Pápai Textilmunkás, 1979 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1979-01-19 / 1. szám

Hír­mozaik MŰTÜDŐ Elkészült az első bol­gár műtüdő. Az oxy­­generátoroknak két faj­tája ismernt a világon: a bubble- (habzó) és a membrán-típus. A bol­gár gyártmány az előbbi­ek közé tartozik. Mind felnőtteknél, mind gyer­mekeknél használható. TERHESSÉG ÉS ELEKTRONIKA Az­ amerikai piacon meg­­­­jelent­ egy elektronikus „miniműszer”, amellyel meghatározható a terhes­ség kezdete. Ha a terhes nő ujját az Ovotrom zsebkészülék elektró­dáb­a helyezi, a skálán megjelennek a megfelelő számok. VILLÁMZÁRÁS „ GIPSZ Algois Bloemer nyugat­német sebészprofesszor végtagtöréseknél a gipsz­kötéseket speciális vil­lámzárakkal látta el, amelyek segítségével a b beteg úgy veheti magára a gipszet, mint valami­lyen ruhadarabot. Műsorkalauz A brigádok és gazdasági életünk színvonalának kap­csolatával foglalkoztak ja­nuári első összejövetelükön a szocialista brigádok vezetői, a kulturális felelősök az üze­mi közművelődési bizottsá­gok feladataival ismerkedtek meg, a Temtax klubban KRESZ-játékokk­al szóra­koztak a fiatalok, s megvi­tatták az 1979-es programot. 19-én, pénteken, a Munkás szabadegyetem természettu­dományi­­ tagozatán Juhász Árpád geológus Meddig elég Földünk nyersanyagkészle­te címmel­­ tart előadást. Szintén e napon egy KISZ- alapszervezet mutatkozik be a Temax klubban, 22-én pe­dig az ipari tanulók tartanak összejövetelt, programjaik­ban ügyességi játékok szere­pelnek. 26-án két amatőr művé­szeti csoport, a Pedagógus Művelődési Ház színjátszói és a Textiles Művelődési Ház Amatőr színpada vendéges­kedik Adásztevelen. Az Amatőr színpad Baranyi Fe­renc A lónak vélt menyas­­­szony című komédiáját mu­tatja be, a Nők klubja pedig 29-én tárgyalja meg az 1979- es munkatervet. A Vajda Péter szín­házi bérletsorozat januárban szünetel. 32 ügy 3 hónapban Jogsegélyszolgálatunk új ve­zetője, dr. Horváth Csilla a kö­zelmúltban tájékoztatta munká­járól az szb-t. Kiderült ebből, hogy vállalatunk dolgozói nem­csak hiányolták a jogsegélyszol­gálatot, de (hogy hosszabb szü­net után újból funkcionál) él­nek is ezzel a lehetőséggel, hisz 3 hónap alatt 32 üggyel fordul­tak oda. És talán az sem meg­lepő, hogy jobbára fizikai dol­gozók. Felvilágosítással, tanács­adással 19 ügy rendeződött. Ezek közül leggyakoribb volt a há­zassági perekkel, illetékössze­gekkel, segélyformákkal, birtok­háborítással, vagy nyugdíjjal kapcsolatos. Az ügyek intézése kapcsán 5 esetben kellett bead­ványt írni, 2-szer megelőzte ezt más szervekkel való kapcsolat­­felvétel, 6 téma pedig iratszer­kesztés nélkül rendeződött, csu­pán jogi tanács kellett. E jelentés óta (tudomásunk szerint) 4—5 ügy érkezett az iro­da vezetőjéhez, melyek intézése folyamatban van. S bár nem el­sődlegesen olyan témákban, amelyekre a jogsegélyszolgálatot létrehozták, így is jó, a bizalom jele az érdeklődés, s remélhető, mind nagyobb gondot vesz le fő­leg az ilyen ügyekben járatlanok válláról. A szakszervezeti érdekvédelemről Beszélgetés a titkárral Olyan jogok letéteményese ma már nálunk a szakszer­vezet, hogy nélküle aligha képzelhető el az üzemi élet. Képviselői ott vannak a munkapadoknál, a legkülön­bözőbb testületekben, köz­vetlenül vagy közvetetten véleményt mondanak min­den, az összdolgozókat érin­tő lényegesebb témában. Er­ről, azaz az érdekvédelemről beszélgettünk Varga Sándor vszt-titkárral az új év első napjaiban. — Mennyire tartja sikeres­nek tavalyi érdekvédelmi te­vékenységüket ? — Igen összetett kérdés ez, hadd kezdjem azzal, hogy előtérbe került az egyéni