Pajtás, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-17 / 15-16. szám

hegyoldal ,ek, ága, tengeren libeg. |ín, a házon, | már a jég láthatáron, ík volt az ég. Borult, E­letosztón. Iztosult | Oroszhon. |k könnyű jelleg | in, tolga mellett pnin. pk tova, li senki, |a j­elenti. fordítása* HIA* A ****** | iCSOV: m 22. Huszonhat éves korában Lenin már közismert forradalmár volt. A cári kormány félt tőle, akár a tűztől. A cár megparancsolta, hogy Le­nint börtönözzék be. Vlagyimir Iljics Lenin tizennégy hónapot töltött a börtönben. Tizen­négy hónap múlva egy szibériai fa­luba száműzték, három évre. Ez egy isten háta mögötti, vigasz­talan kis falu volt a tajgákban. Ám Vlagyimir Iljics nem esett két­ségbe azért, mert ilyen eldugott helyre került. Sokat dolgozott, for­radalmi könyveket írt, elbeszélge­tett a parasztokkal, tanácsaival se­gítette őket. Szabad idejében vadászgatott Zsenyka vadászkutyájával, fürdött vagy sakkozott. A sakkfigurákat — s nem is akárhogy — maga készí­tette faháncsból, így aztán az idő észrevétlenül el­szaladt. Csaknem letelt a három év. Végéhez közeledett a száműzetés ideje. Kevéssel szabadulása előtt két cári csendőr lépett a szobájába. — Hát mi itt most házkutatást tartunk — mondták.----Ha netalán a cári kormány által tiltott köny­veket találunk, jaj lesz magának! Nemhogy megszabadulna, de leg­kevesebb még három évig ebben a fészekben marad. Mosolygós, jóságos arccal jelent meg előttem, va­­sszor róla beszélgettünk. Most azonban szigorúan ott rám. Kérdezett valamit, de akkor még csak na­­leveset tudtam oroszul és nem értettem. Aztán in- Gyere ide! , Sanyi, most lesz kapsz — gondoltam —, és be- s nyakkal somfordáltam elé. A nagyszakállú, széles- s komor tábornok egyike-másika összesúgott, és úgy ,mintha némelyikük mosolygott volna, de a félelme­­s céllak szigorúvá tették a mosolyt is. Szívem a­kor­­dobogott, amikor megálltam Lenin előtt.­­Hát te hogyan kerülsz ide, fiam? — kérdezte most Imetu­l. Ezen a nyelven többet értettem, és akadoz­­ig próbáltam elmagyarázni, hogy nem volt semmi­zándékom. Én tanoncfiú vagyok a kongresszusra csak ki akartam próbálni a cár trónusát, elég ké­p-e. Tehát cár szeretnél lenni? — kérdezte az egyik­ü­k. Dehogyis szeretnék! Hiszen a cárt minden min­­ítölte, — robbant ki belőlem a tiltakozás, amely szinte volt, hogy elnyomta ijedelmemet is. Ekkor a kok sem tudták tovább visszatartani széles jó- és elnevették magukat. Nevetett Lenin is, harac­­ott a fejemre, és szóról szóra értettem, amint a­nnak ezt mondta: „Csakhogy ezt is megértük elv- Tanoncgyerek a cár trónusán!” Esztergomi László Leninnek bizony voltak tiltott könyvei, forradalmi iratai, s ezek mind könyvszekrénye alsó polcán sorakoztak. Az egyik — termetes, bajuszos csendőr — az ajtónál állt, nehogy valaki bejöjjön vagy kimenjen. A másik — ugyancsak bajuszos, de zömök, dühös tekintetű csendőr — fel-alá járt a szobában, mindenbe beleütötte az orrát. Megvizsgálta az asztalt, fiókos szekrényt, belekuk­kantott a kályhába, még az ágy alá bújni nem volt rest, hogy megnéz­ze, mi van ott. Azután a könyvszekrényhez ment. — Mi van ebben a szekrényben? — kérdezte. A könyveimet tartom itt — mond­ta Lenin. — No, megnézem én ezeket a könyveket. Majd meglátom mifé­lék! A csendőr megállt a szekrény mellett, és­ azon gondolkozott, hon­nan kezdje el a könyvek átvizsgá­lását, alulról vagy felülről. Lenin felesége, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja fi­­gyelte a csendőrt, s közben ezeket gondolta „Csak a felső polcoknál kezdené, mert míg az alsó polcig ér, elfárad, s csak felületesen nézi majd át a könyveket. De ha alulról kezdi a könyvek átvizsgálását, akkor régen rossz. Éppen az alsó polcon van­nak — a többi között — a betil­tott könyvek.” Lenin is szemmel tartotta a csendőrt, s ugyancsak arra gondolt amire a felesége, Leninnek hirtelen mentő ötlete támadt. Odaállított egy széket a könyv­­szekrényhez, s a csendőrhöz for­dult: — Nehezen éri el a felső polco­kat De miért is ágaskodnék? Áll­jon fel erre a székre, és így ellen­­őrizze a könyveimet. A zömök, bajuszos csendőr meg­köszönte a forradalmár figyelmes­ségét s felállt a székre, így termé­szetesen a felső polcokról kezdte el a könyvek átkutatását. Éppen erre volt szüksége Leninnek. Vlagyimir Iljics a csendőrre pil­lantott, és elmosolyodott. Krupszkaja szintén mosolygott, mikor látta, hogy Lenin szinte kényszerítette a csendőrt, hogy úgy cselekedjék, ahogy ő akarja. A csendőr meg turkált a felső polcokon, elolvasta valamennyi könyv címét, s mindegyiket kiráz­ta. Az idő telt. Könyv még sok volt. A csendőr három óra alatt alig győzött négy polcot átnézni. Az ötödik polcot már csak futó­lag vizsgálta át. Annál is inkább, mert az ajtónál álló csendőr kifo­gyott a türelméből, és odaszólt a társának: — De soká tart ez a házkutatás! Én már el is fáradtam,­ meg is éheztem. — Megyünk mindjárt ebédelni — mondta a zömök csendőr. — Már csak az ötödik polc maradt hátra. Biztosan ezen sincs semmi, ha az egész szekrényt hiába kutattam át. — Hát persze, hogy nincs ott semmi, gyerünk enni! A zömök csendőr felületesen át­futotta az alsó polcon levő köny­veket, s odaszólt Leninhez: — Semmilyen tiltott könyvet nem találtunk magánál. Volt szeren­csém! S ezzel el is mentek a csend­őrök. Csak amikor becsukódott mögöt­tük az ajtó, kezdett Vlagyimir Il­jics és Krupszkaja nevetni azon, hogy megtévesztették a csendőrö­ket. Oroszból fordította: Osvát Erzsébet

Next