Orvosi Hetilap, 1980. december (121. évfolyam, 49-52. szám)

1980-12-07 / 49. szám - Tóth Miklós: Az ejaculatio praecox és aktív pszichoterápiája

kus pszichoanalízistől az analitikusan orientált „rö­vid” pszichoterápiákon, a behaviour-terápiákon, a relaxációs módszereken keresztül az „új”, aktív szexterápiákig. Ismertesek „egyszerűbb” módsze­rek: gyógyszeres kezelés MAO-inhibitorokkal, újabban Mellerillel, lokális anaestheticumok a glansra stb. (8). Az új szexterápia művelőinek az a tapasztalatuk, hogy az általuk alkalmazott módszer az ejaculatio praecox esetében a leghatékonyabb. A klasszikus pszichoanalízissel kezelt betegek nagy része a szakemberek szerint akkor sem muta­tott tüneti javulást az ejaculatio koraiságát illetően, ha a tünet mögött megbúvó tudattalan konfliktust megoldották, vagyis az „insight” létrejött, és a be­teg esetleges egyéb neurotikus tünetei megszűntek. Ebből arra lehet következtetni, hogy pusztán a di­namikusan orientált („hosszú” vagy „rövid”) pszi­choterápiákkal azokat az eseteket lehet meggyógyí­tani, amelyeknél a pathomechanizmus valóban a pszichoanalitikus modell szerint megy végbe, azaz ahol a korai magömlést mint tünetet kóros védeke­ző mechanizmusnak lehet tartani, melynek az a funkciója, hogy az időből a tudatba törekvő, a partnerrel szembeni szadisztikus impulzusok miatti szorongást még idejekorán elhárítsa. Gyakorlati szempontból legcélszerűbb a korai ejakulátorokat két csoportra osztani. Az első cso­portba tartoznak a primér esetek, akiknél ez a disz­­funkció pubertáskortól kezdve mindig fennállt, eze­ket Levine súlyos vagy klasszikus korai ejakuláto­­roknak nevezi (19). Jellemző rájuk, hogy minimális szexuális stimuláció után ejakulálnak, a partner sze­mélyétől és a vele való szexuális tapasztalatok szá­mától függetlenül. Ezek differenciáldiagnosztikai problémát nem jelentenek, ellentétben a második csoporttal, ahová a szekunder esetek tartoznak, akiknél fokozatosan alakul ki a korai magömlés, esetleg erekciós gyengeséggel kísérve. Ilyenkor el kell különíteni az ejaculatio praecoxot mint aktuá­lis férfi diszfunkciót a rejtett női diszfunkciótól, il­letve a partnerkapcsolat zavarától. Az elkülönítés prognosztikai és terápiás szempontból indokolt. Szükséges, hogy elméleti szempontból szót ejt­sünk a házaspárnak mint szexuális diáknak a mű­ködéséről. Az általános rendszerelmélet alapkon­cepcióit alkalmazva azt mondhatjuk, hogy az embe­ri interakciók sajátosan szerveződnek, azaz rend­szert alkotnak, mégpedig ún. nyílt rendszert, mely­nek az alábbi tulajdonságai vannak: 1. „Whole­ness” (maga a rendszer nem érthető meg a rendszer alkotóinak egyszerű összegezéséből); 2. Feed back (állandó visszacsatolások tartják a rendszert egyen­súlyban); 3. Equifinalitás (a rendszer működésének végeredményét nem annyira a kezdeti feltételek, mint inkább maga a folyamat természete, illetve a rendszer paraméterei szabják meg). Ha ezeket az elveket a házaspárra mint szexuális diákra vonat­koztatjuk, nyilvánvaló, hogy a partnerek között le­játszódó szexuális (és nem szexuális) interakciók, il­letve azokhoz tapadó kognitív és emocionális „belső képek” által irányított viselkedés egy sajátos diádi­­kus pathológiát hozhat létre, mely egyensúlyra tö­rekszik, s a