Parlando, 1990 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7-9. szám - Forrai Miklós: Búcsú az Augusz-ház művész-igazgatójától - Elhangzott Thész László temetésén...
Búcsú az Augusz-ház művész-igazgatójától* Nehéz szívvel, összeszorult torokkalbúcsúzom, a Liszt Ferenc Társaság elnöksége és teljes tagsága nevében. De érzem és tudom, hogy együtt gyászol velünk a magyar és nemzetközi zenei élet : művészek, pedagógusok, növendékek, hálás tisztelők ... Emlékezzünk, hogy ne felejtsünk! Thész László 44 éve ugyanazon a héten született — 1945 januárjában — amikor néhány napra rá Buda és Pest összes hídjait átikos indulatok felrobbantották, megbénítva vele kis országunk szívének árverését. De élni hagyták az újszülötteket, a jövőnket, reményeinket. De jaj! vele életben maradt az elmúlás örök körforgásának törvénye is! Az Augusz-ház művész-igazgatója, Liszt Ferenc örökségének gondos gazdája, hű ápolója és őrzője nincs többé ... zongoramuzsikája örökre elnémult. Élt egykor Pécsett — a most örökre eltávozottunk szülővárosában — egy püspök-költő, a magyar reneszánsz idüszikesége, Janus Pannonius, akinek egyik epigrammája: Egy dunántúli mandulafáról szól: „Íme, virágzik a mandulafácska a télben, Ám csudaszép rügyeit zúzmara fogja be majd! Mandulafám,kicsi Phyllis, nincs még fecske a tájon, Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú tavaszt?” Vagy idézzük a szekszárdi géniuszt, Babits Mihályt, a Jónás könyvét, Jónás imáját: „S monda az Úr: Ninive nem él örökké, s Jónás sem ... és jönnek új Jónások... és negyven nap, negyven év, vagy ezer annyi az én szájamban ugyanazt jelenti.. A mi váratlanul örökre elnémult Jónásunk így válaszol, így vigasztal, így imádkozik — Babits szavával: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak... És lettem ... tétova ... céltalan, parttalan ... Óh, bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé ... (hogy) megtaláljam a régi hangot és ne fáradjak bele esteiig ...” (Forrai Miklós) * (Elhangzott Thész László temetésén, Szekszárdon, az Alsóvárosi Temetőben, 1989. december 7-én.)