Orvosi Hetilap, 2006. december (147. évfolyam, 48-52. szám)

2006-12-17 / 50. szám - Minker Emil: Megemlékezés a 120 éve született id. Issekutz Béláról

Issekutz Gyula családja kezdetben Erzsébetváros­ban élt, ott született első gyermekük, Gyula Győző 1884-ben, csak 1886-ban költöztek Kőhalomba, mi­kor az édesapát járásbírónak nevezték ki. A második gyermek, Béla Albert (akit később id. Issekutz Béla­ként ismertünk) már Kőhalomban született 1886. január 31-én. A harmadik testvér, Oszkár 1890-ben látta meg a napvilágot ugyancsak Kőhalomban, aki m. kir. pénzügyi tisztviselő lett. Akkoriban a mintegy 1200 lakosú Kőhalom (más néven Reps, Rupea, Nagy-Küküllő vármegye) kis­község nevét a mellette emelkedő 120 méter magas, sziklás bazalthegyről kapta, melynek csúcsán vár épült. Ez a vár azonban sohasem játszott fontosabb történelmi szerepet. Öt év múlva, 1891-ben a család újra mozdult, amikor a családfőt táblabíróvá választották. Ekkor került a család a mintegy 38 000 lakost számláló er­délyi fővárosba, Kolozsvárra, amely az idő szerint már egyetemi város volt. A kolozsvári egyetem Néhány szóban ismertetnünk kell a történet szoro­sabb színhelyét, a Kolozsvári Tudományegyetemet, hiszen életének első, kibontakozási szakasza szoro­san kapcsolódott ehhez az egyetemhez. A kolozsvári egyetem története 1579-ben kezdő­dött, amikor Somlyói Báthory István (1533-1586) 1571-től erdélyi fejedelem, 1575-től lengyel király és Litvánia nagyhercege 12 jezsuitát küldött Erdély­be, hogy ott iskolát alapítsanak. Az alapítás sikeres volt, melynek eredményeként Báthory István Vilni­usban (Wilna, Vilna) 1581. május 12. keltezéssel ki­adta a kolozsvári egyetem alapítólevelét. Ez az egye­tem a történelem viharaiban elpusztult ugyan (1603), de a régi helyén újra fölépítették (1704-1724), s a jezsuita rend vezetése alatt műkö­dött 1773-ig, mígnem XIV. Kelemen pápa a rendet feloszlatta. Ekkor Mária Terézia (1717-1780) az ed­dig két karral (bölcselet és teológia) működő Bát­­hory-egyetemet az 1774/75 tanévben átszervezte. Felhatalmazta a rektorválasztás jogával, új tanárokat nevezett ki, és kiegészítette jogi, valamint orvosi karral, majd a piaristák gondjaira bízta. Ezzel az 1774/75-ös Mária Terézia által végrehajtott átszer­vezéssel kezdődött a mai Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának története. Mária Terézia halála után fia, II. József (1741-1790) elhamarkodott rendeleteivel (bevezet­te a tandíjat, a német nyelvet és feloszlatta a kollégi­umokat) elnéptelenített egyetemet líceummá fokoz­ta le. A líceum orvosi kara 1817-től mint orvos-se­bészi tanintézet, a jogi kara pedig jogakadémiaként működött tovább. Az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc alatt már fölmerült az egyetem visszaál­lításának gondolta, de az ismert történelmi esemé­nyek során mindez elmaradt. Az 1867-es kiegyezés után­­ a jogakadémia és az orvos-sebészi tanintézet tanárai által az Eötvös József számára készített javas­lat alapján­­ a parlament elé került az egyetemről szóló törvénytervezet, amelynek eredményeként az egyetem 1872. november 10-én ünnepélyesen meg­nyílt. Az orvostudományi kar 11 tanszéke között volt a régi jezsuita kolostor épület nyugati szárnyá­nak második szintjén helyet kapott Általános Kór-, Gyógy- és Gyógyszertan Intézet. Első igazgatója Aj­­tay K. Sándor (1845-1917) lett, aki ezt a pozíciót csak 1876-ig töltötte be, mivel későbbi működési te­rületéül a törvényszéki orvostant választotta. Helyé­re 1876-ban Hőgyes Endre (1847-1906), majd Bó­kai Árpád (1856-1919; 1896-tól Bókay), a két Ba­­logh-tanítvány lépett, akik alapvetően meghatároz­ták az intézet működésének szellemét (2, 3). Az intézet már a kezdetben nevében hordozta sorsát, ugyanis a pesti egyetem hasonló elnevezésű tanszékét már 1872-ben kettéosztották. Amikor a régi kolostor épületét (melyet a régi kolozsváriak csak egyetemnek, az előtte lévő Belső-Torda utcát Egyetem utcának nevezték) részleteiben felújítva átalakították az egyetem (ma is álló) központi épüle­tévé, az általános kór-, és gyógytani, valamint a gyógyszertani intézet 1896-ban átköltözött a Trefort utca 8. (korábban Felső­szén utca 4.) szám alatti épületbe. Az épületben azelőtt tisztviselőlakások voltak, s egy tanterem hozzáépítésével ideiglenesen alkalmassá tették egyetemi célokra. Kolozsvárott lakott már ugyanebben az időben a család „marosvásárhelyi"előnevet viselő ágából Isse­kutz Hugó (1855-1915) oki. gyógyszerész, akit a családban mindenki csak Hugó bácsinak nevezett (22). Hugó bácsi a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet, majd a város egyik nagyne­vű gyógyszertárában, a Mátyás téren lévő Wolff-pa­­tikában dolgozott. Szorgalmas, törekvő ember lehe­tett, mert hamarosan doktori címet szerzett (1882), és feleségül vette Wolff János gyógyszertár-tulajdo­nos Lujza nevű leányát. Wolff János a kolozsvári közéletben fontos szerepet játszott, mivel 1888-tól a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület az egyete­men működő gyógyszerész-gyakornoki vizsgabizott­ságba delegálta, így egyetemi kapcsolatokkal is ren­delkezett. Hugó bácsi Röviden kitérünk Béla Albert 31 évvel idősebb nagybátyja, Hugó bácsi történetére is, mivel nagy­bátyjának, az ő munkahelyének, az unokaöcs pálya­­választásában komoly szerepe lehetett. Amikor 1888-ban meghalt Balogh Kálmán (1835-1888), a modern magyar gyógyszertan meg­alapítójának, a pesti egyetemen a gyógyszertan ny. r. tanárának megüresedett tanszékre két potens pályá­zó jelentkezett. Az egyik a Kolozsvárott működő, és nagyszerű eredményeket produkáló, már említett Bókai Árpád egyetemi ny. r. tanár, a másik Pesten Balogh Kálmánt helyettesítő, kultuszminisztériumi fő­titkár, Bókai Árpád korábbi évfolyamtársa és jó ba­rátja, Tóth Lajos (1856-1926) magántanár. A gordi- 2006 ■ 147. évfolyam, 50. szám ORVOSI HETILAP

Next