Pajtás, 1966. január-június (21. évfolyam, 1-22. szám)
1966-02-03 / 4. szám
Hosszú éveken, évtizedeken át élt köztünk egy tudós, akinek példájából minden fiatal tanulhat. Ez a tudós szenvedélyesen élt, szenvedélyesen dolgozott. Gyermekévei alatt választott hivatásához élete utolsó percéig hű maradt. Ha az élet nem más, mint hűség ahhoz, amit szeretünk — úgy Jávorka Sándor a hűség és akarat mintaképe volt. Én már idős korában, a vajdahunyadi várban, a ligeti vár egyik dolgozószobájában ismertem meg őt. Magas termetű férfi volt, kissé hajlott, egészen ősz, tekintete tiszta volt, hangja mély, kissé rekedtes. Csendben élt, szótlan természet volt, s végtelenül szerény. Szerénysége kissé megszégyenített: a Kossuth-díjas botanikus, akadémikus, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének a tulajdonosa, a vajdahunyadi várban elhelyezett híres Növénytár tudósa megköszönte, hogy érdeklődöm pályája és munkája iránt. Azt is megkérdeztem tőle: — Hol, s mikor kezdődött ez a pálya? A világhírűvé vált magyar tudós 1883-ban falusi kovács fiaként született a Selmecbánya környéki Hegybánya faluban. (Ma Csehszlovákia.) Zsenge gyermeksége óta járta a köretnyék hegyeit, erdeit, leveleket, virágokat, páfrányokat, különféle harasz-i tokát gyűjtött. Elragadta az a nagy, szép, csendes világ, amelynek természet a neve. Vonzotta minden: a Щ fenyvesek, tölgyesek, hegyormok, szakadékok, völgyek zöldje, a levessek változatossága. Azt kérdezte máig gától, miért van minden fának más alakja, s miért nincs a földön két egyforma levél? Kissé szakadt hátizsákkal járta a természet világát és gyűjtögetett. Akár a mesemondó Mikszáth, ő is Selmecbányán volt gimnazista. Természetrajztanára egyszer megtalálta, s kiforgatta a hátizsákját . — Ez a szemét mire való? Mire? Jávorka Sándor egy egész országot tanított meg a természet ismeretére. Abban a korban azonban még nem volt olyan tankönyvünk, amelyből a magyar flórát, a magyar növényvilágot tanítani lehetett volna. A Selmecbányai természetrajztanár sem ismerte a különféle harasztok, páfrányok, növények nevét. Ha valaki megkérdezte a nagy tudóst, mit csinált az életben profeszszor úr? Akkor szerényen ezt felelte: — Lehajoltam. Járta a világot. S lehajolt. Több mint fél évszázadon át gyűjtögette a növényeket. A vajdahunyadi várban elhelyezett Növénytárban kétmillió lapon őrzik a magyar flórát. Ezt a gyűjteményt tette teljessé Jávorka Sándor. Szakadozott hátizsákot, ahogyan ő nevezte, iszákot hordott még idős korában is, akár a Selmecbánya környéki erdőkben, ifjúsága idején. Mikor gyűjtött, napi tíz órákat gyalogolt. Általában keveset, csak napi öt-hat órát aludt. Hol Galyatető környékén látták hajolgatni a szerény, csendes öregurat, hol Göcsej domboshullámos vidékén tűnt fel, hol a rejtett Hegyköz világát járta Sátoraljaújhely felett. Gyalogolt és gyűjtögetett. Mindig lehajolt, s egy-egy virágot, levelet fölemelt. Több mint fél évszázad alatt összegyűjtötte a magyar növényvilágot. Egész életében szerényen, szűkösen élt. Vagyont nem gyűjtött. A vagyon talán nem is érdekelte. Leg (EMLÉKEZÉS JÁVORKA SÁNDORRA) váttcsok többször gyalog járt, gyakran lóháton, s néha vonaton, autón. Magyar- jfe országon • kívül végiggyűjtötte Svájcot, Németországot, járta az Alpo- ^ kát, Bulgáriát, Romániát, bebaran- golta az egész Kárpát-medencét, vé- ^ gigjárta az Al-Duna környékét, 1957-ben például Leningrád és Kurszk közt gyűjtögetett szovjet bo- ж tanikusokkal. Már professzor volt, világhírű bo- ^ tanikus, akadémikus és több magas állami kitüntetés tulajdonosa, könyvei — például az Erdő, mező virágágyai — százezres példányban forogtak közkézen, egyik művét Moszkaszában lefényképezve hozták Jorga- Selomba, képes nagy növényatlaszáért щ már kétszáz dollárt is fizettek az ÚfS Egyesült Államokban, az öregúr azonban nem pihent meg, hanem szenvedélyesen gyalogolt tovább. Щ Talán a legnagyobb, a legbölcsebb vándor volt Magyarországon. Amit» a Selmecbányai erdőkben kezdett el, s ahhoz élete utolsó pillanatáig hiú Щ maradt. » Hatvannégy esztendős korában Ш még lóháton járta be Albániát és Ш végezte gyűjtőmunkáját. Щ. Hatvan éves korában ment nyug- ж díjba. Utána még tizennyolc eszten- (ig deig ingyen dolgozott a budapesti Növénytárban, reggel kilenctől, este Ш nyolcig. Munkájától, álmaitól elsza- '& kadni nem tudott. gg Szenvedélye, kitartása már-már ^ időtlenül határtalan volt. A Magyar & flóra és A magyar flóra képekben ^ című munkáit huszonhat esztendeig ^ gyűjtötte és írta. rí Mindent ismerni akart. S ismere- teit mindenkinek át akarta adni,s 1961. szeptember elején — hetven- nyolc éves volt ekkor — beteg lett. Ж Tüdőtágulása volt. Szeptember 8-án családja és munkatársai tiltakozása ^ ellenére még útnak indult Nagykanizsa környékére, hogy megnézze az Írország egyik legszebb szelídgeszte- tanyájét. Erről írta utolsó munkáját, ж . Ebben az időben már a nyomdá- ban volt Kerti virágok című másik egy műve. Halálos ágyán — 1961. szeptember 20-án halt meg — még utaz sításokat adott munkatársainak, á» hogy milyen javításokat végezzenek el a nyomdai kefelevonatokon. Щ: Panaszkodni soha senki nem halpt lotta. Az elmúlástól nem félt. A ^ Farkasréti temetőben hantolták el azt a férfit, aki megismerte, össze- & gyűjtötte, nemzetének megmagya-jírozta a természetet. ^ Ruffy Péter % $ ' * » itLi * k' i i m/TBW i. 'ЛшТл ’ < » «r I '