Pásztortűz, 1921 (7. évfolyam, 24-35. szám)
1921-12-15 / 35. szám
712 Világosságot! Sötét a bánya, De,égnek benne mécsek, Sötét az éj, De ,égnek benne csillagok, Sötét az ember kebele, S nincs benne mécs, nincs benne csillag, Csak egy kis hamvadó sugár sincs. Nyomoru ész, Ki fénynek hirdeted magad, Vezess, Ija fény vagy, Vezess, csak egy lépésnyire! Nem kérlek én, hogy átvilágíts A más világnak fátyolán, A szemfedőn. Nem kérdem én, b°gy mi leszek ? Csak azt mondd meg, b°gy mi vagyok ! S miért vagyok ? . . . Magáért születik az ember, Mert már magában egy világ ? Vagy ő csak egy gyűrűje Az óriási láncnak, Melynek neve emberiség ? Éljünk-e önnön öröminknek, Vagy sírjunk a síró világgal ? — Hány volt, ki más szivéből Kiszítta a vért Saját javára, És nem lett büntetése ! S lány volt, ki más javáért A vért kiontá Saját szivéből, S nem lett jutalma ! De mindegy, aki áldozatnak Odaadja életét, Ezt nem díjért teszi. De hogy használjon társinak. S használ-e vagy sem ? A kérdések kérdése ez. És nem a „lenni vagy nem lenni?“ Használ-e a világnak, aki érte föláldozá magát? Petőfi Sándor.