Pajtás, 1980. szeptember-december (35. évfolyam, 23-37. szám)
1980-10-09 / 28. szám
jobb a tapasztalat; felkeresek néhány olyan iskolát, ahol a vezetőkből, a pedagógusokból és a gyerekekből ki nem fogy a panasz. Kevés a tanterem. Sok a bejáró. Mind igaz, mégis úgy érzem, ezek a visszatérő szólamok nagyon hasonlítanak Pató Pál úr szavaira: „Ej, ráérünk arra még!” Aki mentegeti magát, hogy ne kelljen semmit se tennie. És a ráadás: mondják, hiába próbálnak kapcsolatokat keresni, üzemekkel, gazdaságokkal szerződést kötni, mindent elkapkodnak tőlük. Nekik már nem jut senki sem .. . Pedig ezek az iskolák iskoláknak épültek. Barátságos tantermekkel, szertárakkal, tetszetős nevelői és igazgatói szobákkal. A képzeletbeli rajzlap — melyen ott kellene lennie, hogy mit kaptak ezek a gyerekek az elmúlt időben —, üres marad. Természetesen nem az oktatás színvonalát, a pedagógusok szakmai tudását kifogásolom, hanem azt a többletet, amely jobbá, szebbé teszi a mindennapi életet. S amely pusztán panasszal el nem érhető. ATÁVOLSÁG A FALVAK KÖZÖTT NAGYON IS MÉRHETŐ. KÜLÖNBSÉGET AZONBAN NEHÉZ LENNE SZÁMOKKAL KIFEJEZNI. Nem fogadom el mentségnek azt sem, hogy „Tunyafalván” és „Lusta községben, az iskola gyarapítására nincs az embereknek idejük. Ha pénzszerzésre van, erre is jutna. Ezen a vidéken bőven terem a málna és a dohány, a családok szép jövedelmeket mondhatnak magukénak. Nem ritka a színes tévé, az újabb, drágább gépkocsi Sajnos, a gyerekek gyorsan megtanulják, hogy mit jelent az „enyém” fogalma. Azt viszont alig érzem, hogy az iskolákban, az iskolákért tenni szeretnének: történjen végre valami, ami előbbre mozdít, aminek mindenki — gyerek és felnőtt egyaránt — örülne. Sok embert megkérdezek, mi kellene ahhoz, hogy az ábrányihoz hasonló játszótere, úszómedencéje, minitangazdasága legyen egyegy közösségnek? Vállvonogatás a válasz. Legfeljebb annyit mondanak: rajtunk csak a csoda segíthet. Ha most valaki arra gondol, hogy a nyírábrányiak helyzete már eleve azért jobb, mert ők kastélyban rendezhették be az iskolát, az téved. Az ilyen régi épületek csak hátrányt jelentenek: a hatalmas tantermeket alig lehet befűteni, rendkívül nehéz a játékhoz, őrsi foglalkozásokhoz kis kuckókat kialakítani. Csak éppen az ábrányiak rájöttek : nem csodákból, hanem tettekből épülnek fel a kiemelkedés „dombjai”. A segítség, a több, a jobb nem megy magától a házhoz. LEGALÁBB AKARNI KELL. MEG KELL PRÓBÁLNI, HOGY HA NEM IS HEGY, LEGALÁBB DOMB ÉPÜLJÖN A NYÍRSÉGI HOMOKON. Dési PéterFotó: Karasz Lajos HA HEGYES NEM