Orvosi Hetilap, 1976. június (117. évfolyam, 23-26. szám)
1976-06-27 / 26. szám - HORUS - Honti József: Jókai Mór "egészsége" és halála
HORUS Szerkeszti az Országos Orvostudományi Könyvtár igazgatója 13. szám Jókai Mór „egészsége” és halála Múlt évben emlékeztünk meg a talán legnagyobb termékenységű és legörökebb írónk, Jókai Mór születésének százötvenedik évfordulójáról és ez alkalmat ad arra, hogy korabeli dokumentumok alapján összefoglaljuk a nagy író egészségi állapotát, betegségét, halálának körülményeit, boncolását és balzsamozását. Annak idején ez a téma élénken foglalkoztatta a napi sajtót és orvosi szaksajtót egyaránt, háromnegyed évszázad távlatából, a kedélyek és viták lecsillapodása kapcsán sok tekintetben tisztább kép tűnik elénk. Ugyanakkor — mivel korában talán a legexponáltabb ember volt, következésképpen az orvosi gondoskodás legnagyobb fénye övezhette — bepillantást nyerhetünk a századforduló klinikai, pathológiai, közegészségügyi viszonyaiba. Gyermekbetegségek közül a diphtheriát említhetjük. Kora ifjúsága betegségeiről keveset tudunk. Ismeretes viszont, hogy 1837-ben elvesztette édesapját — Jókai ekkor 12 éves volt — a súlyos csapás következtében maga is megbetegedett, csak a gondos ápolás mentette meg az életnek. Ifjúkorának egészségi állapotára Jókai Mór később így emlékszik: „Abban az időben, hogy Pápán jártam iskolába, tele voltam hypochondriával. Örökös szúrást éreztem a mellemben, azt hittem, tüdővészben vagyok, lopva a Tapolca partján a keserédes csucsor gyökereit szedtem, azokat rágcsáltam, tudva azt Diószegiből, hogy az a mellnek használ. Szegény jó anyámat el-elkeserítettem életről lemondó leveleimmel”. Kórelőzményének jelentősebb említésre méltó adata az 1850-es évek elején lezajlott súlyos tüdőbaja. Mint utolsó háziorvosának mondotta, ekkor „farokszámra köpte a vért”. Vali Mari feljegyzéseiből ismerjük 1859. és 1866. évi erős vérhányását. Ebben az időben Kovács Sebestyén Endre dr. volt a Jókai család állandó orvosa és barátja, aki megismétlődő tüdővérzései idején az írót kezelte. Kovács dr. Jókai testvérnénjének vejét, Peti József tanárt is Balatonfüredre küldte „jó levegőt szívni”, azonban ez nem volt eredményes, mert Vali Mari férje 1861-ben tüdőbajban meghalt. Eötvös Károly szerint a füredi fürdőorvos, Huray dr. azért is tanácsolta Jókainak a füredi letelepedést, hogy kigyógyuljon régi súlyos hörghurutjából, megszabaduljon kínos köhögésétől, melytől egy időben már életét is féltették. Jókai egyébként 1857-ben, 32 éves korában járt először Füreden, a következő évben ezt örökítette meg a Vasárnapi Újságban „A magyar Tempevölgy” c. regényes tájleírásában. Első feleségével, Laborfalvy Rózával gyakran járt később is Füreden, a színésznő fel is lépett a „kicsinyke” színház kis színpadán. A kiegyezés évében, 1867-ben vásárolták meg a füredi telket, a villa — ami ma emlékmúzeum — a 70-es évek elején készült el, mintegy másfél évtizedig tulajdonában maradt. Eötvös szerint használt Füred Jókai egészségének, mert az író meghízott, megerősödött, kedélye javult, kínos köhögései elmúltak és nem tértek vissza „mellvérzései” sem. Hogy ez a tüdőbaj milyen nyomot hagyott szervezetében, arra idézzük háziorvosának, Stricker Mór dr.-nak szavait, aki az író halála előtti napokban ezeket jegyezte fel: „Betegtől azon kórelőzményi adatot nyervén, hogy 43 évvel ezelőtt súlyos tüdőbajban és vérköpésben, más alkalommal mellhártyagyulladásban szenvedett, a fent említett bal oldali tompulatot akkori bajával összefüggőnek kellett tartanunk”. Egyértelműen bizonyítják ezt a bonctani lelet ide vonatkozó adatai: „Hegesen gyógyult régi tuberculosis nyomai mindkét tüdőben, következményes hörgtágulatokkal. A mellhártyák kiterjedt heges összenövése ... tömött palaszürke hegszövetbe ágyazott sajtos góczocskák s egy fél babnyi, körültokolt, sűrű gennyszerű váladékkal kitöltött üregecske.. . elszórt heges görcsék és borsónyi, betokolt sajtos góczocskák konstatálhatók”. Jókai később — második feleségével is — többször járt Füreden. Jókai Mórné Nagy Bella emlékiratában — amely Angliában 1974-ben meghalt öccse, Nagy Lajos végakarata szerint, az utóbbi hagyatékából a közelmúltban került a magyar külügyi szervek útján a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában a füredi tartózkodásukkal kapcsolatban írja: „Sokat sétáltunk kettesben. Egyik nap séta közben megkért feleségül”. Nagy Bellával Olaszországban, Abbáziában, Párizsban, Nizzában is járt, ezek, valamint a svábhegyi jó levegő bizonyára jót tettek inaktív tüdőbajának. Életének utolsó éveiben keveset volt beteg. Stricker dr. — aki 4 évig volt háziorvosa — erről így ír: „Életének utolsó éveiben ágyban fekvő beteg nem volt soha, kivéve halálos betegségét”. Máshol pedig ekként nyilatkozik: „Csekély hörg- és bélhurutot kivéve, sohasem volt beteg. ..” Étkezésében egyáltalán nem volt tekintettel öreg korára, a magyar konyha legnehezebb ételeit kedvelte. „. .. élete végéig hű maradt a töltöttkáposztához és a disznókörmös bableveshez, legfeljebb a Henessy-konyakról mondott le” — írja a háziorvos. Néhány perccel halála előtt is még jókedvűen diskurált és amikor Stricker dr. tejjel kínálta, elpusztíthatatlan humorral mondotta: „Írjon a receptjére inkább bablevest disznókörömmel”. Kedves epizódot jegyzett fel Stricker dr. az öregúrról: „Haragudni is csak akkor láttam, midőn feleségét érte valami megbántás és bámulattal láttam, hogy egy ilyen alkalomból a galamblelkű, 77% ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT 1587