az epé­nek az epehólyagfallal való hathatósabb érintkezését szolgálnák, ami a besűrűsödést mozdítaná elő. Nézetem szerint ezeknek a mozgásoknak leginkább szívóhatást tulajdoníthatunk. Ennek megfelel az a tapasztalat, hogy a cysticus vesicopetalis irányban sokkal inkább átjár­ható, mint choledochopetalis irányban és ezért ezek az apró összehúzódások nem alkalmasak arra, hogy az epehólyagból folyadékot kinyomjanak, de igenis az ösz­­szehúzódásokat követő pici tágulások alkalmasak arra.

Next