Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)

1980-06-29 / 26. szám - HORUS - Hun Nándor: 50 éve hunyt el id. Jancsó Miklós a régi kolozsvári magyar egyetem utolsó, és az új szegedi egyetem első belgyógyász professzora

den túlzása ellenére, az első világháborúig tartó alig 50 év alatt is, Erdélyben a három nagy együtt élő nemzet (román, magyar, szász) egymásra gya­korolt kölcsönhatása tovább érvényesült, így tör­ténhetett meg, hogy az új román egyetem első ki­nevezett professzorai zömmel a kolozsvári magyar egyetemen végezték tanulmányaikat és magukkal hozták annak tanításait. Ezek közül kiemelkedők: Coriolan Tataru a bőrgyógyászat, Consantin Stan­ca a nőgyógyászat, és főleg Iuliu Hațieganu és I. Goia, a belgyógyászat professzorai. Szerencsés ta­lálkozásuk, akkoriban az elsősorban német medi­cinán alapuló, magyar orvostudománnyal és a szinte kizárólag franciára épült románnal lehetővé tette számukra a szélesebb kitekintést és az egyes iskolák közötti szintézist. Ezzel Kolozsvár az egész román orvostudomány fellendülésében nagy szere­pet tölthetett be. Az I. világháború után a Kolozsváron maradt, magyar anyanyelvet valló oktatószemélyzet kizárólag a magánpraxisra kényszerül és elsősorban a magyar lakosság orvosi ellátásával foglalkozik. Ezek közöl le­gendák övezték Elfer Aladárt, a belgyógyászat ma­gántanárát, a fáradhatatlan sebészt Mátyás Mátyást, Steiner Pált — akinek sebészeti műtéttanát (más ha­sonló magyar tankönyv nem lévén) még a szélsőjobb­­oldaliak is kénytelenek voltak a hazai egyetemeken használni, Feszt György radiológust. (Vállalva a ki­sebbségi létet, mégis sorsuk tragikuma, hogy később, 1944. márc. 19-e után üldözöttekké válnak. Megmen­tésük az erdélyi demokratikus erőknek köszönhető.­ így nőhetett fel a két világháború közt egy olyan or­vosnemzedék, amelyre közvetlenül vagy közvetve a régi egyetem szelleme ezekkel az áttételekkel hatott. 1940-ben, a Bécsi döntés után, Észak-Erdély vissza­kerül Magyarországhoz és ezzel most a román egye­tem kényszerül Szebenbe költözni. 1940—44 közt az is­mét magyar kolozsvári egyetem kezdi meg működé­sét. A kor minden torzulása és vétke ellenére a ko­lozsvári egyetemen még elevenek az erdélyi demokra­tikus hagyományok. Valóban néhány kirívó jobbolda­li beállítottságú professzortól eltekintve (kibédi Varga Lajos, gerémi Horváth Béla, Novák Ernő), zömmel olyan demokratikus és a fasizmussal szembehelyez­kedő professzorok kerülnek a tanszékekre, mint Mis­­kolczy Dezső, Haynal Imre, Haranghy László, Putno­­ky Gyula, akikhez a két világháború között felnövek­vő erdélyi magyar orvosnemzedék csatlakozik. • Az egyetem 1944. őszén nem menekül el és Miskolczy Dezső rektor, valamint Haynal Imre és Búza László dékánok helytállása biztosítják az egyetem folytonosságát és fennmaradását. A be­vonuló szovjet hadsereg ezt messzemenően támo­gatja. A kolozsvári magyar egyetem mind a négy fakultása sikerrel zárja az 1944—45-ös tanévet. Ekkor a román egyetem Szebenből visszaköltözik és így Kolozsváron végre a Kommunisták Romá­niai Pártja és a Groza-kormány nemzetiségi poli­tikájának eredményeként két egyetem létesül. A román Babes és a magyar Bolyai Egyetem. Az or­vosi fakultások később Orvostudományi Intézetek­ké alakulnak át. A román Kolozsváron folytatja működését, míg