érdekvédelem, amely régeb­ben nem kapott kellő hang­súlyt, mondhatjuk úgy is, háttérbe szorult kissé. Erre egy SZOT-határozat hívta fel a figyelmünket és úgy vélem, sikerült javítanunk e téren is. — Ha sorrendet nézünk, melyik helyen van ma az érdekvédelem? — A legutóbbi kongresszus a nevelési tevékenységet tet­te az első helyre, tűzte ki legfőbb feladatul. De szerin­tem ezen belül vagy mellet­te ott van az előbbi is, nem választható el. Sőt, a terme­lés­segítés is olyan felada­tunk, amit szinkronban kell végeznünk minden mással, egyébként a gazdasági bázist is ez jelenti, például a szoci­ális létesítmények fejleszté­séhez. Mindettől függetlenül külön szoktunk mi­­ beszélni kimondottan érdekvédelmi kérdéseki­ől. — Említene egyet? — Hogyne. Megtervezi a vállalat a túlórákat, de csak velünk egyetértésben teheti. Menet közben is odafigye­lünk, vizsgáljuk az indo­koltságot, s így közünk van ahhoz, hogy e tekintetben nálunk jól alakulnak a dol­gok. Ez egyébként olyan kétoldalú érdekvédelem, amikor a vállalatnak is se­gítünk, a dolgozónak is. — Az üzemi demokrácia fórumairól mit mondhat? — Egészében elégedett va­gyok, bár azon leszünk, hogy ebben az évben tartalmi nö­vekedést érjünk el. Mert nem elég a fórum, az is fon­tos, hogy a testületek tagjai jól felkészüljenek a tárgyalt témákban, részt vegyenek a vitában. Ilyen értelmű kívá­nalmak még a bizalmiak ta­nácskozásán is voltak, van­nak. — Sokszor felvetnek em­berek különböző problémá­­kat, nem értik, miért nem rendeződnek azok. Ilyen az autóbuszállomáss­al kapcso­latos panasz. — Mi ezzel kapcsolatos időben elmondtuk vélemé­nyünket. Megbeszéléseket tartottunk, igyekeztünk a be­járók érdekében szólni. Ha­sonlóan más nagyüzemek képviseleti szerveihez. Saj­nos, buktatói is vannak mun­kánknak, nem mindig sike­rül kedvünk szerint. Nap­jainkban messzemenő követ­keztetéseket még nem von­hatunk le a kialakult hely­zetről, de figyelmünk ott van. — Néhány üzemben örö­kösen visszatérő a munka­­ruh­ás probléma. Egyrészt, hogy nincs minden méret­ben, másrészt túl hosszú a kihordási idő. Hogy véleke­dik erről? — Ami az első részét ille­ti, tudtommal javult a hely­zet, eddig sem az áruházon múlott. A második része már komolyabb, mivel anyagi ve­­tülete van. Nemrég még 200 forintba került egy férfi munkaruha, ma a duplája. A korábbi 350—400 ezer fo­rint helyett már 600 ezer­nél tartunk. Én személy szerint elhiszem, hogy a lég­­nedvesítőknek szükségük lenne legalább még egy nagy­­ságra, de ígéretet nem tehe­tek rá . Csak azt mondhatom hogy a munkaruha kihordási idő módosítása az öss­zes ja­vaslat elbírálása után le­hetséges, egy megfelelő idő­pontban. Egy kicsit alapo­zunk itt a dolgozók öntuda­tára, megértésére is.­­ A kiegészítő és csoma­goló dolgozói eléggé rossz körülmények közt vannak öl­töző-fürdő tekintetében. Mire számíthatnak ? — Szociális létesítménye­ink fejlesztését a vállalati ötéves terv előírásai, illetve a rekonstrukció szabja meg. Az említett üzemekben való­ban elmaradtunk a követel­ményektől. Szociálpolitikai tervünk végrehajtását már­ciusban vizsgáljuk, elemez­zük. Ekkor javaslatot te­szünk a további fejlesztésre. Persze tudni kell, hogy a ko­rábbi terveket is többször módosítottuk, pénzügyi gon­dok miatt, így előfordulhat, hogy egylépcsős megoldás nem lesz, vagy áthúzódik ez a dolog, következő tervidő­szakra. — Mi várható az egyéni érdekvédelem szélesítése te­rén? — A megelőzés hívei va­gyunk, tehát arra törek­szünk, hogy munkahelye­inkben senkit sérelem ne érjen. Ez megint csak kap­csolatos a neveléssel, meg sok mással. De innen kell