Orvosi Hetilap, 1941. május (85. évfolyam, 18-22. szám)
1941-05-03 / 18. szám - Mező Béla: Az idült izületi megbetegedések kezelésének új módja
242 ORVOSI HETILAP 1941. 18. szám. Az i. e. végzéséhez a bonctani viszonyok ismerete és megfelelő sebészi jártasság szükséges. Azokat a symp. dacokat kell érzésteleníteni, amelyek a megbetegedett ízületet beidegzik. A felső végtag ízületeinek megbetegedése esetén a plexus brachialishoz társuló symp. dúcok ikeresendők fel, az alsó végtagok izületi megbetegedése esetén a plexus lumbalis és a plexus ischiadikus symp. összeköttetései szakítandók meg. Az érzéstelenítéshez eleinte 2%0-es pantocaint alkalmaztam, újabban azonban csak 1%0-es pantocaint használok. A 27oo-es oldat megbízhatóbban érzéstelenít ugyan, de az l%o-es oldat érzéstelenítő hatása is kielégítő. Ajánlatosabb az l%o-es oldat alkalmazása, mert a 2%o-es oldat néha mérgezési tüneteket okoz. Az érzéstelenítés kivitelét illetően utalok az Ú. H. Orvostudományi Közlemények 1940. 5. számában megjelent »Uj eljárás ai hasi, a medencei zsigerek, a felső, az alsó végtag érzéstelenítésre« című munkámra. A felső végtag érzéstelenítésére nyaki paratransversalis módszeremet, az alsó végtag érzéstelenítésére laterovertebralis és ischio-sacralis módszeremet alkalmaztam. Aki kellő előtanulmány és jártasság nélkül érzéstelenít, az oldatot a pleura űrbe, a nagy erekbe vagy a gerinccsatornába is adhatja és súlyos, életveszélyes kellemetlenségek okozója lehet. Kellő gyakorlat mellett azonban ezek az eshetőségek biztosan elkerülhetők. Hogy az eljárás avatott kézben mennyire veszélytelen, mutatja az, hogy az é.-t osztályomon már több ezer esetben minden kellemetlenség nélkül alkalmaztuk. A felső végtag érzéstelenítésére 40—60 ccm, az alsó végtag érzéstelenítéséhez általában 60—80 ccm érzéstelenítő oldatra van szükség. Az 10/Ves pantocain ilyen mennyiségben nem mérgező. Kezelt eseteimből néhányat ismertetek. J. K. J. 28 éves főhadnagy térdizületi gyulladása 1937 október 2-án láz kíséretében ismeretlen okból lépütt fel. Két hónapig gipszkötésben feküdt, ízületét többször csapolták és a szokásos gyógyszerekkel kezelték. További egy hónapi fürdő után rendbe jött. Betegsége 1939. XII. 5-én kiújult s háromheti kezelés után kis érzékenység visszamaradásával meggyógyult. Harmadízben 1940. IV. 5-énbetegedett meg. Térdizülette hatalmasan megduzzadt s nagyon fájdalmas volt. Másfél hónapi kórházi fekvés után 6 hétig a Császárfürdőben kurázott. Számos belső szert szedett, tej- és gatroncasein-befecskendezéseket kapott, szűrcsapották, röntgensugározták, de a térdizület fájdalmassága és duzzanata nem volt befolyásolható. Röntgenfelvételen az izületi rés kissé tágabbnak látszott. Ilyen állapotban 1940. V. 20-án kezdtem meg a jobboldali plexus lumbalis és plexus isphiadicushoz tartozó symp. ganglionok 4—5 naponkénti rendszeres i. e.-t. A symp. ganglionokat í°/oo-es adrenalinmentes pantocainnal érzéstelenítettem. A fájdalom és duzzanat mindjárt az első érzéstelenítés után csökkent, a harmadik után majdnem teljesen megszűnt. Öt érzéstelenítés után, háromheti kezelésre a térdizület teljesen leapadt, fájdalmatlan lett. A beteg a kezelés befejezése után félévvel egészséges, a testi megerőltetéseket jól bírja. 2. Sz. J. 23 éves nő a Szent László kórház I. számú belosztályára vétetett fel. 1940. IX. 5-én magas láz kíséretében sok izületi csúzban betegedett meg. Az osztályon 5 héten át a szokásos gyógykezelésben részesült, eredmény nélkül. Ízülete nyugalomban is fájt. A bal váll mozgása a kezelés megkezdésekor, X. 30-án, passive előre és hátra 30—30°, oldalra 20:1 volt. Másnap nyugalomban már nem fájt a válla, abductio 60\ I. 3-án második érzéstelenítés, X. 5-én a mozgások teljesen szabadok, de a vízszintes fölé emeléskor még kis fájdalma van. XI. 15-én 5 injectio után a vállizület mozgása teljesen szabad és fájdalmatlan. 3 I. J. 14 éves tanuló 1939 júniusában kerékpárról leesett, térdét megütötte. Térde hetekig duzzadt volt és fájt, 1939 szeptemberben panaszai kiújultak, járni nem tudott, több héten át feküdt. 