Orvosi Hetilap, 1976. január (117. évfolyam, 1-4. szám)
1976-01-04 / 1. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
évesnél fiatalabb. A felnőttek között a férfiak voltak túlsúlyban, a gyermekeknél anemek szerinti megoszlás nem volt jellemző. A gyermekek megbetegedése a mediterrán v. l.-ra jellemző subacut vagy chronikus formában zajlott le. Felnőtteken a kórlefolyás súlyosabb volt, az összes haláleset felnőtt férfiak között fordult elő, többségüknél nem ismerték fel idejében a leishmaniasist. Gyakori volt az atípusos kép, mérsékelt máj- és lépduzzanattal, minimális vérképelváltozással és két esetben a magas láz is hiányzott. Antimon kezelésre a betegek gyorsan reagáltak. A boncolásnál a hyperplasiás leishmania-reticulo-endotheliosisnak megfelelő elváltozásokat találtak, de a mediterrán v. 1. típusos képétől eltérően a májban gyakoribbak voltak a léziók, mint a lépben és a csontvelőben, továbbá a májban jellegzetes epitheloid granulomákat mutattak ki. Két betegen a tonsillák és nyaki nyirokcsomók jelentős megnagyobbodását észlelték, az egyikben tuberculosisra emlékeztető histológiai lelettel, de a histiocytákban leishmania volt látható. A laboratóriumi diagnózis 28 esetben a kórokozó mikroszkópos kimutatásával történt (sternum, máj, lép, nyirokcsomó punkció), 26 esetben a histológiai kép és pozitív szerológiai próbák (komplementkötési próba BCG antigénnel és immunfluorescens próba L. donovani antigénnel) alapján, 6 esetben pedig a histológiai vizsgálat révén. Egy törzset izoláltak módosított NNN táptalajon, promastigota forma antigénszerkezete jelentősen különbözött a L. donovani, L. tropica és L. braziliensis antigénstruktúrájától. A megbetegedések a dombvidéken, tanyákon élő lakosság körében fordultak elő, a férfiak többsége vadászni járt a közeli erdőkbe. A kutyák között leishmaniasist nem találtak, de a komplementkötési próba 1,6%-os szeropozitivitást mutatott. Az emberi járvány fellépését bizonyára elősegítette a szokatlanul száraz időjárás, amely kedvezett a phlebotomusok elszaporodásának. Olaszországban a v. 1. fő terjesztője a P. perniciosus, amely a vidéken előfordul. Kérdés azonban, hogy milyen állatok képezték a fertőzés forrásait és hogy új behurcolásról, vagy egy néma góc fellobbanásáról volt szó. Fűzi Miklós dr. si próbával (BCG antigén) 655 helyi lakosból 24 (3,7%) volt szeropozitív és 54 személy közül, akik a járvány átviteli szakaszában tartózkodtak a gócban, 10 (19,2%). A távolabb élő kontrollszemélyek negatív reakciót adtak. A szeropozitívok anamnézisében nem találtak leishmamiasisra utaló tüneteket, csupán négyen tettek említést lázról és időnként fellépő gyengeségről. Hat személyt részletesebben vizsgáltak, akiknek a tizere magas volt. Öt esetben a klinikai, haematológiai és laboratóriumi kémiai vizsgálatok nem mutattak kóros eltérést, egy esetben kisfekú lépmegnagyobbodást és gammaglobulinszint-emelkedést észleltek. A helyi leishmania törzsből készített antigénnel azonban mind a hat esetben pozitív bőrreakciót kaptak és májpunkcióval a korábban leírt epitheloid granulomákat tudták kimutatni. Egy készítményben a leishmania is látható volt. Két személyben antimonkezelés hatására az ellenanyag titer gyorsan csökkent. Therápia nélkül általában másfél év múlva kaptak hasonló alacsony titereket, de egy betegben a tartósan magas ellenanyagszint a kórokozó perzisztenciájára utalt. A fluorescens ellenanyag teszt a komplementkötési próbával egyező eredményt adott. Említésre méltó, hogy a szeropozitív személyek környezetében is gyakori volt a pozitív leishmania ibőrreakció. A dolgozat felhívja a figyelmet, hogy Olaszországban is számolni kell hosszan fennálló, enyhe, illetve tünetmentes fertőzések előfordulásával, miként az afrikai és ázsiai endémiás területeken és ezek különböző stress hatásokra aktiválódhatnak. (Rep.: A két közlemény a hazánkba is behurcolható betegségek szempontjából figyelemre méltó.) Füzi Miklós dr. tést levonni, az életkor emelkedésével párhuzamot mutatott. