Pagoda, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999-11-01 / 11-12. szám

A TEGNAP harmincas évek művészeti szemléletét kép­viseli markánsan. Abban a korban sem a radikális formabontást, a polgárpukkasz­­tást, az újító kezdeményezést, hanem az egye­temes művelődéstörténet hagyományait vál­laló szemléletet. Egy bizonyos értelemben azonban mégis friss szellem képviselője Pátzay ekkoriban. A hamis heroizmussal, az üres historizálás­­sal, a nyárspolgári ízlés kiszolgálásával mereven szembefordul már munkásságá­nak kezdetén. Az ő modernitásának közép­pontjában a gondolat, az újkori mitológia megteremtése, a szelíd szimbolizmus és az eszköztelenség áll. Ennek szép darabja Szőts Ernő síremléke, amelyről immár el kell árulnunk, hogy fölállításakor a Fiumei úti sírkertet díszítette. Ez a budapesti sír­kert máig a legmagasabb művészeti szín­vonalú magyar murális és plasztikai műal­kotások egyedülálló, ám örökösen veszélyez­tetett gyűjteménye. Itt nyugszik többek között Görgey, Arany János, a Petőfi család, Kossuth, Deák, Jókai, Ady, József Attila, Radnóti és sorolhatnánk a neves és névtelen elhunytakat... A világ bármely táján a legszigorúbb szellemi és fizikai védelemben részesítenék ezt a szabad­téri múzeumot. Európának ezen szerencsét­len pontján évtizedek óta pusztul, s elérte a legújabb kori vész is, az újra engedélyezett temetkezések nyomán a mindent elárasztó kegyeleti műkő és fényezett bronz giccsáradat... De vissza a mi szobrunkhoz! Csak remélni merem, hogy a pusztulás elől emelték le ezt a Pátzay-plasztikát eredeti helyéről, s porosodott évtizedekig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában. Fölfedezése, és onnan való kiemelése méltó tett. Mostani 36 pagoda

Next