1940 tavaszán ismét voltak fájdalmai és sokáig feküdt, szeptemberben baja 38°-ig menő láz kíséretében kiújult, amikor belosztályra vétetett fel. Térde megduzzadt, járni nem tudott. Hőemelkedése fokozatosan múlt el. Röntgenfelvételen az izületi rés kissé tágabb. Salycilkészítményeket, fájdalomcsillapítókat, 2 histamint, 3 bismuth + kálium rodiátum fontophoresist, 10 saját vér injectiót, 2 sulfebrin injectiót, 18 tophosanilt kapott minden eredmény nélkül. Nagy fájdalmai voltak, térdét hajlítani nem tudta. 1940. XI. 5-én az i. e. megkezdésekor a bal térd körfogata 40 cm., a jobbé 39 cm. 1940. XII. 3-ig 10 érzéstelenítést kapott. A 4-ik kezelés után térdét 45°-ig, 9-ik kezelés után 90°-ig fájdalmatlanul tudta hajlítani, járkál, a térdizület térfogata mindkét oldalon 39 cm. 4. N. B. 35 éves férfi négy év óta veszi észre, hogy bal csípőizülete állandóan fáj. Azóta gyógykezeltette magát, állapota azonban folytonosan romlott. 1940 augusztus röntgenfelvétel a bal csípőizületi rés megkeskenyedését, a combfejecs contúrjainak elmosódását és az izületi üreg peremén, a combfejen és nyakon durva csontfelrakodásokat mutatott, az izületi üreg körül kifejezett tömörülés volt (Arthosis deformans). A bal comb hajlítása 90°-ig, nyújtása kb. 25°-ig sikerült. Rotálás 1', abductio 0. járásnál igen kifejezett fájdalmai vannak. 1940 VIII. 6-tól VIII. 26-ig 6 injectiót kap. A második kezelés után a fájdalmasság lényegesen csökkent, a 6-ik után teljesen megszűnt. IX. 6-án a bal csipőizület hajlítása 90°-ig, nyújtása a vízszintesig megy, rotálás 20’, abductio 20°. Fájdalmai megszűntek, az az érzése, hogy a csipőizületének mozgása felszabadult. Hat hónappal a kezelés után állapota tovább is változatlanul jó. Fájdalmai csak erőltetett mozgásnál vannak. Az 1940 dec. 30-án a régebbi felvétellel szemben a combfejecs contúrjai teljesen élesek. 5. Cs. J. 58 éves férfi bal csipőizülete 1936-ban fájdalmas lett, láza nem volt. A fájdalmak lassanként fokozódtak, annyira, hogy több héten át feküdt. Belső szereket szedett, injectiókat kapott, fürdőkúrát tartott, diathermiázták, röntgenezték, de baja állandóan romlott. 1936-i röntgenfelvételén a combfej még sima, csak az ízvápán mutatkoznak egyenetlenségek. 1939-ben a combfejecs már lelapult, az izületi rés helyenként megszűkült, másutt kiszélesedett s úgy az ízvápán, mint a combfejecsen csontfelrakódás és tömörülés mutatkozott. 1940-ben ezek az elváltozások még kifejezettebbek. A kezelés megkezdésekor 1940 októberben a bal alsó végtag rotatiója 3—4 fok, a bal comb abductiós állásból kb. 20°-ig közelíthető, a csípőizület hajlítása behajlított térd mellett is csak 70°-ig sikerült. Hét érzéstelenítés után, 4 hét múlva, a rotatio 90°, az abductio tökéletes, a láb az ellenoldal fölé átemelhető s a csipőizület hajlítása kinyújtott alsó végtag mellett fájdalom nélkül sikerült. A kezelés óta 2 hónap telt el s lényegesen könnyebben érzi magát, fájdalmai majdnem teljesen megszűntek. G. F. J.-né 61 éves. 1939 májusban lázas sokizületi gyulladás. Térde, csuklója, kézfeje megdagadt s igen fájdalmas. 1940 január óta csaknem állandóan fekszik. Augusztus óta izületi fájdalmai rosszabbodtak. Mindkét térdizület erősen duzzadt, 170°-ra hajlított helyzetben rögzített. Október 4-én a baltérd körfogata 42, jobbé 43 cm. Mindkét térd igen fájdalmas. A baltérd kissé mozgatható, a jobb nem. Röntgenfelvételen az izületi rés sok helyen a rendesnél szőkébb, a csontok mészszegények, a baltérdizület kissé subluxálódott. Az eminentia intercondiloidea baloldali egyenetlen (arthritis diefomans). Október 21-én i. e. kezdete. Mivel a pantocaint rosszul tűrte, az ugyanazen oldali pl. lumbalist és pl. inschiadicust más-más napon érzéstelenítettem. Egy oldalon összesen 6 injectiót kapott. A második héten járni tudott, a harmadik héten segítség nélkül kelt fel az ágyból. XII. 21-én a térdizületek fájdalmassága megszűnt, mindkét térdizület körfogata 41 cm volt. Az elért eredmények kétségtelenül igazolják, hogy az idült izületi folyamatok gyógyulására a symp. idegrendszernek befolyása van. Az i. e. révén az arthropathiák eddig homályos kóroktanába betekintést nyerünk. Nem lehet kétség afelől, hogy az arthropathia oka fokozott symp. működésen alapuló trophikus zavar. Ezen az alapon könnyen megérthetjük az arthropathia legszembeötlőbb alakjának a fiatal korban jelentkező osteo-arthrosis dissecans keletkezését is. L. G. Rowentree és A. W. Adson