Orvosi Hetilap, 1959. március (100. évfolyam, 9-13. szám)

1959-03-01 / 9. szám - Sós József: Az éhezés pathológiájának újabb eredményei

ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR D­R. Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. C. ÉVFOLYAM 8. SZÁM, 1959. FEBRUÁR 22. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézete Az éhezés pathológiájának újabb eredményei írta: SÓS JÓZSE F dr. Az Orvosi Hetilap 100. évfolyama számára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Az éhezés és a táplálkozás az ember első „élmé­nyei” közé tartoznak és azután egész életén át kísérő problémái maradnak. Nem csoda,­­hogy tudomány és irodalom egyaránt sokat foglalkoznak velük. Az Haas nagy lakomák, az Odyssea nagy éhezések krónikája is. Kőbe vésett feliratok, papyrusok és agyagtáblák tudósítanak bennünket súlyos éhezéseikről. Az emberi­ség írásos története alatt 373 világraszóló éhínséget jegyzett fel. Ezenkívül minden háborút, minden elemi csapást és a szociális bajokat kísérte az éhezés réme. A tudomány sok kötetet írt össze az éhezésről és ebben hazai kutatóink is jelentős részt vettek. Hőgyes magyarra fordította és az Orvosi Könyvkiadó Társu­lat 1877-ben kiadta Smith: A tápszerek c. könyvét. Hőgyes a kötetet kiegészítette hazai adatokkal, sőt helyesbítette, ahol szükségét látta. Léte az éhezéses testsúlyvesztés mértékét tanulmányozta és írta le 1879-ben. Keleti Károly 1887-ben „Magyarország élel­mezési statisztikája” című monográfiájával korának értékes forrásmunkáját teremtette meg. Takács Sán­dor, Török Aurél, Róna Sámuel, Major Antal, Schwim­mer Ernő írásaival az Orvosi Hetilap 1889-ben a pel­­lagra-kérdésről közölt olyan vitát, amely a kérdést előre vitte és adatai ma is hasznosak. Ugyanebben az évben, amikor Hőgyes vette át a szerkesztést, Bau­mann és Udránszky a diaminuk­áról folytatásokban értekeznek és ma, amikor e­­kérdés ismét előtérben áll, észleléseiket újból felfedezték. Klug Nándor 1890- ben akadémiai székfoglaló előadását „Az enyvről, mint tápanyagról” címen tartotta meg és a minőségi fehérjehiány egészséget és életet veszélyeztető hatását kimondja. Tauszk 1898-ban az éhezés idegszövettani következményeinek leírásával végzett úttörő kutatást. Ilyen munkák előzték meg és tették lehetővé Tangl és Háry munkásságát az energiaforgalom terén, ami­vel hazai tudományunk súlya a nemzetközi értékelés­ben tovább növekedett. A múlt század végén és e század első két év­tizedeiben a vitaminhiányok következtében előálló kórformákat és tüneteket nagy vonásokban tisz­tázták. Ezzel a minőségi éhezések nagy csoportja orvosi diagnózisra hozzáférhetővé vált. A fehérje­hiány következményeinek felismerése lassabban haladt előre. A fehérje életfontosságát már Magendie 1816- ban kimondta, amikor megállapította, hogy egyet­len állat sem élhet a­ mentes táplálékon. Ettől kezdve a fehérjehiányt és az egyoldalú fehérje fogyasztása miatt fellépő minőségi fehérjehiányt rendszeresen vizsgálták. Mégis az egyes amino­savak hiányainak specifikus következményeit máig sem tártuk fel olyan részletesen, mint az egyes vitaminhiányos kóros folyamatokat. Ennek részben az az oka, hogy minden aminosav forgalomzavara az egész fehérje anyagcserét is megváltoztatja. Emiatt az egy aminosavra jellemző tünetet rész­ben elfedi az általánosabb fehérjehiány következ­ménye. Ez utóbbi szinte domináló jelleggel jelent­kezik a legkülönfélébb aminosavak hiánya esetén és a specifikus jel emellett szerény tünetként hú­zódik meg. Gyakran csak mint az általános syn­­dromát némileg módosító járulékos jel érvénye­sül (lásd 1. ábrát). Úgy látjuk, hogy minden aminosav hiánya és a fehérje mennyiségi hiánya esetén közös tünetek: 1. májkárosodás, 2. anaemia, 3. hypoproteinaemia és az ezekből eredő másodlagos zavarok, 4. súly­­csökkenés, 5. negatív N-egyensúly. Az éhezéses májkárosodást már 1883-ban le­írta Afanaszijev és azóta számtalan részvizsgálat tisztázta. A kísérleti összfehérjehiány, ha egyéb károsító tényező nem társul hozzá, zsírmájat idéz 1. ábra. Az általános fehérjehiány jellemzői és viszonya egyes aminosavhiányok specifikus tüneteihez. A speci­fikus ráépül az általánosra. 26* 309

Next