Orvosi Hetilap, 1959. március (100. évfolyam, 9-13. szám)
1959-03-01 / 9. szám - Sós József: Az éhezés pathológiájának újabb eredményei
ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. C. ÉVFOLYAM 8. SZÁM, 1959. FEBRUÁR 22. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézete Az éhezés pathológiájának újabb eredményei írta: SÓS JÓZSE F dr. Az Orvosi Hetilap 100. évfolyama számára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Az éhezés és a táplálkozás az ember első „élményei” közé tartoznak és azután egész életén át kísérő problémái maradnak. Nem csoda,hogy tudomány és irodalom egyaránt sokat foglalkoznak velük. Az Haas nagy lakomák, az Odyssea nagy éhezések krónikája is. Kőbe vésett feliratok, papyrusok és agyagtáblák tudósítanak bennünket súlyos éhezéseikről. Az emberiség írásos története alatt 373 világraszóló éhínséget jegyzett fel. Ezenkívül minden háborút, minden elemi csapást és a szociális bajokat kísérte az éhezés réme. A tudomány sok kötetet írt össze az éhezésről és ebben hazai kutatóink is jelentős részt vettek. Hőgyes magyarra fordította és az Orvosi Könyvkiadó Társulat 1877-ben kiadta Smith: A tápszerek c. könyvét. Hőgyes a kötetet kiegészítette hazai adatokkal, sőt helyesbítette, ahol szükségét látta. Léte az éhezéses testsúlyvesztés mértékét tanulmányozta és írta le 1879-ben. Keleti Károly 1887-ben „Magyarország élelmezési statisztikája” című monográfiájával korának értékes forrásmunkáját teremtette meg. Takács Sándor, Török Aurél, Róna Sámuel, Major Antal, Schwimmer Ernő írásaival az Orvosi Hetilap 1889-ben a pellagra-kérdésről közölt olyan vitát, amely a kérdést előre vitte és adatai ma is hasznosak. Ugyanebben az évben, amikor Hőgyes vette át a szerkesztést, Baumann és Udránszky a diaminukáról folytatásokban értekeznek és ma, amikor ekérdés ismét előtérben áll, észleléseiket újból felfedezték. Klug Nándor 1890- ben akadémiai székfoglaló előadását „Az enyvről, mint tápanyagról” címen tartotta meg és a minőségi fehérjehiány egészséget és életet veszélyeztető hatását kimondja. Tauszk 1898-ban az éhezés idegszövettani következményeinek leírásával végzett úttörő kutatást. Ilyen munkák előzték meg és tették lehetővé Tangl és Háry munkásságát az energiaforgalom terén, amivel hazai tudományunk súlya a nemzetközi értékelésben tovább növekedett. A múlt század végén és e század első két évtizedeiben a vitaminhiányok következtében előálló kórformákat és tüneteket nagy vonásokban tisztázták. Ezzel a minőségi éhezések nagy csoportja orvosi diagnózisra hozzáférhetővé vált. A fehérjehiány következményeinek felismerése lassabban haladt előre. A fehérje életfontosságát már Magendie 1816- ban kimondta, amikor megállapította, hogy egyetlen állat sem élhet a mentes táplálékon. Ettől kezdve a fehérjehiányt és az egyoldalú fehérje fogyasztása miatt fellépő minőségi fehérjehiányt rendszeresen vizsgálták. Mégis az egyes aminosavak hiányainak specifikus következményeit máig sem tártuk fel olyan részletesen, mint az egyes vitaminhiányos kóros folyamatokat. Ennek részben az az oka, hogy minden aminosav forgalomzavara az egész fehérje anyagcserét is megváltoztatja. Emiatt az egy aminosavra jellemző tünetet részben elfedi az általánosabb fehérjehiány következménye. Ez utóbbi szinte domináló jelleggel jelentkezik a legkülönfélébb aminosavak hiánya esetén és a specifikus jel emellett szerény tünetként húzódik meg. Gyakran csak mint az általános syndromát némileg módosító járulékos jel érvényesül (lásd 1. ábrát). Úgy látjuk, hogy minden aminosav hiánya és a fehérje mennyiségi hiánya esetén közös tünetek: 1. májkárosodás, 2. anaemia, 3. hypoproteinaemia és az ezekből eredő másodlagos zavarok, 4. súlycsökkenés, 5. negatív N-egyensúly. Az éhezéses májkárosodást már 1883-ban leírta Afanaszijev és azóta számtalan részvizsgálat tisztázta. A kísérleti összfehérjehiány, ha egyéb károsító tényező nem társul hozzá, zsírmájat idéz 1. ábra. Az általános fehérjehiány jellemzői és viszonya egyes aminosavhiányok specifikus tüneteihez. A specifikus ráépül az általánosra. 26* 309