Orvosi Hetilap, 1976. június (117. évfolyam, 23-26. szám)

1976-06-27 / 26. szám - HORUS - Honti József: Jókai Mór "egészsége" és halála

HORUS Szerkeszti az Országos Orvostudományi Könyvtár igazgatója 13. szám Jókai Mór „egészsége” és halála Múlt évben emlékeztünk meg a talán legnagyobb termékenységű és legörökebb írónk, Jókai Mór születésének százötvenedik évfordulójáról és ez al­kalmat ad arra, hogy korabeli dokumentumok alapján összefoglaljuk a nagy író egészségi állapo­tát, betegségét, halálának körülményeit, boncolását és balzsamozását. Annak idején ez a téma élénken foglalkoztatta a napi sajtót és orvosi szaksajtót egyaránt, háromnegyed évszázad távlatából, a ke­délyek és viták lecsillapodása kapcsán sok tekin­tetben tisztább kép tűnik elénk. Ugyanakkor — mivel korában talán a legexponáltabb ember volt, következésképpen az orvosi gondoskodás legna­gyobb fénye övezhette — bepillantást nyerhetünk a századforduló klinikai, pathológiai, közegészség­­ügyi viszonyaiba. Gyermekbetegségek közül a diphtheriát említ­hetjük. Kora ifjúsága betegségeiről keveset tu­dunk. Ismeretes viszont, hogy 1837-ben elvesztette édesapját — Jókai ekkor 12 éves volt — a súlyos csapás következtében maga is megbetegedett, csak a gondos ápolás mentette meg az életnek. Ifjúkorának egészségi állapotára Jókai Mór később így emlékszik: „Abban az időben, hogy Pápán jártam iskolába, tele voltam hypochondriá­­val. Örökös szúrást éreztem a mellemben, azt hit­tem, tüdővészben vagyok, lopva a Tapolca partján a keserédes csucsor gyökereit szedtem, azokat rág­csáltam, tudva azt Diószegiből, hogy az a mellnek használ. Szegény jó anyámat el-elkeserítettem életről lemondó leveleimmel”. Kórelőzményének jelentősebb említésre méltó adata az 1850-es évek elején lezajlott súlyos tüdő­baja. Mint utolsó háziorvosának mondotta, ekkor „farok­számra köpte a vért”. Vali Mari feljegyzé­seiből ismerjük 1859. és 1866. évi erős vérhányá­sát. Ebben az időben Kovács Sebestyén Endre dr. volt a Jókai család állandó orvosa és barátja, aki megismétlődő tüdővérzései idején az írót kezelte. Kovács dr. Jókai testvérnénjének vejét, Peti József tanárt is Balatonfüredre küldte „jó levegőt szív­ni”, azonban ez nem volt eredményes, mert Vali Mari férje 1861-ben tüdőbajban meghalt. Eötvös Károly szerint a füredi fürdőorvos, Huray dr. azért is tanácsolta Jókainak a füredi letelepedést, hogy kigyógyuljon régi súlyos hörghurutjából, megszabaduljon kínos köhögésétől, melytől egy időben már életét is féltették. Jókai egyébként 1857-ben, 32 éves korában járt először Füreden, a következő évben ezt örökítette meg a Vasárnapi Újságban „A magyar Tempevölgy” c. regényes táj­leírásában. Első feleségével, Laborfalvy Rózával gyakran járt később is Füreden, a színésznő fel is lépett a „kicsinyke” színház kis színpadán. A ki­egyezés évében, 1867-ben vásárolták meg a füredi telket, a villa — ami ma emlékmúzeum — a 70-es évek elején készült el, mintegy másfél évtizedig tulajdonában maradt. Eötvös szerint használt Fü­red Jókai egészségének, mert az író meghízott, megerősödött, kedélye javult, kínos köhögései el­múltak és nem tértek vissza „mellvérzései” sem. Hogy ez a tüdőbaj milyen nyomot hagyott szerve­zetében, arra idézzük háziorvosának, Stricker Mór dr.-nak szavait, aki az író halála előtti napokban ezeket jegyezte fel: „Betegtől azon kórelőzményi adatot nyervén, hogy 43 évvel ezelőtt súlyos tüdő­bajban és vérköpésben, más alkalommal mellhár­­tyagyulladásban szenvedett, a fent említett bal ol­dali tompulatot akkori bajával összefüggőnek kel­lett tartanunk”. Egyértelműen bizonyítják ezt a bonctani lelet ide vonatkozó adatai: „Hegesen gyó­gyult régi tuberculosis nyomai mindkét tüdőben, következményes hörgtágulatokkal. A mellhártyák kiterjedt heges összenövése ... tömött palaszürke hegszövetbe ágyazott sajtos góczocskák s egy fél babnyi, körültokolt, sűrű gennyszerű váladékkal kitöltött üregecske.. . elszórt heges görcsék és borsónyi, betokolt sajtos góczocskák konstatálha­tók”. Jókai később — második feleségével is — több­ször járt Füreden. Jókai Mórné Nagy Bella emlék­iratában — amely Angliában 1974-ben meghalt öccse, Nagy Lajos végakarata szerint, az utóbbi ha­gyatékából a közelmúltban került a magyar kül­ügyi szervek útján a Petőfi Irodalmi Múzeum tu­lajdonába­n a füredi tartózkodásukkal kapcsolat­ban írja: „Sokat sétáltunk kettesben. Egyik nap séta közben megkért feleségül”. Nagy Bellával Olaszországban, Abbáziában, Párizsban, Nizzában is járt, ezek, valamint a svábhegyi jó levegő bizo­nyára jót tettek inaktív tüdőbajának. Életének utolsó éveiben keveset volt beteg. Stricker dr. — aki 4 évig volt háziorvosa — erről így ír: „Életének utolsó éveiben ágyban fekvő beteg nem volt soha, kivéve halálos betegségét”. Máshol pedig ekként nyilatkozik: „Csekély hörg- és bélhurutot kivéve, sohasem volt beteg. ..” Ét­kezésében egyáltalán nem volt tekintettel öreg korára, a magyar konyha legnehezebb ételeit ked­velte. „. .. élete végéig hű maradt a töltöttkáposz­tához és a disznókörmös bableveshez, legfeljebb a Henessy-konyakról mondott le” — írja a házior­vos. Néhány perccel halála előtt is még jókedvűen diskurált és amikor Stricker dr. tejjel kínálta, el­pusztíthatatlan humorral mondotta: „Írjon a re­ceptjére inkább bablevest disznókörömmel”. Kedves epizódot jegyzett fel Stricker dr. az öregúrról: „Haragudni is csak akkor láttam, midőn feleségét érte valami megbántás és bámulattal lát­tam, hogy egy ilyen alkalomból a galamblelkű, 77% ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT 1587

Next