Orvosi Hetilap, 1976. január (117. évfolyam, 1-4. szám)

1976-01-04 / 1. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

évesnél fiatalabb. A felnőttek kö­zött a férfiak voltak túlsúlyban, a gyermekeknél a­­nemek szerinti megoszlás nem volt jellemző. A gyermekek megbetegedése a mediterrán v. l.-ra jellemző subacut vagy chronikus formában zajlott le. Felnőtteken a kórlefolyás súlyo­sabb volt, az összes haláleset fel­nőtt férfiak között fordult elő, többségüknél nem ismerték fel ide­jében a leishmaniasist. Gyakori volt az atípusos kép, mérsékelt máj- és lépduzzanattal, minimális vérkép­elváltozással és két esetben a ma­gas láz is hiányzott. Antimon ke­zelésre a betegek gyorsan reagál­tak. A boncolásnál a hyperplasiás leishmania-reticulo-endotheliosis­­nak megfelelő elváltozásokat ta­láltak, de a mediterrán v. 1. típusos képétől eltérően a májban gyako­ribbak voltak a léziók, mint a lép­­ben és a csontvelőben, továbbá a májban jellegzetes epitheloid gra­­nulomákat mutattak ki. Két bete­gen a tonsillák és nyaki nyirok­csomók jelentős megnagyobbodását észlelték, az egyikben tuberculosis­­ra emlékeztető histológiai lelettel, de a histiocytákban leishmania volt látható. A laboratóriumi diagnózis 28 esetben a kórokozó mikroszkópos kimutatásával történt (sternum, máj, lép, nyirokcsomó punkció), 26 esetben a histológiai kép és pozi­tív szerológiai próbák (komple­mentkötési próba BCG antigénnel és immunf­luorescens próba L. do­­novani antigénnel) alapján, 6 eset­ben pedig a histológiai vizsgálat révén. Egy törzset izoláltak módo­sított NNN táptalajon, promastigo­­ta form­a antigénszerkezete jelentő­sen különbözött a L. donovani, L. tropica és L. braziliensis antigén­­struktúrájától. A megbetegedések a dombvidé­ken, tanyákon élő lakosság köré­ben fordultak elő, a férfiak több­sége vadászni járt a közeli erdők­be. A kutyák között leishmaniasist nem találtak, de a komplementkö­tési próba 1,6%-os szeropozitivitást mutatott. Az emberi járvány fellé­pését bizonyára elősegítette a szo­katlanul száraz időjárás, amely kedvezett a phlebotomusok elsza­porodásának. Olaszországban a v. 1. fő terjesztője a P. perniciosus, amely a vidéken előfordul. Kér­dés azonban, hogy milyen állatok képezték a fertőzés forrásait és hogy új behurcolásról, vagy egy né­ma góc fellobbanásáról volt szó. Fűzi Miklós dr. si próbával (BCG antigén) 655 he­lyi lakosból 24 (3,7%) volt szero­­pozitív és 54 személy közül, akik a járvány átviteli szakaszában tar­tózkodtak a gócban, 10 (19,2%). A távolabb élő kontrollszemélyek ne­gatív reakciót adtak. A szeropozitívok anamnézisében nem találtak leishmamiasisra utaló tüneteket, csupán négyen tettek említést lázról és időnként fellé­pő gyengeségről. Hat személyt rész­letesebben vizsgáltak, akiknek a ti­­zere magas volt. Öt esetben a kli­nikai, haematológiai és laboratóriu­mi kémiai vizsgálatok nem mutat­tak kóros eltérést, egy esetben kis­fekú lépmegnagyobbodást és gam­­maglobulinszint-emelkedést észlel­tek. A helyi leishmania törzsből készített antigénnel azonban mind a hat esetben pozitív bőrreakciót kaptak és májpunkcióval a koráb­ban leírt epitheloid granulomákat tudták kimutatni. Egy készítmény­ben a leishmania is látható volt. Két személyben antimonkezelés ha­tására az ellenanyag titer gyor­san csökkent. Therápia nélkül ál­talában másfél év múlva kaptak hasonló alacsony titereket, de egy betegben a tartósan magas ellen­anyagszint a kórokozó perziszten­­ciájára utalt. A fluorescens ellen­anyag teszt a komplementkötési próbával egyező eredményt adott. Említésre méltó, hogy a szeropozi­­tív személyek környezetében is gyakori volt a pozitív leishmania ibőrreakció. A dolgozat felhívja a figyelmet, hogy Olaszországban is számolni kell hosszan fennálló, enyhe, il­letve tünetmentes fertőzések elő­fordulásával, miként az afrikai és ázsiai endémiás területeken és ezek különböző stress hatásokra akti­válódhatnak. (Rep.: A két közlemény a ha­zánkba is behurcolható betegségek szempontjából figyelemre méltó.) Füzi Miklós dr.