in­dulnunk. Különös figyelem­ben részesítjük a fiatalo­kat, hisz összlétszámúnk mintegy 40 százalékát teszik ki, s köreikben leggyakoribb a vándorlás. Tudott, hogy a nálunk képzett szövőipari tanulók tekintélyes része már az első évben kilép, to­vábbmegy. KISZ-bizottságunkkal is szorosabb kapcsolatot kívá­nunk teremteni e téren, és úgy szeretnénk hatni ezekre a fiatalokra, hogy felismer­jék nálunk a biztos jövőt, az egyéni perspektívát is. Ismételten életre hívtuk a jogsegélyszolgálatot s igen jó tapasztalataink vannak. Változatlanul mindent meg­teszünk a terhes nők kímé­letes foglalkoztatása érde­kében. Az üzemi étkeztetés, a bölcsődei­, óvodai ellátás mindenkinek rendelke­zésére áll, méghozzá kívülállók ál­tal is elismert szinten. Mű­velődési házunkban olyan kulturális életet kínálunk, ami az igényesebbeknek is megfelelő, hogy ne is szóljak könyvtárunkról, mely városi funkciót is betölt. Mindemellett bármily ma­gánügyben hozzánk fordul­hatnak a dolgozók, időnk­höz, képességünkhöz mérten igyekszünk segíteni, hogy csupa elégedett emberrel legyünk körülvéve. És ha már nálam a szó, hadd fe­jezzem be azzal, hogy köszö­netet mondjak azoknak az aktivistáknak, akik segítenek ebben, továbbra is kérve ez irányú fáradozásukat. 2 - PÁPAI TEXTILMUNKÁS - 1979 január 19. Készülnek az új áruutalványok Vélemények a kedvezményes vásárlásról Véget ért a textiles áruk kezdvezményes vására, amelyhez most először, ki­lós csomagra jogosító utal­vány helyett, méterben le­hetett hozzájutni, 1140 fo­rint értékben. A vélemények az új módszert illetően igen­ megosztottak, s bár a kilós csomagok főleg maradék áruit tartalmaztak, sokan előnyö­sebbnek vélik, így utólag. De szóljanak inkább néhá­­nyan az érdekeltek közül: — A környezetemben min­denkinek az volt a vélemé­nye, hogy anyagilag most rosszabbul jöttünk ki — mondja Tasnádi Mi­hályné. — Én például csak a negye­dét váltottam ki. Persze nemcsak azért, mert drá­gább, hanem mert nem volt kedvemre való. Pedig 3—4- szer is bementem az üzlet­be, szerettem volna szép ágy­neműnek való műszálast, sajnos a boltban híre-hamva sem volt ilyeneknek. Nagy­kockás konyhagarnitúrát is akartam venni, de azt sem sikerült. Így aztán, hogy va­lami mégis legyen, a fiam­nak vettem pizsamaanyagot. — É­n­ például nem vettem semmit — kapcsolódik be Iványi Józsefné —, mert szerintem nem éri meg. Ha megveszem az ágyneműnek valót közel 30 forintért és megvarrratom, rosszabbul já­rok, mintha veszek készen. Ráadásul a készből nagy a választék, a textiles árukból pedig nem volt. Ha árut ka­pott a bolt, nagy volt a tu­multus, ahhoz idegek kelle­nek, ha kiválogatják a javát, akkor meg már nem marad, ami tetszik. Most majd megkapjuk a 750 forintot abból szándékozom ágyne­műt venni.. készen. Süle Lajosné elégedett, szép anyagot kapott, így be­szél róla: “ Műszálas ágyneműnek valót vettem, 24 métert, azt könnyű kezeim. Én jókor mentem, volt választék. Igaz, majdnem 28 forint volt ennek métere, de jó minő­ségű, így megérte. Talán csak az lett volna jobb, ha több idő áll rendelkezésünk­re és nem ünnepek előtt kell ennek is utánajárni. Remé­lem idén már korábban kéz­hez kapjuk a tömböt. — Egész évben vártuk ta­valy, hogy vehessük a texti­les árut — mondja Farkas Józsefné —, jó lett volna egy-két nyári blúz, ruha. Ősszel már jobbára ágyne­műt akartak az asszonyok. Annál is inkább, mivel most méterben hozzájuthatunk. A többségnek azonban az a vé­leménye, hogy üröm is ve­gyült az örömbe. Mert most jó, hogy többet vélhetünk és belelátunk, nem úgy, mint a csomagba, viszont drágának tartjuk, szerintünk ez