Pajtás, 1957 (11. [12.] évfolyam, 1-48. szám)

1957-03-14 / 7. szám

pontot. Megbeszélték, hogy a követeléseket Jókai olvassa majd fel, Petőfi pedig szavalni fog. Így aztán már kettőt ütöttek Pest város tornyai, ami­kor az ifjúság eloszlott, ezzel a jelszóval: „Nyolc órakor itt leszünk!’­. És felvirradt március 15-e. Borongós, ködös volt a reggel, csípős szél fújdogált és neki-neki feszült a boltok cégtábláinak. Nyolc órakor négyen nyi­tottak be a Pilvaxba: Pe­tőfi, Jókai, Vasvári és Bu­­lyovszky. A kávéházban azonban még igen kevesen voltak és az ifjak csak las­san szállingóztak. Később megjött Emődy, Vajda, Pál­­ffy, majd N­yáry és Degré is. De az asztaloknál sok idegen reggelizett, mert ép­pen szerdai nap és pesti vá­sár volt. Kilenc óra felé végre Jókai felállhatott egy asztalra és felolvasta a ti­zenkét pontot „Valami villanyos meleg­ség állta el akkor minden tagomat — írja ő maga. — Érzem, hogy végzetes szó az, amihez kezdek, de el voltam rá szánva, ha áldo­zatul esem is.“ Utána Petőfi szavalta el a Nemzeti dalt. Ekkorra már odagyűltek a vásárosok is, a vers refrénjét utána zúgták ők is: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!“. Az ifjúság most már lelkesedve indult el az orvosi egyetem felé, a Hatvani - és Újvilág utca sarkán levő épület udvarára. Bizony, kicsi volt ez a csoport, de mégis feltűnést keltett a pesti utcákon. A fiatalok mellén ko­kárda virított, s a menet élén egy hatalmas termetű jurátus vitte a háromszínű lobogót. Minden lépésnél nőtt, gyarapodott a tömeg. Éljen a szabadság, éljen Kossuth! — hangzottak a kiáltások innen is, onnan is. Az egyetemen előadás volt, de a hallgatók otthagyták professzoraikat és letódultak az udvarra. Megint Jókai beszélt: „ ... testvéreim, a pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul. Haladnunk és boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés!..." Petőfi ajkán felzúgott a Talpra magyar, s a menet, megszaporodva az orvosnövendékekkel, sorbajárta a többi fakultásokat is. Most már ezrekre és ezrekre rúgott a számuk, mikor megálltak a Hatvani utcában a Pálffy-ház előtt, amelynek földszintjén akkor a Länderer és Hecke­nast nyomda volt. Petőfi felállt a kapu alatti szegletkőre: — Most egy bizottság be­megy a nyomdába és ki­nyomtatja a tizenkét pon­tot. Addig türelem idekünn! Havas eső szitált az égből. A tömegek az esernyőket rázták a levegőben. Jókai felkiáltott: — Le az esernyőkkel! Hogy állunk maholnap eset­leg golyók elé, ha az eső­cseppek is terhünkre van­nak? Petőfi vezetése alatt Jó­kai, Vasvári, Degré és Iri­nyi behatoltak a nyomdába, mint a nép küldöttei. Az aj­tó nyitva volt, könnyen be­mehettek. Länderer Lajos az ajtóban várta őket. — Azért jöttünk — for­dult hozzá Petőfi —, hogy e két kéziratot kinyomas­suk. Länderer megnézte a tizenkét pont és a Nemzeti dal kéziratát. ■— Lehetetlen, nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttei zavartan néztek össze. Landerer oda­súgta Irinyinek: — Foglaljanak le egy sajtógépet! Irinyi odalépett az egyik géphez: — E sajtót a nép nevében lefoglaljuk és követeljük kéziratunk kinyomtatását. — Az erőszaknak nem állhatok ellen , felelte Lan­derer ünnepélyesen és megparancsolta szedőinek, hogy

Next