Palócföld, 2003 (37. évfolyam, 1-6. szám)

2003 / 3. szám - Szabó Andrea: Az utolsó nógrádi dudás (Madách-díjasok, 2003)

Szabó Andrea Madách-díj as ok, 2003 AZ UTOLSÓ NÓGRÁDI DUDÁS Pál István, tereskei dudással szinte mesébe illő körülmények között talál­koztam először. Tereskei házának lépcsőjén ült a bágyadt kora tavaszi nap­sütésben, fekete kalapban, s miközben a napon sütkérezett, pásztorbotot faragott. Rögtön éreztem, hogy egy mára már kiveszőfélben lévő élet- és magatartásforma, egy letűnt világ „utolsó mohikánja” ő. A 24. órában va­gyunk, hogy megörökítsük az általa képviselt értékeket. Amikor bevezetett takaros portájára, sorra mutatta meg bodzafából készített furulyáit, kecske­bőr bicskatartóit, cseresznyefából alkotott híres „türelem üvegeit”, somfából faragott juhászbotjait, de a rengeteg trófea, éjjeli lámpa, az ajtó küszöbén álló kitömött bari - mely a nyakába aggatott csengővel ad hírt arról, hogy látogató érkezett -, a kitömött fácán, mind-mind Pál István alkotó fantáziá­járól tanúskodnak. Az egyetlen munkaeszköze három bicskája. Van olyan furulyája, melyről azt sem tudja, hány éves, hisz még nagyapja is használta. Pár hasáb fát tett a tűzre a meglehetősen hideg szobában, aztán megkezdő­dött a múltidézés. - Milyen körülmények között látta meg a napvilágot? Meséljen a gyerek­koráról, a szüleiről, szülőfalujáról! - Pál Istvánnak húznak engemet, 1919-ben születtem Kétbodonyban feb­ruár 25-én. Még akkorában, ha egy asszony szülni akart, nem a kórházba szaladtak, hanem szü­észnők voltak a faluban. Egy hatalmas tábla volt kité­ve a házukra, hogy: „Gólya néni”. Gólyát ábrázolt a tábla, egy kis vánkosba csavart csöppség volt a szájában, így születtem meg én is három lány után mint negyedik gyermek. Édesapám igen megörült, hogy gyermek lettem, és mindjárt avval foglalkozott az elmondások szerint, hogy „lesz már utó­dom”. Majd amikor világra segített a szülésznő, kitett valamilyen vánkosra, utána pedig édesapám a dudasípszárt, a bicskát, az ostort, mely az állatok kezelésére, gondozás­ára szolgált, a kezemhez érintette, - állítólag a mag­zatvizes kézhez - hogy a mindent tudást már ott vegyem át, és rámolvasott. 1925-ben adott be édesapám az iskolába, akkor voltam hat éves. Az is­kolában egy palatábla volt, meg egy szivacs rákötve és egy palavessző. Volt 1 329 fr

Next