nem olyan kedvezményes. Vasvári Sándorné is ágy­neműnek valót vásárolt: — Jóikor mentem, októ­berben, tudtam venni olyant, amit elképzeltem. Igaz, 580 forintot fizettem 20 méter­ért. Hát, nem olcsó, a mun­katársaimnak is az a véle­ménye, nem is igen éri meg. Azért az mindenképpen jó lenne, ha most korábban kap­nánk meg a hónokat. Ez utóbbira vonatkozólag annyit máris megtudtunk, hogy a tömbök készülnek, s előreláthatólag február-már­ciusban kézhez kapja min­denki, így elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy ki-ki ízlésének megfelelő textiles árut válasszon. Egyébként a vállalatveze­tőség döntése szerint a jö­vőben ez a módja marad a kedvezményes áruvásárlás­nak, s a félreértések elkerü­lése végett hozzá kell tenni, hogy a kedvezmény azért így is 35 százalék, s míg a cso­magokban maradékok vol­tak, most a teljes ár 65 szá­zalékért, I. osztályú árut kapunk. Kerekes Lászlóné Patronáltak a brigádokról Nemrég elkísértük a böl­csődei Hámán Kató szocia­lista brigád tagjait özvegy Més­záros Károlynéhoz, a szociális otthonba. Bözsi né­ni ágyban fekve fogadta lá­togatóit, sírástól remegő han­gon üdvözölt valamennyiün­ket. Bár titkon már várta a minden hónapban pontosan érkező vendégeit, mégis meg­lepődött jöttükön. Mint mondta, neki senkije sincs, aki látogassa, csak ezek a drága asszonyok. Nagyon kedvesek, mert ajándékukból és szeretetekből mindig jut a szobatársaknak is. S ha ez a kedvesség nem vele tör­ténne, el sem hinné, hogy ilyen is van, hisz némely gondozott 3 gyereket nevelt fel, mégsem jönnek el hozzá. — Én már a 80-on is túl­vagyok — mondja —, tehát nagyon régen volt, amikor a gyárban, dolgoztam. Bizony, 20 évet húztam le az árutis­z­­tíitóban. Nagy szó vol­t­am egy helyen, ennyi éven át... So­kat beszélgetünk erről, szóval nem vagyok egészen idegen a gyártól. Eljutnak brigádjaink a gyermekintézményekbe, így a kisegítő iskolába is. Mint Nagyváradi Józsefné igazga­tóhelyettestől megtudtuk, a textilgyárból 3 kollektíva is patronálja az ottani gyereke­ket, köztük egy ifjúsági bri­gád. — Valamennyi közösség jóindulatú segítségét szíve­sen fogadjuk, mert társadal­mi kapcsolataink az iskola nyitottságát szolgálják. Az a célunk, hogy minél több ta­­tanuló kerüljön kapcsolatba más gyerek és felnőtt közös­séggel. Szeretnénk, ha minél többen vennének részt az is­kola pedagógiai munkájában. Ezért ápoljuk és bővítjük az Egy ütem, egy iskola moz­galmat. Ez év folyamán alapvető feladatunk, hogy a meglévő kapcsolatot még tar­talmasabb együttlétté erő­sítsük,­­hogy jobban megis­merjük egymást. Segíteni akarjuk tanulóink pályaválasztását és ezzel azokat az üzemeket is, ame­lyek munkaerőgondokkal küzdenek. A brigádok segít­ségével szeretnénk üzemlá­togatást tenni a textilgyár­ban is, hogy megkedveljék az ottani munkát leányaink. A fiúknak több lehetőség adódik a városban, sőt, foly­tathatják tanulmányaikat és szakmunkássá érhetnek. Szívesen elmennénk mű­sorral a gyárba egy-egy al­kalomkor, például nőnapon, május 1-én, amikor a kiváló brigádokat jutalmazzák. Szeretnénk közös kirándu­lást szervezni a brigádokkal, akár helybe, akár vidékre. A kapcsolatbővítést valahogy így képzeljük el. Nem vá­runk nagy anyagi befektetést tanulóink jutalmazására, bár most kaptunk pénzt az SZTK-kifizetőhely Semmel­weis szocialista brigádjától formaruha vásárlására, ame­lyet az iskolában viselnek majd a „hetesek.” A gyerekek évével kapcso­latos megemlékezéseket az úttörőéletben kívánjuk hasznosítani többek között, s minél több szocialista­ bri­gáddal szeretnénk találkozni, hisz külön hívás nélkül is valamennyi