Pajtás, 1980. szeptember-december (35. évfolyam, 23-37. szám)
1980-10-09 / 28. szám
Félelmetesen nagyok a különbségek. Vannak iskolák, ahol mindent megtesznek, hogy a legjobb körülmények között éljenek, tanuljanak a gyerekek. És nem messze tőlük mintha nem is akarnák lerázni magukról a régóta leülepedett nyírségi homokot — mondta Balla Béla, a debreceni járás úttörőelnöke. A nyírábrányi általános iskola épülete korántsem azért került tető alá az 1820-as években, hogy ma gyerekek tanuljanak benne. Kastély volt ez a javából, régi nemesi családoké, előbb az Eördögh Ábrányiaké, majd a gróf Szapáryaké. A hajdani építtetők korábban az egyházzal csatáztak (bele is buktak, hoszszas vita után elhagyták az Eördögh — ejtsd: Ördög — előnevet), majd a császáriakkal, az Ábrányi fivérek nemzetőrként jeleskedtek a szabadságharcban, tehát haladó emberek voltak. De azt azért nem gondolták, hogy másfél évszázad múltán nyírségi lányok és fiúk hancúroznak a kastélyparkban, őrsi búvóhelyet, játszóteret építenek, úszómedencét, sportudvart, gyakorlókertet kapnak. A NYÍRSÉGI EMBER ÖRÜL A LEGKISEBB FÖLDKUPACNAK ÉS DOMBNAK NEVEZI, DE NEM ADNÁ LANKÁS HAZÁJÁT A VILÁG LEGNAGYOBB HEGYVONULATÁÉRT. — Évente százhúszezer forintot kapunk karbantartásra — mondja Varga Mihály igazgató. — Szép pénz, ám aligha lenne elég, ha a gyerekek és az iskola dolgozói nem tekintenék szívügyüknek második otthonukat. Sokan is vannak: félezer diák, csaknem negyven pedagógus. Jó arány, egy-egy osztály létszáma a húszat sem éri el. S nincs az a pénz, amiért az ábrányi pedagógusok vennék a kalapjukat, hogy odébb álljanak, másik munkahelyet keressenek. És aligha akad diák, aki elvágyna innen más iskolába. Pedig nincsenek csodák. Mert sokszor hajlamosak vagyunk arra gondolni: a nagyvárosoktól távoli iskolákon csak a csoda — értsd: a sok pénz — segíthet. Ám segíthet a tanárok lelkesedése, amely a gyerekekre is könnyen átragad, az igazgató és a „vezérkar” elszántsága, utánajárása, újabb és újabb ötlete, hogy a lankán ne gaz, hanem nemes növény teremjen. De félre a virágnyelvvel. Varga Mihály magyarán beszél: — Az Egy üzem, egy iskola akcióban nem restelltük felkeresni még a megyén túli intézményeket sem. S az eredmény: a kecskeméti Fémmunkás Vállalat szerszámokat adott a fiúk gyakorlati műhelyének, ennek fejében segítünk nekik, hogy innen szakmunkástanulókat toborozzanak. A budapesti Pamuttextil Műveknek is tisztességes ajánlatot tettünk: segítjük a fonó-szövő utánpótlást, ha cserébe varrógépet, textilanyagot adnak. Adtak, a lányok ezen tanulják a szabás-varrást. Az iskola a helyi Alkotmány Termelőszövetkezettel is kötött együttműködési megállapodást, melynek alapján a tsz-közgyűlés évente 10 ezer forintot szavaz meg az iskolának gyereknapra, olvasótábor szervezésére. A szövetkezet műhelyében barkács szakkört rendeztek be azoknak, akiknek a fabrikáláshoz van kedvük, az agronómus pedig játékos üzemlátogatásra viszi a hetedik-nyolcadikosokat. Arról nincs pontos adat, hogy később hány gyerek választja hivatásául a növénytermesztést vagy az állattenyésztést. A NYÍRSÉGBEN, AHOL A DOMBOT IS HEGYNEK SZÁMÍTJÁK, A LEGKISEBB KÜLÖNBSÉG IS NAGYNAK LÁTSZIK, HÁT MÉG A NAGY, AZ IGAZI... Szurkos Margit szüleinek az iskola ad munkát: anyukája a napköziben konyhai kisegítő, édesapja karbantartó. — Nagyon szeretjük az utazást — mondja. — A fémmunkások autóbusszal visznek minket kirándulni, a textilesekkel Budapesten voltunk. — A sport az igazi! — állítja Szoboszlai Géza, hatodikos öccse nevében is. — Az igazgató bácsiék a pincéből csináltak tornatermet, úgy tudom, az anyagot a tsz ingyen szállította Nyékládházáról. De a legklasszabb az úszómedence, azt tessék megnézni! Az iskolában nemrég rajzpályázatot hirdettek. Az egyik gyerek azt rajzolta meg, hogy mi mindent kaptak az elmúlt években. Tele volt a rajzlap ... ... S elképzelem a rajzlapot néhány környező községben is, autóval tíz, legfeljebb harminc percnyire Nyírábránytól. Merthogy a különbségek mérésére leg-