Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-29 / 9. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
rák I. stádiumának előfordulási gyakorisága 44,4% volt. Ez a mammographia bevezetését követő első 5 év végére 57,4%-ra, a későbbiekben pedig 63,5%-ra emelkedett. Ugyanakkor a II. stádium gyakorisága a mammographia előtti időszak 55,6%-áról az első 5 évben 42,6%-ra, a későbbiekben 36,5%-ra csökkent. A késői eredmények értékeléséhez szükséges idő még nem telt el,de ezek az adatok ékesszólóan igazolják az emlő röntgenvizsgálatának jelentőségét a klinikai gyakorlat szemszögéből. Az emlőrák gyógyításának egyik döntő tényezője a minél korábbi felismerés, de ennek egyik leghatékonyabb lehetősége a mammographia. A vizsgálati időszakban az emlőbiopsiák száma növekedett. Szó sincs tehát arról, hogy a mammographia „helyettesíteni” lenne hivatott a sebészi beavatkozást. Elősegíti azonban a gyanús elváltozások korai felismerését, lehetővé teszi a célzott biopsiát és a célzott szövettani vizsgálatot. Az in situ emlőrák a korábbi időkben csak véletlen mikroszkópi lelet volt, a mammographia óta már nem számít szenzációnak. Idült mastopathiák esetén a félévenként évenként végzett ellenőrző mammographia lehetővé tette az ismételt biopsiák számának jelentős csökkenKaczay András dr. Recidiva lehetőségek cc. in situ esetében. Seidl, S.: Dtsch. med. Wschr. 1974, 99, 2055—2057. A szerző nagyon helyesen mutat rá a cc. in situ megítélése és therápiája terén a világirodalomban még ma is fennálló nézeteltérésekre. Így a szerzők többsége megelégszik az ép szövetben végzett conisatióval, de számosan végeznek total exstirpatiót, sőt egyesek kiterjesztett radikális műtétet is szükségesnek tartanak. Mivel magyarázhatók ezek a széles skálán mozgó felfogásbeli különbségek? A szerző az irodalmi adatok és saját tapasztalatai alapján a cc. in situ recidiva lehetőségeit az alábbiakban foglalja össze: 1. A műtét inadequat szövettani lelet alapján történt. Tehát a folyamat már valójában súlyosabb volt cc. in situnál és már invasio állott fenn, amit a szövettani lelet nem derített fel. A gyakorlatban ez történik az ún. paratumoralis célzott kimetszések esetén, valamint ha a conisatumokból nem végeznek kellő számú seria metszést. 2. A recidiva második lehetősége, ha helyes szövettani diagnosis mellett nem az ép szövetben történik a conisatio, tehát az ún. residualis cc. in situ növekszik tovább a conisatio után. 3. A recidiva — ritkán, de elképzelhető egy intraepithelialis folyamat multicentricus növekedésekor. Ez akkor tételezhető fel, ha a recidiva az alapfolyamattal azonos histologiai structurát mutat. 4. A recidiva elméletileg elképzelhető cc. in situ esetében: a) szoros ér contactus következtében, amely a metastatisálódást elősegíti anélkül, hogy invasiv volna kimutatható. b) Intraoperative tumorsejtek szóródhatnak szét. Mindkét lehetőség gyakorlatilag elhanyagolható. 5. Végül tökéletesen eltávolított cc. in situ esetén constitutionális hajlam alapján újra megbetegedés formájában is előfordul a cc. in situ. Ezt a formát azonban már nem a recidiva fogalmánál kellene tárgyalni. A felsoroltak alapján a szerző nem látja szükségességét, hogy a cervix cc. in situjának kezelésében általában a conisatión túlmenjünk. Nemes János dr. Florid sarcoid reactióval társult bőr-lymphoma. Kahn, L. B., Gordon, W., Camp, R. (Department of Pathology, University of Cape Town, Cape Town, South Africa): Cancer 1974, 33, 1117—1122. Malignus lymphomában szenvedő betegek regionális nyirokcsomóiban — olykor más szerveiben is — sarcoid-granulatio fordulhat elő. A szerzők olyan esetről számolnak be, amelyben ugyanazon bőrterületben, egymást követően először sarcoid, majd lymphosarcoma kialakulását észlelték. Egy 71 éves nő betegsége a hasfal és mindkét comb bőrének beszűrődésével kezdődött. A jobb comb bőréből végzett biopsiás szövettani vizsgálat eredménye sarcoid volt. Kezelést nem kapott. Két évvel később a bal szemhéjban alakult ki histológiai vizsgálattal bizonyított sarcoid infiltrátum. Erre az időre a bal comb és a hasfal beszűrődése spontán visszafejlődött, a jobb combelváltozás pedig progrediált. Utóbbi és a szemhéjraesie, több hónapos időközökben ismételten kontrollálva minden esetben sarcoidnak bizonyult. A tünetek kezdete után két és fél évvel a szemhéjelváltozás hirtelen és gyorsan progrediált. A szövettani vizsgálat eredménye ekkor már lymphocytás typusú malignus lymphoma volt. A bal mandibula szögletből kimetszett nyirokcsomóban hasonlót találtak. Rtg-vizsgálatkor a bal tüdőben kerek árnyékot, a hilusban nagyobb nyirokcsomókat, testszerte újabb bőr-infiltrátumokat észleltek és szövettani vizsgálatkor már a jobb comb és a hát bőrében is — ahol előzőleg mindig sarcoid volt — lymphosarcomát találtak. Cyclophosphamid, prednisolon és sugártherapia hatására a beszűrődések megkisebbedtek vagy eltűntek, a tüdőárnyék visszafejlődött, ennek ellenére a beteg cadeotizálódott és az első infiltrátum megjelenése után 4 évvel meghalt. Sarcoid-granuloma és malignus lymphoma egymást követő felléptéről csak kevés adat található az irodalomban. A sarcoid általában megelőzi a lymphomát. Nem tisztázott, hogy különálló két betegség coincidentiájáról vagy a lymphomához társuló, reactiv granulatióról van-e szó. Dömötör László dr. „A természet a legparányibb részeiben a legnagyobb.” Carl von Linné 565