Orvosi Hetilap, 1973. szeptember (114. évfolyam, 35-39. szám)

1973-09-02 / 35. szám - Bornemisza György: Fejlődés a szövethiányok pótlása terén az elmúlt negyedszázadban

Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kísérletes Sebészeti Intézet (igazgató: Bornemisza György dr.) Fejlődés a szövethiányok pótlása terén az elmúlt negyedszázadban Bornemisza György dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 25. évforduló­jára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány. Amikor jelen munkám tárgyául a címben szereplő kérdéscsoportot választottam, tisztában voltam az­zal, hogy e szerteágazó problémakörben nem min­den mondható el egy közlemény keretében. Meg kell határozni elsősorban azt, hogy mit értünk szö­­vethiány-pótláson, s természetesen azt is, hogy volt-e egyáltalán fejlődés e téren, s ha igen, milyen konkrét eredmények születtek az elmúlt negyed­század során. 1. A nomenclatura vonatkozásában felmerülhet a kérdés, hogy a szövethiánypótlás helyett miért nem használtam a közismert transplantatio, vagy a magyaros átültetés szót. Azért használom a címben szereplő kifejezést, mert a kérdés modern megfo­galmazása szerint transplantatióról csak akkor be­szélhetünk, ha a műtét időpontjában is még élő szö­vetek átültetéséről van szó. Ha már nem élő szöve­tekkel vagy testidegen anyagokkal történik a szö­vetpótlás, erre az implantatio, a beültetés kifejezés alkalmazandó (Largiader, 38). Amikor szövethiányok pótlásáról beszélünk, azt is pontosan körül kell határolni, hogy mit értünk ezen. Általában kialakult konvenció, hogy amikor vese, szív, máj vagy más szerv átültetéséről beszé­lünk, ezt nem szövetátültetésnek, hanem szervát­ültetésnek nevezzük. Ha azonban pl. a májon csak a Glisson-tok pótlásáról van szó, akkor szövetpót­­lást végzünk. Amikor ér, fascia, bőr, ín, csont, ke­mény agyburok, húgyhólyag, rekeszizom stb. pót­lása történik élő szövetekkel, akkor szövetátülte­tésről beszélünk. Néha a kérdés meghatározása nem is olyan könnyű, mert amikor pl. egy lemetszett ujjpercet vagy fülkagylót ültetünk vissza a helyé­re, akkor nemcsak egyféle szövetet, hanem pl. bőrt, csontot, inat, porcot stb. helyezünk vissza egyidő­­ben s ilyenkor komplex szöveti replantatióról be­szélhetünk. Szövethiány pótlására legtöbbször akkor kerül sor, amikor valamilyen külső körülmény, betegség, fejlődési rendellenesség stb. folytán tényleges szö­vethiány áll fenn, vagy ilyent hozunk létre a mű­tét során. Van azonban olyan eset is, amikor szö­vethiány valójában nem áll fenn, mégis kénytele­nek vagyunk szövetpótlást alkalmazni. Amikor pl. Orvosi Hetilap 1973. 114. évfolyam, 35. szám olyan kis átmérőjű eret nyitunk meg hosszirány­ban az elzáródás okának megszüntetése céljából, mint esetleg a coronariák egyike, vagy más kis át­mérőjű eren történik a beavatkozás, ha a metszést összevarrjuk, ezzel feltétlenül szűkületet hozunk létre. Talán nem járunk el helytelenül, ha az ilyen helyzetet „relatív szövethiány”-nak nevezzük, ugyanis a „hiány” pótlásáról éppúgy gondoskodni kell, mint amikor ez ténylegesen fennáll. Ilyenkor „foltplasztikát” alkalmazunk szabadon vett véna­­darabbal, pericardiummal vagy más alkalmas szö­vettel. A szövetbarát ragasztóanyagok alkalmazása igen nagy segítséget jelent e finom műveleteknél, mint ezt saját kísérleteink során is tapasztaltuk (13). Amikor a szövetpótlások újabb eredményeit is­mertetem, egyben utalok Zoltán: Szövetátültetések (47) c. kitűnő monographiájára, melyben az érdeklődők olyan részleteket is tanulmányozhatnak, amelyekre itt nem térhetek ki. Munkámban viszont ismertetek olyan szövetpótlási eljárásokat is, melyek a szokásos felso­rolásokban nem szoktak szerepelni (pl. diaphragma, trachea stb.). Anélkül, hogy az ismert kérdésekre ki­térnék a továbbiakban főleg általános szemléletet kívá­nok nyújtani e témakörről, kiemelve egyes fontosabb­nak vélt kérdéseket, ill. újabb eredményeket. Ami a nomenclaturát illeti, a helyzet a követ­kező: Az autolog transplantatio kifejezést akkor használjuk, amikor a donor és a recipiens azonos. Allogen transplantatumról akkor beszélünk, ami­kor azonos fajon belül történik az átültetés, pl. em­berből emberbe. A xenogen transplantatio elneve­zést akkor használjuk, amikor az átültetés külön fajokon történik, pl. majomból emberbe. Az allo­­plastica fogalma a mesterséges, testidegen anyagok beültetésére van fenntartva. Ezt a terminológiát még ki kell egészíteni néhány fogalommal. Replan­tatióról akkor beszélünk, amikor szövetek vissza­­ültetésre történik eredeti helyükre, azonos egyeden belül. E téren Ladányi (37) ért el hazánkban kitűnő eredményeket ujjperc-replantatiókkal kapcsolat­ban. Retransplantatióról akkor beszélünk, amikor a transplantatum kimetszése és visszaültetése azonos egyeden, azonos helyre történik. Explantatiónak ne­vezzük szövetek, sejtek kiültetését a szervezeten kívüli tenyésztelepekre. Ilyen módon lehet a fibro­­blastok szaporodásáról meggyőződni akkor, amikor kérdésessé válik, hogy pl. egy átültetendő érdarab még élő vagy már életképtelen állapotban van. Bre­­phoplasticus átültetésről akkor beszélünk, amikor a szövetek embrióból, újszülöttből származnak. Coi­­sogen anyag az, amely genetikusan azonos egyedből származik és xenogen anyag az, amely más fajtá­ból származik (38). Egyazon szövetféleség mint pl. egy csontléc le­het transplantatum vagy implantatum is; az előbbi esetben frissen kivett, élő szövetet ültetünk át, többi esetben konzervált, már nem élő csontdara­bot. Tévedés volna azt hinni, hogy az életképesség feltétlenül nagyobb biztonságot, jobb eredményt je­lent. Konzervált csontokkal — még ha ezek borjú­ból is származtak — értek el már kitűnő klinikai eredményeket, a hangsúly tehát nemcsak ezen van. A lényeg az, hogy mai tudásunk szerint az auto­­transplantatio biológiailag és klinikailag a leg-% 1* 2085

Next