Papp János (szerk.): Justh Zsigmond parasztszínháza - Bibliotheca Bekesiensis 9. (Békéscsaba, 1973)
Rózsa Miklós: Justh Zsigmond
Rózsa Miklós JUSTH ZSIGMOND Elment az életet keresni és a halált találta meg helyette. Halva hozták haza, de halhatatlanul. A teste régen meghalt, itthon már, mikor a hosszantartó nehéz köhögés után az első vércsepp pirosra festette zsebkendőjét, ő maga már régen rálépett a halhatatlanság ösvényére, akkor tán, mikor először ült le az íróasztalához, hogy papírra vesse forrongó agyának hatalmas eszméit, meleg szívének nagy érzéseit. És ez a meleg szív most kihűlt mindörökre, megszűnt dobogni nagy eszmékért, megszűnt hevülni a legszebb ideákért. Justh Zsigmond meghalt. Hogy mit vesztett benne a magyar irodalom, ezt az irodalomtörténetnek az ő nevétől fényes lapja lesz hivatva megörökíteni, hogy mit vesztett benne a szocietás, azt a budapesti és párisi szalonok egyaránt mélyen érzik; hogy mit vesztett benne a művészet, azt legjobban tudja az a díszes művészgárda, melynek olyan bőkezű maecénása volt, hogy mit vesztett benne a föld népe, azt a gyászoló alföld mutatja - de hogy mit vesztettek benne barátai, azt csak ezután fogjuk érezni, miután a cannes-i érckoporsót már elhelyezték a szent-tornyai ősi családi sírboltba. Most csak siratjuk őt... 65