Orvosi Hetilap, 1983. május (124. évfolyam, 18-22. szám)

1983-05-01 / 18. szám - HORUS - László Ferenc: Megemlékezés Julesz Miklós haláláról

Az előbb említett két monográfia tanulmányo­zása során meggyőződhetünk arról, hogy klinikai kutató munkája átfogja úgyszólván az egész endok­rinológiát: a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mel­lékvese, a gonadok normális és kóros működésével, az irányító köztiagy és agyalapi mirigy funkciójá­nak analizálásával egyaránt foglalkozott. Számos jelentős megfigyelése közül csak néhányat emelek ki. Kimutatta, hogy a ketózis a hypophysis basophil sejtjei működésének erős ingere. Leírta a B- vita­minnak az adenohypophysis működésére gyakorolt hatását. E megfigyelés tapasztalatait ma is használ­juk a klinikai gyakorlatban. Megfigyelte a hyalu­­ronidaze kedvező hatását a pajzsmirigy eredetű exophthalmus kezelésében. Elsők között hangsú­lyozta a periféria jelentőségét az endokrinológiában. Erről a témakörről szólt a szegedi tanszékfoglaló előadása is. A 23 évvel ezelőtt megfogalmazott kon­cepció rendkívül időtálló, előremutató jellegét bizo­nyítja, hogy a periféria kutatása ma az egyik leg­modernebb, legperspektivikusabb ága az experi­mentális endokrinológiának. Ennek a kutató szem­léletnek, a kiváló laboratóriumi munkának, a klini­kus és biokémikus együttes tevékenységének termé­ke a következő monográfia, amely „Steroids in hu­man skin” címmel jelent meg Ebben a könyvben munkatársaival együtt elsőnek írták le az egyik nagy perifériás szerv, az emberi bőr jelentőségét az androgen steroid anyagcserében. Kimutatták, hogy az emberi bőrben fontos androgén anyagcsere­folyamatok játszódnak le. Munkásságuk nyomán egészen új úton közelíthető meg a hirsutismus pa­­thogenezisének problematikája. Többek között be­bizonyították, hogy a normális szisztémás androgén viszonyokkal rendelkező, úgynevezett idiopathiás hirsutismusos esetekben a bőr androgén termelése jelentősen fokozott. Kutató munkája — még ha az alapkutatásnak is tekinthető — mindig betegágy mellett felvetődő kérdések megválaszolására irányult. Felismerte az endokrin kutatások interdisciplináris jellegét, hogy az alapvető kérdéseket egy szakma nem tudja meg­oldani. Folytatta és továbbfejlesztette azt a Rusz­­nyák, illetve Hetényi által alkalmazott kutatási koncepciót, hogy a klinikákon is lehet, a klinikákon is kell alapkutatást folytatni, megfelelő képzettsé­gű kutatócsoportok szervezésével, akik a kliniku­sokkal együttműködve próbálják megoldani a kli­nikai gyakorlat, az élet által felvetett problémákat. Ez a szemlélet és a megvalósult gyakorlat vezetett arra, hogy a Julesz professzor és munkatársai által tett megfigyelések sohasem elvont, a gyakorlati élettől távolálló, hanem mindig életszerű, a betegek számára is fontos felismerések voltak. Julesz professzor már 20 évvel ezelőtt jól látta, hogy alapvető eredményeket csak olyan kutatás­­szervezéssel, illetve kooperációval lehet az endokri­nológiában elérni, amelyben helye van a kémiku­soknak, biokémikusoknak, élettanászoknak, kórélet­tanászoknak és természetesen a klinikusoknak is. Ez az útmutatás, ez a szemlélet és a közben kiala­kult feltételek vezettek oda, hogy 1978-ban a Ma­gyar Tudományos Akadémia központi támogatásá­val négy endokrin kutatócsoport (Orvosi Vegytan, Kórélettan, Belgyógyászat és Szülészet) részvételé­vel koordinált endokrin kutató programot sikerült kialakítani Szegeden. A közös terv végrehajtása jelenleg is folyamatban van, az új típusú szervezés eredményességét országos viszonylatban is elismer­ték és követésre méltónak tartják. Julesz professzor felismerte, hogy a hazai fej­lesztés szükségessége mellett a nemzetközi elismerés is fontos az endokrin kutatás szempontjából. Ezért sürgette az endokrinológiával kapcsolatos szakmák összefogását, ennek érdekében szervezte meg 1958- ban az első magyar endokrin symposiumot, és jelen­tős erőfeszítéseket tett a Magyar Endokrin és Anyagcsere Társaság megalakulása érdekében, amelynek később első elnöke lett és maradt mind­végig, egészen haláláig. Julesz professzor munkásságát Kossuth-díjjal ismerte el kormányunk; a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Tisztelt Emlékülés! Megemlékezésem végén engedjék meg, hogy Julesz Miklósról, mint emberről, mint vezetőről, mint főnökről beszéljek. Széles körű műveltség, az irodalom és zene őszinte szeretete, mély humanizmus, páratlan lel­kesedés, töretlen optimizmus jellemezte egész éle­tét. Testi felépítése tekintetében nem volt erős alka­tú egyén, mégis erős ember volt. Mindig jól megha­tározott célt látott maga előtt, energiája, munkabí­rása nem ismert határt. Életében súlyos megpróbál­tatásokon ment keresztül, de az embertelen körül­mények között is ember tudott maradni, töretlen hi­te még a „pokol mélyéből” is visszasegítette az életbe. Munkatársait, beosztottjait nemcsak szak­mailag segítette, személyes problémákkal is bármi­kor fordulhattak hozzá: nyitott ajtót találtak, meg­hallgatásra leltek és támogatásban részesültek. Az volt a vezérelve, hogy a fiatal orvosokat, a munka­társait nemcsak tanítani, nevelni is kell: helytál­lásra, becsületességre, a kutatás tisztességére. Leg­főbb nevelési eszköze a személyes példa volt. Mi, tanítványok, hogyan is láttuk őt? Nemcsak a nagy, de az apróbb feladatokat is mindig egyformán ko­molyan vette. A betegeket mindenekfelett szerette, szigorú orvosetikai követelményeknek megfelelően és példás családi környezetben élt. Erős akarattal, a cél tiszta megfogalmazásával, töretlen szorgalom­mal, napról napra arra törekedett, hogy több és több legyen. Mint vezetőt a halk szó, de határozott cél jelle­mezte. Sohasem igyekezett kisajátítani a klinikát, mindig azt vallotta és be is tartotta, hogy a mai körülmények között az a belgyógyászati klinika működik a legjobban, amelyik több profillal ren­delkezik. Nemcsak meghagyta az egyes klinikai pro­filokat és kellő egyensúlyt biztosított közöttük, ha­nem támogatta azok fejlődését. Saját kutatócso­portját nem erőszakosan, lassan építette ki, az ön­kéntesség, az érdeklődés, a lelkesedés alapján. Ez is közrejátszott abban, hogy kutatógárdája időtálló­nak, eredményesnek bizonyult, s 10 évvel a halála után is igen jól működik. Az élet elmúlik —, az élet fennmarad és foly­tatódik — a gyerekekben, a tanítványokban. Egy

Next