Pagoda, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1999-11-01 / 11-12. szám
A TEGNAP harmincas évek művészeti szemléletét képviseli markánsan. Abban a korban sem a radikális formabontást, a polgárpukkasztást, az újító kezdeményezést, hanem az egyetemes művelődéstörténet hagyományait vállaló szemléletet. Egy bizonyos értelemben azonban mégis friss szellem képviselője Pátzay ekkoriban. A hamis heroizmussal, az üres historizálással, a nyárspolgári ízlés kiszolgálásával mereven szembefordul már munkásságának kezdetén. Az ő modernitásának középpontjában a gondolat, az újkori mitológia megteremtése, a szelíd szimbolizmus és az eszköztelenség áll. Ennek szép darabja Szőts Ernő síremléke, amelyről immár el kell árulnunk, hogy fölállításakor a Fiumei úti sírkertet díszítette. Ez a budapesti sírkert máig a legmagasabb művészeti színvonalú magyar murális és plasztikai műalkotások egyedülálló, ám örökösen veszélyeztetett gyűjteménye. Itt nyugszik többek között Görgey, Arany János, a Petőfi család, Kossuth, Deák, Jókai, Ady, József Attila, Radnóti és sorolhatnánk a neves és névtelen elhunytakat... A világ bármely táján a legszigorúbb szellemi és fizikai védelemben részesítenék ezt a szabadtéri múzeumot. Európának ezen szerencsétlen pontján évtizedek óta pusztul, s elérte a legújabb kori vész is, az újra engedélyezett temetkezések nyomán a mindent elárasztó kegyeleti műkő és fényezett bronz giccsáradat... De vissza a mi szobrunkhoz! Csak remélni merem, hogy a pusztulás elől emelték le ezt a Pátzay-plasztikát eredeti helyéről, s porosodott évtizedekig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában. Fölfedezése, és onnan való kiemelése méltó tett. Mostani 36 pagoda