Parlando, 1990 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7-9. szám - Körber Tivadar: A Nemzeti Zenede évfordulója
József, Dukay Barnabás és Tihanyi László művei hangzottak el — közülük több ősbemutatóként. (Valamennyi koncert helyszíne a régi Zeneakadémia Vörösmarty utcai hangversenyterme volt.) A sorozatot Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész, a szakközépiskola tanára szerkesztette. Meghaladná e beszámoló kereteit a művek és az előadók egyenkénti méltatása; ehelyett csupán általános érvényű tanulságokat szeretnék a hallottakból levonni. Az a kaleidoszkópszerű színesség, mely a kompozíciók hallgatása nyomán a közönségben a mai magyar zeneszerzés műfaji és etiláris jelenségeiről kialakulhatott, kis túlzással szólván afféle „mini” korunk zenéje fesztivállá avathatta volna ezt a sorozatot. Nagy kár, hogy nem kapott nagyobb publicitást (a havonta megjelenő Koncertkalendárium legalább tudathatta volna olvasóival!), vagy talán a főváros ezekben a eietekben különösen gazdag zenei kínálata jelentett legyőzhetetlen konkurenciát? Haszna azonban — elsősorban pedagógiai síkon — így sem lebecsülendő. Zenei szakképzésünket gyakran éri a konzervativizmus vádja — nem teljesen alaptalanul. Nos, itt bebizonyosodott, mennyire nem idegen fiatal muzsikusainktól napjaink zenéje! Nem csupán a művek interpretálásának színvonala bizonyította ezt, de az is, amilyen kedvvel és — nem félek az elcsépelt szótól — lelkesedéssel oldották meg vállalt feladataikat a növendékek. És nem csak egy vagy kettő, hanem — mondhatjuk — valamennyien, akik ezekben a produkciókban részt vettek. Az pedig, hogy maguktól a zeneszerzőktől kaptak instrukciókat, minden bizonnyal maradandó hatású lesz további pályájuk során is. A kissé félrevezető „Emlékhangverseny” címet kapta az az est, amely a szakközépiskola egykori — köztük több ma is élő — zeneszerző-tanárának műveiből adott válogatást, mintegy az előbb ismertetett sorozat időben messzebbre tekintő kiegészítéseképpen. Huzella Elek, Kurtág György, Soproni József, Sugár Rezső, Szelényi István és a ma is az iskolában tanító Váry Ferenc egy-egy darabja szólalt meg a műsorban. A visszatekintés, zenei múltunk értékeinek a felfedezése volt a célja a „Magyar zenei ereklyék” címmel megrendezett két hangversenynek is, amely néhány 18—19. századi magyar, illetve Magyarországon élt komponista műveit emelte ki az elfeledettség homályából. Ábrányi, Bihari, Doppler, Erkel, Goldmark, Mosonyi és mások darabjai között elhangzottak olyan különlegességek, mint Bongráf József vonósnégyese, Erkel Sarolta nyitányának zongoraátirata, Liszt Obermann völgye című zongoraművének a szerző által készített trióváltozata, vagy Volkmann b-moll triója; utóbbi a Zenei Lexikon cikkírója szerint szerzőjének egyik legjelentősebb alkotása — ezt a mostani kedvező fogadtatás is igazolta. Nem lehet vitás, hogy az ilyen jellegű hagyományápolás is az egykori Nemzeti Zenede utódintézményének mai feladatai közé kell, hogy tartozzék. Helyt kapott a programban huszadik századi klasszikusainkra emlékező két hangverseny is, Kodály Zoltán halálának, illetve Bartók Béla születésének évfordulóján. Végül hadd említsük meg, hogy a jubileum jegyében rendezték meg ebben az évben a zeneművészeti szakközépiskolák immár hagyományos — sorrendben harmadik — kamarazenei találkozóját is. A legjobb együttesek díszhangversenye az átlagos növendékhangversenyek színvonalát magasan meghaladó művészi élménnyel ajándékozta meg a termet ez alkalommal zsúfolásig megtöltő hallgatóságot. Így a tizenegy városból érkezett tanárok és tanulók jelenlétével és közreműködésével országos érdekűvé tágult a másfél százados múltra visszatekintő budapesti intézmény ünnepsége.