Orvosi Hetilap, 1970. november (111. évfolyam, 44-48. szám)
1970-11-01 / 44. szám - Mosolygó Dénes dr. - Balog János dr.: Az országos intézetek feladatai a gyógyító-megelőző ellátás szakirányításában és fejlesztésében
l* Az országos intézetek feladatai a gyógyító-megelőző ellátás szakirányításában és fejlesztésében* Mosolygó Dénes dr. és Balog János dr. Azokban az országokban, amelyekben az állam a lakosság intézményes egészségügyi ellátásáért felelősséget vállal, nemcsak az egészségügyi hálózat kiépítésére vállalkozik, hanem a kormányzatnak gondoskodnia kell arról is, hogy az orvostudomány vívmányai a lehető leggyorsabban eljussanak az egész lakossághoz, méghozzá mindenkor a tudomány állásának megfelelő és az egész országban azonos szinten. Az orvostudomány korábban megindult szakosodása egyre rohamosabban halad előre. Ma már — a felgyülemlő tetemes ismeretanyag következtében — még a tudományt legmagasabb szinten művelő szakember sem képes tudományszaka minden egyes ágát azonosan magas színvonalon követni. Az egyes szakágazatokban, elsősorban a szűkebb specialitások terén, viszonylag kevés szakember rendelkezik a legkorszerűbb ismeretekkel, és azok alkalmazásához szükséges gyakorlattal. Ugyanakkor fennáll a mindenki számára hozzáférhető korszerű ellátás igénye és joga. Ezt a látszólag súlyos ellentmondást fel kell — és fel is lehet — oldani. A megoldás azon a felismerésen nyugszik, hogy az egészségügyi ellátás nem egyedi tevékenység, hanem mindig team-munka. Ennek gyakorlati megvalósítására tehát olyan ellátási rendszert kell kialakítani, amelyen belül a horizontális irányú, a szakmánkénti, valamint a vertikális irányú, az egymásra épülő ellátási szintek szerinti munkamegosztás egyaránt megvalósul. A kétirányú munkamegorvosi Hetilap 1970. 111. évfolyam, 44. szám osztás szerint dolgozó orvosok, ill. intézmények azonban nem izoláltan, hanem egymással szervezett, folyamatos funkcionális kapcsolatban működnek, megteremtve az integrációt a szakmák és a szintek között. Az integrált ellátás országos szakirányítást feltételez. Ezt a szerepet töltik be az országos vezető szakintézetek. Ezek vagy önmaguk képviselnek egy szűkebb szakágazatot (Országos Kardiológiai Intézet, Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet stb.) vagy az intézeten belül kialakított csoportok irányítják — az intézeten kívül dolgozó legjobb szakemberek bevonásával — az egyes szakmai részterületeket (pl. az Országos Belgyógyászati Intézet a nephrológiát, a gastroenterológiát és a diabetológiát stb.). Az országos intézetek egyrészt tudományos igényességgel figyelemmel kísérik és maguk is továbbfejlesztik szakterületüket és annak szűkebb ágait, másrészt kidolgozzák az egyes ellátási szintek orvosainak szerepét és feladatait az adott betegségek vagy betegségcsoportok ellátásában a megyei kórháztól az alapellátásig. Ezzel felölelik az ország egész területét, kiterjesztik működésüket az egész lakosságra. Az így felépített betegellátási rendszer egyik kulcskérdése a vezető szakorvosi testületek által kidolgozott szakmai (diagnosztikai, therápiás, szervezési) irányelvek országos alkalmazása. Az irányelvek természetesen javaslatok, ajánlások és nem utasítások: semmiképpen sem sértik az orvosok therápiás szabadságát, csak a tudomány mindenkori állásának megfelelő támpontokat adnak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jól elkészített ajánlások aránylag könnyen keresztülvihetők a területen: az orvosok érthetően szívesen fogadják a munkájukat előbbrevivő — irányt mutató, összefoglaló jellegű — javaslatokat, ajánlásokat, arról nem is szólva, hogy sokszor segítik is őket a jobb munka feltételeinek megteremtésében (pl. az ajánlott diagnosztikai vagy therápiás eljárásokhoz szükséges műszerek beszerzésében stb.). A minisztérium a fenti meggondolások alapján indította el az országos intézetek hálózatának a kiépítését, s kívánja a legközelebbi évek során teljessé tenni, hogy minden önálló szakágazatnak meglegyen a felelős szakirányítója. Jelenleg már 18 országos intézet működik a gyógyító-megelőző ellátás területén.** Egyes országos intézetek már régen működnek, így nem egészen újszerű hazánkban az országosan integrált tevékenység, az orvosok zömének mégis ezután kell elsajátítani az új szervezeti formával járó munkamódszereket. Az országos intézetek hálózatának kiépítése nem csupán néhány új intézmény létesítését jelenti, hanem érinti az egészségügyi ellátás egész rendszerét, annak munkamódszereit és ezeken keresztül az orvostársadalom egészét. Nem lesz érdektelen tehát, ha az országos intézetek főbb elvi feladatait összefoglaljuk. Ezek — részben az időbeni egymásutániság sorrendjében — az alábbiakban jelölhetők meg.% * Az országos intézetek igazgatóinak és vezető munkatársainak 1970. április 28-án megtartott országos értekezletén elhangzott előadás alapján. ** Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet; Országos Traumatológiai Intézet; Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet; Országos Onkológiai Intézet; Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet; Országos Bőr-Nemikórtani Intézet; Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet; Országos Reuma- és Fiziotherápiás Intézet; Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet; Országos Testnevelés- és Sportegészségügyi Intézet; Fővárosi László Kórház mint a heveny fertőző betegek fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátása országos intézete; Központi Stomatológiai Intézet; Országos Kardiológiai Intézet; Országos Belgyógyászati Intézet; Országos Sebészeti Intézet; Országos Szemészeti Intézet; Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet; Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet, 2583