Orvosi Hetilap, 1983. május (124. évfolyam, 18-22. szám)
1983-05-01 / 18. szám - HORUS - László Ferenc: Megemlékezés Julesz Miklós haláláról
Az előbb említett két monográfia tanulmányozása során meggyőződhetünk arról, hogy klinikai kutató munkája átfogja úgyszólván az egész endokrinológiát: a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese, a gonadok normális és kóros működésével, az irányító köztiagy és agyalapi mirigy funkciójának analizálásával egyaránt foglalkozott. Számos jelentős megfigyelése közül csak néhányat emelek ki. Kimutatta, hogy a ketózis a hypophysis basophil sejtjei működésének erős ingere. Leírta a B- vitaminnak az adenohypophysis működésére gyakorolt hatását. E megfigyelés tapasztalatait ma is használjuk a klinikai gyakorlatban. Megfigyelte a hyaluronidaze kedvező hatását a pajzsmirigy eredetű exophthalmus kezelésében. Elsők között hangsúlyozta a periféria jelentőségét az endokrinológiában. Erről a témakörről szólt a szegedi tanszékfoglaló előadása is. A 23 évvel ezelőtt megfogalmazott koncepció rendkívül időtálló, előremutató jellegét bizonyítja, hogy a periféria kutatása ma az egyik legmodernebb, legperspektivikusabb ága az experimentális endokrinológiának. Ennek a kutató szemléletnek, a kiváló laboratóriumi munkának, a klinikus és biokémikus együttes tevékenységének terméke a következő monográfia, amely „Steroids in human skin” címmel jelent meg Ebben a könyvben munkatársaival együtt elsőnek írták le az egyik nagy perifériás szerv, az emberi bőr jelentőségét az androgen steroid anyagcserében. Kimutatták, hogy az emberi bőrben fontos androgén anyagcserefolyamatok játszódnak le. Munkásságuk nyomán egészen új úton közelíthető meg a hirsutismus pathogenezisének problematikája. Többek között bebizonyították, hogy a normális szisztémás androgén viszonyokkal rendelkező, úgynevezett idiopathiás hirsutismusos esetekben a bőr androgén termelése jelentősen fokozott. Kutató munkája — még ha az alapkutatásnak is tekinthető — mindig betegágy mellett felvetődő kérdések megválaszolására irányult. Felismerte az endokrin kutatások interdisciplináris jellegét, hogy az alapvető kérdéseket egy szakma nem tudja megoldani. Folytatta és továbbfejlesztette azt a Rusznyák, illetve Hetényi által alkalmazott kutatási koncepciót, hogy a klinikákon is lehet, a klinikákon is kell alapkutatást folytatni, megfelelő képzettségű kutatócsoportok szervezésével, akik a klinikusokkal együttműködve próbálják megoldani a klinikai gyakorlat, az élet által felvetett problémákat. Ez a szemlélet és a megvalósult gyakorlat vezetett arra, hogy a Julesz professzor és munkatársai által tett megfigyelések sohasem elvont, a gyakorlati élettől távolálló, hanem mindig életszerű, a betegek számára is fontos felismerések voltak. Julesz professzor már 20 évvel ezelőtt jól látta, hogy alapvető eredményeket csak olyan kutatásszervezéssel, illetve kooperációval lehet az endokrinológiában elérni, amelyben helye van a kémikusoknak, biokémikusoknak, élettanászoknak, kórélettanászoknak és természetesen a klinikusoknak is. Ez az útmutatás, ez a szemlélet és a közben kialakult feltételek vezettek oda, hogy 1978-ban a Magyar Tudományos Akadémia központi támogatásával négy endokrin kutatócsoport (Orvosi Vegytan, Kórélettan, Belgyógyászat és Szülészet) részvételével koordinált endokrin kutató programot sikerült kialakítani Szegeden. A közös terv végrehajtása jelenleg is folyamatban van, az új típusú szervezés eredményességét országos viszonylatban is elismerték és követésre méltónak tartják. Julesz professzor felismerte, hogy a hazai fejlesztés szükségessége mellett a nemzetközi elismerés is fontos az endokrin kutatás szempontjából. Ezért sürgette az endokrinológiával kapcsolatos szakmák összefogását, ennek érdekében szervezte meg 1958- ban az első magyar endokrin symposiumot, és jelentős erőfeszítéseket tett a Magyar Endokrin és Anyagcsere Társaság megalakulása érdekében, amelynek később első elnöke lett és maradt mindvégig, egészen haláláig. Julesz professzor munkásságát Kossuth-díjjal ismerte el kormányunk; a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Tisztelt Emlékülés! Megemlékezésem végén engedjék meg, hogy Julesz Miklósról, mint emberről, mint vezetőről, mint főnökről beszéljek. Széles körű műveltség, az irodalom és zene őszinte szeretete, mély humanizmus, páratlan lelkesedés, töretlen optimizmus jellemezte egész életét. Testi felépítése tekintetében nem volt erős alkatú egyén, mégis erős ember volt. Mindig jól meghatározott célt látott maga előtt, energiája, munkabírása nem ismert határt. Életében súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül, de az embertelen körülmények között is ember tudott maradni, töretlen hite még a „pokol mélyéből” is visszasegítette az életbe. Munkatársait, beosztottjait nemcsak szakmailag segítette, személyes problémákkal is bármikor fordulhattak hozzá: nyitott ajtót találtak, meghallgatásra leltek és támogatásban részesültek. Az volt a vezérelve, hogy a fiatal orvosokat, a munkatársait nemcsak tanítani, nevelni is kell: helytállásra, becsületességre, a kutatás tisztességére. Legfőbb nevelési eszköze a személyes példa volt. Mi, tanítványok, hogyan is láttuk őt? Nemcsak a nagy, de az apróbb feladatokat is mindig egyformán komolyan vette. A betegeket mindenekfelett szerette, szigorú orvosetikai követelményeknek megfelelően és példás családi környezetben élt. Erős akarattal, a cél tiszta megfogalmazásával, töretlen szorgalommal, napról napra arra törekedett, hogy több és több legyen. Mint vezetőt a halk szó, de határozott cél jellemezte. Sohasem igyekezett kisajátítani a klinikát, mindig azt vallotta és be is tartotta, hogy a mai körülmények között az a belgyógyászati klinika működik a legjobban, amelyik több profillal rendelkezik. Nemcsak meghagyta az egyes klinikai profilokat és kellő egyensúlyt biztosított közöttük, hanem támogatta azok fejlődését. Saját kutatócsoportját nem erőszakosan, lassan építette ki, az önkéntesség, az érdeklődés, a lelkesedés alapján. Ez is közrejátszott abban, hogy kutatógárdája időtállónak, eredményesnek bizonyult, s 10 évvel a halála után is igen jól működik. Az élet elmúlik —, az élet fennmarad és folytatódik — a gyerekekben, a tanítványokban. Egy