Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)

1976-02-29 / 9. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

rák I. stádiumának előfordulási gyakorisága 44,4% volt. Ez a mam­­mographia bevezetését követő első 5 év végére 57,4%-ra, a későbbiek­ben pedig 63,5%-ra emelkedett. Ugyanakkor a II. stádium gyakori­sága a mammographia előtti idő­szak 55,6%-áról az első 5 évben 42,6%-ra, a későbbiekben 36,5%-ra csökkent. A késői eredmények ér­tékeléséhez szükséges idő még nem telt el,de ezek az adatok ékesszólóan igazolják az emlő röntgenvizsgála­tának jelentőségét a klinikai gya­korlat szemszögéből. Az emlőrák gyógyításának egyik döntő ténye­zője a minél korábbi felismerés, de ennek egyik leghatékonyabb lehe­tősége a mammographia. A vizsgálati időszakban az emlő­­biopsiák száma növekedett. Szó sincs tehát arról, hogy a mammo­graphia „helyettesíteni” lenne hi­vatott a sebészi beavatkozást. Elő­segíti azonban a gyanús elváltozá­sok korai felismerését, lehetővé te­szi a célzott biopsiát és a célzott szövettani vizsgálatot. Az in situ emlőrák a korábbi időkben csak véletlen mikroszkópi lelet volt, a mammographia óta már nem szá­mít szenzációnak. Idült mastopa­­thiák esetén a félévenként­ éven­­ként végzett ellenőrző mammogra­phia lehetővé tette az ismételt bi­­opsiák számának jelentős csökken­Kaczay András dr. Recidiva lehetőségek cc. in situ esetében. Seidl, S.: Dtsch. med. Wschr. 1974, 99, 2055—2057. A szerző nagyon helyesen mutat rá a cc. in situ megítélése és the­­rápiája terén a világirodalomban még ma is fennálló nézeteltérések­re. Így a szerzők többsége megelég­szik az ép szövetben végzett coni­­satióval, de számosan végeznek to­tal exstirpatiót, sőt egyesek kiter­jesztett radikális műtétet is szüksé­gesnek tartanak. Mivel magyaráz­hatók ezek a széles skálán mozgó felfogásbeli különbségek? A szerző az irodalmi adatok és saját tapasztalatai alapján a cc. in situ recidiva lehetőségeit az aláb­biakban foglalja össze: 1. A műtét inadequat szövettani lelet alapján történt. Tehát a folya­mat már valójában súlyosabb volt cc. in situnál és már invasio állott fenn, amit a szövettani lelet nem derített fel. A gyakorlatban ez tör­ténik az ún. paratumoralis célzott kimetszések esetén, valamint ha a conisatumokból nem végeznek kellő számú seria metszést. 2. A recidiva második lehetősége, ha helyes szövettani diagnosis mel­lett nem az ép szövetben történik a conisatio, tehát az ún. residualis cc. in situ növekszik tovább a coni­satio után. 3. A recidiva — ritkán, de elkép­zelhető egy intraepithelialis folya­mat multicentricus növekedésekor. Ez akkor tételezhető fel, ha a reci­diva az alapfolyamattal azonos histologiai structurát mutat. 4. A recidiva elméletileg elkép­zelhető cc. in situ esetében: a) szo­ros ér contactus következtében, amely a metastatisálódást elősegí­ti anélkül, hogy invasiv volna ki­mutatható. b) Intraoperative tu­morsejtek szóródhatnak szét. Mind­két lehetőség gyakorlatilag elha­nyagolható. 5. Végül tökéletesen eltávolított cc. in situ esetén constitutionális hajlam alapján újra megbetegedés formájában is előfordul a cc. in situ. Ezt a formát azonban már nem a recidiva fogalmánál kellene tár­gyalni. A felsoroltak alapján a szerző nem látja szükségességét, hogy a cervix cc. in situjának kezelésében általában a conisatión túlmenjünk. Nemes János dr. Florid sarcoid reactióval társult bőr-lymphoma. Kahn, L. B., Gor­don, W., Camp, R. (Department of Pathology, University of Cape Town, Cape Town, South Africa): Cancer 1974, 33, 1117—1122. Malignus lymphomában szenve­dő betegek regionális nyirokcso­móiban — olykor más szerveiben is — sarcoid-granulatio fordulhat elő. A szerzők olyan esetről szá­molnak be, amelyben ugyanazon bőrterületben, egymást követően először sarcoid, majd lymphosarco­ma kialakulását észlelték. Egy 71 éves nő betegsége a has­fal és mindkét comb bőrének be­­szűrődésével kezdődött. A jobb comb bőréből végzett biopsiás szö­vettani vizsgálat eredménye sar­coid volt. Kezelést nem kapott. Két évvel később a bal szemhéjban alakult ki histológiai vizsgálattal bizonyított sarcoid infiltrátum. Erre az időre a bal comb és a has­fal beszűrődése spontán visszafej­lődött, a jobb combelváltozás pedig progrediált. Utóbbi és a szemhéj­­raesie, több hónapos időközökben ismételten kontrollálva minden esetben sarcoidnak bizonyult. A tünetek kezdete után két és fél évvel a szemhéjelváltozás hir­telen és gyorsan progrediált. A szövettani vizsgálat eredménye ekkor már lymphocytás typusú ma­lignus lymphoma volt. A bal man­dibula szögletből kimetszett nyi­rokcsomóban hasonlót találtak. Rtg-vizsgálatkor a bal tüdőben ke­rek árnyékot, a hilusban nagyobb nyirokcsomókat, testszerte újabb bőr-infiltrátumokat észleltek és szövettani vizsgálatkor már a jobb comb és a hát bőrében is — ahol előzőleg mindig sarcoid volt — lymphosarcomát találtak. Cyclo­­phosphamid, prednisolon és sugár­­therapia hatására a beszűrődések megkisebbedtek vagy eltűntek, a tüdőárnyék visszafejlődött, ennek ellenére a beteg cad­eotizálódott és az első infiltrátum megjelenése után 4 évvel meghalt. Sarcoid-granuloma és malignus lymphoma egymást követő fellép­téről csak kevés adat található az irodalomban. A sarcoid általában megelőzi a lymphomát. Nem tisz­tázott, hogy különálló két betegség coincidentiájáról vagy a lymphomá­­hoz társuló, reactiv granulatióról van-e szó. Dömötör László dr. „A természet a legparányibb részeiben a legnagyobb.” Carl von Linné 565

Next