folyamat végeredményeként létrejön a 2984 szexuális viselkedéskor mindkét félnél fellépő szo­rongás, az újabb kudarc, s mindezek következtében az én-kép negatív irányban szerveződik át. Ennek eredménye az interakciós rendszerben részt vevő egyének jellemzőitől, kulturális mintáitól, nevelte­tésétől függően az elhidegülés, reaktív depresszió, a libidó csökkenése, az alkoholfogyasztás fokozódása, pótcselekvések („túlóráznom kell” stb.) lesznek. Mindebből az i­s következik, hogy a korai eja­kuláció mint tünet nemcsak a férfi tudattalan célját szolgálhatja (hogy szexuálisan frusztrálja a nőt), hanem a nőét is, aki viselkedésével korai ejakulá­­torrá teheti a partnert. Ez is többfajta tudattalan célt szolgálhat. Vannak nők, akik így kötik maguk­hoz partnerüket, vagy ily módon állnak bosszút egyéb területen elszenvedett sérelmekért. Kóros „játszmák” alakulhatnak így ki (2). A gyakorló orvos számára, aki szexuális funk­ciózavarok gyógyításával foglalkozik, mindezekből először is az az alapvető következtetés adódik, hogy az ejaculatio praecoxot (de más funkciózavart is!) egy adott párkapcsolatban diagnosztizálja és kezel­je. Magyarországon, legalábbis vidéken tipikus az — és ez a jobbik eset —, hogy csak maga a férfi jelentkezik panaszával az idegszakrendelésen, és még jónak ítélt házastársi kapcsolat esetén is gya­kori a feleség vonakodása a terápiában való részvé­teltől, „hiszen nem ő a beteg”. A diagnosztikus munka során tehát lehetőség szerint már az első közös anamnézis-felvételkor tisztáznunk kell, hogy primér vagy szekundér disz­­funkcióval van-e dolgunk. A szexterapeuták szerint primér ejaculatio praecox esetén a prognózis össze­hasonlíthatatlanul jobb. Ennek oka nyilván az, hogy szekundér diszfunkció fennállásakor a helyzet jóval bonyolultabb (párkapcsolati zavar, rejtett női diszfunkció stb.). Ha a párkapcsolat elsődlegesen felelős a korai magömlés kifejlődésében, elméletileg nem specifikus házaspárterápia jön számításba. Mielőtt foglalkoznánk azokkal a női szexuális diszfunkciókkal, melyek provokálhatják a férfi diszfunkcióját, szükséges röviden kitérni a női or­gazmus kérdésére is. A „klitorális-vaginális transzfer” elméletét Freud fogalmazta meg 1905-ben híres „Három ér­tekezés a szexualitás elméletéről” című tanulmá­nyában (11). Szerinte a fiatal lány a pubertásig nincsen tudatában vaginája létezésének, a pubertás után azonban az erotikus érzékenység a klitoriszról „normális esetben” áttevődik a vaginára. Azok a nők, akiknél ez a transzfer nem jön létre, az ortho­dox analitikusok szerint személyiségükben „éretle­nek” maradnak. Maga Freud sohasem beszélt klito­­rális és vaginális orgazmusról, ez a disztinkció kö­vetőinek műveiben található csak (4, 22). Tény, hogy tárgyunk szempontjából, ami a gyakorlati, te­rápiás következményeket illeti, Freud homályos megfogalmazása nehezíti a dolgunkat. Nem tudjuk pl., hogy mit értsünk a „klitorális érzékeny­ség feladásán?” Azt-e hogy az „érett” nő klito­­risza érzéketlenné válik, vagy pedig azt, hogy a szexuális arousal (ingerületi állapot) klitorális izga­lommal kezdődik, majd vaginális excitációval foly­tatódik? A klitorális kontra vaginális orgazmus kö­rüli vita napjainkban is dúl. Részletes tájékozódás végett lásd: 26, 10, 17.

Next