Orvosi Hetilap, 1970. november (111. évfolyam, 44-48. szám)

1970-11-01 / 44. szám - Mosolygó Dénes dr. - Balog János dr.: Az országos intézetek feladatai a gyógyító-megelőző ellátás szakirányításában és fejlesztésében

l* Az országos intézetek feladatai a gyógyító-megelőző ellátás szakirányításában és fejlesztésében* Mosolygó Dénes dr. és Balog János dr. Azokban az országokban, amelyekben az állam a la­kosság intézményes egészségügyi ellátásáért felelős­séget vállal, nemcsak az egészségügyi hálózat kiépí­tésére vállalkozik, hanem a kormányzatnak gondos­kodnia kell arról is, hogy az orvostudomány vívmá­nyai a lehető leggyorsabban eljussanak az egész la­kossághoz, méghozzá mindenkor a tudomány állásá­nak megfelelő és az egész országban azonos szinten. Az orvostudomány korábban megindult szako­sodása egyre rohamosabban halad előre. Ma már — a felgyülemlő tetemes ismeretanyag következté­ben — még a tudományt legmagasabb szinten mű­velő szakember sem képes tudományszaka minden egyes ágát azonosan magas színvonalon követni. Az egyes szakágazatokban, elsősorban a szűkebb spe­cialitások terén, viszonylag kevés szakember ren­delkezik a legkorszerűbb ismeretekkel, és azok al­kalmazásához szükséges gyakorlattal. Ugyanakkor fennáll a mindenki számára hozzáférhető korszerű ellátás igénye és joga. Ezt a látszólag súlyos ellent­mondást fel kell — és fel is lehet — oldani. A megoldás azon a felismerésen nyugszik, hogy az egészségügyi ellátás nem egyedi tevékenység, ha­nem mindig team-munka. Ennek gyakorlati meg­valósítására tehát olyan ellátási rendszert kell ki­alakítani, amelyen belül a horizontális irányú, a szakmánkénti, valamint a vertikális irányú, az egy­másra épülő ellátási szintek szerinti munkamegosz­tás egyaránt megvalósul. A kétirányú munkameg­orvosi Hetilap 1970. 111. évfolyam, 44. szám osztás szerint dolgozó orvosok, ill. intézmények azonban nem izoláltan, hanem egymással szervezett, folyamatos funkcionális kapcsolatban működnek, megteremtve az integrációt a szakmák és a szintek között. Az integrált ellátás országos szakirányítást fel­tételez. Ezt a szerepet töltik be az országos vezető szakintézetek. Ezek vagy önmaguk képviselnek egy szűkebb szakágazatot (Országos Kardiológiai Inté­zet, Országos Haematológiai és Vértranszfúziós In­tézet stb.) vagy az intézeten belül kialakított cso­portok irányítják — az intézeten kívül dolgozó leg­jobb szakemberek bevonásával — az egyes szakmai részterületeket (pl. az Országos Belgyógyászati In­tézet a nephrológiát, a gastroenterológiát és a dia­­betológiát stb.). Az országos intézetek egyrészt tudományos igé­nyességgel figyelemmel kísérik és maguk is tovább­fejlesztik szakterületüket és annak szűkebb ágait, másrészt kidolgozzák az egyes ellátási szintek orvo­sainak szerepét és feladatait az adott betegségek vagy betegségcsoportok ellátásában a megyei kór­háztól az alapellátásig. Ezzel felölelik az ország egész területét, kiterjesztik működésüket az egész lakosságra. Az így felépített betegellátási rendszer egyik kulcskérdése a vezető szakorvosi testületek által ki­dolgozott szakmai (diagnosztikai, therápiás, szerve­zési) irányelvek országos alkalmazása. Az irányel­vek természetesen javaslatok, ajánlások és nem uta­sítások: semmiképpen sem sértik az orvosok therá­piás szabadságát, csak a tudomány mindenkori ál­lásának megfelelő támpontokat adnak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jól elkészített ajánlások aránylag könnyen keresztülvihetők a te­rületen: az orvosok érthetően szívesen fogadják a munkájukat előbbrevivő — irányt mutató, összefog­laló jellegű — javaslatokat, ajánlásokat, arról nem is szólva, hogy sokszor segítik is őket a jobb munka feltételeinek megteremtésében (pl. az ajánlott dia­gnosztikai vagy therápiás eljárásokhoz szükséges műszerek beszerzésében stb.). A minisztérium a fenti meggondolások alapján indította el az országos intézetek hálózatának a ki­építését, s kívánja a legközelebbi évek során teljes­sé tenni, hogy minden önálló szakágazatnak meg­legyen a felelős szakirányítója. Jelenleg már 18 or­szágos intézet működik a gyógyító-megelőző ellátás területén.** Egyes országos intézetek már régen működnek, így nem egészen újszerű hazánkban az országosan integrált tevékenység, az orvosok zömének mégis ezután kell elsajátítani az új szervezeti formával járó munkamódszereket. Az országos intézetek hálózatának kiépítése nem csupán néhány új intézmény létesítését jelenti, hanem érinti az egészségügyi ellátás egész rendsze­rét, annak munkamódszereit és ezeken keresztül az orvostársadalom egészét. Nem lesz érdektelen tehát, ha az országos intézetek főbb elvi feladatait össze­foglaljuk. Ezek — részben az időbeni egymásutáni­ság sorrendjében — az alábbiakban jelölhetők meg.% * Az országos intézetek igazgatóinak és vezető munkatársainak 1970. április 28-án megtartott országos értekezletén elhangzott előadás alapján. ** Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Inté­zet; Országos Traumatológiai Intézet; Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet; Országos Onkológiai In­tézet; Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet; Or­szágos Bőr-Nemikórtani Intézet; Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet; Országos Reuma- és Fiziotherá­­piás Intézet; Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet; Országos Testnevelés- és Sportegészségügyi Intézet; Fő­városi László Kórház mint a heveny fertőző betegek fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátása országos intézete; Központi Stomatológiai Intézet; Országos Kardiológiai Intézet; Országos Belgyógyászati Intézet; Országos Se­bészeti Intézet; Országos Szemészeti Intézet; Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet; Országos Csecse­mő- és Gyermekegészségügyi Intézet, 2583

Next