ünnepélyünknek szeretett vendégei. Egyházi Józsefné Mondom a magamét Végre túl vagyunk az óéven, melyet több mint egyhetes édes semmittevés tett változatossá, illetve szinte egyhan­gúvá. Még szerencse, hogy a leltár so­­kadmagam részére egy kis színt is vitt a két ünnepsorozat eszem-iszomja közé. Hogy már az év végi leltár sem az igazi, azaz immár másodízben túl szárazra si­keredett, erről azoknak teszünk szemre­hányást, akik a bensőséges emberi kap­csolatok kiépítését és jókívánságaik tol­mácsolását csak több pohár tömény, tö­ményebb és legtöményebb szesz elfo­gyasztásával tudták elképzelni. Persze azért talán többen is voltunk, akik nem­csak az ünnepi asztalok és a tévé, vagy az újságok és könyvek olvasásával töl­töttük a napokat s a szinte tavaszias időben jó nagyokat sétáltunk. Azok, akik ezt nyitott szemmel csinálták, örömmel állapíthatták meg, hogy az óév nem mú­lott el nyomtalanul városunk felett sem. Szilveszter előtti nap a máskor zsúfolt Fő tér szinte kihaltnak tűnt. A be nem avatottak talán nehezen jöttek rá ennek okára, de mi, akik nap mint nap szem­lélői, sőt mondhatni szurkolói voltunk a Piac téri autóbusz-pályaudvar építésének a néhány határidő módosításnak — amint ez már lenni szokott — az utolsó hetek hajrájából, a fényes kivilágításból, sőt az oda is felállított mindenki karácsonyfá­jából szinte biztosra vettük, hogy fellé­legezhetnek a Hunyady utca és Fő tér lakói, s velük együtt a ligetek és parkok pázsitjai és bokrai, s a csikkek nikotin­jától sorvadozó virágok. Kár, hogy a nagy hajrában nem maradt egy órácska, hogy az építés során keletkezett, vagy azóta eldobált nem érékesíthető hulladékot össze lehetett volna szedni, de talán ab­ban bíztak, hogy az átadás ünnepélyes pillanatában szép fehér hótakaró borít mindent ünnepi díszbe. A meteorológia által ígért hó és hideg azonban késett, így az induló járatok törzsközönsége im­már újra feljogosítva érzi magát a sze­metelésre, annál is inkább, mivel az ilyen helyen — jobb érzésűek által keresett — hasznosnak ígérkező hulladéktárolók is hiányoznak. Az új buszállomásnak azért nagyon örülünk, mert a kulturáltabb uta­zási, illetve várakozási lehetőségen túl a város amúgy is szűk és túlzsúfolt főút­vonalát részben tehermentesíti. A forga­lom egy része a Bajcsy-Zsilinszky úton a Bakonyér híd után a külső várkertben zajlik le. Itt az újabb bökkenő... A híd körül a gyalogosforgalom az úttestre kényszerült, s a veszélyt még csak fokoz­za, hogy a máshol szinte nappali fény­ben ragyogó úton Itt 3 egymást követő oszlopon a világítás szünetel. Ám a Fő utca tér felőli torkolatánál már jobban vigyáznak a gyalogosokra, mert a zebrá­nál villogó sárga fény veszélyes helyre hívja fel a figyelmet. Nem úgy a ta­náccsal szemben lévő zebránál, holott a sejtelmes fényben ott is emberek közle­kednek. Ha már a közlekedésnél tar­tünk, nincs igaza Hofinak, hogy adjuk oda a pénzt — ha kéri — a rendőrnek, hogy romoljon annál. Márpedig az utób­bi hetekben sűrűn kérte a Rákóczi utcá­ban a szokás hatalma által vezérelve gyanútlanul odahajtó és parkírozó gép­­járművezetőktől. Mert mi is történt itt! A felfestett parkírozóhelyen — gondolom jó pénzért — bazárosok kaptak sátorozá­si-, illetve árusítási engedélyt. Szóval er­ről a 20 méter hosszú szakaszról az ün­nepek előtti forgalomban két helyről is húzták a pénzt. A szokatlan dolgot még tovább bonyolítja, hogy a parkírozó és és ez néhány éretlen huligán, vagy tán a az egyik megállást tiltó tábla hordozható, közlekedés rossz szellemének szeszélyes játéka következtében ide-oda vándorol. Gáti László

Next