Orvosi Hetilap, 1941. május (85. évfolyam, 18-22. szám)

1941-05-03 / 18. szám - Mező Béla: Az idült izületi megbetegedések kezelésének új módja

242 ORVOSI HETILAP 1941. 18. szám. Az i. e. végzéséhez a bonc­tani viszonyok isme­rete és megfelelő sebészi jártasság szükséges. Azo­kat a symp. dacokat kell­ érzésteleníteni, amelyek a megbetegedett ízületet beidegzik. A felső végtag ízületeinek megbetegedése esetén a plexus brachia­­lishoz társuló symp. dúcok ikeresendők fel, az alsó végtagok izületi megbetegedése esetén a plexus lum­­balis és a plexus ischiadikus symp. összeköttetései szakítandók meg. Az érzéstelenítéshez eleinte 2%0-es pantocaint alkalmaztam, újabban azonban csak 1%0-es­ pantocaint használok. A 27oo-es oldat megbíz­hatóbban érzéstelenít ugyan, de az l%o-es oldat ér­zéstelenítő hatása is kielégítő. Ajánlatosabb az l%o-es oldat alkalmazása, mert a 2%o-es oldat néha mérgezési tüneteket okoz. Az érzéstelenítés kivitelét illetően utalok az Ú. H. Orvostudományi Közlemé­nyek 1940. 5. számában megjelent »Uj eljárás ai hasi, a medencei zsigerek, a felső, az alsó végtag érzéste­lenítésre« című munkámra. A felső végtag érzéste­lenítésére nyaki paratransversalis módszeremet, az alsó végtag érzéstelenítésére laterovertebralis és ischio-sacralis módszeremet alkalmaztam. Aki kellő előtanulmány és jártasság nélkül érzéstelenít, az oldatot a pleura űrbe, a nagy erekbe vagy a gerinc­csatornába is adhatja és súlyos, életveszélyes kelle­metlenségek okozója lehet. Kellő gyakorlat mellett azonban ezek az eshetőségek biztosan elkerülhetők. Hogy az eljárás avatott kézben mennyire veszélyte­len, mutatja az, hogy az é.-t osztályomon már több ezer esetben minden kellemetlenség nélkül alkal­maztuk. A felső végtag érzéstelenítésére 40—60 ccm, az alsó végtag érzéstelenítéséhez általában 60—80 ccm érzéstelenítő oldatra van szükség. Az 10/Ves pantocain ilyen mennyiségben nem mérgező. Kezelt eseteimből néhányat ismertetek. J. K. J. 28 éves főhadnagy térdizületi gyulladása 1937 október 2-án láz kíséretében ismeretlen okból lé­pü­tt fel. Két hónapig gipszkötésben feküdt, ízületét többször csapolták és a szokásos gyógyszerekkel ke­zelték. További egy hónapi fürdő után rendbe jött. Betegsége 1939. XII. 5-én kiújult s háromheti kezelés után kis érzékenység visszamaradásával meggyógyult. Harmadízben 1940. IV. 5-én­­betegedett meg. Térdizü­lette hatalmasan megduzzadt s nagyon fájdalmas­ volt. Másfél hónapi kórházi fekvés után 6 hétig a Császár­fürdőben kurázott. Számos belső szert szedett, tej- és gatroncasein-befecskendezéseket kapott, szűrcsapot­ták, röntgensugározták, de a térdizület fájdalmassága és duzzanata nem volt befolyásolható. Röntgenfelvé­telen az izületi rés kissé tágabbnak látszott. Ilyen állapotban 1940. V. 20-án kezdtem meg a jobboldali plexus lumbalis és plexus isphiadicushoz tartozó symp. ganglionok 4—5 naponkénti rendszeres i. e.-t. A symp. ganglionokat í°/oo-es adrenalinmentes pantocainnal érzéstelenítettem. A fájdalom és duzzanat mindjárt az első érzéstelenítés után csökkent, a harmadik után majdnem teljesen megszűnt. Öt érzéstelenítés után, háromheti kezelésre a térdizület teljesen leapadt, fáj­dalmatlan lett. A beteg a kezelés befejezése után fél­évvel egészséges, a testi megerőltetéseket jól bírja. 2. Sz. J. 23 éves nő a Szent László kórház I. számú belosztályára vétetett fel. 1940. IX. 5-én magas láz kí­séretében sok izületi csúzban betegedett meg. Az osz­tályon 5 héten át a szokásos gyógykezelésben része­sült, eredmény nélkül. Ízülete nyugalomban is fájt. A bal váll mozgása a kezelés megkezdésekor, X. 30-án, passive előre és hátra 30—30°, oldalra 20:1 volt. Más­nap nyugalomban már nem fájt a válla, abductio 60\ I. 3-án második érzéstelenítés, X. 5-én a mozgások teljesen szabadok, de a vízszintes fölé emeléskor még kis fájdalma van. XI. 15-én 5 injectio után a vállizü­­­let mozgása teljesen szabad és fájdalmatlan. 3 I. J. 14 éves tanuló 1939 júniusában kerékpárról leesett, térdét megütötte. Térde hetekig duzzadt volt és fájt, 1939 szeptemberben panaszai kiújultak, járni nem tudott, több héten át feküdt. 