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a hasnyálmirigy gyulladása — esetleg az endopancreatitis — a parotitis epidemica betegség egyik velejárója, szövődményről akkor lehet beszélni, ha a gyulladás túlságosan manifesztálódik. Ezt tekintetbe kell venni és a kezelést úgy végezni, hogy a hasnyálmirigyet kíméljék és az étrend ne legyen diabetogén. Egy esetleg később fellépő cukorbajt meg kell a kezeléssel előzni. jvjfcodemusz István dr. Mediterrán leishmaniasis. 2. Tünetmentes esetek: Pampiglione, S. és mtsai. (Cattedra di Parassitologia, Fac. Med. Vet. Univ., Bologna). Trans. R. Soc. Trop. Med. Hyg. 1974, 68, 447. A Bologna környékén lezajlott visceralis leishmaniasis járvány színhelyén szűrővizsgálatot végeztek az enyhe és tünetmentes infekció kimutatására. KomplementkötéA glukóz reguláció zavarai parotitis betegségben. Gavrila, J., Procopan, V., Szűcs, O. (Fertőző Betegségek Klinikája, Kolozsvár): Microbiol. (Buc.) 1974, 18, 327—331. A szerzők 40 típusos parotitisben szenvedő beteg hasnyálmirigyműködését tanulmányozták. 31 páciensen a pancreas külső elválasztási zavarait tapasztalták (csökkent diastase, lipase termelés), 23 betegen észlelték a belső szekréció károsodott, ill. csökkent működését és 4 betegen (tehát az összbetegek Vio-ében találták átmeneti diabetesre utaló zavarokat (magas vércukor, terhelési görbe változása, cukorürítés a vizelettel), amelyek azonban a betegség után megszűntek. A szénhidrát-anyagcsere zavarai, valamint a hasnyálmirigy külsőkiválasztó tevékenysége csökkenésének gyakorisága — bár csak kevés számú beteg kezelésével kapcsolatban lehetett következtes Salmonellosis chemotherapiája és a reconvalescens ürítés időtartama. H. Keller (Med. Propedeut. Klin. der Univ. Bern, Tifenauspital): Schw. med. Wschr. 1974, 104, 1419. Manapság a legtöbb acut, hasmenéssel járó betegségben a víz- és elektrolyt háztartás zavarának korrekciója a legsürgősebb teendő; antimicrobás chemotherápiára gyakran nincs is szükség. A chemotherápia salmonellosisban a cyclusosinvasiv formákban (typhus abdominalis, paratyphus abdominalis, egyéb salmonellosisok toacteriaemiával és/vagy localizált infectiós gócokkal) indokolt. Vitatott még a gastroenteritis salmonellosa, ill. a banális gastroenteritis, a tünetmentes bélinfectiók, a reconvalescens és tartós csinaürítők chemotherápiájának indicatója. Mivel az utóbbi években ismételten olvashattunk arról, hogy a tisztán gastroenteritises formákban sem a betegség, sem a salmonella ürítés tartama antibiotikus therápiával nem rövidíthető meg, a szerző e kérdést vizsgálta salmonellosisban szenvedő betegeken (8 typhus abdominalis, 5 paratyphus abdominalis, 12 salmonella typhimurium, 29 salmonella enteritidis, 25 egyéb salmonella fertőzés). Különböző antibioticumokat alkalmazott (chloramphenicol, ampicillin, trimethoprimisulfamethoxazol, streptomycin, paramomycin, neomycin). Ellenőrizte az antitesttiter (Vidal) és a salmonella csiraürítés időtartama közötti összefüggést is. Munkája nem prospectív jellegű volt, a therápia nem a szokásos randomizálással történt. A 79 esetből az első kúra után salmonella-negatív lett a széklet 27-ben, a második kúra után 21-ben, a további kúrák után 12-ben, spontán vált negatívvá 19-ben. Az antiibioticumok között nem volt különbség a salmonellaürítés időtartamát illetően. A spontán negatívvá válás és a chemotherápiával történt bactériummentesség átlagideje is azonos: 45 nap volt. A kórokozók fajtájának szerepét az esetek kevés száma miatt nem ítélheti meg. Az ürítés és a Vidaliter között nem volt összefüggés. Végül is megállapítja, hogy acut salmonellosisban a chemotherápia alkalmazása — a szokásos adagban