a magyar — épületek hiányában — Marosvásárhelyre költözik és az ottani volt had­­apród iskola épületeiben eredményesen elkezdi mű­ködését. Később az 1950-es évek végén (1959) Ko­lozsváron a két egyetem Babes—Bolyai névvel, egynyelvű adminisztrációval egyesül és a magyar 1584 rész fokozatosan, kizárólag az anyanyelvi oktatás­ra, azaz a tanárképzésre és a nyelvművelés felada­taira korlátozódik. Ugyancsak ezzel egyidőben Ma­rosvásárhelyen az Orvosi Intézetben a magyar mellett román szekció is létesül. 1945 őszén kezdődik el a kolozsvári magyar orvosi fakultás leköltözése Marosvásárhelyre. Az egyetemi tanárok, az intézetek és klinikák profesz­­szorai, oktatói, az ápolónővérek szintén teljes egé­szében, de az egyéb kisegítőszemélyzet jelentős része is Kolozsvárról leköltöznek és az új intézet­tel tartanak, hogy biztosítsák a magyar nyelvű or­vosképzést Erdélyben. Marosvásárhelyre érkeznek a szerződéssel ott maradt magyar állampolgár professzorok, Haranghy László, Putnoky Gyula, Láng István, Győry György, Obál Ferenc, Környey István, Vendég Vince és elsősorban Miskolczy De­zső, akinek 1965-ig tartó megbecsült, önfeláldozó, nagy tiszteletet és elismerést kiváltó munkája fém­jelzi a II. világháború utáni erdélyi magyar orvos­képzés két évtizedét. Az egyetemi tanárok egy másik csoportja a a két világháború közötti kolozsvári román egye­tem tanítványa és később 1940—44 közt, a kolozs­vári magyar egyetem jeles munkatársa volt. Ezek közül ki kell emelnünk Dóczy Pál és Horváth Endre belgyógyász, Puskás György és Szentkirályi István gyermekgyógyász, Pápay Zoltán sebész, Szá­va János orthopéd, Lőrin­cz András és Borbáth András szülész, Feszt György és Krepsz Iván radio­lógus professzorokat. Az eddig vázlatosan felsorol­tak igyekeztek rávilágítani arra a sok történelmi változásra, melyek az orvosképzést Erdélyben, fő­leg az I. világháború után befolyásolták. A belgyógyászati klinika Kolozsváron A XIX. sz.-ban a klinikai oktatás Közép- Európában általában a közkórházakban történt. Mai szemmel ezek a rendkívül mostoha körülmé­nyek jellemzőek voltak a kor szociális viszonyaira és az egészégügyi ellátás akkori színvonalára. Ez nemcsak hazai, magyar nyomorúság volt, de a ko­rodák és a szegényházak funkciói összefonódtak másutt is. Gondoljunk csak Florence Nithingale megrázó felhívásaira, melyek a viktoriánus kor Angliájának állapotait bírálták, így volt ez többé­­kevésbé Pesten és Kolozsváron is. A belgyó­gyászati klinikai oktatás az Óvárban létesült Karolina Kórházban kezdődött el még 1820-ban, melyet I. Ferenc király felesége alapított 10 ezer Ft adománnyal, ottani látogatása alkalmából 1818-ban. A kezdeti 8 ágy 1857-ben 35-re növeke­dett. Külön részlegek létesültek a sebészet, bel­gyógyászat és venerológia részére. A kórházon be­lül az új egyetem létesítésekor (1872) a belgyó­gyászat az első emelet keleti szárnyát foglalta el 24 ággyal és két laboratóriummal, mai fogalmak szerint elképzelhetetlen, primitív egészségügyi fel­tételek közt. (Jellemző, hogy ebben az időben Pes­ten Wagner János (1811—1899) belgyógyászati klinikája, a Hatvani utca sarkán, szintén 24 ágy­­g­yal működött). A szemléleti változást ifj. Purjesz Zsigmond kinevezése jelenti 1880-ban a belgyógyászat pro­fesszorává, aki 3 évtizeden át vezeti a tanszéket.

Next