Orvosi Hetilap, 1944. május (88. évfolyam, 19-22. szám)
1944-05-06 / 19. szám - Rhorer László: A pyopneumothorax, mint harctéri szövődmény
88. évfolyam, 19. szám. Budapest, 1944. május 6. Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC, V. BERDE KÁROLY, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, BALÓ JÓZSEF, VÁMOSSY ZOLTÁN, MÉHES GYULA, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, VIDAKOVITS KAMILLÓ. FELELŐS SZERK.: VÁMOSSY ZOLTÁN. Fogad kedden és pénteken 129 1. SZERK.: FRITZ ERNŐ. ORVOSI HETILAP A m. kir. 101. gk. Sebészállomás közleménye. (Parancsnok: Rácz Benő orvos-alezredes. A pyopneumothorax mint harctéri szövődmény. Irta: Rhorer László dr., t. orvos-főhadnagy A harctéri sérülések sokaságából, amelyeket a m. kir. 101. sebészállomáson észlelni alkalmunk volt, egy szövődményt választottam ki tüzetesebb tárgyalásra: a gennyes légmellet. Részletezésre alkalmasnak tartom két okból is: egyrészt, mert ez volt a mellkassérülések leggyakoribb és egyben legsúlyosabb szövődménye, másrészt ez a békegyakorlatban aránylag ritka s így a kellő gyakorlati tapasztalatokat nem mindenki tudja megszerezni. Mivel a front jórészének efajta sebesültjei csaknem kizárólag a 101. sebészállomáshoz kerültek, bőven nyílt alkalmunk tapasztalatgyűjtésre. Sebészállomásunk 4993 betegéről készített pontos feljegyzést; 366 esett ebből a mellkas érintő és áthatoló sebesüléseire, — ez az esetek 7,3%-a. Ez a szám csaknem pontosan megfelel a görög-albán harctérről olasz részről közölt adatoknak, amelyek szerint ott 33.045 sebesültből 7.6% volt mellkasi sérült. (D. M. W. 1942. 28.) Ezen 366 esetből ,a kisebb részt (80 eset) a mellkasfal kisebb-nagyobb lövedék- és szilánksérülései, a nagyobb részt (286 eset) a tüdősérüléssel társult be- és áthatoló sérülések jelentették. Ebből ismét csak egy töredék esett a fenti szövődményre. 49 pyopneumothorax-ot kezeltünk, ami az összes sérüléseknek csaknem pontosan 1%-a (0.98%), a mellkassérüléseknek 13.4%-a, a tüdő-mellkassérüléseknek 17,1%-a. Az összes sérülésekhez viszonyítva tehát kicsiny az előfordult pyopneumothoraxos esetek száma, de a 49 eset mégis elég arra, hogy tanulságul szolgáljon. A harctér mindig fertőzött sebeit összevarrni csak kivételesen szabad, olyankor, amikor az életet veszélyeztetői szövődmények elkerülése még a fertőzésnél is fontosabb szempont. Ez áll fenn a nyílt légmell esetében is. Itt a keringést és légzést végzetesen befolyásoló gátorlebegés megakadályozása, illetőleg megszüntetése végett zárjuk varrattal a mellkast, evvel szemben minden esetben számolnunk kell az empyema-val. A nyílt légmell zárása általánosságban az egészségügyi oszlopoknál levő sebészek feladata. A helyes eljárás a többi rétegben alkalmazott varrat: mellhártya, izomzat, benye és bőr. Tapasztalataink szerint ezt az enl. oszlopok sebészei minden eseben el is végezték. Hiányos volt azonban az így ellátott sebnek légmentes elzárása ragtapasszal, vagy mastizolozott Billroth vászonnal stb., stb. Ennek a biztosításnak elhagyása volt az okaannak, hogy a fertőzött seb rövidesen szétnyílott és áteresztővé vált, fokozódott a légmell, amelyet a mellkasi zárása amúgy sem szüntetett meg, hanem csak nyugalmi állapotba hozott. A részint a tüdősérülés, részint az intercost erek lé' ' 3 miatt keletkezett vérmell minden esetben fertőződött s elgennyesedése hosszabb-rövidebb idő után feltétlenül bekövetkezett. Sebesültjeink meglehetősen rossz állapotban kerültek hozzánk. A nyílt légmell okozta shock-hatás még el sem múlhatott, amikor már az eü. oszloptól — kényszerítő körülmények folytán — hátraszállításra kerülteka sebesültek. A légmell inkább keringési, mint légzési zavart okoz. Jelentős az a nagy hőveszteség is, amelyet a sérült a nagy párologtató felületen ellátásáig elszenved. A cyanotikus ajak és bőr, a légzési segédizmok igénybevétele, a gyors, szapora, árverés, az elesettség mindmegannyi kiáltó jele és tünete e súlyos kórképnek, melyet a mindig fenyegető fertőzés beállta még súlyosbít. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy sebesültjeinket jól fűtött szobában, rendes kórházi ágyba helyezhettük el. A nyugalom, a nyújtott forró italok, a felmelegítés és a cardiacumok a szállítás következtében fokozott shock leküzdéseiben fontos szerepet játszottak és lényegesen könnyítettek sebesültjeink állapotán. Ezt követte a lényegesebb legelső segítség, a sérülés, illetve varrat helyére alkalmazott légmentes kötés és a szükség szerint — vérátömlesztés, vagy legalábbis az érrendszer feltöltése. Egy-két nyugodtan