Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-08 / 6. szám - HORUS - Schraud Ferenc
a Poór- kontra Markusovszky-kör, valamint a Hetilap—Gyógyászat ellentéteinek kezdeti ürügye Czermak tanár marasztalása (Markusovszky), ill. menesztése (Poór) volt. Noha Poór álláspontja győzött, a személyeskedés részéről továbbra is megmaradt. Poór volt az az ultraradikális 48-as, akinek Bécsből még a medicina sem kellett, aki nem tett különbséget Haynau és Hebra között, noha járt az osztályán és ismerte jelentőségét. A Gyógyászat 48. (!) számának vezérszakcikkében a következőket írta: „Míg a bécsi orvostanoda az idült betegeket helyi bajnak nézi s ennek következtében azokat helyileg, azaz külsőleg gyógykezeli, addig a francia akadémia évenként négyezer franknyi jutalmat tűz ki azon orvos számára, aki az örökletes betegek (idült bőrbetegségek) legközelebbi okát föltalálja. Eszerint a mostani bécsi irány becsukja, a párizsi zárva tartja az oktan-fejlesztés ajtaját. Tartsunk e részben a franciákkal”. A bécsi és a párizsi dermatológiai iskola nem kizárta, hanem kiegészítette egymást. Poór tanár egyoldalú elfogultságát Markusovszkyék természetesen nem osztották. Ezen ellentét részletezése azért kínálkozott ide, mert a Hetilapnak ebben az időben nem volt Pesten valamirevaló dermatológusa, érthető hát, hogy a már részben ismert Schwimmer Ernő jelentkezését örömmel fogadták: „Az idült bőrbajok önállóságáról és azoknak a szervezetkezi viszonyáról” c. dolgozatát a budapesti kir. orvosegylet 1868. februári ülésén is előadta. Szenvedélyesen szembeszállott a még mindig dívó dyscrasia tanával, amely szerint ,,a bőr a vér romlottságának külső fokmérője”. Hebra szellemében hangsúlyozza, hogy „a bőrnek szintén van joga önállóan megbetegedni”, mert pl. a pikkelysömörben szenvedők vérében mikroszkopikus eltérés nem található. Védelmezi a külső kezelés jogosságát, mert az „elnyomott” tünetek nem bántják a belszerveket, ugyanakkor a görvélykór, bujakór és a vérszegénység bőrtüneteinél szükséges a belső kezelés is. Írásaiban franciául legalább annyit idéz, mint németül (nyilván az elfogulatlanság látszatáért is), az viszont meglepő, hogy 1869-ben a gennyvérűségről szólva meg sem említi Semmelweis nevét. És ezt számon sem kérik a fiatal orvostól. Schwimmer Ernőt 1870/71-ben a bőrkórtanból magántanárrá habilitálták, de osztályt nem kapott. Rózsay tanár engedélyével bejárt a Rókusba. A hetvenes évek elején kezdte közölni syphilidológiai tárgyú dolgozatait, pl. egy enteritis syphilitica csecsemőkori esetét, amely eddig inkább kórbonctani fogalom volt. Az 1874-es esztendő fontos dátum a magyar dermato-venerológia történetében: közel három évtizeddel Hebra új rendszertana (Versuch einer Eintheilung der Hautkrankheiten) után megjelent Schwimmer Bőrkórtana. A XII osztályra osztott 674 oldalas műben még az unista álláspont híve: ,,a kemény és puha bujafekély ugyan egy ragályból ered” (642. old.), miként ekkor még mestere is az volt. A leggyakoribb hivatkozási nevek: Hebra és Kaposi, Devergie, Bazin, Hardy, Ricord, az angol Wilson és Lowe stb. Minden fejezethez szép történeti bevezetőt írt. Ekkor már a pesti poliklinika elnöke volt, heti háromszor tartott dermato-venerológiai rendelést. „Adat a késői örökölt bujasenyv kórtanához” c. dolgozatában (Orv. Hetil, 1877) meglepő ma olvasni a vérbajos beteg teljes nevét és a triviális vaskosságot a tünetek leírásakor, pl. „a seggpofákon fekélyek” stb. Letális kimenetelű eseteit Schattauer tanár boncolta és Babes dolgozta fel. A hetvenes évek Hetilapjában Lumnitzer és Tauffer mellett Schwimmer a standard szerző. Ő is osztályt kapott a Rókusban, 1878/79-ben rk. tanári címmel tüntették ki. A Wilson professzor elnökletével megtartott 1881-es londoni nemzetközi dermatológiai kongresszuson a leukoplábiáról értekezett. Talán ezt a bőrgyógyászati kórképet ismerte a leginkább. A bujakóros bántalmak gyógykezelésekor különösen a higanykúrának volt nagy szakértője. A Hetilap 1885-ös évfolyamában összefoglaló mercurista dolgozatot közölt a belső (Dzondi-labdacsok, Calomel, Jódhigany, Hydr. bijod. rubrum, Hydr. oxydus. tannicum) és a külsőszekrényben való füstölés, szublimát-fürdő, piros higanykenőcsös bedörzsölés, szublimát—konyhasó oldat bőr alá fecskendezése) kezelésről. Az 1892-es bécsi dermatológiai kongresszusról70 tagból álló vendégsereg látogatott Pestre a magyar dermatológia iránti tiszteletből, köztük a francia Vidal és Bartelémy, az angol Morris és Hutchinson, az olasz De Amicis és Breda, a kijevi Sztrukovenkov és a bécsi Ehrman. Finanszírozását a Hunyady János-forrás tulajdonosa, a Saxlehnercég vállalta. Családias vendégszeretettel és protokolláris tisztelettel hosszú kocsisor vitte végig őket az ünneplő városon, előbb a klinikákra, majd a Pasteur-intézetbe, végül a Margitszigetre. Schwimmer a szlavóniai Lipik-fürdő tulajdonosa volt, ő figyelt fel a fürdőorvos Marschalkó Tamás dermatológiai érdeklődésére. A Bókás—Rétli—Korányi-féle belgyógyászati kézikönyvbe ő írta a „Variola” c. fejezetet. Tanárságának negyedszázados évfordulója és 60. születésnapja alkalmából 1897-ben ünnepélyt rendeztek a tiszteletére, a megjelent kötetbe a világ vezető dermato-venerológusai írtak. Sajnos, a megtiszteletésnek nem sokáig örülhetett, 1898. február 25-én váratlanul meghalt. Hebra hatása hozzánk közvetlenül Bécsből Kaposi, Kolozsváron keresztül Géber Ede, végül, de elsősorban Schwimmer Ernő közvetítésével érkezett. Ő a hazai dermato-venerológia első ny. r. tanára, az első magyar nyelvű bőrkórtan írója, egy kis szakma nagy képviselője, jeles tanítványok ( Justus Jakab, Róna Sámuel) nevelője. Mivel a karon szervező szerepe nem volt, kiváló tanár kortársai közül a neve legtöbbször kifelejtődik. Szállási Árpád Schraud Ferenc A XVIII—XIX. század fordulójának jelentős orvosegyénisége volt Schraub Ferenc, aki rövid pályafutása alatt számos fontos tisztséget töltött be a magyar egészségügy irányításában és életműve