Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám - HORUS - Hun Nándor: 50 éve hunyt el id. Jancsó Miklós a régi kolozsvári magyar egyetem utolsó, és az új szegedi egyetem első belgyógyász professzora
den túlzása ellenére, az első világháborúig tartó alig 50 év alatt is, Erdélyben a három nagy együtt élő nemzet (román, magyar, szász) egymásra gyakorolt kölcsönhatása tovább érvényesült, így történhetett meg, hogy az új román egyetem első kinevezett professzorai zömmel a kolozsvári magyar egyetemen végezték tanulmányaikat és magukkal hozták annak tanításait. Ezek közül kiemelkedők: Coriolan Tataru a bőrgyógyászat, Consantin Stanca a nőgyógyászat, és főleg Iuliu Hațieganu és I. Goia, a belgyógyászat professzorai. Szerencsés találkozásuk, akkoriban az elsősorban német medicinán alapuló, magyar orvostudománnyal és a szinte kizárólag franciára épült románnal lehetővé tette számukra a szélesebb kitekintést és az egyes iskolák közötti szintézist. Ezzel Kolozsvár az egész román orvostudomány fellendülésében nagy szerepet tölthetett be. Az I. világháború után a Kolozsváron maradt, magyar anyanyelvet valló oktatószemélyzet kizárólag a magánpraxisra kényszerül és elsősorban a magyar lakosság orvosi ellátásával foglalkozik. Ezek közöl legendák övezték Elfer Aladárt, a belgyógyászat magántanárát, a fáradhatatlan sebészt Mátyás Mátyást, Steiner Pált — akinek sebészeti műtéttanát (más hasonló magyar tankönyv nem lévén) még a szélsőjobboldaliak is kénytelenek voltak a hazai egyetemeken használni, Feszt György radiológust. (Vállalva a kisebbségi létet, mégis sorsuk tragikuma, hogy később, 1944. márc. 19-e után üldözöttekké válnak. Megmentésük az erdélyi demokratikus erőknek köszönhető. így nőhetett fel a két világháború közt egy olyan orvosnemzedék, amelyre közvetlenül vagy közvetve a régi egyetem szelleme ezekkel az áttételekkel hatott. 1940-ben, a Bécsi döntés után, Észak-Erdély visszakerül Magyarországhoz és ezzel most a román egyetem kényszerül Szebenbe költözni. 1940—44 közt az ismét magyar kolozsvári egyetem kezdi meg működését. A kor minden torzulása és vétke ellenére a kolozsvári egyetemen még elevenek az erdélyi demokratikus hagyományok. Valóban néhány kirívó jobboldali beállítottságú professzortól eltekintve (kibédi Varga Lajos, gerémi Horváth Béla, Novák Ernő), zömmel olyan demokratikus és a fasizmussal szembehelyezkedő professzorok kerülnek a tanszékekre, mint Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Haranghy László, Putnoky Gyula, akikhez a két világháború között felnövekvő erdélyi magyar orvosnemzedék csatlakozik. • Az egyetem 1944. őszén nem menekül el és Miskolczy Dezső rektor, valamint Haynal Imre és Búza László dékánok helytállása biztosítják az egyetem folytonosságát és fennmaradását. A bevonuló szovjet hadsereg ezt messzemenően támogatja. A kolozsvári magyar egyetem mind a négy fakultása sikerrel zárja az 1944—45-ös tanévet. Ekkor a román egyetem Szebenből visszaköltözik és így Kolozsváron végre a Kommunisták Romániai Pártja és a Groza-kormány nemzetiségi politikájának eredményeként két egyetem létesül. A román Babes és a magyar Bolyai Egyetem. Az orvosi fakultások később Orvostudományi Intézetekké alakulnak át. A román Kolozsváron folytatja működését, míg a magyar — épületek hiányában — Marosvásárhelyre költözik és az ottani volt hadapród iskola épületeiben eredményesen elkezdi működését. Később az 1950-es évek végén (1959) Kolozsváron a két egyetem Babes—Bolyai névvel, egynyelvű adminisztrációval egyesül és a magyar 1584 rész fokozatosan, kizárólag az anyanyelvi oktatásra, azaz a tanárképzésre és a nyelvművelés feladataira korlátozódik. Ugyancsak ezzel egyidőben Marosvásárhelyen az Orvosi Intézetben a magyar mellett román szekció is létesül. 1945 őszén kezdődik el a kolozsvári magyar orvosi fakultás leköltözése Marosvásárhelyre. Az egyetemi tanárok, az intézetek és klinikák profeszszorai, oktatói, az ápolónővérek szintén teljes egészében, de az egyéb kisegítőszemélyzet jelentős része is Kolozsvárról leköltöznek és az új intézettel tartanak, hogy biztosítsák a magyar nyelvű orvosképzést Erdélyben. Marosvásárhelyre érkeznek a szerződéssel ott maradt magyar állampolgár professzorok, Haranghy László, Putnoky Gyula, Láng István, Győry György, Obál Ferenc, Környey István, Vendég Vince és elsősorban Miskolczy Dezső, akinek 1965-ig tartó megbecsült, önfeláldozó, nagy tiszteletet és elismerést kiváltó munkája fémjelzi a II. világháború utáni erdélyi magyar orvosképzés két évtizedét. Az egyetemi tanárok egy másik csoportja a a két világháború közötti kolozsvári román egyetem tanítványa és később 1940—44 közt, a kolozsvári magyar egyetem jeles munkatársa volt. Ezek közül ki kell emelnünk Dóczy Pál és Horváth Endre belgyógyász, Puskás György és Szentkirályi István gyermekgyógyász, Pápay Zoltán sebész, Száva János orthopéd, Lőrincz András és Borbáth András szülész, Feszt György és Krepsz Iván radiológus professzorokat. Az eddig vázlatosan felsoroltak igyekeztek rávilágítani arra a sok történelmi változásra, melyek az orvosképzést Erdélyben, főleg az I. világháború után befolyásolták. A belgyógyászati klinika Kolozsváron A XIX. sz.-ban a klinikai oktatás Közép- Európában általában a közkórházakban történt. Mai szemmel ezek a rendkívül mostoha körülmények jellemzőek voltak a kor szociális viszonyaira és az egészégügyi ellátás akkori színvonalára. Ez nemcsak hazai, magyar nyomorúság volt, de a korodák és a szegényházak funkciói összefonódtak másutt is. Gondoljunk csak Florence Nithingale megrázó felhívásaira, melyek a viktoriánus kor Angliájának állapotait bírálták, így volt ez többékevésbé Pesten és Kolozsváron is. A belgyógyászati klinikai oktatás az Óvárban létesült Karolina Kórházban kezdődött el még 1820-ban, melyet I. Ferenc király felesége alapított 10 ezer Ft adománnyal, ottani látogatása alkalmából 1818-ban. A kezdeti 8 ágy 1857-ben 35-re növekedett. Külön részlegek létesültek a sebészet, belgyógyászat és venerológia részére. A kórházon belül az új egyetem létesítésekor (1872) a belgyógyászat az első emelet keleti szárnyát foglalta el 24 ággyal és két laboratóriummal, mai fogalmak szerint elképzelhetetlen, primitív egészségügyi feltételek közt. (Jellemző, hogy ebben az időben Pesten Wagner János (1811—1899) belgyógyászati klinikája, a Hatvani utca sarkán, szintén 24 ágygyal működött). A szemléleti változást ifj. Purjesz Zsigmond kinevezése jelenti 1880-ban a belgyógyászat professzorává, aki 3 évtizeden át vezeti a tanszéket.