Pajtás, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-17 / 15-16. szám
hegyoldal ,ek, ága, tengeren libeg. |ín, a házon, | már a jég láthatáron, ík volt az ég. Borult, Eletosztón. Iztosult | Oroszhon. |k könnyű jelleg | in, tolga mellett pnin. pk tova, li senki, |a jelenti. fordítása* HIA* A ****** | iCSOV: m 22. Huszonhat éves korában Lenin már közismert forradalmár volt. A cári kormány félt tőle, akár a tűztől. A cár megparancsolta, hogy Lenint börtönözzék be. Vlagyimir Iljics Lenin tizennégy hónapot töltött a börtönben. Tizennégy hónap múlva egy szibériai faluba száműzték, három évre. Ez egy isten háta mögötti, vigasztalan kis falu volt a tajgákban. Ám Vlagyimir Iljics nem esett kétségbe azért, mert ilyen eldugott helyre került. Sokat dolgozott, forradalmi könyveket írt, elbeszélgetett a parasztokkal, tanácsaival segítette őket. Szabad idejében vadászgatott Zsenyka vadászkutyájával, fürdött vagy sakkozott. A sakkfigurákat — s nem is akárhogy — maga készítette faháncsból, így aztán az idő észrevétlenül elszaladt. Csaknem letelt a három év. Végéhez közeledett a száműzetés ideje. Kevéssel szabadulása előtt két cári csendőr lépett a szobájába. — Hát mi itt most házkutatást tartunk — mondták.----Ha netalán a cári kormány által tiltott könyveket találunk, jaj lesz magának! Nemhogy megszabadulna, de legkevesebb még három évig ebben a fészekben marad. Mosolygós, jóságos arccal jelent meg előttem, vasszor róla beszélgettünk. Most azonban szigorúan ott rám. Kérdezett valamit, de akkor még csak naleveset tudtam oroszul és nem értettem. Aztán in- Gyere ide! , Sanyi, most lesz kapsz — gondoltam —, és be- s nyakkal somfordáltam elé. A nagyszakállú, széles- s komor tábornok egyike-másika összesúgott, és úgy ,mintha némelyikük mosolygott volna, de a félelmes céllak szigorúvá tették a mosolyt is. Szívem akordobogott, amikor megálltam Lenin előtt.Hát te hogyan kerülsz ide, fiam? — kérdezte most Imetul. Ezen a nyelven többet értettem, és akadozig próbáltam elmagyarázni, hogy nem volt semmizándékom. Én tanoncfiú vagyok a kongresszusra csak ki akartam próbálni a cár trónusát, elég kép-e. Tehát cár szeretnél lenni? — kérdezte az egyikük. Dehogyis szeretnék! Hiszen a cárt minden minítölte, — robbant ki belőlem a tiltakozás, amely szinte volt, hogy elnyomta ijedelmemet is. Ekkor a kok sem tudták tovább visszatartani széles jó- és elnevették magukat. Nevetett Lenin is, haracott a fejemre, és szóról szóra értettem, amint annak ezt mondta: „Csakhogy ezt is megértük elv- Tanoncgyerek a cár trónusán!” Esztergomi László Leninnek bizony voltak tiltott könyvei, forradalmi iratai, s ezek mind könyvszekrénye alsó polcán sorakoztak. Az egyik — termetes, bajuszos csendőr — az ajtónál állt, nehogy valaki bejöjjön vagy kimenjen. A másik — ugyancsak bajuszos, de zömök, dühös tekintetű csendőr — fel-alá járt a szobában, mindenbe beleütötte az orrát. Megvizsgálta az asztalt, fiókos szekrényt, belekukkantott a kályhába, még az ágy alá bújni nem volt rest, hogy megnézze, mi van ott. Azután a könyvszekrényhez ment. — Mi van ebben a szekrényben? — kérdezte. A könyveimet tartom itt — mondta Lenin. — No, megnézem én ezeket a könyveket. Majd meglátom mifélék! A csendőr megállt a szekrény mellett, és azon gondolkozott, honnan kezdje el a könyvek átvizsgálását, alulról vagy felülről. Lenin felesége, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja figyelte a csendőrt, s közben ezeket gondolta „Csak a felső polcoknál kezdené, mert míg az alsó polcig ér, elfárad, s csak felületesen nézi majd át a könyveket. De ha alulról kezdi a könyvek átvizsgálását, akkor régen rossz. Éppen az alsó polcon vannak — a többi között — a betiltott könyvek.” Lenin is szemmel tartotta a csendőrt, s ugyancsak arra gondolt amire a felesége, Leninnek hirtelen mentő ötlete támadt. Odaállított egy széket a könyvszekrényhez, s a csendőrhöz fordult: — Nehezen éri el a felső polcokat De miért is ágaskodnék? Álljon fel erre a székre, és így ellenőrizze a könyveimet. A zömök, bajuszos csendőr megköszönte a forradalmár figyelmességét s felállt a székre, így természetesen a felső polcokról kezdte el a könyvek átkutatását. Éppen erre volt szüksége Leninnek. Vlagyimir Iljics a csendőrre pillantott, és elmosolyodott. Krupszkaja szintén mosolygott, mikor látta, hogy Lenin szinte kényszerítette a csendőrt, hogy úgy cselekedjék, ahogy ő akarja. A csendőr meg turkált a felső polcokon, elolvasta valamennyi könyv címét, s mindegyiket kirázta. Az idő telt. Könyv még sok volt. A csendőr három óra alatt alig győzött négy polcot átnézni. Az ötödik polcot már csak futólag vizsgálta át. Annál is inkább, mert az ajtónál álló csendőr kifogyott a türelméből, és odaszólt a társának: — De soká tart ez a házkutatás! Én már el is fáradtam, meg is éheztem. — Megyünk mindjárt ebédelni — mondta a zömök csendőr. — Már csak az ötödik polc maradt hátra. Biztosan ezen sincs semmi, ha az egész szekrényt hiába kutattam át. — Hát persze, hogy nincs ott semmi, gyerünk enni! A zömök csendőr felületesen átfutotta az alsó polcon levő könyveket, s odaszólt Leninhez: — Semmilyen tiltott könyvet nem találtunk magánál. Volt szerencsém! S ezzel el is mentek a csendőrök. Csak amikor becsukódott mögöttük az ajtó, kezdett Vlagyimir Iljics és Krupszkaja nevetni azon, hogy megtévesztették a csendőröket. Oroszból fordította: Osvát Erzsébet