Orvosi Hetilap, 1959. december (100. évfolyam, 49-52. szám)

1959-12-06 / 49. szám - Ratkóczy Nándor: A malignus lymphocytomák therápiája

AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI S­Z­A­K­S­Z­E­R­V­E­Z­E­T H­IV­AT­A­L­O­S SZAKLAPJA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1­857-BEN Szerkesztő bizottság: ALFÖLD­Y ZOLTÁN D­R., DARABOS PÁL D­R., FISCHER ANTAL D­R. HIRSCHLER IMRE DR., LÉNÁRT GYÖRGY D­R., SÓS JÓZSEF D­R., SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. WALD BÉLA DR. Felelős szerkesztő : TRENCSÉNI TIBOR DR. Szerkesztő: BRAUN PÁLDR. C. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM, 1959. DECEMBER 6. ORVOSI HETILAP A Budapesti Orvostudományi Egyetem Röntgenklinikájának (Igazgató : Ratkóczy Nándor dr. egyetemi tanár) közleménye A malignus lymphocytomák therápiája Írta : RATKÓCZY NÁNDOR DR. Az Orvosi Hetilap 100. évfolyama számára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A malignus lymphocytomák, a lymphogranu­lomatosis, a Brilly Summers-kór, a lympho- és reticulosarcomák gyógykezelésében évtizedeken át szuverén szerepe volt a röntgensugárzásnak. Mellette az ősi gyógyszert, az arzént, mint általá­nosan roboráló szert, inkább kisegítőként alkal­mazták. A cytostatikumok és a radioaktív izotópok megismerése új korszakot nyitott ezen megbetege­dések therápiájában. Az új gyógyító eljárások első éveiben elért kedvező eredmények új reményeket ébresztettek. Rövid idő múltán nyilvánvalóvá vált ugyan, hogy az új chemotherapeutikumok sem jelentik a sterilisans magnót, kétségtelen tény, hogy alkalmazásuk által rendkívül hatékony gyógy­­eszközök birtokába jutottunk. A számos frappáns (bár átmeneti) eredményről szóló beszámolók egyre növekedő száma hamarosan háttérbe szorította a sugaras gyógykezelést. A chemotherapeutikumok előtérbe nyomulásában nem kis szerepe van annak, hogy könnyebben hozzáférhetők. Nem igényelnek olyan különleges felszerelést és radiológiai szaktu­dást, mint amelyek a röntgensugarak előállításánál és­­alkalmazásánál nélkülözhetetlenek. Nagy elter­jedésükhöz kétségtelenül hozzájárulnak a chemo­therapeutikumok: ma már számtalan változatot elő­állító gyárak általában kitűnő és megnyerő rek­lámjai. Másfél évtized elteltével már módunk van arra, hogy összehasonlítást tehessünk a régebbi és az újabban bevezetett gyógyeljárások eredményei kö­zött. Az utolsó néhány évben tényleg már számos nagy intézet számolt be ilyen összehasonlító tapasz­talatairól. E beszámolókból azt látjuk, hogy a nagy­­tapasztalatú szerzők a chemotherapeutikumok nagy jelentőségének hangsúlyozása mellett ismét nagy szerepet juttatnak az évekig háttérbe szorított rönt­gensugaras kezelésnek. Emellett rámutatnak az ugyancsak ionizációs sugaras radioaktív izotópus gyógyeljárás jelentőségére is. A választandó gyógy­el­járást illető felfogások nem mondhatók egységesnek hazai vonatkozásban sem. Számos — főleg belgyógyászati — intézmény még mindig a chemotherapeutikus gyógykezelést helyezi előtérbe és a sugaras eljárásnak főleg a ke­zelés sorrendjében másod-, harmadrendű szerepet kíván juttatni. Ez év nyarán Bécsben alkalmam volt e tárgy­körrel különlegesen foglalkozó legkiválóbb bel­gyógyászokkal, majd egy hónappal később — a müncheni nemzetközi radiológiai kongresszuson számos, legkülönbözőbb országbeli vezető radio­lógussal e kérdést illetően részletes megbeszéléseket folytatni. Az ezeken hallott személyes közlések, majd a világirodalom utolsó 5 évében megjelent erre vonatkozó összefoglaló közleményeinek tanul­mányozása, és nem utolsó sorban , a saját — immár közel négy évtizedre terjedő — tapasztalataim alap­ján, ismertetni kívánom, hogy egyes megbetegedé­seknél A) melyek a rendelkezésre álló, B) a válasz­tandó gyógyeljárások, C) mely sorrendben, és D) mikor kell azokat igénybe venni. Lymphogranulomatosis A lymphogranulomatosis (lgr.) lényegére vo­natkozó felfogások még ma sem egységesek. A ré­gebb, különösen a kórboncnokok által képviselt fel­fogás szerint a lgr. fertőzésen alapuló idült gyulla­dásos folyamat, melynek kórokozóját (vírusát?) egyelőre nem ismerjük. „A lymphogranulomatosis kór- és gyógytana” című monographiámban (1938) saját elgondolásomat így körvonalaztam: „a lgr. fertőzésen alapuló olyan idült gyulladásos folyamat, mely csak a már más okból elégtelen ellenállású, tehát más okból beteg nyirok­, vérképzőrendszer­ 146* 1749

Next