­ tést levonni­­, az életkor emelke­désével párhuzamot mutatott. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a hasnyálmirigy gyulladása — eset­leg az endopancreatitis — a paroti­tis epidemica betegség egyik vele­járója, szövődményről akkor lehet beszélni, ha a gyulladás túlságo­san manifesztálódik. Ezt tekintetbe kell venni és a kezelést úgy vé­gezni, hogy a hasnyálmirigyet kí­méljék és az étrend ne legyen dia­­betogén. Egy esetleg később fellé­pő cukorbajt meg kell a kezelés­sel előzni. jvjfcodemusz István dr. Mediterrán leishmaniasis. 2. Tü­netmentes esetek: Pampiglione, S. és mtsai. (Cattedra di Parassitolo­­gia, Fac. Med. Vet. Univ., Bologna). Trans. R. Soc. Trop. Med. Hyg. 1974, 68, 447. A Bologna környékén lezajlott visceralis leishmaniasis járvány színhelyén szűrővizsgálatot végez­tek az enyhe és tünetmentes infek­ció kimutatására. Komplementköté­A glukóz reguláció zavarai paro­titis betegségben. Gavrila, J., Pro­­copan, V., Szűcs, O. (Fertőző Be­tegségek Klinikája, Kolozsvár): Microbiol. (Buc.) 1974, 18, 327—331. A szerzők 40 típusos parotitis­­ben szenvedő beteg hasnyálmirigy­­működését tanulmányozták. 31 pá­ciensen a pancreas külső elválasz­tási zavarait tapasztalták (csökkent diastase, lipase termelés), 23 bete­gen észlelték a belső szekréció ká­rosodott, ill. csökkent működését és 4 betegen (tehát az összbetegek Vio-ében találták átmeneti diabe­­tesre utaló zavarokat (magas vércu­kor, terhelési görbe változása, cu­korürítés a vizelettel), amelyek azonban a betegség után megszűn­tek. A szénhidrát-anyagcsere za­varai, valamint a hasnyálmirigy külső­­kiválasztó tevékenysége csök­kenésének gyakorisága — bár csak kevés számú beteg kezelésével kapcsolatban lehetett következte­s Salmonellosis chemotherapiája és a reconvalescens ürítés időtarta­ma. H. Keller (Med. Propedeut. Klin. der Univ. Bern, Tifenauspi­­tal): Schw. med. Wschr. 1974, 104, 1419. Manapság a legtöbb acut, hasme­néssel járó betegségben a víz- és elektrolyt háztartás zavarának kor­rekciója a legsürgősebb teendő; an­­timicrobás chemotherápiára gyak­ran nincs is szükség. A chemothe­­rápia salmonellosisban a cyclusos­­invasiv formákban (typhus abdo­minalis, paratyphus abdominalis, egyéb salmonellosisok toacteriae­­miával és/vagy localizált infectiós gócokkal) indokolt. Vitatott még a gastroenteritis salmonellosa, ill. a banális gastroenteritis, a tünetmen­tes bélinfectiók, a reconvalescens­­ és tartós csinaürítők chemothe­­rápiájának indicatója. Mivel az utóbbi években ismé­telten olvashattunk arról, hogy a tisztán gastroenteritises formák­ban sem a betegség, sem a salmo­nella ürítés tartama antibioti­kus therápiával nem rövidíthető meg, a szerző e kérdést vizsgálta salmo­nellosisban szenvedő betegeken (8 typhus abdominalis, 5 paratyphus abdominalis, 12 salmonella typhi­­murium, 29 salmonella enteritidis, 25 egyéb salmonella fertőzés). Kü­lönböző antibioticumokat alkalma­zott (chloramphenicol, ampicillin, trimethoprim­isulfamethoxazol, streptomycin, paramomycin, neo­mycin). Ellenőrizte az antitest­ti­ter (Vidal) és a salmonella csira­­ürítés időtartama közötti összefüg­gést is. Munkája nem prospectív jellegű volt, a therápia nem a szo­kásos randomizálással történt. A 79 esetből az első kúra után salmo­­nella-negatív lett a széklet 27-ben, a második kúra után 21-b­en, a to­vábbi kúrák után 12-ben, spontán vált negatívvá 19-ben. Az antiibioticumok között nem volt különbség a salmonellaürítés időtartamát illetően. A spontán ne­gatívvá válás és a chemotherápiá­­val történt bactériummentesség átlagideje is azonos: 45 nap volt. A kórokozók fajtájának szerepét az esetek kevés száma miatt nem ítél­heti meg. Az ürítés és a Vidal­­i­ter között nem volt összefüggés. Végül is megállapítja, hogy acut salmonellosisban a chemotherápia alkalmazása — a szokásos adagban

Next