Paksi Tükör, 2007 (14. évfolyam, 1-3. szám)
2007-03-01 / 1. szám
ÖRÖKSÉG Száztíz évvel ezelőtt, 1897. április 14-én a kora reggeli órákban halt meg Szabadkán a Mária Valéria kórházban Jámbor Pál. Halálának évfordulóján a nevét viselő társaság - a Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával - emlékalbumot jelentetett meg, amelyből néhány részletet közlünk. Jelen összeállításban - az emlékalbum anyagából válogatva - a forradalom és szabadságharcban vállalt szerepével foglalkozom, annak reményében, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékező városi ünnepség szónokai és szereplői irodalmi jegyzékként használják majd emlékező írásaik elkészítéséhez. Jámbor Pál irodalmi tevékenysége 1843-ban indul, amikor első versei megjelennek a Regélő Pesti Divatlapban, majd még ugyanabban az évben Hattyúdalok címmel kiadja első verseskötetét. Pappá szentelésének évében - 1844-ben - megjelenik Szádvár című epikai kötete. Irodalmi tevékenysége kapcsán gyakran megfordult Pesten, kapcsolatot tartott a pesti fiatalokkal, a márciusi ifjakkal, köztük Petőfi Sándorral. Önéletírásából tudjuk, hogy a verseiért kapott honoráriumból gyakran vendégelte meg Pesten barátait és költőtársait. A reformkor szelleme őt is átformálta, ő is azok táborába tartozott, akik a „régi világot, melyben dézsma és robot uralkodott" meg kívánták változtatni. Mi sem jellemzőbb ennél, mint az a röpirat, amelyet 1848 tavaszán adott ki az első szabad választásokra készülve. Mint jankováci plébános, indult a választási küzdelemben - ugyanúgy, ahogyan Petőfi Sándor - ám a mandátumot közfelkiáltásra nem őrá, hanem Kossuth Lajosra ruházta a tömeg. Kossuth, mivel már rendelkezett mandátummal, Vörösmarty Mihálynak adta át, aki tagja is lett az országgyűlésnek. Vörösmarty szerepet vállalt a politikai küzdelmekben, kapcsolatban állt Kossuthtal, Széchenyivel, Wesselényivel. Ő volt 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, Petőfi Sánkota megvédendő helytállásra. A Horváth Mihály püspök vezette vallás- és közoktatásügyi minisztériumban vállalt állást 1849-ben, majd a Debrecenbe menekülő kormányt követte, és részt vett a tavaszi hadjáratban, Damjanich János hadtestében szolgált mint tábori lelkész. Verseivel is szolgálta a hadsereget, méltatta a hős katonákat, tábornokokat és Kossuth Lajost is. Büszke volt arra, hogy ő „dalolta meg" Kossuth Lajost, amely költemény Kossuth debreceni szállásának íróasztalán kötött ki. A szabadságharc bukása után bujdosik, majd emigrál, tízévi száműzetés után 1859-ben tért haza, és már 1861 tavaszán a kulai kerület országgyűlési képviselővé választotta. Három cikluson át tagja volt a parlamentnek a Határozati Párt soraiban, hű maradva a 48-as eszmékhez. A kiegyezésről soha nem írt, műveiben és politikai beszédeiben igen éles kritikát fogalmaz meg Bécs urai felé. Igen bölcsnek tartja Deák Ferenc megállapítását: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges." Márpedig 1867-ben önként mondott le az ország a függetlenségéről, amelyet csak 123 év után kapott vissza. Jámbor Pál a forradalom és szabadságharc forgatagában dór támogatója, és 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke. Jámbor Pál visszaemlékezéseiből ismert, hogy kapcsolatban állt Vörösmartyval, Petőfivel együtt jártak nála. Vörösmarty ismerte Jámbor Pál irodalmi munkásságát, tanácsot is adott számára egyes verseivel kapcsolatban. A szerb betörés hírére - 1848 júniusa - a Zentáról kapott sürgöny hatására, mint jankováci lelkész, híveiből felkelő sereget toboroz „földünket, tűzhelyeinket, templomain Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára ■ Beregnyei Miklós Paksi Tükör • 2007 márciusa 1