Orvosi Hetilap, 1972. április (113. évfolyam, 14-18. szám)
1972-04-02 / 14. szám - Kesztyűs Loránd: A szabadság ünnepén
l* A szabadság ünnepén Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe felszabadulásunk évfordulója, április 4-e. Ezen a napon a munkás hétköznapok között az emlékezésé, a köszöneté és jövőnk tervezéséé a szó. Olyan ünnepnap ez, melynek jelentősége évről évre növekszik. 27 évvel ezelőtt — 1945. április 4-én — a diadalmas Vörös Hadsereg a fasiszta csapatok szétzúzásával megnyitotta hazánk népe előtt a szabadság útját, azt az utat, amelyért Dózsa, Rákóczi, Petőfi és a dicsőséges Tanácsköztársaság harcolt. A magyar forradalmaknak ez a nap a betetőzője; ekkor ért véget a sok évszázados idegen elnyomás, a kínt és rombolást hozó háború; ettől a naptól kezdve harcol a magyar nép az elnyomottak évezredes álmának, a felszabadult, a kizsákmányolástól mentes emberek társadalmának megteremtéséért olyan alkotó erővel, melyet csak a szabadság, csak az ország birtoklásának tudata fejleszthetett ki dolgozóinkban. Mérhetetlenül mélyről indult el hazánk 1945- ben. A betolakodott bitorlók elpusztították, leszerelték csekély iparunkat. Elrabolták vagy megsemmisítették termelési eszközeinket. Elpusztult állatállományunk. Nem kímélték iskoláinkat, kórházainkat, tudományos intézményeinket. A gazdasági csőd fojtogató leple alatt nem jelentéktelen reakciós erők szervezkedtek a kibontakozó új világ ellen a történelem ítélőszéke előtt megbukott nagybirtokosok és nagytőkések politikai hatalmának visszaszerzéséért. Ma már 27 év távlatából büszkén mondhatjuk, hogy eredményeink a legmerészebb álmokat is túlhaladták; az egész nép összefogásával a bilincseiből felszabadult magyar munkásosztály a párt vezetésével 15 hónap alatt megteremtette a gazdasági kibontakozás alapjait, közben győzedelmesen megmérkőzött a reakció összes próbálkozásaival, lépésről lépésre kiszorította a kizsákmányolókat, az elnyomókat a hatalomból. A nélkülözések, a munkanélküliség, a nyomor helyén időtálló alapokon épül az a szocialista Magyarország, mely minden fiának létbiztonságot nyújt, melyet a világon mindenütt elismernek, mely körülbelül száz országgal áll rendszeres kereskedelmi kapcsolatban, ahová évente a hivatalos küldöttségek ezrei és a turisták százezrei látogatnak el; barátaink örömmel látják, hogy hazánkban a műveltség, az irodalom, a művészet, a technika és a tudomány a dolgozóké, és még ellenségeink is kényszerülnek észrevenni társadalmunk egészséges, pezsgő életét, eddigi eredményeinket és optimista jövőnk reális célkitűzéseit. Legnagyobb nemzeti ünnepünkön az emlékezés elválaszthatatlan érzelmi és gondolatpárban kapcsolódik össze a hálával, a köszönettel. Az emberi tisztesség legelemibb parancsa: a hálaérzet, köszönet és tisztelet a segítő, a szabadító iránt. Ez egyénekre és népekre egyaránt vonatkozik. Ezért népünk sohasem felejtheti el, hogy a felszabadulás óta elért eredményeinket és sikereinket a kommunisták által vezetett magyar dolgozók áldozatos munkája mellett annak köszönheti, hogy erős és tántoríthatatlan barátai között ott van mindenekelőtt a világ első szocialista állama, a sziklaszilárd Szovjetunió, mely 27 évvel ezelőtt felbecsülhetetlen véráldozattal űzte ki hazánkból a náci fasisztákat és a hazaárulók csapatait. Minden becsületes magyar dolgozó világosan tudja és szívével értékeli, hogy 27 éve nincs életünknek olyan területe, amelyen ne jelentkezett volna az idősebb, tapasztaltabb testvér, a legjobb barát, a szovjet nép támogatása és segítsége. 27 év az emberiség vagy egy ország históriájában csak röpke pillanat, de ha hazánk ipari és mezőgazdasági termelésének, dolgozóink szociális és kulturális körülményeinek a fejlődésére és az ezzel járó társadalmi tudatformálódásra gondolunk, úgy e röpke pillanat eredményei nyomán a szocializmus teljes felépítése és a kommunista társadalom megteremtésére irányuló erőfeszítéseink már nem a futurológia ábrándjainak, hanem a prognosztika reális problematikájának látszanak. E nagyratörő célokat rejtegető jövő előkészítésében nem csekély jelentősége van az egészségügynek, valamint az abban parancsnoki tisztet és kötelességeket vállaló orvosoknak. Az orvos érzelmi és bizalmi közelségbe kerül a beteggel, családjával és hozzátartozóival; megjegyzései, magatartása, viselkedése alakítják a vele kapcsolatba kerülők felfogását, nézeteit, cselekedeteit. E különleges lehetőségeket sem túlbecsülni, sem nullifikálni nem szabad, de számolnunk kell azzal a vitathatatlan ténynyel, hogy az orvosoknak nemcsak szakmai, a preventio és a therápia problémáit felölelő felelősségük van a társadalomban, hanem nem csekély politikai és ideológiai befolyást is gyakorolnak az ország lakosságára, annak minden rétegére. Mindebből nyilvánvaló, milyen nagy azoknak az intézményeknek a felelőssége, ahol az orvosokat képezik és annak, ahogy képezik — jól vagy nem jól. Az orvosképzés során az egyetemi oktató-nevelő munkának az eredményeként olyan fiatal orvosokat kell adnunk hazánknak, akik nem gondolják azt, hogy az egészségügyi, az orvosi tevékenység vagy