Parlando, 1972 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1972 / 1. szám - Sándor Frigyes: Irsai Vera
Parlando Zenepedagógiai folyóirat 1972. JANUÁR XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁMIRSAI VÉKA A zenére és zenével való tanításnak, nevelésnek jelentős személyisége, hivatott művésze hagyott el bennünket. Talán szokatlannak, túlzottnak tűnik ilyen vonatkozásban a „művész’’ kifejezés. De vajon nem művész-e az, akiben a tudás, a gyakorlat, a tapasztalat reális erőit gazdag, mindig megújuló nevelői fantázia és valóban művészi ízlés ötvözi magával ragadó egyéniséggé? Nem véletlen, hogy alig pár évvel a háború és a felszabadulás után Irsai Vera hatalmas feladatot kapott. Az akkori Népművelési Minisztériumban, a Pedagógus Szakszervezetben és a Zeneművész Szövetségben úgy ítélték meg, hogy a Fővárosi Zenetanfolyamok szerteágazó szigetvilágát Irsai Vera képes lesz modern, egységesen lélegző iskolaszervezetté alakítani. — Nem tévedtek. — A központi igazgatónő törékeny alakja szárnyakat kapott és óriássá nőtt a vezetés lehetőségei és gondjai között. Munkabírása egyszerűen nem ismert határt. Minden fontos helyen, minden fontos alkalommal személyesen volt jelen. Koncepciózusan szervezett, energikusan intézkedett, de soha, egy percre sem veszítette el szenvedélyes kapcsolatát az élő zenével és a rábízott tízezernyi gyermekkel. Több mint másfél évtizedes munkájának majd minden hajtása a magyar zenepedagógia és zeneélet erős ágává fejlődött. A legjobb magyar zeneszerzők hosszú sorát inspirálta újabb pedagógiai művek írására. Lelkesítő példákkal mutatott rá az ifjúsági kamarazene és az ifjúsági zenekarok lehetőségeire. A Parlando is a Fővárosi Zeneiskolaszervezet keretei közt indult első szárnypróbálgatásaival. Nem jelentéktelenebbek a mindennapi iskolai munka tartalmi és szervezeti formái sem, amelyeket kitűnő tanártársaival kimunkált: a sajátos szakfelügyeleti rendszer, a legkülönbözőbb típusú iskolai versenyek, újszerű tanszaki meghallgatások, tanári továbbképző formák és az év végi záróhangversenyek új utakat mutató programjai. Minden ilyen hangverseny messzire sugárzó példáját mutatta a zenei igazságra és stílushitelességre nevelő iskolai munkának, amely mégis féltő szeretettel érintetlenül hagyja a gyermeki lélek természetes szárnyalását. E záróhangversenyek jó néhány szereplője ma már világot járó művész, vagy a Zeneakadémia büszkesége. Vajon gondolunk-e arra, hogy ezek az elragadó tehetségek legérzékenyebb gyermekéveik alatt a Fővárosi Zeneiskolaszervezet szellemi légkörében, Irsai Vera melegen ragyogó, okos szemei előtt nevelkedtek? Ők a nagyvilág előtt és még sok-sok tízezren, zenét szerető és zenével élő fiatalok, idehaza tanúsítják, hogy milyen távlata lehet egy szerény élet munkájának, ha olyan nevelői hit, bátorság és művészi igényesség az aranyfedezete, mint amivel Irsai Vera rendelkezett. Sándor Frigyes 1