1940 tavaszán ismét voltak fájdalmai és sokáig feküdt, szeptemberben baja 38°-ig menő láz kíséretében kiújult, amikor belosztályra vétetett fel. Térde megduzzadt, járni nem tudott. Hő­emelkedése fokozatosan múlt el. Röntgenfelvételen az izületi rés kissé tágabb. Salycilkészítményeket, fájda­lomcsillapítókat, 2 histamint, 3 bismuth + kálium rodiátum fontophoresist, 10 saját vér injectiót, 2 sul­­febrin injectiót, 18 tophosanilt kapott minden ered­mény nélkül. Nagy fájdalmai voltak, térdét hajlítani nem tudta. 1940. XI. 5-én az i. e. megkezdésekor a bal térd körfogata 40 cm., a jobbé 39 cm. 1940. XII. 3-ig 10 érzéstelenítést kapott. A 4-ik kezelés után térdét 45°-ig, 9-ik kezelés után 90°-ig fájdalmatlanul tudta hajlítani, járkál, a térdizület térfogata mindkét oldalon 39 cm. 4. N­. B. 35 éves férfi négy év óta veszi észre, hogy bal csípőizülete állandóan fáj. Azóta gyógykezel­tette magát, állapota azonban folytonosan romlott. 1940 augusztus röntgenfelvétel a bal csípőizületi rés meg­­keskenyedését, a combfejecs con­túrj­a­inak elmosódását és az izületi üreg peremén, a combfejen és nyakon durva csontfel­rakodásokat muta­tott, az izületi üreg körül kifejezett tömörülés volt (Arthosis deformans). A bal comb hajlítása 90°-ig, nyújtása kb. 25°-ig sikerült. Rotálás 1', abductio 0. járásnál igen kifeje­zett fájdalmai vannak. 1940 VIII. 6-tól VIII. 26-ig 6 injectiót kap. A második kezelés után a fájdalmasság lényegesen csökkent, a 6-ik után teljesen megszűnt. IX. 6-án a bal csipőizület hajlítása 90°-ig, nyújtása a víz­szintesig megy, rotálás 20’, abductio 20°. Fájdalmai megszűntek, az az érzése, hogy a csipőizületének moz­gása felszabadult. Hat hónappal a kezelés után álla­pota tovább is változatlanul jó. Fájdalmai csak eről­tetett mozgásnál vannak. Az 1940 dec. 30-án a régebbi felvétellel szemben a combfejecs contúrjai teljesen élesek. 5. Cs. J. 58 éves férfi bal csipőizülete 1936-ban fáj­dalmas lett, láza nem volt. A fájdalmak lassanként fo­kozódtak, annyira, hogy több héten át feküdt. Belső szereket szedett, injectiókat kapott, fürdő­kúrát tartott, diathermiázták, röntgenezték, de baja állandóan rom­lott. 1936-i röntgenfelvételén a combfej még sima, csak az ízvápán mutatkoznak egyenetlenségek. 1939-ben a combfejecs már lelapult, az izületi rés helyenként meg­szűkült, másutt kiszélesedett s úgy az ízvápán, mint a combfejecsen csontfelrakódás és tömörülés mutatko­zott. 1940-ben ezek az elváltozások még kifejezetteb­bek. A kezelés megkezdésekor 1940 októberben a bal alsó végtag rotatiója 3—4 fok, a bal comb abductiós ál­lásból kb. 20°-ig közelíthető, a csípőizület hajlítása be­hajlított térd mellett is csak 70°-ig sikerült. Hét érzés­telenítés után, 4 hét múlva, a rotatio 90°, az abductio tökéletes, a láb az ellenoldal fölé átemelhető s a csipő­­izület hajlítása kinyújtott alsó végtag mellett fájda­lom nélkül sikerült. A kezelés óta 2 hónap telt el s lé­nyegesen könnyebben érzi magát, fájdalmai majdnem teljesen megszűntek. G. F. J.-né 61 éves. 1939 májusban lázas sokizületi gyulladás. Térde, csuklója, kézfeje megdagadt s igen fájdalmas. 1940 január óta csaknem állandóan fekszik. Augusztus óta izületi fájdalmai rosszabbodtak. Mind­két térdizület erősen duzzadt, 170°-ra hajlított helyzet­ben rögzített. Október 4-én a baltérd körfogata 42, jobbé 43 cm. Mindkét térd igen fájdalmas. A baltérd kissé mozgatható, a jobb nem. Röntgenfelvételen az izületi rés sok helyen a rendesnél szőkébb, a csontok mészszegények, a baltérdizület kissé subluxálódott. Az eminentia intercondiloidea baloldali egyenetlen (arthri­tis diefom­ans). Október 21-én i. e. kezdete. Mivel a pantocaint rosszul tűrte, az ugyanazen oldali pl. lum­­balist és pl. inschiadicust más-más napon érzéstelení­tettem. Egy oldalon összesen 6 injectiót kapott. A má­sodik héten járni tudott, a harmadik héten segítség nélkül kelt fel az ágyból. XII. 21-én a térdizületek fáj­dalmassága megszűnt, mindkét térdizület körfogata 41 cm volt. Az elért eredmények kétségtelenül igazolják, hogy az idült izületi folyamatok gyógyulására a symp. idegrendszernek befolyása van. Az i. e. révén az arthropathiák eddig homályos kóroktanába be­tekintést nyerünk. Nem lehet kétség afelől, hogy az arthropathia oka fokozott symp. működésen alapuló trophikus zavar. Ezen az alapon könnyen megért­hetjük az arthropathia legszembeötlőbb alakjának a fiatal korban jelentkező osteo-arthrosis disse­cans keletkezését is. L. G. Rowentree és A. W. Adson

Next