Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-08 / 6. szám - HORUS - Schwimmer Ernő, a hazai dermatológia első ny. r. tanára
mos tanácsi elismerésben, illetve dicséretben részesült. 1963 őszén szívinfarctus döntötte ágynak. Felépülése után igyekezett kímélni magát, de ez nem mindig sikerült. Az önmegfigyelésre is erősen hajlamos orvos maga diagnosztizált prostata-adenomájának műtéti megoldásáért kardoskodott, amikor vasectomia közben vagy után, ismét szívinfarktust kapott, aminek következtében 1970. június 23-án elhunyt. Gerlei Ferenccel tekintélyes hazai pathológusegyéniséget veszítettünk el. Életművének összegezése nem kis feladat. Zárkózott természete miatt, túlzott szerénysége következtében kevés feljegyzést készített önmagáról. Spártai szigorúságban élt. Magas mércével mérte önmagát és mindenki mást. Könyveinek, folyóiratainak margójára sok szellemes megjegyzést írt. Hiányosan, hibásan vagy rosszul szerkesztett s írt kórlapot nemigen mertek elvinni a boncterembe a klinikai osztályokról. A kezelő orvos nem maradhatott távol a sectióktól. Kórszövettani vizsgálati lapot csak hibátlanul kitöltve fogadott el. Mindenkit megbírált, ha rászolgált, rangjára, beosztására való tekintet nélkül. De hálás volt azoknak, akik kritikáját elfogadták. Nem szeretett dicsérni, azt sem, ha őt dicsérték. Erkölcsi felfogása szerint a kifogástalan munka kötelesség, s nem érdem. Csak a kimagasló teljesítményről nyilatkozott elismerően. Számtalanszor méregbe gurult, de igazán talán soha nem haragudott. Dolgozatai elsősorban kazuisztikai jellegűek. 39 esetben első szerző vagy önálló, 28 esetben társszerző volt. Írásai élvezetesek, stílusa tömör, gördülékeny, kifejező és színes. Összefüggő, kerek egészet csak magántanári disszertációjában alkotott. Egyéb irodalmi tevékenysége szerteágazó, a mindenhez értő, mindennel foglalkozni akaró szakember arculatát mutatja. Életműve: a vidéki kórházban, a vidéki betegekért tevékenykedő — konzultáló, szervező, tanító-oktató — pathológus munkájának egésze. Pozitív emberi tulajdonságait példaként állította önmaga elé a nyíregyházi kórház dolgozó közössége. Halálának 3. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést szerveztek. Ennek során a kórház orvosi szakkönyvtára felvette Gerlei Ferenc nevét. A könyvtár falán elhelyeztük Wischán Elek kórházi főorvos készítette olajportrét. Megyeri József dr. Schwimmer Ernő, a hazai dermatológia első ny. r. tanára Hebra híres bőrklinikájára 1861-ben két friss diplomás magyar orvosdoktor került. Mindketten 1837-ben születtek, az egyik az osztrák birodalombeli Magyarország, a másik a magyarországbeli „Somogyország” fővárosában. Mindketten a szülőföld és a szellemi szülő iránti ragaszkodás kettős kötésében éltek. Az utóbbi, Kaposi Móric a „nevébe foglalta” szülővárosát, az előbbi, Schwimmer Ernő, visszatért Pestre és megírta az első magyar nyelvű dermatológiai tankönyvet. Schwimmer Ernő az elemi és középiskoláit, valamint az első két medikusi évet Pesten, a többit Bécsben végezte. A sokat emlegetett második nagy bécsi orvosi iskola kiválóságai közül őt is Hebra bűvölte meg leginkább, olyannyira, hogy kaposvári honfitársával egy időben, kis kitérőket leszámítva, ő is az Allgemeines Krankenhaus dermatológiai osztályán kötött ki. Az Orvosi Hetilap hasábjain 1863-ban megjelent „A bőr idült beszűrődése — Bright-féle betegség — halál” c. közleménye már Hebra ideális klinikusi aspektusát villantja fel. A bőr küllemének tüzetes leírása után rögzíti a beteg belgyógyászati státusát, a fizikális (kopogtatás, hallgatózás) és a laboratóriumi (fehérjevizelés stb.) leleteit, szekció után pedig a klinikai és kórbonctani kórisme szembesítését. Vagyis Hebra deskriptív dermatológiája kiegészül Skoda fizikális diagnosztikájával és Rokitansky egzakt pathomorfológiájával, azonos osztályon, egyazon szemléletben. A következő dolgozatait a Hetilapba már nem a közkórház kőrosztályáról, hanem a fáraók földjéről küldte. Tapasztalhatta, hogy amíg Prospero Alpini XVII. századbeli beszámolója alapján az egyiptomi medicina az európaival egyszintű volt, Bilharz idejében, a kitűnő német belgyógyász minden igyekezete ellenére, ez a nagy múltú orvostudomány egyhelyben topog. Ottjártakor ez a végletek földje a német—francia (sajnos nemcsak tudományos) versenyfutás színtere volt. Meglátogatta a Kasr-El-Ain nevű nagy katonai kórházat, amelynek osztályain főleg a luesz és a lepra iránt érdeklődött. Az egyiptomihoz hasonló, lepra okozta leontiasis (micsoda meglepetés ezt ma olvasni!) Európában csak az elmaradott szegény Svédországban és Norvégiában található. Meglepő volt számára a „more graecorum” szerelem, a homosexualitás elterjedtsége, az analis primaer affekciók magas száma. Egyiptom ekkor a megszállott régészek és a piramisok látványán ámulni vágyó turistákon kívül a klímaterápiától gyógyulást remélő tüdőbetegek egyik ígéretföldje volt. A sivatag homokhullámos szélén kis szanatóriumok várták a sorvadásban sínylődőket európai ellátással (és még európaibb árakkal), alkalmasint megrendelhető műromantikával. Főleg északnémet és orosz gazdagok kedvelték, de az osztrák birodalombeliek is most kezdtek érdeklődni iránta. Schwimmer csak a könnyű betegeknek ajánlotta, mert a közép és súlyos eseteket a klímaváltozás — úgymond — méginkább megviseli. Féléves észak-afrikai útjáról 1865-ben tért haza Pestre, tele ambícióval és tapasztalatokkal, de üres zsebbel, önként kínálkozott hát egy magánrendelő nyitása. Pest első számú dermatológusa ebben az időben Poór Imre volt, aki 1858-ban magántanári címet kapott, és korosztályt a Rókusban. Őt azonban nem elégítette ki a szakmai primátus, sem az Orvosi Hetilap társszerkesztői szerepe, vetérkedő hajlama és szektás radikalizmusa 1861-től új szaklap, a Gyógyászat megindítására sarkallta. Ismert, hogy